Tolnai Népújság, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-04 / 129. szám

4. OLDAL MEGYEI TÜKÖR 2003. Június 4., szerda Az új érettségi országos próbája Tolna megyében két középiskola vett részt a kísérletben A kétszintű érettségi „főpró­bája” zajlott tegnap a középfo­kú oktatási intézményekben. Az új érettségi vizsga-rend­szert 2005-ben vezetik be. SZEKSZÁRD A szekszárdi Garay János Gimnáziumban rendezett kö- z é p s z i n t ű próbaérettségin Róna Géza ve­zető főtaná­csos, a pécsi polgármesteri hivatal középis­kolai ügyekkel foglalkozó munka­társa látta el az elnöki tisztet. Mint elmondta, a kétszintű érett­ségi során a diák választhat: kö­zépszintű vagy emelt szintű érett­ségi vizsgát tesz. A két vizsga elté­rő követelmények elé állítja a diá­kokat, nevéből adódóan az emelt szintű vizsga a nehezebb. Erede­tileg az volt a terv, hogy az emelt Jól sikerült a próba szintű érettségi után nem kell a diákoknak felvételi vizsgát tenni­ük a felsőoktatási in­tézményekbe, ám mi­vel az egyetemek, fő­iskolák nem ragasz­kodnak az emelt szin­tű érettségihez, olyan döntés született, hogy aki ezt a vizsgát teszi le, az plusz pontokat vihet a felvételire. Az emelt szintű érettségi során az a diák, aki idegen nyelvből né­gyes, vagy ötös osz­tályzatot kap, egyben középfokú C-tlpusú nyelvvizsgát is szerez. A kettes, illetve hár­mas osztályzat pedig alapfokú C- típusú nyelvvizsgának felel meg. A középiskolák az érettségire felkészítő foglalkozásokat szer­veznek majd a 11. és 12. évfolya­mos diákoknak, magyar nyelvből, matematikából, történelemből és idegen nyelvekből kötelező jel­Mátis Gábor (Garay gimnázium) történelemből érettségizik. FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Felkérés alapján Tolna megyében két középfokú oktatási in­tézményben zajlott tegnap próba érettségi: a szekszárdi Garay János Gimnáziumban és a tamási Vályi Péter Szakkép­ző Iskolában. Mindkét középiskolából a 11. évfolyamos diá­kok közül 15-en a középszintű, 10-en pedig az emeltszintű érettségi vizsgán vettek részt. A középszintű vizsga az oktatá­si intézményben, az emelt szintű vizsga pedig a pécsi Leőwey gimnáziumban zajlott. A vállalkozó szellemű diákok dicséretesen kiállták a próbát és kivívták az érettségi vizsga- bizottság dicséretét. leggel, a többi tárgyból pedig az iskola anyagi lehetőségeihez mérten. Erre annál inkább is szükség van, mivel a vizsgák jel­lege és követelmény-rendszere is változik. Magyar nyelvből például kétrészes lesz az írásbeli, szöveg­értési és szövegalkotási feladatok­kal. Matematikából egyszerűbb és bonyolultabb feladatok is lesz­nek a lapon, a bonyolultabbak közül választani lehet majd. Ide­gen nyelvből az emelt szintű érettségi a nyelvvizsgához hason­lítható, írásbeli és szóbeli felada­tokkal. Történelemből pedig az számít újdonságnak, hogy nem csak szóbeli, hanem írásbeli fel­adatok is lesznek. Az új típusú érettségi új vizsga­formákat is hoz magával. Lehető­ség lesz például előrehozott érett­ségi vizsgára, bizonyos feltételek mellett akár a 12. évfolyam elvég­zése előtt is. Lehetővé válik az is, hogy a középszintű vizsgát köve­tően a diák emelt szintű érettségit is tehessen egy vagy két tantárgy­ból, sőt, ha elégedetlen az elért jeggyel, újabb vizsgát tehet. Az érettségi vizsgák lebonyolí­tásának helye és időpontja is mó­dosul. A középszintű érettségi vizsgát a saját középiskolájában teheti le a diák, az emelt szintű érettségire pedig a vizsgaközpon­tok jelölnek ki iskolákat. Érettsé­gizni pedig nem csak az eddig megszokott „klasszikus” idő­pontokban, tehát május-június­ban és szeptember-októberben, hanem január-februárban is lehet majd. VENTER Faluról, falura GYŰ LA J. Az önkormányzat legutóbbi ülésén a képviselőtes­tület tagjai két pályázó közül Kollárics Ferencet, az iskola ed­digi megbízott igazgatóját ne­vezték ki öt évre az oktatási in­tézmény direktorává. KAPOSSZEKCSŐ. Az 1995 ben létrehozott Kaposszekcső Gyermekeiért Alapítvány kurató­riumának ülésén a szervezet ve­zetői arról számoltak be, hogy az 1,6 millió forintos bevételből 620 ezer forintot fordítottak a diákok támogatására. Az önkormányzat tagjai közül képviselői tisztelet­díjuk rendszeres átutalásával többen támogattják az alapít­ványt. DALMAND. Az általános iskola nevelőtestülete a helyi, a szakcsi és a kocsolai oktatási intézmény 2., 3. és 4. évfolyamos diákjai­nak részvételével péntek dél­előtt kilenc órától kistérségi ta­nulmányi versenyt rendez ma­gyar nyelv és irodalomból, ma­tematikából, valamint környe­zetismeretből. ■ Mi az alpolgármester feladata? Koordinál, a város gazdálkodását kézben tartja Az alpolgármesterek munka­körének leírását hiányolta a Fidesz-frakció tegnapi sajtó- tájékoztatóján. Szekszárd Sajtótájékoztatót tartott tegnap a Fidesz Magyar Polgári Szövetség városi szervezete. A legutóbbi közgyűlésről Horváth István, a frakció vezetője fejtette ki állás­pontjukat. Mint ismeretes, a köz­gyűlés döntött arról, hogy a költ­ségvetés hiányát egyszeri ingat­laneladásokból fedezi. Ezzel a Fi­desz akkor sem értett egyet, mert a 400 milliós bevételt 700 mülió értékű ingatlan eladásából lehet elérni, ez pedig a város ingatlan­vagyonának körülbelül a 30 száza­léka, ráadásul az ingatlanok bérle­te évi 40-50 millió forint bevételt jelent a városnak. Horváth István úgy fogalmazott, hogy Németh Zoltán alpolgármester mintegy kí­vülállóként vett részt az első 11 in­gatlan eladásáról szóló vitában a zárt ülésen, s mintha nem is kom­munikálna az önkormányzati cé­gek vezetőivel. Ezért merült fel is­mét a téma, hogy mi az alpolgár­mesterek feladatköre. Ennek a szabályozását a szervezeti és mű­ködési szabályzatból is hiányol­ják. Emlékeztetett arra, hogy a Fi­Az önkormányzati törvényből 34. § (1) A képviselő-testület - a saját tagjai közül a polgár- mester javaslatára, titkos szavazással a képviselő-testület megbízatásának időtartamára - a polgármester helyettesítésé­re, munkájának a segítésére alpolgármestert választ, alpol­gármestereket választhat. (2) Az alpolgármester a polgár- mester irányitásával látja el feladatait. desz-frakció álláspontja szerint a szükséges összeget a vízmű rész­leges privatizációjából kellene elő­teremteni. A közgyűlés határozott is arról, hogy ennek a lehetőségét is megvizsgálják, de úgy tűnik eb­ben nem történt előrelépés. Kocsis Imre Antal polgármes­tert kérdeztük az elhangzottakról, aki elmondta, több ciklus óta a képviselők nyilván ismerik az ön- kormányzati törvény vonatkozó részét. Ettől függetlenül a közgyű­lés határozhat meg külön felada­tot az alpolgármestereknek, de nem csorbíthatja a polgármester hatáskörét. Utóbbi miatt nem le­het az SZMSZ-ben leírni az alpol­gármesterek feladatait. Elmondta, hogy Németh Zoltán alpolgár­mester munkája az önkormány­zati cégek közti koordináció, a vá­ros gazdálkodásának kézbentar­tása és a likviditási helyzet nyo­mon kísérése. Érthetetlennek ne­vezte a vízművel kapcsolatos fel­vetést, hiszen az ezzel megbízott cég végzi a munkát. ______ihárosi A piacrajutás három lépcsője Együttműködésre lehet építeni a jövőt Bonyhád A Tolna Megyei Munkaügyi Központ Bonyhádi Kirendelt­ségén a cipőipari cégek és a települések vezetőinek újabb lehetősége nyílt az informá­ciószerzésre: milyen alterna­tívák kínálkoznak a könnyű­iparban kialakult válságos helyzet megoldására. Sok értékes is­merethez jut­hattak az ér­deklődők a megyei mun­kaügyi köz­pont és a bonyhádi munkaügyi kirendeltség által szervezett fó­rumon. Többek között tájékozta­tót tartott Schmél Ferenc, az ENSZ iparfejlesztési szervezeté­nek szakértője, aki javaslatot tett - elsősorban nemzetközi össze­hasonlítás alapján - a térség kilá­balási lehetőségeire a jelenlegi szorító, sok munkahely elveszté­sével járó helyzetből. Mint mondta: a kisrégiónak sajátos tradíciói vannak, amelyre fel le­het építeni egy jövőt, feltéve, ha a jelenleg működő 9-10 kisvállal­kozás együtt tud működni. Mun­katársaival egy három lépcsős - akár egymástól elkülönülten is alkalmazható - modult dolgoz­tak ki. Az elképzelés szerint az első lépcsőben meg kell vizsgálni az egyes vállalkozásokban rejlő lehetőségeket, s ezek alapján ja­vaslatot tenni a továbblépésre. A második lépcsőben a kulcspozí­cióban lévő műszaki, kereskedel­mi stb. szakemberek meghatáro­zott problémacsoportokra pró­bálnának közösen megoldásokat találni külső szakértő irányításá­val. A harmadik lépcső szerint előrelépést jelentene, ha a Völgy­ség bőrfeldolgozó ipara közös piaci stratégiával, ehhez szüksé­ges termelékeny gyártási kultúrá­val lépne elő, amelynek kidolgo­zásához szakembereket vonná­nak be. Ez lehetőséget adna arra, hogy Bonyhád és környéke stabil helyet találjon magának a nem­zetközi piacon.-PÁL­Német dallamok a múzeum előtt A csoportok kuglófot és tejfölös kelt kalácsot kínáltak A cikói német nemzetiségi kórus A Tájak, népek, viseletek Tolna megyében című sorozat keretében tegnap Bogyiszló, valamint a né­met népcsoport mutatkozott be Szekszárdon, a Wosinsky Mór Múzeum előtti téren. A kézműves bemutatóval - korongozással, szö­véssel, kosárfonással - egybekö­tött rendezvényen elsőként a cikói FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY német nemzetiségi kórus énekelt a közönségnek, majd a bátaszéki Heimat, valamint a bonyhádi Kränzlein német nemzetiségi tánccsoport adott ízelítőt tudásá­ból. A csapatok jellegzetes ételek­kel is megkínálták az arra járókat, így kuglóffal, továbbá bogyiszlói tejfölös kelt kaláccsal. _______-szá­Pá lyázatokról, vállalkozóknak Dombóvár A Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara helyi vállalkozói klubja csütörtök délután öt órától a Német Közösségi Házban tartja következő összejövetelét, ahol a térségben működő cégek vezetői előbb az aktuális pályázati lehe­tőségekről kapnak tájékoztatást Naszvadi Balázstól, a Területfej­lesztési Társulás ügyvezetőjétől, majd az Európai Unióhoz való csatlakozásra felkészítő sorozat dr. Tóth Tivadarnak, a Budapesti Gazdasági Főiskola oktatójának az előadásával folytatódik. Több pénz, jobban elosztva Részt vett a nemzeti civil alapprogram kidolgozásában Halmai Gáborné, az MSZP országgyűlési képviselője a kezde­tektől részt vesz a nemzeti civil alapprogramról szóló törvény előkészítésében, kidolgozásában. A törvény előkészítése már tavaly nyár óta folyik, a szekszárdi képviselő részt vett a meg­előző társadalmi vitában regionális és országos fórumokon és civil szakértőkkel tárgyalt. Szekszárd - Budapest Halmainé két­szer is felszólalt a törvényjavas­lat plenáris vitá­jában. Mint el­mondta, a ter­vek szerint még a nyári szünet előtt elfogadják a törvényt, s akkor a jövő évi költ­ségvetésbe automatikusan bekerül a fedezete. A kormányprogramban is szerepel a nemzeti civil stratégia kialakítása, amelynek több tör­vényre lesz hatása. A stratégiát a kormány már elfogadta, a parla­ment elé még nem került. Az új törvény célja, hogy a civil szervezetek több támogatáshoz jussanak, s a pénzt társadalmasítva ítéljék oda a pályázóknak. Az alap­elv, hogy az úgynevezett 1 százalé­kokból felajánlott pénzhez kötik az állam támogatást. Most a civil szer­vezetek támogatásában az állami rész 28-30 százalék. A cél, hogy ez menjen fel legalább 40 százalékig, ugyanis az Európai Unióban ez az arány 40-60 százalék között van. A törvényjavaslathoz 19 közös bi­zottsági módosító indítvány kidol­gozásban vett részt, négyet pedig önálló indítványként terjesztett be. Javasolta, hogy a nemzeti civil ta­nács ülései előre meghirdetetten nyilvánosak legyenek. A törvény alapján régiónként úgynevezett ci- vü kollégiumok alakulnak, ezek létszámát 5 és 15 fő között javasol­ja szabályozni. A harmadik témát pedig a civil szervezetek ajánlására vitte tovább. E szerint a regionális kollégiumok kialakításában a terü­leti és szakmai szempontok együtt érvényesüljenek. A negyedik mó­dosító indítvány lényege, hogy a valami okból bentragadt pénzek ne a költségvetésbe, hanem a ja­vaslattevő kollégiumhoz kerülje­nek vissza. ihárosi SUZUKI VARGA LÁNYOSOK: HASZNÁLT AUTÓK MÁR 10% ELÖLEGtÖL VAST 35% ELŐLEGTŐL CISCO NÉLKÜL Típus Évjárat Futott km Eladási ár Baleno Sedan 1.6 GLX 4a. 1998. 70.000 1.590.000 Wagon R+1.3 GLX/PS/ABS 5szem.l 2000. 32.000 1.890.000 Wagon R+1.3 GL 2001. 20.000 1.810.000 Sedan 1.6 GX/AC 4a. 1995. 154.000 970.000 Sedan 1.3 GLX 4a. 1996. 88.000 1.180.000 Sedan 1.3 GLX-C 4a. 1996. 75.000 1.170.000 Sedan 1.3 GC 4a. 2001. 11.000 1.750.000 Swift 1.3 GLX/16V 5a. 2001. 32.000 1.860.000 Swift 1.3 GLX/AC 5a. 1999. 29.000 1.580.000 Swift 1.3 GC 5a. 2002. 10.000 1.790.000 Swift 1.3 GC 5a. 1997. 147.000 950.000 Swift 1.3 GL 5a. 1993. 107.000 900.000 Swift 1.3 GL 5a. 1993. 116.000 820.000 Swift 1.3 GL 5a. 1992. 153.000 780.000 Swift 1.0 GL 5a. 2002. 27.000 1.580.000 Fiat Unó 1.5 ie 5a. 1991. 99.000 590.000 AC=légkondi, PS=szervokormány Figyelem! Mozgáskorlátozottak utalványát teljes értéken számítjuk be! Cím: 7759 Lánycsók, az 57. sz. út mellett. Nyitva: H-P.: 8-17, Szó. 8-14.30, Vas.: ZÁRVA Tel: 69/364-723,69/364-723, 60/466-247 Új vezetők a Fideszben Szekszárd Újjáválasztották a Fidesz Polgári Szövetség városi vezetőségét. A szövetség városi elnöke Horváth István, a közgyűlés frakcióveze­tője lett. Kettő helyett négy alel- nököt választottak dr. Haág Éva, Ács Rezső, Kapitány Zsolt és Koltai Tamás személyében. A választókerületi elnökség elnö­kének dr. Braun Márton ország- gyűlési képviselőt javasolják. Horváth István egy tegnapi sajtótájékoztatón úgy fogalma­zott hogy a néppárti alapszabá­lynak megfelelően építik ki a bővülő városi szervezetet, hoz­zák létre a tagozatokat és csap­atmunkában dolgozzák ki, majd ismertetik meg a megyeszékhe­ly Fidesz szervezetének rövid és középtávú programját.

Next

/
Oldalképek
Tartalom