Tolnai Népújság, 2003. november (14. évfolyam, 255-278. szám)

2003-11-14 / 265. szám

15; OLDAL Steindl István 75 éve aktív sakkozó Pista bácsi kettős jubileuma Steindl István a születésnapi tortával November 7-én bensőséges ünnepségre került sor a Bá- taszéki Sakk Klubban: ezen a napon töltötte be ugyanis 80. életévét Steindl István, a klub legidősebb játékosa, és ünne­pelte egyben sakkozói pálya­futásának jubileumát is. A népszerű Pista bácsi ötéves ko­rában tanult meg sakkozni, azóta egyik legkedveltebb időtöltése - a matematika mellett - ez a szép szellemi sport. A csapatban való versenyzéstől ugyan néhány évvel ezelőtt visszavonult, de a háziver­senyeken rendszeresen részt vesz, ő az edzések legaktívabb játékosa. A nem mindennapi jubileum­ra a klub és az ünnepelt is köl­csönös meglepetésekkel készült. A csapat ajándéka egy sakktáblát ábrázoló torta volt, amelyen két, gyertyából megformázott szám díszelgett: 75 és 80. Papp Csaba, a Tolna Megyei Sakkszövetség Profi ökölvívás: A elnöke ajándékul sakk-könyvet nyújtott át a szövetség nevében, a házigazda Rudolf Lászlóval kö­zösen pedig tiszteletbeli sakk­mesterré nyilvánították Steindl Istvánt, aki jó pár évet nyugod­tan letagadhatna a korából. A po­hárköszöntő után a meghatott­ságtól könnyeivel küszködő ün­nepelt adott szimultánt, amit ez­úttal feladványfejtéssel nehezí­tett: minden játékosnak tíz sakk­feladványt kellett ábráról megol­dania, s közben válaszolni Pista bácsi megtett lépésére a tábla mellett. A nehezebbnél-nehe- zebb feladványok megoldásában a fiatalok jeleskedtek: az ered­ményhirdetéskor Rudolf Anna és Krammer Ádám után követke­zett csak az első felnőtt, a ven­dég Papp Csaba. A jelenlévők megfogadták, hogy Pista bácsi századik születésnapját még na­gyobb körben ünnepük meg. __ ____________________!«*1 5 ELŐBBRE LÉPETT Nagy János első az EBU-nál Az EBU (Európai Ökölvívó Unió) legfrissebb, szerda este kiadott nagypehelysúlyú rang­listáján Nagy Jánost már az el­ső helyen jegyzik, köszönhető­en a Chacón elleni októberi győzelmének. A WBO nagype­helysúlyú kisvilágbajnokát egy hónappal korábban még csak a 9. helyre sorolták. A Csonttörő előtt így már csak az Európa-bajnok orosz Boris Si­nitsin hivatalos kihívója, a brit Michael Gomez (WBA kisvilág- bajnok) van. Sinistin és Gomez között a napokban kezdődtek tárgyalások egy jövő év eleji mér­kőzésről, amelynek győztesével Nagy János talán már 2004 má­sodik felében megmérkőzhet az Európa-bajnoki címért. A Csont- törőn kívül több magyart is je­gyez az európai szervezet. A vi­lágbajnoki címmérkőzésre pályá­zó Erdei Zsolt negyedik a félne­hézsúlyúak közt, míg a WBF- világbajnok Kótai Mihály az ötö­dik legjobb európai nagyváltósú­lyú. A harmatsúlyú WBO kisvi- lágbajnok Isaszegi Róbertét a 10. helyre taksálja az EBU, több ma­gyar öklöző nincs az első tízben. Meglepő, de igaz: Nagy „Csonttörő” János a WBA frissen kiadott ranglistáján az igen elő­kelő 4. helyet foglalja el. Érdekes­ség, hogy így a WBA (Bokszvilág­szövetség) biztosan előrébb rangsorolja a magyar bunyóst, mint ahogy a WBO (Bokszvilág­szervezet), pedig az utóbbinál a Csonttörőé a kisvilágbajnoki cím. További érdekesség az is, hogy ezen a ranglistán Nagy megelőz­te Chacónt, aki jelenleg a 6. he­lyen tanyázik. Érdekesség, hogy a legpatinásabb világszervezet­nél még sohasem jegyeztek ilyen magasan magyar profi ökölvívót. Még az egykori világbajnok Ko­vács Istvánt sem... Nagy János (jobbról) Chacon elleni októberi sikerével megerősítette helyét a ranglistákon: az EBU-nál az első, a WBA-nál a negyedik helyen jegyzik fotó: sasi SPORT Labdarúgás: Selejtező a Szabad Föld Kupa döntőjébe jutásért Tancsa Tamás nagy meccse volt Jó iramú, változatos kupameccset láthattak azok a nézők, akik kilátogattak a szerdai Dunaszentgyörgy-Bag Szabad Föld Kupa selejtezőre. A hangulattól a gólokon át minden adott volt a jó szórakozáshoz, egyedül a hazai győzelem hi­ányzott a boldogsághoz. A 4-3-as bagi győzelem ellenére azonban botor­ság lenne temetni a szentgyörgyieket, akik külö­nösen az első húsz percben, és a második félidő elején játszottak remekül. Sajnos a meccs eleji helyzetek kimaradtak, s a félidő hajrájában a vendégek egy szép támadás, és egy ajándék ll­es után kétgólos előnyre tettek szert. A szünet után az első félideihez hasonló koreográfia sze­rint folytatódott a játék, igaz ekkor már jöttek a hazai gólok is. Mindez Dienes edző remek meg­érzésének volt köszönhető, aki a két nagy ziccert is elhibázó Nagy Zsolt helyére Tancsa Tamást küldte a pályára. A cserecsatár meg is hálálta tré­nere bizalmát: előbb egy okos felső sarkos góllal, majd egy csúsz­tatott fejessel, végül pedig egy büntető ki­harcolásával járult hozzá ahhoz, hogy alig fél órányi játék után már a Duna- szentgyörgy vezetett. Ekkor úgy tűnt, akár padlóra is küldheti el­lenfelét a hazai gárda, de amikor Horváth László fejese hajszállal elkerülte a kaput, már érezni lehetett, hogy újfent megfordult a „széljárás”. A vendé­gek két védelmi meg­ingást kihasználva a hajrában nyolc perc alatt fordítani tudtak, így ők várhatják előny­nyel a márciusi vissza­vágót. A visszavágót, melynek pontos idő­pontját még nem lehet tudni, de annyi bizonyos, hogy 24-éig össze kell csapniuk a feleknek. Aztán, ha sikerül a továbbjutás (és miért ne sike­rülne?), következhet az újabb megméretés, immáron a Szabad Föld Kupa döntőjébe jutásért. A másik párban egyébiránt már az idén döntésre viszik a felek: a Nagyszentjános és az Érsekvadkert gárdája november 23-án, illetve 29-én csap össze. A Szabad Föld Kupa fináléját hagyományosan a Magyar Kupa döntője előtt játsszák. A hírek szerint két stadion esélyes rá igazán, hogy meg­rendezhesse a finálét: az egyik a már sokszor bi­zonyított Puskás Ferenc-stadion, míg a másik a tavaszra teljesen megújuló székesfehérvári Vide- oton-aréna. Ugye kedves szentgyörgyi futballis­ták, mindkettővel sokszor álmodtok mostaná­ban? (RÓNAI) A szentgyörgyi Nagy Zsolt két nagy helyzetet is kihagyott (képünkön a bagi kapus üti le a lábáról a labdát), a helyére pályára lépő Tancsa Tamás azonban kis híján nyerőember lett fotó: bakó jenő Labdarúgás: Képes Sport-All Stars Európa Kupa teremtorna Világsztárok a Sportarénában Hosszú hónapok álmodozása és munkája után egy fantasztikusnak ígérkező labdarúgó-cseme­gére invitálunk minden futballínyencet. A játé­kosok neveit böngészve megállapítható, hogy ez a különleges futballgála talán legjobban egy érett aszúborhoz hasonlítható, hiszen tartal­mazza a labdarúgás legfőbb eszenciáit. A Danubius Rádió bemutatja: Képes Sport 0Stars Európa Kupa 2003. november 23. Olyan sztárokat köszönthetünk hazánkban, akik az elmúlt eszten­dőkben a világ számos pontján le­tették névjegyüket, és valóban kü­lönleges egyéniségei nemcsak ha­zájuk, hanem Európa, sőt a világ labdarúgásának is. November 23- án az új Budapest Sportaréna első futball-eseményeként kerül sor a Képes Sport-All Stars Európa Ku­pára. A magyar All Stars váloga­tott mellett a dán, a portugál, a francia, a német és az osztrák foci reprezentánsai érkeznek hazánk­ba. Alig több mint fél évvel a por­tugáliai kontinensviadal előtt ná­lunk már megmérkőznek egy­mással a sztárok amolyan „mini Eb” formájában. Az együttesek kereteit látva bi­ni ^Wm Franciaország Portugália mm mm Magyarország Németország Ausztria Európa futbaUcsillagai a Budapest Spoetarénábanl és Jocelyn Angioma, a néme­teknél Manfred Kaltz, Mathias Herget és Frank Mill, a dánoknál Brian Laudrup, Flemming Povlsen, John Si- vebaek és Henrik Larsen, az osztrák együttesben pedig Toni Polster és Andreas Herezog. Az All Stars Eu­rópa Kupa azon­ban nem egy egy­szerű, amolyan „öregfiús” testmoz­gást takar majd, hanem presztízs- tendeje rendezett, és a mieink fé­legyek kaphatóka Budapest Sportarena pénztáraiban és a jegyirodákban zonyos, hogy élőben soha nem lá­tott sztárparádéban, fantasztikus szórakozásban lesz részük a ren­dezvényre kilátogatóknak. Igazi futballcsillagok, szenzációs labda­zsonglőrök minden együttesben. Persze ne feledkezzünk meg saját gyermekünkről sem, hiszen a ma­gyar válogatott minden igényt ki­elégítő névsorát - Brockhauser, Kozma, Telek, Albert, Vincze, Kiprich, Kovács Kálmán, Fischer - böngészve bizton állíthatjuk, nagy csatákra lesz kilátás. Többnyire olyan labdarúgók kaptak helyet a csapatokban, akik amellett, hogy hazájuk sokszoros válogatottjai, és valóban nagy sztárok, a közel­múltban hagyták abba az élvonal- beü labdarúgást. A portugál csa­patban pályára lép többek között Ruí Barros, Oceano Cruz és Jósé Dimas, a franciáknál Jean-Pierre Papin, Didier She, Manuel Amoros csatákat, éles összecsapásokat, ter­mészetesen a show és a gálajelleg megtartása mellett. Sok-sok érde­kesség, különlegesség színesíti a programot és az eseményre való készülődést. Igazi szenzációnak ígérkezik a Mészöly Kálmán, Nyi­lasi Tibor kettős szövetségi kapi­tányként való színrelépése. Szintén különlegesnek ígérkezik az Európa Kupa gálamérkőzése - amolyan Gála a Gálán belül -, amelyen az öt külföldi csapat legnagyobb sztárja­iból összeállított Európa-válogatott lép pályára a honi labdarúgásunk profi csapataiból - a közönség sza­vazatai alapján - összeállított Ma­gyar Ligaválogatott ellen. A szurko­lók a sajtóban elhelyezett szavazó­lapokon keresztül javasolhatják kedvenceiket ebbe az együttesbe. Az esemény során a rendezők szeretné^ illő módon megemlé­kezni a november 25-én 50 esz­nyes sikerével végződött angol­magyar válogatott mérkőzésről. A közönség a helyszínen köszönthe­ti az Aranycsapat élő legendáit, akik egy-egy kezdőrúgást végez­nek majd el. Két olyan játékos - akiknek pedig örökre helyük len­ne a magyar All Stars válogatott­ban -, már nem lehet közöttünk. A gálán rájuk is emlékeznek, a be­lépőjegyek árába beépített 100 fo­rintokkal pedig Zsiborás Gábor és Fodor Imre gyermekeit segítik. Az este 8 óráig tartó futballshow két műsorvezetője a népszerű énekes, Hevesi Tamás és a Danubius Rá­dió programigazgatója, Búza Sán­dor lesz. Az eseményre a belépő­jegyek már megvásárolhatók 2500 és 5800 forint közötti árakon a Bu­dapest Sportaréna jegypénztárai­ban, illetve a Ticketpro jegyiroda országos hálózatában. Szent Margit-túra Természetjárás A Baranya és Tolna Megyei Ter­mészetbarát Szövetség november 15-én, szombaton rendezi hagyo­mányos Skóciai Szent Margit-em- léktúráját. A természetjárók 10 órakor Mecseknádasdról, a Templom térről indulnak. A túra útvonala érinti a Stein-malmot, a Réka-várat, az óbányai vadászhá­zat, a Somos-hegyet, a Réka-völ- gyet. A 16 km-es túra Pécsvá- radon ér véget. Mecseknádasd megközelíthető busszal: Szek- szárdról a 9.15-kor induló Pécs- Harkány járattal, Bonyhádról a 9.15-kor Pécs felé induló járattal. Pécsváradról 16.03 és 18.05-kor indul busz Bonyhád felé. A szer­vezők minden érdeklődőt szere­tettel várnak. ■ Sportműsor PÉNTEK Teremfoci: XVIII. Alta Ripa tor­na a tolnai városi sportcsarnok­ban (I. osztály), 17. SZOMBAT Kézilabda: Női NB I/B, Nyugati csoport: Tolna KC-Nagyatád 18. Férfi NB II, Délnyugaü csoport: Balatonboglár-Simontorpyai TC 17. Nők, Déli csoport: Cece-Si- montornya KC-Érd 15. Női me­gyebajnokság: Iregszemcse- Tengelic 16, Varga Trans-Fer UKSE Szekszárd-Hőgyész 17. Kosárlabda: Férfi NB II: Ta­mási KSE-Tatai SE 16. Labdarúgás: Megyei II. osz­tály: Szálka-Decs (Horváth Z.) 14. Megyei III. osztály, Dombó­vári csoport: Kocsola-Pincehely 13-, Teremfoci: Bonyhád városi terembajnokság, 1. forduló, 14. Utánpótlás foci: NB I/B (U- 19, U-17): Paksi ASE-Bp. Hon­véd 11,13. NB II-NB III (U-19, U- 16): Szekszárdi UFC-Beremend 11. VASÁRNAP Kézilabda: Női NB I/B, Nyugati csoport: Fino-Tamási KC-Marca- li 11. Női NB II, Délnyugati cso­port: Varga Trans-Fer UKSE Szekszárd-Bácska 16. Kosárlabda: Női NB I: Röh- nisch-Foton Sopron-Atomerő- mű-KSC Szekszárd 18. Férfi NB II: Marley-FKSE Szekszárd-Mór 11, Bonyhádi KSE-Oroszlány 16. Teremfoci: XVIII. Alta Ripa torna a tolnai városi sportcsar­nokban, 15. LABDARÚGÁS NB II, Hummel-csoport: Kapos- völgye-Nagyberki-Paksi SE 13. NB III, Dráva-csoport: Bony­hád Völgység LC-Mohács, Bóly- Szekszárdi UFC, Beremend- Dombóvári FC-Rutin 14. Megyei I. osztály: Bátaszék- Ozora (Kis Z.), Simontornya- Kéty (Tóth L.), Őcsény-Tamási (Szommer A.), Bogyiszló-Kaj- dacs (Álló T.), Tevel-Tolna (Rátgéber L.), Dunakömlőd- Nagymányok (Haraszin J.), Dunaföldvár-Dunaszentgyörgy (Éreth A.), Kakasd-Bölcske (WeitnerÁ.) 14. Megyei II. osztály: Cikó- Döbrököz (Nagy Gy.), Sióagárd- Pusztahencse (Csobot L), Ten- gelic-KisdorOg (Horváth L), Hő- gyész-Madocsa (Farkas), Apar- hant-Majos (Vörös J.), Gerjen- Nagydorog (Odor J.), Szedres- Bátaapáti (Horváth T.), 14. Megyei III. osztály, Paksi csoport: Izmény-Györköny (Kertész), Báta-Mórágy (Lic-| kér), Zomba-Pálfa (Illés), Fadd- Kölesd (Kardos), Németkér- Gyönk (Balogh) 13. Dombóvári csoport: Ireg- szemcse-Nak, Csikóstőttős- Kaposszekcső-Magyarkeszi, Kurd-Felsőnyék 13. Megyei IV. osztály: Závod- Harc (Vágner), Alsónána-Tolna- némedi (Palkó), Mucsfa-Mő- csény (Orosvári), Bonyhádbör- zsöny-Szakcs (Nagy I.) 14. Utánpótlás foci: NB I (U-15, U-13): Szekszárdi UFC-Bodajk 11, Paksi ASE-Pápa 11,13. ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom