Tolnai Népújság, 2002. december (13. évfolyam, 280-303. szám)
2002-12-03 / 281. szám
2002. December 3„ kedd KEK 7. OLDAL T U KÖR Tolnában történt BOMBARIADÓ. Az Ady Endre szakközépiskola kollégiumát kellett kiüríteni Szekszárdon, mert egy eddig ismeretlen telefonáló, robbantással fenyegetőzött. Az épület átvizsgálása megtörtént, robbanószert nem találtak a rendőrök. AZ ÚTTESTEN FEKÜDT? Őcsény belterületén - az eddigi adatok alapján - egy, az úttesten fekvő férfit ütött el egy személygépkocsi. A férfi súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett. MEGZAVARTÁK. Megzavarták azt az elkövetőt Decsen, aki egy házhoz tartozó melléképületből a már összekészített élelmiszert akarta elvinni. Lopási kára nem keletkezett a tulajdonosnak. LEBUKOTT KÜLFÖLDI. A rendőrök egy Magyarországon jogellenesen tartózkodó külföldi állampolgárt fogtak el Bátaszéken. MOTORLOPÁS. Sárpilisen, egy ház zárt udvarából motorkerékpárt loptak. A bejelentés után Decsen, a lopással alaposan gyanúsítható személy házánál megtalálták a járművet. ÁRUT NEM VITTEK EL. Gyulajon egy csemegeboltba kíséreltek meg betörni. Az elkövetőket megzavarták, így a helyszínről úgy menekültek el, hogy az árut nem sikerült magukkal vinni. ABLAKON ÁT. Ugyancsak nem vittek el semmit Dombóváron abból az áruházi raktárépületből, ahova az ablakon át jutottak be a hívatlan látogatók. KIVÁGTÁK A FÁKAT. A miszlai magas tetőn három 40-50 éves cseresznyefát és egy hasonló korú diófát vágtak ki ismeretlen tettesek. A tulajdonos szerint a kár 350 ezer forint. Az Ón hirdetési lapja! ingyenes lakossági hirdetési szelvényét nem kell bélyeggel ellátnia, ha az alább jelzett postaládák egyikébe dobja, továbbítjuk azt! Bátaszék, Perczel u. 30. Vas Zoltán Bogyiszló, Petőfi u. 13. Élelmiszerbolt Merkl Krisztina, Bonyhád, Elektro-Heidinger hirdetőiroda, Perczel u. Bonyhád, Fáy üzletsor 100 Ft-os bolt, Fáy Itp. Bonyhád, Mágel János, Kossuth u. 20. Bölcske, Pásztor Béláné, feze T. u. Dalmand Presszó-Falatozó Dombóvár, Ady E. u. Tiegel Utazási Iroda Dombóvár/új/ Hartung Vilmos VI. utcai újságos pavilon Dombóvár-Kertváros Hóvirág ABC Fadd, „Faház" Vegyes Bolt, Mátyás király út 35. Gerjen Hajdú-bolt (nagybolt) Hőgyész, Fő u. 8/A. Csögiei Istvánná (trafik) Kojdacs, Tibai virágbolt KocsolaJim-Beam Büfé Medina, Kossuth u. Áfész-bolt Nagydorog, Sáfrány Ferenc, Vasvári u. 2. Nagykónyi Autós Porta Kft. Nagymányok, Casinó Vendéglő, Petőfi u. Németkér, Honol kereskedés Paks, Tolnai u. 9. Zöldséges bolt Paks, Kurcsatov utcai újságárus Paks, Poligon Kft, Deák F. u. Pincehely Szentiné Bajnovics Beáta Vita Porta Sárszentlőrinc, Lengyel-bolt Sióagárd, Kossuth u. Szódagyár Szedres, Fő u. Vegyesbolt Szedres, Széchenyi u. Szolgáltatóház Szekszárd Bottyánhegyi Kisbolt Szekszárd, Csatári torok - trafik pavilon Szekszárd, Kadarka u. Mini-Max ABC Tamási Dolák Gyula Parti Tours Utazási Iroda Tamási Tours Tamási, Szabadság u. 57. (Penny Market) Tolna, Alkotmány u. Diszké ABC Tolna, Árpád u. Élelmiszer-csemege Zomba József Attila u. 2. Horváth Kálmán bolt Zomba, Fő u. Vegyesbolt, Kilenc év halálba segítésért A kriminálpszichológns szerint Falndi Tímeának istentndata van Budapest Kilenc év fegyházbüntetésre ítélte első fokon a Fővárosi Bíróság Faludi Tímeát. A Fekete Angyal néven hírhedtté vált ápolónőt többrendbeli emberölési kísérlet és foglalkozás körében elkövetett veszélyeztetés miatt a szabadságvesztés mellett végleg eltiltották a szakmájától. FOTÓ: EUROPRESS/KERÉK ÁGNES sa során a betegek maguk döntenek arról, hogy az életüket nem kívánják folytatni, itt azonban nem választhattak. A Fővárosi Bíróság döntése ellen az ügyész súlyosbításért, a védő felmentésért, illetve enyhítésért fellebbezett. NAGY ESZTER DÓRA Faludi Tímea hat ember halála miatt került a bíróság elé, holott korábbi állításai szerint 30-40 embert segített halálba. A Nyíró Gyula Kórház ápolónője a vádirat szerint hat súlyos betegnek adott be vénásan különböző injekciókat, annak ellenére, hogy ezt csak orvosi utasításra tehette volna meg. A kezeltek meghaltak, de az nem vált bizonyítottá, hogy a szakápoló végzett velük. A 24 éves lány végül 9 év fegyházbüntetést kapott, valamint eltiltották a közügyektől, és soha nem dolgozhat a szakmájában. Indoklásában a Fővárosi Bíróságon elhangzott, hogy 3 esetben állapították meg az emberölési ki-' sérlet bűncselekményét, a többinél foglalkoztatás körében elkövetett veszélyeztetést. A bíróság szerint csupán 3 alkalommal állapították meg, hogy a beadott gyógyszer és a halál között ok- okozati összefüggés van. A fórum nem vette figyelembe, hogy Faludi visszavonta korábbi vallomásait. A bíró felhívta a figyelmet viszont arra, hogy a kriminálpszichológus szerint a lány beszámítható, de infantilis Az ítélet után búcsú az édesanyától hajlamai vannak. A szakértő azt állította, hogy Faludi Tímeának nagyfokú empátiája és istentudata van. A tárgyaláson a bíró utalt arra, hogy a bűncselekményekkel kapcsolatban felmerült az eutanázia kérdése. Hozzátette: Faludi Tímea esetében ez kizárható, ugyanis a kegyes halál alkalmazá„Maszekoló” adónyomozók Zárt ajtók mögött kezdődött meg tegnap a Szekszárdi Városi Bíróságon két volt adónyomozó - egyikőjük az APEH Tolna Megyei Bűnügyi Igazgatóságának helyettes vezetője volt - és két magánszemély büntetőpere. A zárt tárgyalást az ügyész indítványára azért rendelte el a bíróság, mert a bizonyítási eljárás során hivatali titkok is szóba kerülhetnek. Szekszárd Az ügyészség a két elbocsátott adónyomozót hivatalos eljárásban elkövetett zsarolással és okirat-hamisítással vádolja. A másik két férfi ellen „sima” zsarolás a vád. A zsarolót 1-5 évig terjedő szabadságvesztéssel fenyegeti a törvény, de ha ezt hivatalos személy követi el, akkor a büntetés akár 8 év is lehet. Tetten érték május 9-én Szekszárdon az APEH Bűnügyi Igazgatósága Tolna Megyei Nyomozóhivatalának helyettes vezetőjét, Németh Attilát és társait, amint 600 ezer forintot vettek át egy szekszárdi vállalkozótól, aki a zsarolásról értesítette a rendőröket. Mint a nyomozás során kiderült: az ügyben szerepel még egy negyedik férfi is. Hárman, később négyen, hivatalos eljárást színlelve arra vették, vagy próbálták meg rávenni a sértetteket, hogy a nyomozóhivatalnál a valóságban nem is létező ügyüket pénzért eltussolják. Több esetben, hogy a zsarolásnak nyomatékot adjanak, hamis meghallgatási jegyzőkönyvet is készítettek. A vádlottak 100 és 600 ezer forint közötti összeget követeltek - és az esetek többségében kaptak - a sértettektől. A pénzt egymás közt egyenlő arányban szétosztották. A vádiratban kilenc sértett szerepel. Már nemcsak Németh Attila, hanem egy másik vádlott is előzetes letartóztatásban van. Egyike ugyanis azoknak, akiket nemrégiben Baján fogtak el, mert azzal gyanúsíthatok, hogy több mint 9 millió forintot „nyertek ki” egy kalocsai drinkbárban a játékautomatából, az eljárás ideje alatt sem tétlenkedett. ihárosi ibolya Félnek a cserbenhagyok A gázoló sofőröket megtalálja a rendőrség Félelem a felelősségre vonástól vagy valami más indokolja, hogy a sofőrök egy része nem segít, ha balesetet okoz? Az elmúlt napokban többször kellett beszámolni ilyen esetről. Legutóbb egy motorost gázolt el egy autós. Újtelek - Lajosmizse Újtelek belterületén, az Alkotmány utcában történt vasárnap, hogy egy Audi áttért a menetirány szerinti bal oldalra, és elgázolt egy motorost, valamint az utasát. Az 54 éves újteleki T. Sándor nyolc napon túl gyógyuló, maradandó fogyatékossággal járó sérülést szenvedett. A rendőrség közlése szerint a férfi elveszítette az egyik lábát. A mögötte szabálytalanul utazó férfi könnyű sérülésekkel megúszta az esetet. A gépkocsi vezetője a helyszínről megállás és segítségnyújtás nélkül elhajtott. A napokban három kerékpárost gázolt el egy férfi Lajosmizsén. A három hölgy közül ketten súlyos, míg egyikük életveszélyes sérüléseket szenvedett. A sofőr, bár kiszállt az autóból, segítségnyújtás helyett inkább elszaladt. A rendőrség utóbb mindkét esetben elfogta a gyanúsítottakat, akinél felmerült az ittasság gyanúja is. Tóth Tünde közlekedési szakpszichológus szerint a vezetők egy része baleset során annyira megijed, hogy szinte nem tudja, mit csináljon. Fél a felelősségre vonástól, ezért inkább elhajt a helyszínről, néhányan azonban hetekkel a baleset után - lelkiismeretére hallgatva - jelentkeznek a rendőrségen, gerencsér zoltán Erőszakos emberrabló Budapest- Hosszú pályafutásom végén azt hittem, nekem már nem tudnak újat nyújtani a bűnözők. Tévedtem: tudtak! - mondta egy rövidesen nyugdíjba vonuló idős nyomozó, amikor megmutatta a jelentést. November 25-én délután 5 óra körül Budapesten, a XIII. kerüli Gyöngyösi út egyik lakóházának liftjében elkábítottak egy hazatérő 60 éves asszonyt. Áldozatát a tettes ismeretlen helyre szállította, ott fogva tartotta és megerőszakolta. Egy nappal később a reggeli órákban az asz- szonyt egy kerekeken guruló dobozban, feltehetően szemetes kukában a férfi a Mosoly utca parkos területére tolta, és ott szabadon engedte. A rendőrség széles körű nyomozást indított, és elsősorban olyanok jelentkezését várja, akik ez idő tájt egy férfit láttak az utcán kukát tolni. europress ÜGYELETI NAPLÓ este 6-tól este 6-ig DROGKERESKEDŐ. Előzetes letartóztatásba helyezték azt a 24 éves nagykállói lakost, akinek lakásán több kiló kábítószernek minősülő anyagot, továbbá hamis okmányokat, valamint jelentős mennyiségű készpénzt foglaltak le. Amikor a lakásán őrizetbe vette a rendőrség, hamis vezetői engedéllyel próbálta magát igazolni a fiatalember, aki ellen öt hatályos elfogatóparancs volt érvényben, mti LOVASBALESET. Felborult egy lovas kocsi a 471. számú úton, Nyíradony határában. A fogathajtó a szekér alá került, és életét vesztette, mti SZURKÁLÓ FELESÉG. Élet veszélyt okozó testi sértés miatt indult eljárás egy nyíregyházi nő ellen, aki vasárnap délelőtt konyhakéssel mellbe szúrta a férjét. A 41 éves asszony elmondta, hogy azért szúrt, mert a férje meg akarta őt verni. A férfit életveszélyes, súlyos sérüléssel szállították kórházba, állapota miatt egyelőre nem tudták kihallgatni, europress SZÓVIVŐK VITÁJA. Felmen tették Dézsi Mihályt, a BRFK volt szóvivőjét a jogosulatlan adatkezelés, a hivatali visszaélés és a rágalmazás gyanúja alól. Déz it a BRFK kommunikációs osztályának korábbi vezetője, Samu Attila jelentette fel, mert a szóvivő egy interjúban elképzelhetőnek tartotta, hogy a Citadella 4 You Kft. ügyeivel kapcsolatban Samut is ki fogják hallgatni, europress CSALÓK. A Monori Rendőrkapitányság eljárást folytat több rendbeli cSalás, lopás, okirattal visszaélés bűncselekmények alapos gyanúja miatt. Csercsa Béla, Danes Oláh Lajos, Fehér Julianna és több ismeretlen társa idős vagy egyedülálló személyeket kerestek fel azzal, hogy a gázművek, az elektromos művek, a vízművek, az önkormányzat vagy a nyugdíj- folyósító igazgatóság alkalmazottai, és néhány ezer forint ellenében különböző szolgáltatásokat kínáltak, továbbá lakásokba besurranva készpénzt, aranytárgyakat vagy okiratokat tulajdonítottak el. A rendőrség várja a károsultak jelentkezését. EUROPRESS KÉSELŐK. A rendőrség ismeretlen, ázsiai származású szur- kálókat keres. Egyikük vasárnap délután az 1-es villamos VIII. kerület, Salgótarjáni úti megállójában - előzetes szóváltás után - több esetben megszúrta a 20 éves sértettet, aki a bűncselekmény következtében súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, europress * SZARKÁK. Egy nagykanizsai bevásárlóközpont két munkatársát érték tetten, amint különböző árucikkeket akartak az áruház területéről fizetés nélkül kihozni. Miközben az egyik 32 esztendős nagykanizsai hölgy szabályosan állt a pénztárnál mintegy 12 ezer forint értékű illatszerrel, ruhaneművel és élelmiszerrel, a pénztárnál lévő, szintén 32 esztendős társával azonban csak egy kifli árát üt- tette be a gépbe, majd távozni akart. A biztonsági szolgálat szakemberei értesítették a rendőrséget, orfk HALÁLOS BALESET. A Zala megyei Borsfa térségében hétfő délben egy Letenye felől közlekedő nő Fiat Puntojával a nedves úton megcsúszott, és frontálisan összeütközött egy Fiat Bravával, amelynek utasa, egy 30 év körüli férfi a helyszínen életét vesztette. A két sofőrt súlyos sérülésekkel szállították kórházba, europress ■