Tolnai Népújság, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-28 / 251. szám

4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2003. Október 28., kedd Röviden MEDINA. Ülésezik a medinai képviselőtestület, mégpedig hol­nap, szerdán 18 órától. A napi­renden egyebek mellett a község egészségügyi ellátása és a szociá­lis helyzet megvitatása szerepel. TENGELIC. Monhaltné Patkós Mária festményeiből nyílt önálló kiállítás a tengelici Hotel Orchi­deában. Az alkotásokat novem­ber 10-ig tekinthetik meg az ér­deklődők. NAGYDOROG. Várhatóan no­vember első napjaira befejeződik az a beruházás, melynek ered­ményeként szilárd burkolatot kap a Gábor Áron és az Ady Endre utca. Ezzel egy időben a főút mentén a Kossuth Lajos ut­cában száz gömbkőrist ültetnek el. Az útépítést, melynek költsé­ge négy és fél millió forint, ön­erőből fedezik. A faültetéshez a Gazdasági Minisztériumtól falu­képszépítésre elnyert hatszázöt- venezer forintot használják fel. TAMÁSI. Csökkenhet az üdülő- területen a hulladékszállítás kö­telező igénybevételének időtarta­ma. Az új hulladékkezelési ren­delet tervezete szerint az üdülő­tulajdonosok csak áprilistól ok­tóber végéig kötelesek igénybe venni a szolgáltatást. TEVEL. A Vöröskereszt bonyhá­di Szervezete és az ÁNTSZ Bonyhád Városi Intézete egész­ség-megőrzési délutánra várja az érdeklődőket Tevelen a művelő­dési házba október 30-án 13 óra 30 perctől. A programban szűrő- vizsgálatok - vérnyomás-, vérko­leszterin- és cukorszintmérés, testtömegindex- és testzsírszáza- lék-meghatározás - mellett elő­adások is szerepelnek. Szakem­berek tartanak tájékoztatókat a daganatos megbetegedésekről, a magas vérnyomás kockázatának csökkentési lehetőségeiről, a ká­bítószer-használat veszélyeiről, annak tüneteiről. DUNASZENTGYÖRGY. A képviselő-testület ma délután négy órakor ülést tart a község­házán. A tanácskozás témái a Bursa Hungarica ösztöndíj pá­lyázatok, az iskola bővítésére be­nyújtandó pályázat és az önkor­mányzat környezetvédelmi prog­ramjának megvitatása. TENGELIC. Géderlaki nyugdí­jasokat lát vendégül a tengelici és a szőlőhegyi nyugdíjasklub ma, kedden délután. A Bács me­gyei idősek a tengelici, szőlőhe­gyi nyugdíjasok korábbi géderla­ki látogatását viszonozzák. SIÓAGÁRD. Kétezer forintot kap karácsonyi ajándék gyanánt minden 70 év feletti sióagárdi polgár a helyi önkormányzat jó­voltából. A készpénzajándékot decemberben személyesen fog- ják kivinni minden érintettnek. ■ Közel háromszázan adakoztak Tavasszal folytatódik a temetőkerítés építése Öt éven belül készülhet el teljes hosszában a kerítés Halottak napjára elkészült a városi temető ke­rítésének első része, amelynek köszönhetően csökkent a szomszédos főút forgalmának a kegyeletet zavaró hatása. A Tamási Városért Közalapítvány kuratóriuma úgy döntött: ta­vasszal folytatja az építkezést. Tamási A közalapítvány 2002 őszén kezdte az adomány- gyűjtést, s még ebben az évben 61, idén pedig 220 adományozó, többségében magánszemély járult hozzá a kerítésépítéshez. Az építkezést azért szorgalmazták, mert a 65-ös főút forgalma szinte lehetetlenné tette ä kegyeletteljes szertar­tást és emlékezést. A temetők tulajdonosainak egyébként törvény is előírja a sövény-, vagy tö­mör kerítés létesítését. Ez év őszére elkészült az első ütemben tervezett kapuzat, valamint a kerí­tés négy mezeje, ezenkívül a bejáró aljzata. A közalapítvány kuratóriuma legutóbbi ülésén amellett döntött, hogy tavasszal a rendelkezésre álló összeg függvényében tovább folytatódik az építkezés. Az eddigi munka értéke meghaladta a két és fél millió forintot. Szemes Tibor kuratóriu­mi elnök szerint a közalapítvány elégedett lehet az adakozással, s ebben az ütemben a tervezett öt éven belül elkészülhet a méltóságteljességet sugározó építmény. Az eddig megépült kerítés­nek köszönhetően már most is lényegesen ki­sebb a gyászolókat zavaró zaj a sírhelyek mellett. ______T. F. Pe zsgő és bor egy asztalon Amiből mindkét fél csak győztesen kerülhet ki A francia pezsgő békésen megfér a magyar - a szekszárdi - borral. Sőt, a két nemes nedű jótékony módon egészítheti ki egymást. Erről beszélt tegnap Szekszárdon Philippe Adnot, Aube megye elnöke. Tolna megye A francia partnermegye, Aube közgyűlésének hat képviselője lá­togatott a hét elején Tolna megyébe. A küldöttséget a testület elnöke, Philippe Adnot vezette, aki egyút­tal szenátor, tehát tagja a francia parlamentnek is. A vendégek ez alkalom­mal több helyszínt is fel­kerestek szűkebb pátri­ánkban, főként a turiszti­kai értékekkel ismerked­tek. Tegnap Aube elnöke Frankné dr. Kovács Szilviával, Tolna Me­gye Közgyűlésének elnökével együtt tartott sajtótájékoztatót az együttműködés lehetőségeiről, il­letve nyilatkozott lapunknak. Be­vezetőjében főleg arra hívta fel a figyelmet, hogy Aube megye, akárcsak Tolna megye, elsősor­ban mezőgazdasági jellegű terü­let, a cukor és a sör termelésében kiemelkedő szerepet tölt be Fran­ciaországban. Emellett, a régiós szerepből adódóan, a pezsgőkészítés is szá­mottevő arrafelé.- Elnök úr, lát arra lehetőséget, hogy Aube megye missziót töltsön be a szekszárdi borok népszerűsítésében?- Válaszom kifeje­zetten egyszerű: a mi pezsgőnknek a szek­szárdi bor nem konkurenciája, hanem remek kiegészítője. Nem kizárt, hogy a termelők közötti ta­lálkozások ösztönzőleg hatnak majd arra, hogy egymás produk­tumait forgalmazzák. Tehát egy pezsgőgyártó nagyon is lehet for­galmazója egy szekszárdi bor­nak. Nem is beszélve arról, hogy a munkafolyamatok szervezését tekintve mindenképpen komoly jövője van a szakmai tapasztalat- cseréknek.- Tolna megyében sokan érdek­lődnek Franciaország iránt, de anyagi lehetőségek híján csak ke­vesen utaznak arrafelé. Vélemé­nye szerint van-e lehetőség arra, hogy a két partnermegye jutányos áron biztosítson szállást Aube, il­letve Tolna megye turistáinak?- Aube megye közgyűlése egyúttal felelőse a helyi turiszti­kai fejlesztésnek. Már most létez­nek nálunk olyan megoldások, melyek révén egy hetet jutányos áron tölthet el Aube megyében az arra kíváncsi látogató. Nekünk szándékunkban áll utánajárni an­nak, hogy miként működhetne a két megyére vonatkoztatva, köl­csönösen ez a fajta promóció. Mi Tolna megye szépségeiről beszél­hetnénk, Tolna megye pedig Aube megye vonzerejét tárhatná az érdeklődők elé. Ebből minden­ki csak győztesen kerülhetne ki. ___ -SZÁ­Me gakadt Jogorvoslati kérelmek Tolna Megakadt a tolnai szennyvíz­csatorna-beruházás közbe­szerzési eljárása. Az előminő­sítési szakaszban két cég je­lentett be jogorvoslati kérel­met. A történtekről a tegnapi tolnai képviselőtestületi ülésen - képvi­selői kérdés nyomán - informálta a testületet, illetve a’nyilvánossá­got dr. Szilák Mihály polgármes­ter. Elmondta, hogy a közbeszer­zési eljárás előminősítési szaka­szában egy tucatnyi cég vitte el a pályázati felhívást. Két társaság - egy tiszakécskei és egy balaton- lellei - viszont jogorvoslati kérel­az eljárás a döntőbizottság előtt met nyújtott be a Közbeszerzési Döntőbizottsághoz, így a közbe­szerzési eljárás mintegy két hete megakadt. A döntőbizottság ok­tóber 28-ra, azaz mára hívta ösz- sze a tárgyalást, amelyen a felek kifejthetik álláspontjukat. A pol­gármester véleménye szerint a jogorvoslati kérelmek legalábbis vitathatóak. Ugyancsak képviselői kérdésre válaszolva dr. Szilák Mihály arról is tájékoztatott, hogy ha a döntő- bizottság esetleg elmarasztalná az önkormányzatot, akkor az esetleges büntetést a beruházás szintén pályázaton kiválasztott lebonyolítójának, a budapesti Hét-Ber Kft.-nek kell viselnie. Üzlet az iskola helyén? Fejlesztésekre kell a pénz az önkormányzatnak Dombóvár Rendhagyó módon kezdődött a hétfő esti képviselőtestületi ülés, ugyanis a tizenkilenc napirendi pont tárgyalása előtt Szabó Loránd polgár- mester kihirdette az évtize­dek óta üresen álló Hunyadi téri víztorony hasznosítására kiírt pályázat eredményét. Tucatnyi javaslatot fogalmaztak meg az ötletgazdák ä 36 méter magas építmény új funkciója­ként, melyek közül ötöt jutalma­zott a képviselőtestület. Jakabné Balogh Piroska és Gelencsér László 30-30 ezer forintot, Maro­si Tamás 40 ezer forintot, Kovács Zsófia pedig 65 ezer forintot ve­hetett át az önkormányzat veze­tőjétől. A 100 ezer forintos fődíjat elnyerő pályázó személye nem derült ki, ugyanis ő megőrizte az inkognitóját. A várost irányító grémium tag­jai felhatalmazást adtak arra, hogy a polgármesteri hivatal a több mint 200 ezer kilométert fu­tott Skoda Octavia személyautó­ját egy új Ford Mondeo gépkocsi­ra cserélje ki. A Dombóvár készülő telepü­lésrendezési tervéről és a várost is érintő Kapos Menti Hulladék­gazdálkodási Programról szóló tájékoztató után a Zrínyi Ilona Általános Iskola Hunyadi téri épületének értékesítéséről dön­tött az önkormányzat. Az ingat­lan induló licitára 100 millió fo­rint, a területen kereskedelmi egységet kívánnak létrehozni a befektetők. A többi témáról szerdai la­punkban számolunk be. Emelkedő tiszteletdíjak Ma ülésezik a megye önkormányzata Tolna megye Több mint 36 százalékkal nő a megyei közgyűlés tagjainak tiszteletdíja, ha az erre vo­natkozó előterjesztést a mai közgyűlésen elfogadják a képviselők. A megyei közgyűlés ma 10 órától Szekszárdon, a vármegyeháza dísztermében ülésezik, s nyolca­dik napirendi pontként tárgyalja a tiszteletdíjról és költségtérítés­ről szóló rendelet módosítását. Az előterjesztés értelmében a közgyűlés saját tagjai számára tiszteletdíjat állapít meg, mely­nek mértéke havi bruttó 60 ezer forint. (Eddig ez az összeg brut­tó 44 ezer forint volt). A bizottságok elnökeinek és a tanácsnokoknak a tiszteletdíja havi 120 ezer forint lenne. (Ed­dig 85 ezer forint). Az állandó bi­zottságok tagjainak tiszteletdíja- több bizottsági tagság esetén is- havi 84 ezer forintot tenne ki. (Korábban 61 ezer forint). Az ál­landó bizottságok azon tagjai, akik nem tagjai a megyei köz­gyűlésnek, havi 30 ezer forint­ban részesülnek. (A korábbi 22 ezer forint helyett). Az előterjesztést előzetesen megtárgyalta több bizottság is. Erős. András, a gazdasági és me­zőgazdasági bizottság elnöke elmondta: a júliusban megje­lent, idevágó rendelet értelmé­ben kötelező ismét megállapíta­ni a tiszteletdíjakat a jövő esz­tendőre. A megyei közgyűlés a mostani döntésével elébe megy a dolgok­nak, a gazdasági bizottság az előterjesztést támogatja.-SZÁ­A politikának nincs helye az atomerőműben Az ellenzéki képviselő is örül a kormány terveinek Másképpen értelmezik jobb és baloldalról azt a felügyelő bizottsá­gi (FB) jelentést a százmilliós szerződésről. Ezt a jelenlegi sport- miniszter cége kötötte évekkel ezelőtt a paksi atomerőművel. A sporttárca közleménye szerint a bizottság nem marasztalta el, Koltai Tamás szerint viszont kifogásolta a szerződést. Budapest-Paks Koltai Tamás fideszes országgyűlé­si képviselő a birtokában lévő jelen­tésre hivatkozva állítja, hogy az atomerőmű felügyelő bizottsága több ponton is kifogásolta a Gyurcsány Ferenc jelenlegi sport- miniszter nevéhez fűződő, több éve kötött százmilliós szerződést. A je­lentésben Koltai szerint az áll, hogy a bizottság hiányolta a konkrét fel­adat megjelölést, megkérdőjelezte, hogy a díjazás mértéke arányban áll a teljesítéssel, és kiemelte, hogy kü­lönösen elmarasztalható ez a fajta szerződéskötési gyakorlat. A sporttárca által kiadott közle­mény szerint Koltai félrevezeti a közvéleményt, mert a bizottság so­ha nem ítélte el a szerződést, jelen­tésében az áll, a szerződés törvé­nyesen született, igényes munka áll mögötte. Másrészt Koltai Tamás a paksi vizsgálóbizottság tagjai nevé­ben olyan kérdésről nyilatkozik, amely nem szerepelt az ülések na­pirendjén. Gyurcsány Ferenc sport- miniszter a személyét érintő nyilat­kozatok miatt perrel fenyeget. Orosz Sándor szocialista ország- gyűlési képviselő, a paksi üzemza­vart vizsgáló bizottság alelnöke szerint felháborító, hogy Koltai visszaél a bizottság nevével, mivel az említett szerződést nem vizsgál­ták. - Soha sem állítottam, hogy a vizsgálóbizottság foglalkozott vol­na ezzel. Orosz Sándornak ahe­lyett, hogy soha el nem hangzott ál­lítást cáfol, a nyilvánosság elé kel­lett volna tárnia Gyurcsány cégé­nek százmilliós szerződését - mondta lapunknak Koltai, aki úgy véli, a történtek rámutatnak arra, hogy a politika nagyon helytelenül a ciklusonkénti vezérváltásokkal és üzleti téren is beleavatkozik az atomerőmű életébe. Business vagy biztonság? Ezzel a címmel intézett kérdést a parlament tegnapi plenáris ülésén Koltai Tamás a belügyminiszterhez, a vitatott százmilliós szerződés kapcsán azt firtatva, hogy miként köthettek ilyen kétes szerződést, az üz­leti szempontok miként előzhették meg a biztonsá­got. Lamperth Mónika távollétében a tárca politikai állam­titkára adott választ, ám Koltai szerint minden kérdé­se megválaszolatlan maradt, hiszen Pál Tibor arról beszélt, hogy a jövőben a kormányzat hárommilliár- dot költ majd védelmi eszközökre. - A felelet, mely egy kérdésre sem adott választ, felér egy beismerő vallomással. A jövőbeni terveknek viszont Tolna me­gyében élőként örülök, hiszen én voltam az első, aki felhívta a figyelmet a védelmi eszközök szavatosságá­ra. A kormányzatnak ez az első konkrét lépése az atomerőművel kapcsolatban, amit a vizsgáló bizott­ság közvetett sikerének értékelek - mondta Koltai. Katonai emléktúra A hódmezővásárhelyi Ber­csényi Miklós laktanya tiszt­jei, tiszthelyettesei lesznek a vendégei a városnak abból az alkalomból, hogy ötven éve helyezték át Hódmezővá­sárhelyre a tamási laktanya katonai állományát. Tamási Kerékpáros emléktúrát tesznek a Bercsényi Miklós gépesített lö­vészdandár tisztjei és tiszthelyet­tesei Tamásiba. Az alföldi város­ban szolgáló katonák arra emlé­keznek, hogy fél évszázaddal ez­előtt Hódmezővásárhelyre he­lyezték át az akkori tamási lakta­nya gyalogezredét. A küldöttség október 28-án érkezik, s másnap reggel nyolc órakor a Kossuth té­ren megkoszorúzza a város első világháborús emlékművét.

Next

/
Oldalképek
Tartalom