Tolnai Népújság, 2003. június (14. évfolyam, 127-150. szám)

2003-06-12 / 135. szám

Ill 2003. Június 12., Csütörtök SPORT 13. OLDAL Női futsal: megszűnt a Varga Trans-Fer NLK Lovassport - meghívásos díjugrató verseny, Dombóvár Döntők a hétvégén Egy hölgy jutott legmagasabbra A Dombóvári Lovas Egyesület szombaton harmadszor rende- mint a helyi és környékbeli vál- zett meghívásos díjugrató versenyt a volt lánggépgyári sportte- lapozásoknak köszönhetően ér- lepen, ahol több mint hatvan Tolna, Somogy, Baranya, Zala és tékes díjakat vihettek haza a leg- Fejér megyei zsoké mérte össze saját és paripája ügyességét, jobbak. A színvonalas megmé­rettetés a tikkasztó hőségben is Rekord létszámú mezőny gyűlt össze az erre az al- kitartó nézők számára remek szórakozást nyújtott, kalomra kicsinosított stadionban, ahol öt számban A legizgalmasabbnak a korlátugratás bizonyult, vetélkedtek a lovasok. A pályákat idősebb Csoór amit egy pécsi hölgy, Rendeki Kata 160 centiméte­res magassággal nyert meg. A Tolna megyei zsokék közül jól szerepel­tek a simontomyaiak. Cserháti Balázs arany­érmet szerzett, Mikó Gyula ezüsttel gazdago­dott, míg Németh Tibor egy hatodik helyezést érdemelt ki. A vendéglátó egyesület indulója, Stemler Katalin az első versenyszámban a 10., a másodikban a 12. lett. Eredmények: Tíz darab, 90 centiméter ma­gas akadállyal nehezített, 420 méteres pálya: 1. Cserháti Balázs, 2. Mikó Gyula (mindkettő Simontornyai Lovasklub), 3. Papp Mihály (Határőr Dózsa). Tíz darab, 100 centiméter magas akadállyal nehezített, 420 méteres pá­lya: 1. Mayer Erika (Pécsi Lovasklub), 2. Kreiner Nikoletta (Eco-Tour), 3. Kapoli István (Gácsi Ménes). Tizenkét darab, 110 centimé­ter magas akadálylyal nehezített, 510 méteres pálya: 1. Ifj. Csoór Zoltán (Somogygeszti Lovasklub), 2. Szarka Ferenc (Kaposvári Lovasakadémia), 3. Kövy András (Zselicfarm). Tizenkét darab, 120 centiméter magas akadállyal nehezített, 510 méteres pá­lya: 1. Takács Péter, 2. Takács P. (Taszár-Vitál), 3. Szarka Ferenc (Kaposvári Lovasakadémia). Korlátugratás: 1. Rendeki Kata (Pécsi Zoltán építette és ő látta el a zsűrielnöki tisztet is. A Lovasklub), 2. Takács P. (Taszár-Vitál), 3. Rajnai város polgármesterének, az önkormányzat oktatá- Csilla (Pécsi Lovasklub) és Tóth Lajos (Siófoki si, kulturális, ifjúsági és sportbizottságának, vala- Lovasklub). __________________.__________-gr­_______________Kerékpársport - Süvegcukor Kupa, Szolnok________ A SZSZKE megvédte címét A már hagyományos versenynek számító szolnoki Süvegcu­kor Kupa idén a szokottnál egy hónappal korábban került megrendezésre. A lovasok izgalmas versenyben döntötték el a helyezések sorsát Véget ért a Varga Gyula a jövőben nem áldoz a női focira. Az ismert szekszárdi vállalkozó az NB I-es futsal bajnokságban idén bronzérmet szerző Varga Trans-Fer NLK keddi évadzá­ró közgyűlésén jelentette be mindezt. Döntését váratlanul, nem önszántából hozta meg. Mint mondja, kikényszerítet­ték belőle. Ma is fáj a szíve, hisz élete egyik nagy szerel­mével szakította meg örökre a kapcsolatot. Aki ismeri Varga Gyulát, az tudja, hogy él-hal a sportért, s egyik nagy szerelme a város női labda­rúgó csapata volt. Az a csapat, amely nem kevés boldogságot oko­zott neki, hisz ahol elindult, rendre si­kerek övezték az út­ját. Ezüstérem, bronzérem, negye­dik hely. Csak az arany hiányzott. Idén ez is meglehe­tett volna. A vezetés nagy terveket szö­vögetett, szó volt róla, hogy Szek­szárdira igazol a baj­nokságban idén majd 100 (!) gólt elérő válogatott Nagy Anett, és a Hungária Roscoban remeklő bolgár Kovácsévá. Jó kis csapat lehetett volna... Kedd este hét óra óta mindez már a múlt. A Varga Trans-Fer NLK megszűnt létezni.- Már az elején le kell szögez­nem, hogy nem anyagi problé­mák játszottak bele döntésem meghozatalába, a játékosok ma­gatartása, felelőtlensége, negatív hozzáállása érlelte meg az elhatá­rozást, miszerint a jövőben nem vagyok hajlandó áldozni a női fo­cira - kezdi Varga Gyula. - Hét év A fonyódligeti gyermektábor­ban harmadszor rendezték meg a „Kis iskolák sportver­senyének” országos döntőjét, melyen a Schmidtné Pintér Valéria testnevelő edzette kocsolai lányok nagy csatá­ban a harmadik helyet sze­rezték meg. A kétszáz diáknál kisebb létszám­mal működő oktatási intézmé­nyek számára meghirdetett vetél­kedő fináléjában tizennégy csapat mérkőzött meg egymással. Az előző két esztendőben bajnoki cí­met szerzett kocgolaiak csoport­jukban mindhárom ellenfelüket biztosan győzték le. Az elődöntő­sikersztori alatt beleszerettem a csapatba, megkedveltem ezeket a lányokat, de ami kedd este történt, az en­gem is mélyen szíven ütött. Azt hittem, hogy egy összetartó kö­zösség a miénk, olyan, aki kész harcolni a sikerekért, egymásért, de szomorúan be kellett látnom, hogy itt semmi másról nem szól a fáma, mint a pénzről. Kedd es­te nagyot csalódtam a csapatban.- Mégis mi történt?- A szakmai és pénzügyi be­számolók elfogadása után a jö­vőnk került terítékre. Edzőnk, Mucska Gyula ekkor azzal állt elő: ha nem emeljük a fizetését, a jövőben nem hajlandó irányítani a szakmai munkát. Mindezt az utolsó pillanatban jelentette be, elképzelheti, hogy nem esett jól. Egy amatőr csapat edző­jeként éves szinten 700 ezer forintot szeretett volna. Erre én azt mondom, a felét sem érdemli. Ezt követően né­hány játékos beje­lentette, hogy távo­zik, mire én megkér­deztem, hogy ki ma­rad. Egyetlen ember tette fel a kezét. így akartunk csapatot, eredménye­ket, így terveztük a jövőt. Ekkor döntöttem el, hogy nincs tovább. Egy ilyen csapat, egy ilyen közös­ség nem érdemli meg a támoga­tást.- Ez azt jelenti, hogy teljesen szakít a sporttal?- A női focival örökre végez­tem, s az elkövetkezendő évek­ben nem lesz olyan egyesület, amelyik mellé oda fogok állni. Egyetlen kivétel a női kézilabda klub. A Varga Trans-Fer UKSE Szekszárdnál a játékról szól a tör­ténet. Tőlük nem sajnálom a pénzt. (rónai) ben Schmidtné Pintér Valéria test­nevelő-edző addig kitűnő teljesít­ményt nyújtó csapata váratlanul megtorpant, a mecseknádasdiak- tól hétméteres-párbajban veszí­tett. A kisdöntőre sikerült rendez­ni a sorokat, ismét remekelt a gár­da, és megérdemelten szerezte meg a bronzérmet a kétsopronyi- ak és a mecseknádasdiak mögött. Az együttesben Orsós Renáta, Kiss Brigitta, Bogdán Erzsébet, Balogh Anita, Lerich Orsolya, Boda Erika, Szíjártó Tünde, Zsigár Erika, Orsós Éva és Ignácz Brigitta lépett pályára. Az utóbbi igazi ve­zéregyénisége volt csapatának, s a gólkirályi címet is kiérdemelte. ■CR­Az összetett csapatverseny tava­lyi győztese, a Szekszárdi Sza­badidős KE együttese ezúttal nél­külözte válogatott ifistáit, akik egy olaszországi versenyen vet­tek részt, ennek ellenére a címvé­dés reményében álltak rajthoz az embert próbáló - délelőtt egy 11' km-es egyenkénti időfutam, dél­után pedig a hosszú távú ország­úti bajnokságnak megfelelő távú mezőnyverseny várt a verseny­zőkre - viadalon, ráadásul a rivá­lisok és a kilométerek mellett a kánikulai hőséggel is meg kellett küzdeniük. A szekszárdi dobogósok. Összetett verseny, kezdő fiúk: 1. Támer Kolos, ...3. Bischof Tamás. Haladó fiúk: 3. Iszkádi Tamás. Serdülő lányok: 1. Grósz Judit (Szekszárdi KSE), ...3. Bischof Gabriella. Ifjúsági nők: 2. Bischof Andrea. A csapatverseny végeredmé­nye: 1. Szekszárdi SZKE 62, 2. Szolnoki Cukorgyár SE 47, 3. Mo­sonmagyaróvári TE 36, 4. Kop­pány SE Tamási 33, ...8. Szekszár­di KSE 18 ponttal. Pécsi Kupa, 4. forduló Vasárnap Bükkösdön rendezték a Pécsi Kupa versenysorozat 4. állo­mását, amelyen 20 km-es, fordítós időfutam várt a mezőnyre egy nem különösebben nehéz útvona­lon. Öt kategóriában - nők, ifjúsági férfiak, amatőr férfiak, elit férfiak és szeniorok - összesen 39-en áll­tak rajthoz. forrás: szszke.hu Tolna megyei eredmények, nők: 2. Bischof Andrea 36:12.01, 3. Bischof Gabriella (mindkettő Szekszárdi SZKE) 38:58.0, 4. Lacza V. (Simon- tornya) 41:02.06. Ifjúsági fiúk: 1. Szamosfalvi Máté 32:26.0, 2. Ringl Á. 32:55.88, 3. Schmuck Á. (mindhárom Koppány SE Ta­mási) 32:58.26, 4. Iszkádi T. 33:10.10, 5. Topán M. 33:41.35, 6. Bischof B. (mindhárom SZSZKE) 34:05.10, 7. Kocsis G. (Tamási) 34:50.0. Férfiak, elit: 2. Kiss Tamás 29:35.37, 5. Hor­váth Z. (mindkettő Tamási) 30:22.51. Szeniorok: 6. Szilágyi Gy. (Szekszárd) 37:32.0. Pécsi Kupa, 3. forduló, Har­kány (még nem közölt ered­mény): Ifjúsági fiúk: 1. Műnk Ta­más. Nők: 1. Arató Gabriella (mindkettő Szekszárdi KSE). k k k A közelmúltban Siófokon és kör­nyékén megrendezett Tour de Pelso elnevezésű 200 km-es viada­lon Török Zoltán, a Szekszárdi KSE felnőtt bringása az előkelő 3. helyet szerezte meg a 40 km/óra átlagot produkáló élmezőnyben. Labdarúgás A budapesti Vízművek SE sport­telepén rendezik hétvégén az NB II-NB III-as serdülő és ifjúsá­gi bajnokságok döntőit. Me­gyénk mindkét korosztályban érdekelt, a serdülőknél a Bony- hád VLC, míg az ifiknél a Szek­szárdi UFC száll (hat) harcba az aranyért. A Köő László dirigálta völgységiek szombaton 10 órá­tól a Kazincbarcika és a Vác csa­pataival csapnak össze, míg a Kniesz Mátyás trenírozta szek­szárdiak vasárnap ugyancsak 10 órától a Dunakeszi és a Kazinc­barcika együtteseivel mérkőz­nek. Az U-16-os korosztály két­szer 30, míg az U-19-es kétszer 35 perces mérkőzéseket játszik. Mindhárom résztvevő serleg és oklevél díjazásban részesül. A győztesek emellett 200, a máso­dikak 150, míg a harmadik he­lyezettek 100 ezer forint értékű sportfelszerelést kapnak. ■ Focihírek röviden KAPUSTÁBOR. Június 18-ig még lehet jelentkezni a paksi Heizler-kapusiskola hetedik évfo­lyamának foglalkozásaira. A jú­nius 30-a és július 4-e, illetve jú­lius 7-11 között zajló bentlakásos táborra már majd minden hely elkelt, így a szervező Heizler Já­nos már csak korlátozott szám­ban tudja fogadni a jelentkezése­ket. Érdemes sietni, hisz az idei évben is neves vendégektől * (Bicskei Bertalan, Rapp Imre, Szűcs Lajos, Németh Gábor, Bíró Szabolcs) leshetik el a tudo­mányt a fiatalok. Érdeklődni Heizler Jánosnál lehet a 30/902-6725-ös telefonszámon. EDZŐI TANFOLYAM. A Ma­gyar Labdarúgó Szövetség Edző­képző Központja Tolna megyei csoportja UEFA rendszerű D tan­folyamot indít. Az augusztus 1- én induló, és 16-án vizsgával zá­ruló képzésre július 10-ig lehet jelentkezni a TMLSZ szekszárdi irodájában (Bajcsy Zs. u. 7.) sze­mélyesen, vagy telefonon Tesz- ler Vendelnél a 74/511-124-es számon. A képzés díja 25 ezer forint. Megfelelő létszám (35 fő) esetén UEFA B tanfolyam is in­dul Szekszárdon. A135 órás kép­zésen 68 ezer forint befizetése el­lenében lehet részt venni. A je­lentkezés feltétele TF középfokú vagy UEFA D edzői végzettség. ELNÖKSÉGI ÜLÉS. Csütörtö kön 15 órától Faddon rendkívüli ülést tart a TMLSZ elnöksége. A napirendi pontok között szere­pel a megyei osztályú felnőtt és ifjúsági bajnokságok jövő évi versenykiírásának megtárgyalása és elfogadása, illetve a megyei III. és IV. osztályú bajnokságokat irányító városi szövetségek kije­lölése. ■ Varga Gyula Kézilabda - Ignácz Brigitta a gólkirálynő Bronzérmes kocsolai lányok Gólt kaptak otthon Tanulásban akadályozott és fogyatékkal élő gyerekek diákolimpiái döntője Labdarúgás Győzelemmel búcsúzott közön­ségétől a Baranya megyei szeni­or bajnokságban szereplő Öreg­fiúk 73 FK Bonyhád együttese. A tavaszi idény utolsó hazai ta­lálkozóját játszó völgységiek Szőts és Csobot góljaival a Boly csapatát győzték le 2-1-re. A Szabó (Schanczenbacher)- Genczler, Juhász, Komáromi, Keresztúri- Czinkon, dr. Sebes­tyén, Csobot- Bonyai, Szőts (Szegedi T.), Beke F. összeállí­tásban szereplő bonyhádiak vé­gig fölényben futballoztak, a vendégek a 85. percben bünte­tőből tudták bevenni az idei ha­zai mérkőzésem eddig gólt sem kapó Bonyhád kapuját. A Borsodi István dirigálta egylet a zárófordulóban szombaton 17 órakor Kővágószőlősön vendég- ’ szerepel. Három bajnoki arany a Nyírségből A tanulásban akadályozott és fogyatékkal élő gyerekek diák­olimpiái döntőjét Nyíregyházán tartották, ahol a közel 800 résztvevő között ott voltak a megyénket képviselő diákok is. Az ország valamennyi megyéjé­ből és Budapestről érkeztek diá­kok a Nyírség fővárosának stadi­onjában lebonyolított megméret­tetésre. A dombóvári megyei dön­tőről hét oktatási intézmény 24 tanulója szerzett jogot az orszá­gos fináléban való indulásra. Tol­nából a dombóvári és az iregszemcsei diákok szerepeltek a legjobban, három elsőség mellé három ezüst- és négy bronzérmet is gyűjtöttek, a II. korcsoportos fiúcsapat pedig megnyerte az ösz- szetett versenyt. Eredmények, I. korcsoport: lányok, 300 m: l.Juhász Marian­na (Dombóvár, edzője: Tancsa Ri­ta). Fiúk, 300 m: 2. Orsós Tamás (Dombóvár, e.: Fazekas Gáspár). II. kcs.: lányok, 1500 m: 3. Khizi Katalin (Bátaszék, e.: Kiss Eszter). 4x400 m: 6. Móra F. Ált. Isk., Dombóvár (Kráhling-Berna­dett, Púpos Katalin, Boda Anita, Kása Barbara). Távolugrás: 3. La­katos Szabina (Szekszárd, e.: Schönhardt Jánosné). Fiúk, 100 m: 3. Kovács Tamás (Iregszemcse, e.: Szász László). 200 m: 2. Kovács T. 400 m: 1. Sár­közi Róbert (Dombóvár, e.: Faze­kas Gáspár). 1500 m: 6. Horváth Csaba (Szekszárd). 4x400 m: 1. Regszemcse (Kovács T„ Horváth József, Orsós Já­nos, Orsós Zoltán, e.: Szász László). Távolug­rás: 2. Sárközi R. Magas­ugrás: 4. Kurucz Balázs (Szekszárd). Súlylökés: 3. Horváth József (Iregszem­cse). (A Tolna megyei diákok szereplését az ÁMK Sport­intézete szervezte és rész­ben finanszírozta.) k k k Kispályás labdarúgásban az iregszemcseiek képvi­selték megyénket a Mező­túron megtartott országos döntőben, ahol Szász László tanítványai a 9. he- Az országos diákolimpiái döntőn remekül szerepelt dombóvári csapat tagjai és egyik felkészí- lyen végeztek. tőjük, Tancsa Rita (jobbról). A képről Orsós Tamás és Fazekas Gáspár edző hiányzik ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom