Tolnai Népújság, 2004. november (15. évfolyam, 255-279. szám)
2004-11-20 / 271. szám
KÉK TÜKÖR TOLNAI NÉPÚJSÁG - 2004. NOVEMBER 20., SZOMBAT Varjú Lajos nem kíváncsi a Viszkisre könyvek Két új könyv jelent meg Ambrus Attiláról, növelve a bankrabló kétes hírnevét. Varjú Lajos hat éven át üldözte a Viszkis bankrablót, de ma már hidegen hagyja Ambrus Attila sorsa. A róla szóló két új könyv közül az amerikait nem olvassa el. Komolytalannak tartja a fordítást. Szemén László Varjú Lajos a BRFK rablási alosztályvezetőjeként közel hat éven át üldözte a Viszkist. Ám elfogása előtt, 1998 nyarán felmondott. A felmondás okaként a rendőrség katasztrofális anyagi és erkölcsi állapotát jelölte meg. Az őrnagynak elege lett abból, hogy nem csak a közvélemény, hanem egyes vezetők is minden rendőrt korruptnak tartanak. A Viszkist stílusos bűnözőnek tartja még ma is, ám nem érdekli a sorsa. Ambrusnak valóban volt stílusa, hiszen többször üzent az őt kergető nyomozóknak. Az egyik rabláshoz pedig Varjú Lajosnak maszkírozta magát. A BRFK volt rablási alosztály- vezetője tudott arról, hogy az amerikai Julian Rubinstein könyvet írt a bankrablóról, hiszen ő is segítette a szerzőt. A magyar nyelvű kiadásban nem éppen hízelgő módon jelenik meg sikertelen, kétbalkezes nyomozóként jelenik meg.- Jó véleményem van Juliánról. Három éven át gyűjtötte az anyagot. Alapos munkát végzett, ami ma itthon egyáltalán nem jellemző az oknyomozó riporteA Viszkis 1999. január végén találkozott az őt üldöző Varjú Lajossal. Az egykori rendőr akkor már a civil életben dolgozott. rekre. Tolmáccsal dolgozott Magyarországon. A tolmács szó szerint fordította a kérdéseit és a válaszokat. Valósághű, izgalmas könyvet írt, ám nem fogom elolvasni a magyar verziót. Komolytalannak tartom a fordítását. Döbbenetes volt számomra, amikor a fordító felhívott, és kérdéseiből kiderült, fogalma sincs a történtekről, nem ismeri a szereplőket még hírből sem. Nem értette a szlenget, a fordulatokat, a szakkifejezéseket. így csak olyan blőd dolgok lehetnek a könyvben, ami az eredetiben nincs. - mondta Varjú. Az egykori őrnagy ma egy biztonsági cég budapesti igazgatója. Hallotta, hogy volt kollégája, Fülöp Valter megírta a Viszkis második bukásának történetét.- Tehetséges embernek tartom Valtert. Az ő könyvét el fogom olvasni. Biztos vagyok benne, hogy valósághű. - mondta Varjú Lajos. Ambrus Attila nem a magyar Robin Hood Fülöp Valter főnyomozóként vett részt 1999-ben a Viszkis szökése utáni három hónapos hajszában, majd második elfogásában. Szakmai büszkesége miatt is írta meg ennek a három hónapnak az igaz történetét. No és azért, mert a Robin Hood- legenda még mindig körüllengi Ambrust. Könyvében tálcán kínálja az igazi Viszkist. Azt, aki családanyákra fogott fegyvert, aki elrabolta az alkalmazottak pénztárcáját is, aki hajánál fogva húzta a trezorhoz a pénztárosnőt Fülöp is stílusos bűnöz& nek, jó ellenfélnek tartja a bankrablót. Olyannak, aki betartotta a saját maga felállította játékszabályokat. Ennek ellenére bűnöző, aki soha nem osztotta szét zsákmányát a szegények között. Gyilkolt, majd magával is végzett megölte 51 éves élettársát, majd magával is végzett egy 61 éves férfi Nyíregyházán. A tettes a nőt több baltacsapással ölte meg. Tette után a ház pincéjében felakasztotta magát. (ned) Négyen haltak meg az autópályán nekiment egy nyergesvon- tatónak egy személyautó az Ml-es autópályán. A kocsi átsodródott a másik sávba, ahol egy kisbusszal ütközött. A balesetben négyen vesztették életüket, hatan megsérültek, (jj) Kapitánynak szánhatták a figyelmeztető lövést belelőttek egy soproni házba, a lövedék az ablakon keresztül csapódott be. Senki nem sérült meg. A helybeliek szerint a lövedéket a szomszédban lakó volt soproni rendőrkapitánynak szánták, de ezt nem erősítették meg hivatalosan. (szí) Robbanás történt egy csepeli garázsban felrobbant két gázpalack egy csepeli garázsban pénteken a délelőtti órákban. A harmadikat még időben kimentették. A robbanás oka eddig ismeretlen. Személyi sérülés nem történt, de a kár jelentős, mert egy autó és egy motor is kiégett, (ned) TOLNÁBAN TÖRTÉNT Halálos baleset Kurdon a tűzoltók találták meg Kurdon, a leégett ágyban, egy 46 esztendős férfi holttestét. Az elsődleges adatok szerint, a tüzet egy égő cigaretta okozhatta. A rendőrök és az orvos idegenkezűségre utaló nyomot nem találtak. A haláleset körülményeit államigazgatási eljárás keretében vizsgálják. Ügyes tolvaj Dombóváron pénzt és telefonkártyákat lopott el egy alkalmi tolvaj tegnap Dombóváron egy újsá- gospavüonból. A kár négy- százezer forint. Elloptak két vashidat szinte hihetetlen, pedig megtörtént. Valamikor ötödiké és tizediké között ellopták két vashíd tartószerkezetét Kisszékely és Sárszentlőrinc között. A példátlan esetről a kisszéke- lyi polgármesteri hivatal tett feljelentést A kár mintegy háromszázezer forint Gonosz tréfa Faddon EGY IDŐS NÉNI megcsináltatta Faddon a háza előtt a megrongálódott járdaszakaszt. A friss betont ismeretlen tettesek szándékosan összejárkálták. Kabátostul vitték el azeurót egy szekszárdi cég irodaépületéből, feltehetően besurranó tolvaj ellopott egy kabátot A felöltő zsebében 600 euró volt, a lopási kár közel 200 ezer forint Ellopták az udvarból az utánfutót szintén a szekszárdi rendőrségre érkezett a feljelentés, miszerint egy tanya udvarából ismeretlen tettesek egy 100 ezer forintot érő utánfutót loptak el. Motoros baleset Pakson feltehetően ittasan közlekedett robogójával egy férfi Pakson, aki nekihajtott egy álló kisteherautónak és súlyosan megsérült. FORGALOMKORLÁTOZÁSOK Burkolathibák javítása miatt az 55. sz. főközlekedési úton, Bátaszéken, útszűkület és 30 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. Burkolatsüllyedés miatt a 61. sz. főközlekedési úton, Dombóváron, útszűkület és 30 km/h sebesség- korlátozás érvényes, előzni tilos. Burkolatszélesítés miatt a 61. sz. főközlekedési úton, Nagykónyi és Kocsola között, útszűkület és 40 km/h sebességkorlátozás érvényes, előzni tilos. További felvilágosítás a nap 24 órájában a 74/412-011 telefonszámon. Söröspohár a temetőben, értelmetlen rombolás Steinbach Zsolt Tettes van, sértett nincs tolna Mountain bike kerékpár szétszerelése közben figyeltek meg - más ügyben dolgozó - tolnai rendőrök egy férfit, egy tolnai udvarban. Gyanús volt, hogy a férfi az alkatrészeket a padlásra, illetve a fészerbe viszi, ezért gyorsan házkutatási engedélyt kértek az őrsparancsnoktól, és visszatértek a helyszínre. Ott azonban csak egyetlen lopott MTB-t találtak. Az előállított 22 éves mözsi férfi a lopást beismerte, közölte, hogy a bringát a mözsi húsbolt elől vitte el. - A bicikli megvan, a tettes is, most már csak a sértettet kellene megtalálni - mondta lapunknak dr. Szecsei Zsolt őrsparancsnok. (sk> tolna Az ünnepek alatti és a közvetlen azutáni fokozott rendőri jelenlét a tolnai temetőben és környékén beváltotta a hozzá fűzött reményeket, az idő alatt nem voltak lopások, autófeltörések a környéken. Nem sokkal később azonban a temetőben néhány sír vandálok áldozatául esett. Az értelmetlen agresszió a rendőrség tájékoztatása szerint négy sírt érintett, összesen mintegy 25 ezer forint kárt okoztak az ismeretlen randalírozók. A rongálás változatos képet mutatott, volt sír, amelynek ledöntötték a fejrészét, volt, ahol a kővázát dobták arrébb, máshol fakeresztet, facsemetét, virágokat húztak ki a földből. A rendőröknek sikerült a helyszínen nyomokat rögzíteniük, amelyeket most értékelnek a szakértők. Találtak egy egyedi söröspoharat is a sírok mellett, de a tolnai kocsmák ellenőrzése során kiderült, hogy sehol nem használnak ilyet, így ezen a nyomon nem valószínű a vandálok felderítése. November 20-án, szombaton 7.30- 11.30-ig Dunaföldvár belterületén (6,61 főút, Pentelei u.), 11.40-12.20-ig a 6-os főút 99-102 km-es szelvényénél, 15.00- 17.30-ig a 64-es főúton Simontornya belterületén, 18.00- 19.00Jg a 61-es főúton Simontornya belterületén, 19.30- 20.00-ig a 61-es főúton Tolnanémedi belterületén. November 21-én, vasárnap 7.3010.00- ig 64-es főúton Simontornya belterületén, 10.30- 11.30-ig a 61-es főúton Simontornya belterületén, 11.40-12.30-ig a 61-es főúton Tolnanémedi belterületén várható sebességmérés. f A Gerjeni Református Egyházközség A Gerjeni Református Templom felújítási munkáira ajánlatokat vár Elvégzendő építőipari munkák: • Tető-, eső- és ereszcsatorna-javítás, felújítás • Vízszigetelés • Állványozás, azok bontása • Vakolás, vakolatjavítás • Épületasztalos-ipari munkák • Festés, üvegezés • Egyéb szakipari munkák Dokumentációt rendelkezésre bocsátó: Gerjen Község Önkormányzata (7134 Gerjen, Béke tér 1.) Információ: Tel:75/337-011 és 75/337-033 Dokumentáció tartalma: Komplett felmérési tervdokumentáció Statisztikai szakvélemény Dokumentáció ára: 40.000 Ft + 25% áfa Az ajánlatokat 2004. december 8. napján 16.00 óráig a Gerjeni Polgármesteri Hivatalba kell beadni. V •09600• J • • Ugynökségvezetők elérhetősége Varga Imre - Bonyhád Tel: 74/454-968 Mobil: 06-30/317-0407 Horgászbolt, József A. u. 1/1. 700 - 1700 -ig Kiss István - Tamási, Dombóvár Mobil: 06-30/620-4848 Vas Zoltán - Bátaszék Mobil: 06-30/937-9362 Szabó Attila - Szekszárd Mobil: 06-70/338-7926 Tel.:74/312-829 Szekszárd, Gróf Pál u. 21. Kápolnásné Fodor Tünde - Paks Mobil: 06-70/368-2495, i J t 4