Tolnai Népújság, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-03 / 2. szám

10. OLDAL CSALÁDI TŰKOR 2003. Január 3., Péntek Ők mondták - mi lejegyeztük Geszti Péter:- Ha együtt vagyok a szerel­memmel, ha emberek vesznek körül abban a térben, ahol va­gyok, akkor érzem igazán, hogy otthon vagyok. Úgy vé­lem, mások is úgy viszonyul­nak ehhez a kérdéshez, hogy az ember nemcsak egyszerűen lakik valahol, hanem él is ott. A lakásomban van egy kandalló, amit nagyon szeretek. Beszél­getni mellette egy pohár borral a kézben, szerelmem vagy a barátaim társaságában. Geszti Péter elárulta azt a „tit­kát” is, hogy fizikai érte­lemben - érthető okok miatt - nagyon ritkán tartózkodik a lakásá­ban, de amikor ott­hon van, általában jól érzi magát. Igaz, ehhez az érzethez mindig társ, társak kellenek. Ráday Mihály:- Ebben az ország­ban, és a környező országokban is az embereknek komoly hányada meneküü ki a belvárosból, és köl­tözött lakótelepi do­bozokba, egymás fölé. Magyarorszá­gon nem ugyanaz motiválta ezt a fajta építkezést, mint mondjuk Erdélyben vagy Tótországban, ahol egyben ez lakosságcserével is járt. Tud­juk, hogy azokon a nagy tele­püléseken - Kolozsvártól Nagy­váradig és Kassától Pozsonyig - a lakótelepekkel milyen meny- nyiségű nemzetiségi összetétel­változást lehetett elérni... De, fentieken túl is, a korábbi kor­szaknak a lakótelep-építés volt az egyik mániája. Én próbál­tam korábban is rávilágítani ar­ra - nem is vették rossz néven hogy annak a szövegnek, miszerint építettünk 5000 la­kást, a másik fele mindig elmaradt. Hogy tudniillik két­ezer többnemzedé- kes család számára is alkalmas kertes ház helyére. Én ezt nagyon rossz néven vettem, mert úgy véltem, hogy kertes házban lakni vagy kevés lakosú házban lakni előnyösebb, mint egy tízemele­tes, lapos tetős, nagy házban. Nemcsak a folyton jövő csótá­nyok vagy elromló liftek miatt, hanem azért, mert az em­ber szereti a saját környezetét lakni. Miczki Rita (elsőhegedűs, Nemze­ti Filharmonikusok):- Bennem a fellépések előtt mindig egészséges drukk volt, de a pánik sohasem tört rám. Ha jól emlékszem, az első ko­moly fellépésem 16 éves korom­ban volt a Koncz János Országos Hegedűversenyen. Itt a legidő­sebbek korcsoportjában, na­gyon erős mezőnyben második helyezést értem el. A verseny után a konzervatórium igazga­tójától, aki a „konzi” zenekará­nak a karmestere is volt, ven­dégszereplést kaptam. Mün­chenben léptünk fel egy kon­certen, ahol egy egész hegedű- versenyt játszhattam. Ez volt egyébként életem első külföldi fellépése. Később aztán egymás után jöttek a rádiós és televíziós felvételek, hazai és egyéb hatá­ron túli fellépések, és eddig - Ja­pántól Amerikáig - 14 ország­ban léptem fel. Meghatározó je­lentősége volt - már a zeneaka­démiai években - a Hubay Jenő Hegedűversenynek, amelyen különdíjat, valamint a Weiner Leó Kamarazenei Versenynek, ahol első díjat nyertem. Balázsné Csuha Mária (nevelési tanácsadó intézet, igazgató):- Tapasztalataink szerint egyre több kisgyereknél vannak ezek­ben a funkciókban lemaradá­sok, ami visszavezethető példá­ul a helytelen életmódra: a ke­vés mozgásra, a panelba zárt szűk élettérre, a televízió előtt passzívan töltött időre. A tévé leszoktatja a gyermeket a meg­figyelésről, rontja az észlelést, „rátanul" a szeme arra, hogy engedi maga előtt folyni a mű­sorfolyamot. Ezzel párhuzamo­san keveset beszélnek és be­szélgetnek a gyermekkel, kicsi a szóldncs, visszamarad a nyelvi fejlődés. Kátay László (zeneszerző):- Világéletemben idegsebész és muzsikus akartam lenni. Ma is mániákusan szeretnék gyógyí­tani. Zugban megtanultam az anatómiát, de aztán felvettek a Zeneakadémiára. „Zenebohóc” lettem, nem bántam meg. Első foglalkozásom a pályán akár különlegesnek is mondható. Úgy két évig operaházi súgó voltam. Később öt évig tanítot­tam a szegedi konzervatórium­ban, majd - egy szentendrei ki­térő közbeiktatásával - Heves megyébe kerültem. Hogy mond­jak valamit a műveimről? A Konzervatív requiemet - két szólistára, vegyes és gyermek- kórusra, nagyzenekarra - az édesapám és az öcsém halálára írtam. A bemutatója 1989-ben volt az egri Bazilikában. Később született a Missa Agriensis, volt konzervatóriumi kolléganőm édesapja emlékére, majd a má- sodik requiem. _____________■ Vá logatott receptjeink Sajtleves háziasán: , Hozzávalók: liszt 4 dkg, vaj 4 dkg, száraz fehérbor 2 dl, húsleveskocka 1 db, fokhagyma 3 gerezd, tejföl 2 dl, Karaván sajt 20 dkg, tojás- sárgája 2 db, kifli 2 db, őrölt bors, só. Elkészítése: A vajból és a lisztből világos rántást készítünk, 8 dl hideg vízzel és a száraz fehérborral felengedjük. Habverővel simára ke­verjük, majd beletesszük a húsleveskockát. Apróra vágott vagy reszelt fokhagymával, őrölt borssal, sóval ízesítjük, és 8-10 percig gyenge tűzön forraljuk. Keverőtálba tesszük a tejfölt, 10 dkg reszelt sajtot és a tojássárgáját. Jól ösz- szedolgozzuk, és egy levesestálba öntjük. Ál­landó keverés mellett rámerjük az elkészült forró levest. A kiflikarikákat bedörzsöljük fok­hagymával, megszórjuk reszelt sajttal, és a sü­tőben megpirítjuk. A leves mellé kínáljuk. Piros körte: Hozzávalók: 1,5 kg negyedelt kimagvalt körte, 1,5 kg áfonya, 50 dkg cukor, 1 rúd fahéj. Elkészítése: Az áfonyát 10-20 percig fő­zöm, míg össze nem esik. Egy nagy kendőbe teszem és a levét lecsepeg­tetem. Mintegy 1 li- ternyi levet fog ki­adni. A levet, a körtét, a cukrot és a fahéjat befőző- fazékba teszem. Alacsony hőmérsékleten 10-20 percig főzöm, míg a körte megpuhul és a leye eléri a kocsonyásodási pontot. Időn­ként lehabozom. Ha ezalatt nem kocsonyá­sodna meg, akkor a leszűrt levet beforralom és a körtét visszahelyezem. Üvegekbe töltöm. Sajtkoktél sárgadinnyével: Hozzávalók: 20 dkg füstölt sajt, 20 dkg ementáli sajt, 40 dkg sárgadinnye. Elkészítése: A dinnyét cikkcakkban ketté­vágjuk, magjait eltávolítjuk, a húsát kivájjuk, és kockákra vágjuk. A füstölt sajtot kockára vágjuk, összekeverjük a dinnyével és a lere­szelt ementálival rétegezve töltjük az előké­szített dinnyehéjba. Sült alma Josephine módra: Napóleon császár első felesége volt Josephine (1763-1814). A sült alma Josephine módra elegáns desszert. A beáztatott aszalt gyümöl­csöt tizenöt percig forraljuk. A tejet felfőzzük, beleöntjük a rizst, sót, cukrot adunk hozzá és hagyjuk kihűlni. Ezután szétosztjuk négy tá­nyérra. Az almák magházát kivágjuk, vajjal bevonjuk, majd cukorral meghintjük. - . ^ Vajjal kikent tepsiben előmelegített sütőbe tesszük és húsz perc alatt megsütjük. Tálaláskor az almá­kat a tejberizsre helyezzük, cukorral meg­hintjük és meglocsoljuk málnasziruppal. Egy régi recept A szögedi halpaprikás: „Az igazi halpaprikást csak eleven halból aján­lom készíteni, mert csak úgy nyeri mög hírős különlegös izét. Azért tehát ne is reményköd- jék tökéletös halpaprikás előállításában az, a kinek teljesen friss hal nem áll röndölközésére. Vögyünk egy kisebb darab kecsegét, egy kis harcsát és egy potykát. Ezeket tisztítsuk mög kívül jól késsel, a melyik halnak pánczélos a bőre, arról azt szödjük le. A mely hal pedig si­ma borii, az olyanról a nyálkás részt köll kés­sel levakarni. Minden halat a hasánál vágjunk föl. A belét vessük ki és az egész halat vagdal­juk föl két ujnyi darabokba. Egy lábasba tőgyünk, három kisebb halhoz, 3 fő vékony laskára vágott vöröshagymát. Ehhöz a halhoz zsír nem köll. E halat mögsózva, tőgyük a hagymára, hintsük be égy bádogkanál igen szép, piros szögedi paprikával és öntsünk reá annyi vizet, a mennyi a halat ellepi, azután tőgyük gyors-(láng)-tüzre, födjük be és mög se kavarjuk addig, amig ki nem tálaljuk, mert kavarás közben szerteszét omolna az igen gyorsan fővő, gyönge husu hal. Húsz perczig köll neki főni és akkor készen van. ” Róluk írtuk a család oldalán Egy esztendeje indult útjára lapunkban a család oldal össze­állítás, ami hetente más-más témával jelentkezett. Az év vé­gén mi is visszatekintünk a magunk mögött hagyott 2002-es esztendőre, mégpedig oly módon, hogy válogatást, illetve né­hány cikkből kivett részletet közlünk itt emlékezésképpen. Ha nagyképűek és felvágósak akarnánk lenni, azt írnánk: “The best 2002”. De nem akarunk felvágni, így csak egy rövid visszapillantásra hívjuk olvasóinkat. Nosztalgia- Biztos vagy benne, hogy itt van? - kérdezte.- Nem tudom, de itt kell lennie valahol - válaszoltam. A jeges szél szembefújt, az a híres utca nagyon, de nagyon hosszúnak tűnt, nem lehetett látni a végét. Magam sem tudtam pontosan, hogy mit akartam ezzel az egésszel, beszélni róla pedig végképp nem tűnt életsze­rűnek. Harmincöt évvel ezelőtt ezen a környéken volt a Beatles főhadi­szállása, itt készültek a híres számok az Abbey Road stúdiójában, és ez voü az első lemezem tőlük, azt hiszem, hatodikos voltam: a borítón egy zebrán mentek át szépen, libasorban a fiúk. Ez biztos. És láttam néhány hónapja a tévében, amikor Hamson halálakor a ra­jongók a ház kerítésénél virrasztóitok a gyertyák lángjánál. Fiatalok, akik talán még nem is éltek a Beatles létezésekor, és hát tényleg, amikor magam is feltettem azt az első lemezt a lemezjátszóm, már régen nem is voü együtt a zenekar. Arra gondoltam, hogy eüévedtem, mert közben a házak falát figyeüem, valami jelzést, emléktáblát vagy ilyesmit kerestem, de nem láttam semmi hasonlót, amikor egyszer csak észrevettem a fehér épületet, a stúdiót, és előtte azt a híres gycdogátkelőhelyet. Megvan, mondtam, és megálltam, hát ez az, néztem szerteszét, mintha megtalál­tam volna valamit. Hogy végre... De nem történt semmi. A buszok, a gya- bgosok és az autók folytatták útjukat. Először átmentem a híres zebrán egye­dül, aztán meg visz- sza, odaléptem a fe­hér kerítéshez, ahol néhány felirat azért felidézte a fiúk emlé­ké, de amúgy sem­mi. Úgy éreztem, nincs sok közöm eh­hez a nevezetes hely­színhez. Igaz, a közeli metrónál, a Beatles nevét viselő kávézóban ámí­tok bögréket és pólókat, de a tárgyak nyilván nem helyettesítették azt az időt, bár az érzésnek, hogy igen, pont ott voltam azon a helyen, mégiscsak köze voü nem csupán a múühoz, de ha úgy vesszük, a jövő­höz is: amennyiben azt lehet majd mondani egyszer, amikor már min­den másképpen lesz, de az a zebrás fotó megmaradt, hogy egyszer ré­gen valami őriiü rohangáü ezen a gyalogátkelőhelyen,’ megálü, nézte kicsit a házat, aztán továbbment. Vagy. Hallgatja az ember teszem azt Frank Sinatrát, akinek mostanában nagy divatja van újra, sorra adják ki a különböző válogatásokat és át­dolgozásokat, például a Sommethin' Stupid című szomorkás daü, amit feleségével, Nancyvel énekelt, s amit olyan közelinek érezni vala­hogy, talán a hangjukat, pedig sem Fmnkie-t, sem Nancyt nem ismer­tük az ötvenes-hatvanas években, nem szerettünk semmiféle nőket, mert mondjuk nem is éüünk akkor, mégis úgy hallgatjuk például a New York, New York című nótái, mintha otthonunk lenne az a hatal­mas város, és ismernénk az utcáit, kocsmáit, pedig az életben egyszer sem voltunk New Yorkban, és ha el is mennénk oda, hiába. Ott áll­nánk csak, és néznénk. Hogy miért és hogyan? Egy láthatatlan kapcsolat? Megnézni a házal csak úgy? Feüenni a lemezt? Nem mondani semmit, s rábízni magun­kat valamire: a véletlenre vagy másra? Nosztalgia? Valami butaság? Mintha szembejönne veled az utcán egy ismerős, pedig azelőtt nem láttad soha. HAVAS ANDRAS Családi témákban keressen bennünket az interneten is: www.kiskegyed.hu• www.lakaskultura.hu www.mindmegette.hu • www.holgyvilag.hu • www.gyongy.hu Ahogyan Keleten gondolják | A Dharmá az indiai vallási vi- ,, lágkép alapja, az örök, koz- , mikus körforgás elve. Esze­rint a világ végtelen és prök. Története a káosz és a koz­mosz állandó változása, az is­tenek, a természet és az em­ber szakadatlan születése, pusztulása és újjászületése. A klasszikus indiai vallá­sosság soha nem ismerte az egységes (dogmatizált) hit­rendszer vagy a szervezett egyház fogalmát. Kialakult a számtalan istenség szentélyé­nek kultuszát ápoló papság, a remeteség és a szerzetesség. A mai hindu életét is kulti­kus (étkezési és magatartá­si) szabályok sokasága ala­kítja. Ugyanakkor az alapve­tő rituális és teológiai elvek közül ki-ki kedvére választ­hatott magának szemléletmódot, isko­lát, sőt istent is. A mai hindu vallási világában Brahmá kultusztalan isten, csupán mitológiai, filozófiai fikció. Vannak, akik Visnut, mások Sivát tisztelik főis­tenként. Ismét mások pedig archaikus kultuszoknak hódolnak. Ami közös, az a karma-tan és a lélekvándorlás hi­te, a meditációra és az aszkézisre való hajlandóság. Képlékenysége ellenére (vagy ép­pen ezért) a hinduizmus korunk egyik legtöbb hívőt számláló vallási rendszere, annak ellenére, hogy a hin­duizmus nem volt és ma sem mis- szionáló vallás. * Az állatokhoz való viszony - ahogy oly sok minden más is a hinduizmus­ban - az ősi indiai írások bölcsességén nyugszik. Ezeket az írásokat a hindu irányzatok hívei kinyilatkoztatott, is­teni írásoknak tekintik, és ez határoz­za meg a környezetükhöz való viszo­nyukat. A lélekvándorlás filozófiája szerint a lelkek hosszú idő óta vándorolnak egyik testből a másikba: az öreg teste­ket új testekre cserélik, ahogy az em­ber veti le elnyűtt ruháit, és ölt magá­ra újat helyette. A reinkarnációk hosz- szú sorozata után vesz fel a lélek egy emberi formát - tehát minden ember sokféle állatként élt már ezelőtt! A kö­rülöttünk lévő állatok pedig egyszer szintén emberek lesznek - így a lehe­tő legjobban kell bánnunk velük, nem szabad erőszakot elkövetnünk elle­nük. Az erőszaknélküliség (ahimszá) gondolata évezredeken keresztül meghatározó volt az indiai társada­lomban, és ennek köszönhető a vege­táriánus táplálkozásúak mind a mai napig nagy aránya az indiai szubkon- tinensen. A Krisna-tudat az öt világvallás egyikének, a hinduizmusnak egy képviselője, amely világszerte több száz millió követőt számlál. Gyökerei több ezer évre nyúlnak vissza, azon­ban a nyugati világban csak 1965 után vált ismertté, O Isteni Kegyelme A. C. Bhaktivedanta Swami Prabhupada erőfeszítései nyomán. Srila Prabhupada az Egyesült Álla­mokban kezdte el a Krisna-tudat an­gol nyelvű terjesztését. Élete utolsó éveiben 14-szer körbeutazta a világot, előadásokat tartott, 60 kötetnyi angol nyelvű könyvet írt, és 100-nál is több templomot alapított meg. A Krisna-tu­dat tanításait az ősi védikus irodalom foglalja össze. Hívei Krisnát, mint az Istenség Legfelsőbb Személyiségét imádják, s céljuk az Isten iránti oda­adás kifejlesztése.

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom