Tolnai Népújság, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)
2003-06-04 / 129. szám
MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL 2003. Június 4., szerda Mondom a magamét SZERI ÁRPÁD Virággynjtők Sok a virágkedvelő ember, ám ez a rajongás néha már eléggé el nem ítélhető túlzásokban, anyagi és erkölcsi károkozásában nyilvánul meg. Ismeretes, hogy gyakorta a közterületekről, a parkokból emelik el a frissen ültetett virágokat a „gyűjtők”, sőt, ebből a szempontból a temetők sincsenek biztonságban. Tegnap reggel pedig a szekszárdi V. Számú Általános Iskola pedagógusai és kisdiákjai nyugtázták elszomorodva: az intézmény nyitott teraszáról valakik az éj leple alatt elemelték az oda kitett piros muskátlik és fehér petúniák nagy részét. Az előzményekhez tartozik, hogy az iskola egy helyi önkormányzati pályázat révén jutott hozzá ezekhez a virágokhoz: a gyerekek vállalták a növények ápolását, az önkormányzat pedig rendszeresen ellenőrizte volna a gondozást... Erre azonban nem lesz szükség, hiszen a muskátlik és a petúniák már másutt díszítik majd a környezetet. Igen, díszítik, hiszen a tolvaj a tartóval, illetve a földdel együtt vitte magával a virágokat, kétségkívül vigyázva rájuk. A két és fél méternyi magasságban rögzített műanyag vályút gondosan kicsavarozta, a földet is precízen összeszedte, ebből pedig arra lehet következtetni, hogy a tettest nem a pusztítás szándéka, hanem saját kertjének szebbé tétele vezette. Igaz, tolvajlás árán. Aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet - tartja a régi mondás. Az iskola kisdiákjai és tanárai azonban nem biztos, hogy immár egyetértenek a szállóigével. ____________Megkérdeztük olvasóinkat;____________ Mi t ér a szakmunkás-bizonyítvány? Szakemberekben nincs hiány, de jó szakemberekben annál inkább. Erre a bölcsességre akkor jut valaki, ha építkezik, ha meg akar javíttatni valamit gyorsan, avagy, ha kiváló minőségű terméket szeretne vásárolni, elfogadható áron. Mit ér ma a szakmunkás bizonyítvány? - kérdeztük tegnap azoktól a fiataloktól, akik saját területük legjobbjai közé számítanak. Kiss Károly, vegyiáru kereskedő, Szekszárdi - Sokat jelent, mert ha valaki jól dolgozik, minőséget teremt, akkor azt megfizetik. Bodó László asztalos, Dúzs: - A szakmunkás-bizonyítványt talán afféle minimumként lehet tekinteni. Ha megvan, akkor az lehetőséget jelent a továbblépésre, a szakma magasabb szinten való művelésére. Nagy Petra, ügyintéző titkár, Bonyhádi - Könnyebb elhelyezkedést jelent, de nem feltétlenül a megyében. Budapesten biztos, hogy könnyebben találnék munkát. Márton Mihály, ügyintéző titkár, Bonyhádi - Többet jelent, mintha nem lenne, de ehhez a bizonyítványhoz már csak egy jó cég kellene! ■ Előző kérdésünk: Megfelelően megbüntetik-e a randalírozó Fradi-szurkolókat? Valameny- nyi szavazónk úgy vélte, hogy nem kapnak kellő büntetést. MAI KÉRDÉSÜNK: ■ ■ Megszerzi-e Michael Schumacher idén a hatodik világbajnoki címét? Szavazhat az interneten: wrww.tolnalnepuj8ag.hu és SMS üzenetben: 20/454-36-64 Emeltszintű részleg a Kadarka utcában Korszerű, színvonalas lakosztályok az új szárnyban Újabb részleggel bővült a szekszárdi Szociális Központ. A Kadarka utcában 12 férőhelyes emeltszintű ellátást nyújtó részleget adtak át ünnepélyes keretek között tegnap délután. Szekszárd A Kadarka utcai otthon 26 férőhellyel működött eddig, az ott élők teljes ellátásra szorulnak, többségük 80 év feletü. Terület- fejlesztési támogatásból először klubhelyiséggel bővült az otthon, majd á Széchenyi tervre benyújtott sikeres pályázat és a szekszárdi önkormányzat által biztosított saját erő segítségével elkészült az új, emelt szintű ellátást nyújtó szárny, amelybe 12 új lakó költözött. A mintegy 30 milliós beruházással kialakított korszerű, színvonalas lakosztályok egy és Az otthon hangulatos belső udvara kétszemélyesek és mindegyikhez fürdőszoba is tartozik. Tegnap délután ünnepélyes keretek között avatták fel az új részleget, Rottenbacher Ádám, a szociális központ igazgatójának köszöntője után Kocsis Imre Antal, Szekszárd polgármestere mondott avató beszédet. Mint elhangzott, a városban az eltelt 12 év során az idősek ellátását szolgáló intézmények fejlesztése lankadatlan ütemben zajlott, s ez az „építkezési láz” a mai napig tart. FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Mivel Szekszárd lakossága öregszik, az élet által diktált feladata és kötelessége a városnak, hogy az idős embereknek olyan otthonokat teremtsen, ahol érdemes élni. A folyamat tehát nem ér véget, hamarosan egy 40 lakásos nyugdíjasház építése kezdődik Szek- szárdon. Az avatóbeszéd után Farkas Béla római katolikus plébános áldotta meg az új részleget, egészséget, szeretet, boldogságot kérve az Úr áldásával. venter Jani József és felesége, Tériké néni, az egyetlen házaspár az új részlegben M9, Duna-híd: műszaki átadások Könnyen elképzelhető a Szent László név Kevesebb, mint egy hónap van Tegnap megkezdődött az M9-es út hátra a Szekszárd térségében Bács megyei, 5 kilométeres szakaépülő új Duna-híd és az azon szának műszaki átadása - közölte áthaladó M9-es útszakasz be- lapunkkal Rikker István, projekt- fejezéséig. Ennek megfelelően iroda vezető. Ma a Tolna megyei tegnap megkezdődtek a mű- szakasz két kishídjának átadására szaki átadások. A híd nevéről kerül sor, pénteken a túloldalon a még nincs döntés, de a Szent mezőgazdasági utakat adják át, jú- László elnevezés továbbra is nius 16-tól a Tolna megyei útsza- esélyes. kaszok következnek. Még nincs döntés a névről Tegnap felröppent a hír, miszerint eldőlt, hogy az új Duna-híd a Szent László nevet fogja viselni. (Mint azt korábban megírtuk, hivatalos vélemények szerint is esélyes ez az elnevezés.) Rimái Rudolf, a megyei közútkezelő kht. vezetője lapunknak tegnap csak azt tudta megerősíteni, hogy a napokban juttatták el a minisztériumhoz a felterjesztést, amelyben a Szent László név szerepel. A döntést a Földrajzinév Bizottság hozza majd meg. Földi Ervin, a bizottság elnöke érdeklődésünkre közölte: a felterjesztést csak e hét hétfőn kapták meg, várhatóan e hónap végén ülnek öszsze és csak akkor határoznak a híd nevét illetően. A bizottság egy másik tagja szerint „könnyen elképzelhető”, hogy az új dunai átkelő a Szent László nevet kapja majd. A szakember elmondta, hogy az aszfalt utolsó, ún. kopórétegének terítése befejezés előtt áll. A munka jelenlegi, végső stádiumában inkább annak meghatározása okoz nehézséget, hogy mi az, ami még nincs kész. A műszaki átadásoknak éppen az a rendeltetésük, hogy kiderüljön, mit nem fejeztek be, esetleg mit kell még megvalósítani. A Duna-hídon tegnap a Tolna megyei oldali ártéti hídjának aszfaltozása és szigetelése, valamint a teljes hídon a fedőfestő munkák zajlottak. Szabó György, fő-építésveze- tő tájékoztatása szerint a nagy hídon a kopóréteg építése június 12- én kezdődik, és várhatóan 14-én fejeződik be, a burkolatjelek festési munkálataival. Ezt követően kezdődik a híd műszaki átadása, ami június 30-ig megtörténik. A próba- terhelést várhatóan június 14. és 22. között végzi a műszaki egyetem szakmérnök csoportja. Hogy mikor indul meg a forgalom, azt egyelőre még nem tudják pontosan. ____-sPA KS. A Reménység lángja elnevezésű magyar rendészeti fáklyás futás rendőrökből álló váltója Budapestről ma délután három óra tíz perckor érkezik Paksra. A városháza előtt fogadják a stafétát, amelynek tiszteletére rövid műsort rendeznek iskolások és a paksi maz- sorettek részvételével. TOLNA-MÖZS. A mözsi I. István iskola tanulói ma, szerdán Kaposváron színházi előadást néznek meg. A kiránduláson jutalomként részt vesznek azok a diákok is, akik félévi jegyeiken a legtöbbet javítottak év végére. DOMBÓVÁR. Az önkormányzat a településen keletkező szilárd hulladék összegyűjtését és elhelyezését végző Kaposvári Városgazdálkodási Rt.-vel közösen csütörtök reggel nyolc órától környezetvédelmi vetélkedőt rendez a helyi oktatási intézmények 5-8. évfolyamos diákjai számára. A Kórházi-tó környékén lebonyolításra kerülő programra tíz csapat nevezett. Kiválón vizsgáztak a versenyeken Egyetem és főiskola várja a legjobb szakmunkás fiatalokat A Szakma Kiváló Tanulója Versenyen, illetve az Országos Szakmai Tanulmányi Versenyen szűkebb pátriánkból negyven tanuló ért el olyan, jeles eredményt, ami alapján mentesült a szakmai záróvizsga alól. Őket jutalmazta tegnap a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Tolna megye-Szekszárd A diákoknak dr. Fischer Sándor elnök, Dömény Zoltán, az ipari tagozat elnöke, valamint dr. Beréti Zsolt titkár nyújtotta át az elismerő’okleveleket, illetve az ösztöndíjakról szóló igazolásokat. A negyven fiatal közül a bonyhádi Juhász Judit a cipőfelsőrész készítő, a dombóvári Tallján Dániel a közlekedési, a paksi Mihályi Zsolt a környezetvédelmi, a szekszárdi Kocsis Róbert a kőműves szakmában ért el kiváltképp szép eredményt a maga második helyével. A cipőipar kategóriában a bonyhádi Székely Balázs, a pneumatikában pedig a paksi Juhász Sándor nem talált legyőzőre: mindketten első helyen végeztek. Ezért kértük a két fiatalt egy rövid bemutatkozásra. Nem marad a kaptafánál A Jókai Mór Szakképző Iskolába járó Székely Balázs elárulja: eredetileg a faipar érdekelte, de mivel az általános iskolát viszonylag jó jegyekkel fejezte be, a szakmunkás- képző helyett az érettségit is adó szakközépiskola mellett döntött.- A tanáraim megszerettették velem a cipőipart - folytatja a húszéves fiatalember. - A Szombathelyen tartott országos versenyen egy gyakorlati feladatot kellett megoldani egy cipőfelsőrész készítésével. Az első helyem azt jelentette, hogy megvan a technikusi minősítés. Már túl vagyok az érettségin, sőt, bejutottam a miskolci egyetemre is. Itt a környezetmérnöki szakon fogok tanulni. Automatika és pneumatika- A pneumatikus sűrített levegővel működtetett és vezérelt berendezéseivel dolgozik - határozta meg munkájának lényegét az Energetikai Szakképző Intézet diákja, Juhász Sándor. - Mindez csak része a szakmámnak, hiszen én villamosmérnök leszek. Már általános iskolásként az elektronikus dolgokkal foglalkoztam a legszívesebben. így jött a képbe az automatika, ezen belül pedig a pneumatika. Ez annyira jól ment egy idő után, hogy a X. Csemyánszky Imre versenyen, ösz- szesítésben már nem is találtam legyőzőre... Sándor más szempontból is bizakodóan tekinthet előre, hiszen az érettségi után felvételi vizsga nélkül besétálhat a budapesti Kandó Kálmán Műszaki Főiskolára.-SZÁLift és mosdó mozgássérülteknek Kézben vitték eddig a Dombóvár Az Egészségügyi, Szociális és Családügyi Minisztérium pályázatán 10 millió forint visz- sza nem térítendő támogatást nyert a Városi Kórházat működtető Szent Lukács Kht. arra, hogy a rendelőintézet négy vizesblokkját modernizálja és liftet szereltessen az épületbe. A több mint három évtizede átadott intézményrészben csak lépcsőn lehetett közlekedni a két szint között. Az emeleten működik például a laboratórium és a belgyógyászat, melyek forgalma igen nagy. A nehezen közlekedőket és a mozgássérülteket eddig kézben szállították fel, de az is gyakran megesett, hogy a földszinti kezelők egyikében végezték el a vizsgálatokat. betegeket az emeletre- Már régóta szerettünk volna egy liftet az épületbe és a négy vizesblokkot is korszerűsítem, de forrás hiányában mindig le kellett mondanunk tervünk megvalósításáról - mondta Nagy Béla, a Szent Lukács Kht. egyik ügyvezető igazgatója. Tavaly ismét megpróbáltunk pénzt szerezni a minisztériumtól, mely pályázatunkra 10 millió forint vissza nem térítendő támogatást adott. Ehhez 11,5 millió forintot tettünk. Ebből a pénzből a szakemberek néhány hónap alatt személyliftet állítottak üzembe és a négy vizesblokkot is teljesen felújították, melyekben a tolókocsival közlekedő mozgássérültek számára is készült két mosdó. Üröm az örömben, hogy két kézmosó helyiség felszerelési tárgyait ismeretlen vandálok máris megrongálták ___________________^GR-