Tolnai Népújság, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-03 / 2. szám

SP 0 R T 11. ÓLDAI 2003. Január 3., péntek Csillagos ötös a paksiaknak A decsiek nagy meglepetésre dobogóm állhatták Sakk Hagyományosan az év utolsó rendezvényeként, a két ün­nep között zajlott az országos ifjúsági csapatbajnokság, amelyen hazánk utánpótlás nevelő egyesületeinek hat fős, 18 év alatti fiatalokat soraik­ban tudó együttesei verse­nyeztek. Az idei, rekord lét­számmal - 51 gárda nevezett - lebonyolított viadalon Tolna megye az Atomerőmű SE és a Decs 1990 csapatának kö­szönhetően jelentős erőkkel képviselte magát. Különösen igaz ez a paksiakra, akik az ifjúsági világbajnok Ber­kes Ferenc révén nagymesterrel ültek asztalhoz, s még az utolsó táblára is jutott a sztárokból, ott ugyanis az ugyancsak korosztá­lyos világbajnok Fodor Tamással találták szembe magukat a riváli­sok. Az atomosok ennek megfe­lelően minden mérkőzésüket megnyerve, könnyed játékkal, fölényesen szerezték meg a baj­noki címet 6 pontot, azaz egy tel­jes fordulót verve az egész me­zőnyre. Az igazi meglepetést mégis a decsiek szereplése jelen­tette, miután a kilencedikként rangsorolt fiatal együttes forduló­ról fordulóra gyártva a bravúros győzelmeket, végig gyalogolva a fővárosi nagynevű klubok gárdá­in végül bombameglepetésként a harmadik helyen zárta a ver­senyt. Az ASE ötödik alkalommal végzett az élen - emellett két ezüstérem gazdagítja a paksiak gyűjteményét -, míg a decsiek el­ső alkalommal állhatták a dobo­góra. Átlagéletkorukat tekintve azonban minden bizonnyal a sár­közi sakkozóké a jövő az ifjúsági csapatok versenyében. A csapatvezetők rövid értéke­lésében Molnár Béla, az ASE ifjú­sági edzője elmondta, hogy csa­pata győzelme elsősorban a kitű­nő hozzállásnak köszönhető, mindenki akarta a sikert és alá­rendelte magát a feladatnak. Mol­nár Béla kiemelte Berkes Feren­cet, aki két világverseny fáradal­mai ellenére is vállalta a játékot és legjobb pontszerzőként is ve­zéregyénisége volt a csapatnak. Papp Csaba, a decsi csapat veze­tője elmondta, hogy sikerük pél­dátlan a magyar sakkozás törté­netében, hiszen ilyen kis lélek­számú helység csapata még soha nem végzett dobogón a magyar bajnokságon. A csapat átlagélet- kora mindössze 13 év, így tanít­ványai a jövőben is meghatározó szerephaz juthatnak. A bronzér­mes csapatban kiemelkedő telje­sítményt nyújtott Sebestyén Ba­lázs, Rudolf Ánna és Pap Gyula, akik magas táblán is remek ered­ménnyel játszották végig a hét fordulót. Végeredmény: 1. Atomerőmű SE Paks 34 pont [Berkes Ferenc 6.5, Papp Gábor 4.5, Szabó Krisz­tián 3.5 Mácsik Tamás 5 (6), Tóth Lili 5 (6), Papp Judit 5 (5) Fodor Tamás 4.5 (5)], 2. Nagykanizsa 28, 3. Decs 1990 KSE 27.5 [Sebes­tyén Balázs 5.5 (7), Pap Gyula 4.5 (7), Rudolf Anna 5.5 (7), Papp Tamás 3.5 (7), Krammer Ádám 4.5 (7), Sebestyén Bálint 2.5 (4), Dobrovitz Piroska 1.5 (3)1.__________ ■ Barátság-kupa Bonyhádon Kilencedszer emlékeznek Losonci Istvánra Teremfoci Kilencedik alkalommal ren­dezik meg a bonyhádi sport- csarnokban a Losonci István emléktornát. A húsz együttes részvételével zajló viadal se­lejtezőit január 4-én és 5-én bonyolítják le, míg a helyosz­tókat 11-én játsszák. A csapatok négy-ötös csoportban küzdenek majd, csoportonként az első három helyezett jut to­vább. Az élen zárók egyenes ágon kvalifikálják magukat az elődöntőbe, a 2. és a 3. helyezet­tek (csoporton belül) vigaszágon vívhatják ki a továbbjutást. Az elődöntőbe jutott hat alakulat két hármas csoportban körmérkő­zést vív, s a fináléba a csoportel­sők kerülnek, míg a másodikak a 3-4. helyért vetélkedhetnek. Játé­kosként bárki parkettre léphet, így nyilván néhány „jegyzett” spíler is szerelést ölt majd a vár­hatóan szép számú drukkerek örömére. A döntő előtt a szerve­zők alkotta gárda a Parlament vá­logatottjával méri össze tudását. A főszervező Harangozó „Frici” ezúttal is hű maradt a hagyomá­nyokhoz és igyekezett illusztris személyiségeket megnyerni a né­hai kiváló sportember, edző Lo­sonci Pista bácsi emlékére kiírt tornára. Lesznek értékes tombolatár­gyak is, a fődíj egy új mobiltele­fon lesz lebeszélhetőséggel, s egy három napos út a velencei karne­válra is gazdára talál majd. A csa­patok a helyezések függvényé­ben anyagi, illetve tárgyi díjazás­ban részesülnek, de különdíjat vehet át a legjobb kapus, me­zőny-, és védőjátékos, a gólki­rály, a legfiatalabb játékos, továb­bá a legsportszerűbb és legpec­hesebb együttes is. A fődíjakat Potápi Árpád polgármester és, ha időközben nem akad számára más elfoglaltság, akkor Knézy Je­nő sportriporter adja majd át. ________________________________(HUNYADI) Francia sikerek a nyitányon Jutta Kleinschmidt új autójával FOTÓ: EPA Francia sikereket hozott a 25. Dakar Rali 2. szakasza: az autó­sok között Stephane Peterhansel, a motorosok mezőnyében Richard Sainct volt a leggyorsabb. Castellón A magyarok közül a Kis Sándor, Czeglédi Péter páros bizonyult a legjobbnak, a 31. helyen futott be. A Liszi László, Rack György duó eredményéről még nem érkezett jelentés, a 130 autó közül 126 már teljesítette a távot. A me­zőnyre 574 km várt a franciaor­szági Narbonne és a spanyolor­szági Castellón között, ebből 43 volt a gyorsasági.- A mai sziklás-murvás terep volt, élvezetes pálya lett volna, ha tudunk rajta autózni, de sajnos még a rajt előtt felforrt a vizünk, mint utólag kiderült: a termosztát ment tönkre - panaszkodott Sza­lay Balázs, a legrutinosabb ma­gyar, akit már második napja súj­tanak műszaki problémák. - Emi­att víz nélkül, 170 fokos olajjal, szinte alapjáraton gurultunk vé­gig a mai gyorsaságin. A 2. szakasz (574 km, ebből gyorsasági: 43 km) dobogósai és a magyarok eredményei, au­tósok: 1. Peterhansel, Cottret (francia, Mitsubishi) 38:48 p, 2. De Villiers, Maimon (dél-afrikai, francia, Nissan) 17 mp hátrány, 3. Maszuoka, Schulz (japán, német, Mitsubishi) 34 mp h., ...31. Kis, Czeglédi (Nissan) 6:28 perc h„ ...50. Benyó, Maurer (Hyundai) 8:26 p h., ...89. Jakab, Fenesi (Chevrolet) 12:43 p h., ...101. Pa­lik, Darázsi (Toyota) 14:21 p h., ...104. Szalay, Laklóth (Chevrolet) 14:56 p h. Motorosok: 1. Sainct (francia, KTM) 41:40.0 p, 2. Cox (dél-afrikai, KTM) 15 mp hátrány, 3. Despres (francia, KTM) 37 mp h ......155. Szilvási (KTM) 25:17 pe rc h. Kamionok: 1. J. de Rooy (holland), Geusens (belga), Duis- ters (belga) (DAF) 51:28 p, ...39. Vadas, Gajdos, Csombok (Hyundai) 18:55 p hátrány, ...44. Darázsi, Coquatrix (francia), Iris- sou (francia) (MAN) 21:48 p h., ...47. Raimbaud (francia), Szaller, Farkas (Mercedes) 25:43 p h. Összetettben ugyanez az állás, mivel a prológ eredményét nem számítják a sorrendbe. Pénteken a Castellón és Valencia közötti szakaszon 95 km vár a mezőny­re, ebből 8 km a gyorsasági távja. Varga Zoltán visszatérés előtt Győr Bár a hivatalos bejelentésre pén­tek délutánig várni kell, Győr­ben már minden érintett kész tényként kezeli, hogy Varga Zol­tán visszatér a magyar futball- ba, s az NB I. ötödik helyezettjé­nek szakmai igazgatója lesz. A hajdani kiváló játékos 28 évi távoliét után 1996. szeptember 13-tól vállalt ismét munkát Magyarorszá­gon: az FTC vezetőedzője volt 1997. június 9-ig. Ezt köve­tően a Kispest-Honvédnál, a Dunaferrnél, Diósgyőrben, majd 2001. július 2-től október 1-jéig ugyanott dolgozott, ahova most újra szerződik. Miután majd­nem napra pontosan 15 hónap­pal ezelőtt leendő beosztottja, Tamási Zsolt váltotta őt a győri kispadon, Varga kivonult a ha­zai labdarúgásból. Varga Zoltán Két nap, hat mérkőzés Budapest Szombaton és vasárnap ösz- szesen 6 mérkőzést játszik a 3 európai női kézilabdakupá­ban érdekelt 5 magyar csapat. A Bajnokok Ligájában - ahol 16 csapat 4 csoportban kezdi meg versengését a negyeddöntőbe ju­tásért - az előző kiírás döntőse, a Ferencváros a Nordstrand 2000 együtteséhez látogat. Németh András vezetőedző szerint nem­csak nekik,'hanem a kvartettjük­ben szereplő dán Viborgnak és a német Leipzignek is nehéz lesz pontot szerezni Norvégiában, A KEK-ben a Győrnek nem okozhat gondot a bosnyák Zeljeznicar Sarabon legyőzése. A találkozót érdemes a válogatott szempontjából is értékelni majd, ugyanis Mocsai Lajos szövetségi kapitány csapata májusban világ-, bajnoki selejtezőn éppen Bosz­nia-Hercegovinával találkozik. Az EHF-kupában a Dunaferr már a hétvégén túljut a svájci Spono Nottwill elleni mindkét összecsapásán. Óriási meglepe­tés lenne, ha a dunaújvárosiak nem kerülnének a 16 közé. A Cornexi-Alcoa szintén esé­lyesebb az osztrák Wiener Neustadtnál, a párharc első felvo­nására Bécsújhelyen kerül sor. A Debrecennek „illene” a gö­rög bajnok Anagenniszi Artasz- szal szembeni hazai találkozóján megnyugtató előnyt szerezni a visszavágóra. A magyarok hétvégi program­ja, szombat, Bajnokok Ligája B- csoport, 1. forduló: Nordstrand 2000 (norvég)-Ferencváros, 19.15. EHF-kupa, a 16 közé jutá­sért, 1. mérkőzés: Spono Nottwil (svájci)-Dunaferr, 19.30. Vasár­nap,'KEK, a 16 közé jutásért, 1. mérkőzés: Győri ETO-Zeljez- nicar Sarabon (bosnyák), 18.00. EHF-kupa, a 16 közé jutásért, visszavágó: Spono Nottwil (sváj- ci)-Dunaferr, 17.00. EHF-kupa, a 16 közé jutásért, 1. mérkőzés: Wiener Neustadt (osztrák) - Cornexi-Alcoa, 17.00. EHF-kupa, a 16 közé jutásért, 1. mérkőzés: Debrecen-Anagenniszi Artasz (görög), 18.00. Sportműsor péntek Teremfoci: XVII. Aha Ripa te­remtorna a tolnai városi sport- csarnokban, 17. SZOMBAT Teremfoci: XVII. Alta Ripa te­remtorna a tolnai városi sport- csarnokban, 14. XIII. ESZI-kupa Pakson, 12.40. X. ITV-Reprint bajnokság a szekszárdi városi sportcsarnokban, 9. IX. Barát­ság-kupa a bonyhádi városi sportcsarnokban, 9. VASÁRNAP Teremfoci: XVII. Alta Ripa te­remtorna a tolnai városi sport- csarnokban, 14. XIII. ESZI-kupa Pakson, 12.40. X. ITV-Reprint bajnokság a szekszárdi városi sportcsarnokban, 8. IX. Barát­ság-kupa a bonyhádi városi sportcsarnokban, 9. ________■ Ag árdi a SZAC-ban Asztalitenisz Az NB I-es alapszakasz bajnok­ság őszi idényét negyedik helyen záró Szekszárd AC gárdája az ün­nepek alatt leigazolta Agárdi Ré­kát, így a legutóbb a Postás- Matávban szereplő játékos janu­ártól a tolnai megyeszékhely csa­patát erősíti. Agárdi nem isme­retlen Sáth Sándor szakmai igaz­gató számára, hisz a kitűnő ping- pongos évekkel ezelőtt Miskol­con már játszott Sáth mester ke­ze alatt, sőt 1994 és 96 között a megyeszékhely akkori csapata, a Húsipari SE mezét is viselte. ■ „A láb mindig kéznél van” Tömegsport Ezzel a szlogennel rendeztek szilveszteri futóversenyt Simon- tornyán. Az óév utolsó napjának délelőttjén szemerkélő esőben, közel ötvenen vágtak neki a 800-2200 méteres távnak. Csőszné Kacz Edit polgármester asszony stílszerűen pezsgődur­ranással indította útjára a me­zőnyt. Az első kategória női győztese Madár Izabella lett, míg a fiúk versenyét Mátrai Mi­lán nyerte. A második kategóriá­ban a többszörös korosztályos megyebajnok triatlonista Vörös Klára végzett az élen, a fiúknál Orsós Márió volt a leggyorsabb. Az utcai futóverseny abszolút győztese - immár hatodik alka­lommal - Csontos Kálmán, a Simontornyai’TC NB Il-es kézi­labda-csapatának villámlábú szélsője lett, így ismét ő vihette haza a Bögyös László vállalkozó által felajánlott élő kismalacot. A felnőtt nők között Varga Ale­xandra végzett az élen, aki a ver­seny legidősebb résztvevőjével, Lacza Attilával együtt kéz a kéz­ben futott be a célba. A legfiata­labb induló, a mindössze két esztendős Máté Balázs volt. ■ HBO-n az Universum Profi ökölvívás Átigazolási nagyüzem várható Már csak a Betta hibátlan Továbbra is pont nélkül az Újoncok és a Gemenc Agro Jól kezdődött az év az Univer­sum, Erdei Zsolt csapata számá­ra: a hamburgi klub szerződést kötött az amerikai HBO televízi­óval. A kontraktus részleteiről egyik fél sem nyilatkozott, ám. sajtóértesülések szerint több év­re szóló szerződésről van szó, amely elsősorban a Klicsko- testvérek összecsapásaira épít. A két ukrán nehézsúlyú bokszoló közül a WBO-világbajnok Vla­gyimir március 8-án Hannover­ben lép ringbe, ellenfele a kana­dai Johnson, a Puerto Ricó-i Oquendo, vagy a brit Európa- bajnok Williams lehet. Vitalij Lennox Lewis ellen készül. A vi­lágszerte hatalmas érdeklődés­sel várt találkozóra április 12-én Las Vegasban vagy egy héttel ké­sőbb a New York-i Madison Square Gardenben kerül sor. ■ A futballvilágban tapasztalható pénzügyi ne­hézségek ellenére élénk játékosmozgásra le­het számítani Európában a január 1-jén kez­dődött átigazolási időszakban. _______________ Nyon ___________ Az okok egyszerűek: egyrészt több elitklub - köztük az FC Barcelona, az AS Roma és a Bayer Leverkusen - gyengén szerepel a hazai bajnokságban, a vezetők pedig a keret megerősítésével szeretnék elősegíteni a felzárkózást, másrészt vannak egyesületek, amelyek kénytelenek lesznek megválni kulcsjátékosaiktól. Az egyik legnagyobb versenyfutás az argentin Gabriel Batistutáért várható, aki rendszeresen csak a kispadon kap helyet az AS Románál, ezért ő maga sem ellenezne egy esetleges váltást. A 33 éves csatárt több Premier League-ben szereplő csapat is szívesen látná soraiban. A Fulham és a Middlesbrough mellett ugyanakkor a török Fenerbahce is komoly ajánlatot tett a mostanában nem remeklő támadónak. A rómaiak - Batistuta távozása esetén - minden­képpen szerződtetnének egy gólerős játékost. Erre legnagyobb esélye a spanyol Fernando Morientesríek lenne, aki szintén kevés játéklehetőséghez jut a BL- címvédő Real Madridban. A 2001-es olasz bajnok akár egy másik dél-amerikai klasszisáról, Cafúról is lemondana megfelelő ajánlat esetén. A másik római klub, a Lazio, nem valószínű, hogy a csőd szélén állva megtart olyan sztárokat, mint pél­dául Dejan Stankovic vagy Jaap Stam. Nagy bevásárlást tervez ugyanakkor az FC Barce­lona holland vezetőedzője, Louis van Goal. Kívánság- listáján szerepel honfitársa, a Chelsea csatára, Jimmy Floyd Hasselbaink, az Ajax Amsterdam román védő­je, Cristian Chivu és a Lazio argentin idegenlégiósa, Juan Pablo Sorin. Angliában a jelenleg a Leeds Unit- edben futballozó Robbie Fowler kegyeiért várható nagy harc. A várakozásoktól jócskán elmaradó klub 10.7 millió euróért lenne hajlandó megválni a táma­dótól. A legkomolyabb érdeklődőnek a Manchester City számít. A manchesteriek további kiszemeltjei között szerepel a német Miroslav Klose (Kaiserslautern) és a dél-afrikai Benny McCarthy (Celta Vigo). Európában január 31-én fejeződik be az átigazolási időszak._______________________■ ________Teremfoci________ Az ötödik játéknap után már csak a Betta Bt. együttese hi­bátlan a szekszárdi városi sportcsarnokban zajló X. ITV- Reprint bajnokságon. Az éllovas a legutóbbi fordulóban a Hermes Alapítvány gárdáját győzte le magabiztosan. Az üldö­zők közül a Roma Önkormányzat, a Mindszentek és a Kovács és Tsa Baumit egyaránt nyerni tudott, az „argentinok” azonban egy megle­pő döntetlennel lépéshátrányba kerültek az élbollyal szemben. Az 5. forduló eredményei: Ro­ma Önkormányzat-Gemenc Agro 13-10, Kovács és Tsa Bau- mit-Limousin INC 9-3, Adri Ép- ker-Argentína 5-5, Tetőfok-Tol- nabau-Újoncok 9-7, Mindszen­tek-Perfect Phone 12-7, Szakács Kft. Kakasd-Európa Média Kft. 9-6, Betta Bt-Hermes Alapítvány 5-2. . A bajnokság állása: 1. Betta Bt. 15, 2. Roma Önkormányzat 13,3. Mindszentek 12 (55-26), 4. Kovács és Tsa Baumit 12 (45-20), 5. Argentína 10, 6. Hermes Ala­pítvány 9, 7. Tetőfok-Tolnabau 7, 8. Szakács Kft. Kakasd 6 (37-44), 9. Perfect Phone 6 (31-38), 10. Limousin INC 6 (30-35), 11. Adri Épker 4,12. Európa Média Kft. 3, 13. Újoncok 0 (23-54), 14. Ge­menc Agro 0 (23-56) ponttal. A góllövőlista élmezőnye: 19 gólos: Tóth A. (Roma Önkor­mányzat), 17 gólos: Czékmány T. (Betta Bt.), 14 gólos: Csende I. (Mindszentek), 13 gólos: Be- rényi Sz. (Mindszentek), Orosz T. (Limousin INC). __ ■

Next

/
Oldalképek
Tartalom