Tolnai Népújság, 2003. október (14. évfolyam, 229-254. szám)

2003-10-28 / 251. szám

HI 2003. Október 28., Kedd MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Mondom A Magamét SZERI ÁRPÁD Még lesz légkalapács Nálam sokkal jobban tudják az illetékesek, hogy a megyeszék­hely központjában, a Honfoglalás emlékművét körülölelő téren milyen rossz állapotban van a burkolat. Az idő - és néhány jármű - a mégoly teherbírónak hitt betonlapokat is kikezdte, többségük­ben már repedezetten simulnak a földbe - pontosabban nem is si­mulnak, hiszen itt-ott már pocsolyák jelzik a süllyedést, avagy a megdőlést. A célnak azért nagyjából megfelelnek, közlekedni lehet rajtuk, egy-két kivételtől eltekintve: csak a látvány, az nem éppen kellemes a szemnek. /Amúgy ezeket a kivételeket, tehát a széttöredezett, balesetveszé­lyes lapokat éppen mostanában foltozzák ki a kivezényelt munká­sok. Az eredmény megfelel a célnak, a burkolat „ráncai” a rendbe hozott helyeken kisimultak, így már nem kell attól tartani, hogy valaki kitöri a lábát egy mélyedés miatt. Igaz, a repedések helyett most néhány betonszínű pecsét tarkítja a kifoltozott teret, de vár­hatóan nem sokáig, az ilyenkor szokásos csiszatolás eredménye­ként. A munkások amúgy rendesen dolgoztak, reggeltől-estig szólt a betont feltörő légkalapács velőtrázó tratatája, hiszen csak így le­hetett szétszedni a kemény aljzatot. Most egy darabig szünetel ez a fülsiketítő zaj, de azért megjósolható, hogy lesz még részünk benne: talán nem is sokára, amikor az összes betonlapot, köztük a most kifoltozottakat, helyrehozottakat is feltörik, hogy az egész területre végre ideillő, ízléses és tetszetős, elnyűhetetlen díszburko­lat kerüljön. Együttműködnek a gazdaságban is Az alapot a családok, egyesületek, intézmények adják Az eddigi együttműködés magas- és mélypontjairól, a gazdasági kapcsolatok jövőbeni erősítéséről váltottak szót a nagymányoki és teunzi képviselő-testület tagjai. Nagymányok A hét végén megtartott ünnepélyes testületi ülésen a helyi képviselők mellett jelen volt Nagymányok németországi testvérközségé­nek polgármestere, valamint önkormányzatá­nak tagjai. A fórumon egyetlen napirendként Teunz és a völgységi település partnerkapcso­latának értékelése és a továbblépés lehetősé­geinek megbeszélése szerepelt. Balogh And­rás, a vendéglátók polgármestere az együtt­működésről elmondta, hogy az elsősorban a kultúra, a sport és az oktatás területén volt élő. Megfogalmazta azt is, hogy egy idő után a kapcsolat formálissá vált. Hogy mégis élet­ben maradt, az az egymással barátságot tartó családoknak köszönhető. A jövőről szólva hangsúlyozta, hogy Nagymányok képviselő­testülete - az uniós csatlakozásra készülve - keresi az együttműködést Európa országai­val, és erre jó lehetőséget adnak már meglévő kötődéseik, amelyek erősí­tése fontos a gazdaságban is. Egyúttal meghívta Teunz vállalkozóit a 2004- ben második alkalommal megrendezendő iparosok, kereskedők és gazdák nap­jára. Josef Klier, Teunz pol­gármestere megköszönve a meghívást elmondta, hogy minden partnerkap­csolatnak vannak magas- és mélypontjai. Véleménye szerint az utóbbiaknál kell A képen Josef Klier (balra) ajándékot ad át Balogh Andrásnak (jobbra) erősnek lenni mindkét ol­dalon. Üdvözölte, hogy Nagymányok nagy el­várásokkal tekint az uniós csatlakozás elé. ígéretet tett arra, hogy a gazdasági kötelékek erősítéséért minden tőlük telhetőt megtesz­nek. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a csalá­dok találkozásai, a civil szervezetek, intézmé­nyek közvetlen együttműködése továbbra is alapjául szolgál minden átfogó célkitűzésnek. Egyben meghívta Nagymányok,képviselő-tes- tületét egy teunzi viszonüátógatásra. -pá­___________Megkérdeztük olvasóinkat___________ Ho va menne a hideg idő elől? Kevés ember állítja azt, hogy kifejezetten kedveli a hideg időt. A havazás, a hótakaró ugyan lehet szép, de a többség jobbára alig várja, hogy vége legyen a télnek. A szerencsésebbek ilyenkor utaznak vakációzni melegebb országokba. Ön hova menne a hideg elől? - kérdeztük az utcán a járókelőket. Czank Istvánná, Szekszárdi - Én nem mennék sehova, a legszíve­sebben otthon maradnék, a jó meleg szobában. Nincs nekem annyi pénzem, hogy külföldre menjek, valami napos helyre. Mádiné Horváth Katalin, Szekszárdi - Hogy hova mennék? Ta­hiti szigetére! Persze, oda sok pénz kellene, de remélem majd a lot­tón nyerek annyit, hogy repülőre üljek. Nedves Ferenc, Udvari: - Ezen a földön élünk, így kell elfogadni, én nem mennék el Udvariból. Szerintem a korán jött tél nem lesz tar­tós, jön még enyhe idő. Hausznek József, Szekszárdi - Síelni mennék a hegyekbe, de csak olyan helyre, ahol azért van felüdülést szolgáló szauna és uszo- da is. Meleg országba nyáron szeretek menni._________________■ MA I KÉRDÉSÜNK: A tavalyihoz hasonlóan hosszú és kemény tél lesz az idén is? Szavazhat az interneten: www.tolnalnepuJsag.hu és SMS üzenetben: 20/454-36-64 Előző kérdésünk: Ön szerint megfelelően tudja-e képvisel­ni Magyarországot Tony Curtis? Szavazóink több mint kétharmada, 79 %-a nemmel válaszolt a kérdésre. Cél: a regionális jégeső-elhárítás Megyénk ma még csak részben fedett Évről évre nő a Nefela Dél-magyarországi Jégeső-elhárítási Egyesülés taglétszáma és ezzel párhuzamosan a védett terü­let nagysága. A földterülettel rendelkező termelők, érintett önkormányzatok, hegyközségek, biztosítók és az állam tart­ják fenn az egyesülést, melynek célja egy regionális jégeső-el­hárítási rendszer kialakítása. Tolna megye - Pécs- Május elsejétől szeptember 30-ig végzi a munkáját a Nefela egyesü­lés (az elnevezés a görög Nephelium - felhő, felhőcske szó­ból származik). Ez az időszak idő­járási szempontból a legérzéke­nyebb és a jégeső veszélyes időjá­rási helyzetekben (például hideg­front érkezése, mediterrán ciklon­tevékenység területünk felett) mű­ködtetni kell a jégelhárító berende­zéseket - mondta Huszár István, a Nefela egyesülés igazgatója. Min­den jégelhárítási szezonnak meg­van a maga sajátossága. Az idén az aszályos időjárás az egyesülés munkájára is hatással volt. A Nefela 12 éves tevékenysége alatt átlagosan egy generátorra 150 üzemóra jutott, míg az idei 13. év­ben ez 167 órára módosult. Az idei csapadékhiány oka a szakember szerint az volt, hogy csak helyi zá­porok alakultak ki, míg elmaradt a nyugati-keleti áramlású, óceán fe­lől érkező ciklon, mely minden év­ben többnapos csapadékot hoz. Nem volt ebben az évben Genova- ciklonunk sem, amely a medárdi időjárást segíti elő, mondta Huszár István. Idén összesen 37 beavatko­zást hajtottak végre, májusban 10- et, júniusban 13-at, júliusban 8-at, augusztusban 6-ot, szeptember­ben egyet sem. (Ez utóbbira még nem volt példa.)- Mire képes a jégeső-elhárítás, melynek központja Pécsen, a Hár­mas-hegyen van? - kérdeztük az igazgatótól ■ - A mai technika és tudomány segítségével az időjárási folyama­tokba az ember képes beavatkoz­ni, ezek egyike a jégeső-elhárítás. Magát a jégesőt megszüntetni a rendszer sem képes, de arra igen, hogy lényegesen kisebb jégsze­mek keletkezzenek a generátorok segítségével, ezzel tudjuk csök­kenteni a kárt. Az elmúlt 12 évben, amióta működik az egyesület, 67 százalékkal csökkent a jégkár. Ez anyagiakban azt jelenti, hogy csak a szántóföldi növénykultúrában egy milliárd forint körül csökkent a kár egy átlagos évben, de ebbe nem számoltuk bele a lakossági és ültetvényi károkat.- Mennyire fedett Tolna megye?- Tolna megye egyharmadát fe­dik le a generátorok, többnyire a megye déli, keleti részén, Duna- szentgyörgytől Bátaszékig. Szeret­nénk még az idén elérni, hogy a re­gionális jégeső-elhárítás lefedje a 3 megyét. Elnyertük a Földművelés- ügyi és Vidékfejlesztési Minisztéri­um beruházási pályázatát, mely segítséget nyújt újabb generátorok működtetésére. Tolna megyében újabb 25 generátort tudunk létesí­teni, Somogybán 10-et, Baranyá­ban 2-t. Már kiválasztottuk azokat a személyeket, akik a generátoro­kat kezelik. Ezzel a fejlesztéssel újabb 300 ezer hektáros terület lesz fedett, jó lenne ha az érintett településeken gazdálkodók, a he­lyi önkormányzatok és hegyközsé­gek is hozzájárulnának a költsé­gekhez. A jelenlegi költségek a kö­vetkezőképpen alakulnak: 5 ezer lélekszám alatti települési önkor­mányzatnál a fejkvóta 13 Ft/fő/év, 5 és 50 ezer lélekszám között 7 Ft/fő/év, efölött pedig 5 Ft/fő/év, a földterülettel rendelkező termelők­nél 130 Ft/ha, a hegyközségeknél pedig 300 Ft/ha a fejkvóta. Ha ezt vállalnák a települések, akkor le­hetne üzemeltetni a berendezése­ket a kibővített területeken is. Ami a jövőnket illeti, sok múlik azon, hogy a Nemzeti Agrártámogatás­ban továbbra is benne marad-e a jégeső-elhárítás. ______ MAUTHNER Új abb védett területek megyénkben: Tolna megyében a következő településeken helyeztek el ge­nerátorokat: Nagyvejke, Murga, Kölesd, Pusztahencse, Paks, Madocsa, Kurd, Szakály, Gyönk, Nagyszékely, Bikács, Németkér, Dunaföldvár, Dombóvár, Dalmand, Nagykónyi, Pincehely, Simontomya, Tamásitól északra, 4 kilométerre, Ozora, Nak, Koppányszántó, Újireg és Magyarkeszi. Ennek megfelelően még az idén 25 generátorkezelőt is kiképeztek. Hírek TAMÁSI. Ismét pályázik az önkormányzat fiatal házasok garzonlakásának megépítésére, amennyiben azt a képviselő-testület október 30- án, 15 órakor kezdődő ülésén támogatja. A testület többek közt tárgyal a városháza körüli terület és Szemcse-puszta új építési szabályairól, fiatalok foglalkoz­tatására készült pályázat benyújtásáról is. NAGYSZOKOLY. Területfejlesztési támogatással kívánja felújítani a községházát az önkormányzat. Javításra szorul az épület tetőszerkezete, s két szolgálati . lakást is kialakítanak a házban. Ugyancsak területfej­lesztési pályázat révén építenek járdát a Táncsics utcában, ami a tervek szerint novemberben készül el. TAMÁSI. Korábban, várhatóan november hónapban osztja szét idén a rászorult gyermekek közt a téli lábbeliket a várostfen működő Karitász-cso- port, amely már felvette a kap­csolatot az általános iskolákkal. A jószolgálati szervezet évről évre harminc-negyven gyer­meknek ad meleg cipőt. A Karitász hagyományos Erzsébet napi jótékonysági bálját ez évben november 22-én rendezi. SIMONTORNYA. Hat ajánlat érkezett az Idősek Gondozási Központjának rekonstrukciójá­ra kiírt közbeszerzési pályáza­tra. A döntés eredményét ma hirdeti ki az önkormányzat. ■ Szesz és dohány kiskorúaknak Az üzletek többsége kiszolgálja a fiatalokat A dohányáruk es szeszesitalok forgalmazasanak körülménye­it vizsgálta a Tolna Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség, különös tekintettel a fiatalkorúak kiszolgálására. A vizsgált egységek közel 60 százalékában találtak kifogásolnivalót. Tolna megye A dohányáruk és szeszesitalok ki­szolgálását 18. életévét még be nem töltött személynek, mind a kereskedelmi, mind a vendéglátó egységekben tiltja a törvény. A ren­delkezések betartását vizsgálta a Tolna Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség a megye 52 kiskeres­kedelmi üzletében és vendéglátó helyén. Mint azt dr. Varga Tibor­tól, a megyei felügyelőség vezető­jétől megtudtuk, az ellenőrzött egységeknek mindössze 47 száza­lékában tartották be a vonatkozó előírásokat és a tapasztalatok azt mutatják, hogy arányát tekintve nincs különbség a boltok és a ven­déglátó helyek között ebben a te­kintetben. A vizsgálat során megál­lapították, hogy azon üzletekben, ahol a szeszesital értékesítése ön- kiszolgáló rendszerben történik, a pénztáros nem foglalkozik a vásár­ló életkorának igazoltatásával. A hibát elkövető egységek közül egy kivételével egyikben sem kérdez­ték meg a cigarettát, vagy italt vásá­roló fiataltól, hogy hány éves. A ki­vételként említett boltban ugyan megkérdezték a vásárló korát, s mikor kiderült, hogy kiskorú, való­ban nem szolgálták ki cigarettával, de a kosarában lévő szeszes italt védelmi vizsgálatnak nem tiszte, minden további nélkül megvásá- hogy értékelje a törvényi előírás rolhatta. A fiatalokat szesszel és hatékonyságát, vagy más vonatko- dohánnyal kiszolgáló egységek al- zásait. A jogszabályokat be kell tar- kalmazottai, illetve vezetői általá- tani, s ezek értelmében tilos kisko- ban a következő magyarázatokat rúakat dohányáruval és szeszes­adták eljárásukra: „Ránézésre 18 itallal kiszolgálni. venter éven felülinek lát­szottak.” „Sokan álltak a pénztárnál, és nem tolerálták volna az igazolvány keresgélését.” „Az igazoltatást szemé­lyes sértésnek ve­szik.” „Nem így kell a fiatalok dohány­zását és alkoholizá­lását visszaszoríta­ni, nevelje a szülő, az iskola, a televí­zió.” A fogyasztó­ul számok tükrében A felügyelőség 37 kiskereskedelmi és 15 ven­déglátó egységben végzett vizsgálatot. A kiske­reskedelmi egységek közül 23-ban, a vendég­látó egységek közül 8-ban követtek el szabály­talanságot, vagy derült fény egyéb hiányossá­gokra. Az átlagos kifogásolási arány 58 száza­lék. Az ellenőrzés során 25 vállalkozással szemben szabtak ki fogyasztóvédelmi bírságot 1 millió 600 ezer forint értékben. Hiányossá­gok pótlására 12 egységet szólítottak fel, rek­lám-felügyeleti eljárás egy esetben indult. Nem tuc{ja feladni hirdetését hétvégén? ... és munkaidő után? Forduljon hozzánk!!! Adja fel hirdetését a TESGO-ban, és pörgesse meg szerencséjét!* Hyitva tartás: hétfőtől péntekig 10-18, szombaton 9-16, vasárnap 9-13'óráig. Telefon: 74/512-480 *Ha feladja apróhirdetését, akkor a Kiadó színes lapjaiból, illetve ajándéktárgyaink közül választhat, és ingyen megjelentetjük hirdetését 3 megyés hirdetési újságunkban, als®*vi|piSi -ban. Tolnai Népújság A mién

Next

/
Oldalképek
Tartalom