Tolnai Népújság, 2002. augusztus (13. évfolyam, 178.-203. szám)
2002-08-19 / 193. szám
8IHH 2002- Augusztus 19., hétfő MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Mondom a magamét . VENTER MARIANNA A víz az úr Ha áradó folyóról, veszélybe került falvakról hallok, nagyapám barna ládája jut az eszembe. Abban vitte a holmiját, amikor „árvízvédekezésre” ment, márpedig szinte minden évben használatba került a második világháborúból visszamaradt katonai láda. Nagyszüleim a Bodrog partján laktak, alig egy kilométernyire az összefolyástól, ahol a zöld vizű Bodrog a szőke Tiszába ömlik. Minden télen volt jeges ár, nyár elején pedig zöldár. Nagyapámra, aki ács volt, nagy szükség volt az árvízvédelmi területeken, a gátaknál, a védműveknél. Pakolta a ládáját és ment, hetekig nem láttuk, nem is tudtunk róla, hiszen hol volt még akkoriban mobil- telefon, amivel az árvízsújtotta területről életjelt adhatott volna. Rendkívüli esőzések és áradások sújtják Európát, s csak remélhetjük, hogy nálunk nem kerülnek annyian veszélybe, nem okoz akkora károkat a természet, mint máshol. Évszázados rekordok dőlnek meg, némely folyón sosem mértek még akkora vizet mind az idén. A szakemberek nem mondanak véleményt, csak elemzik a helyzetet, keresik az okokat. Pedig jól emlékszem, már tíz évvel ezelőtt elhangzott a figyelmeztetés: Európát pusztító árvizek, forgószél, trópusi viharok fenyegetik a környezetszennyezés miatt fellépő éghajlatváltozás miatt. A vészharang-kongatás persze hatástalan volt, mondhatni szokás szerint, talán most, hogy a katasztrófák szinte mindennaposak, elgondolkodnak rajta azok, akik tehetnének ellene. Addig, amíg nem lesz már túl késő. ________Megkérdeztük Olvasóinkat__________ Miként tö lti az ünnepet? A hét vége után még két napig otthon maradhatunk, tekintettel augusztus 20-ra. A hétfői, keddi munkaszünetet így sokan felhasználhatják egy kis pihenésre, kikapcsolódásra. Ön vajon miként, s mivel tölti az ünnepet? - ezt kérdeztük az utcán a járókelőktől. Nagy Józsefné, nyugdíjas: - Számomra ugyanolyanok lesznek ezek a napok, mint máskor. Ugyanis dolgoznom kell. Besegítek egy vendéglátóipari egységnél, ott pedig nincs szünet. Forrai János, targoncavezető: - Szombaton dolgozom, hétfőn megint dolgozom. Én is négyes ünneppel számoltam, de az élelmiszeriparban közbejöhet váratlan munkabeosztás. Most is így történt. Füstös Lászlóné, nyugdíjas: - Én az unokámmal leszek az ünnep idején. A legkisebbel, rá fogok vigyázni, s elmegyünk talán néhány helyre. Szack Ferenc, a kincstári vagyonigazgatóság munkatársa: - Az elkövetkező néhány nap biztos, hogy pihenés lesz, mert most jöttünk vissza a Balatonról, ahol nagyon rossz időt fogtunk ki. Azt hiszem, lemegyünk Siófokra, s egy kicsit pótoljuk a nyaralást. Szavazhat az interneten: www.tolnalnepujsag.hu , és SMS üzenetben: 20/454>36*64 Előző kérdésünk: Elégedett-e a Medgyessy-bizottság munkájával? Szavazóink fele igennel voksolt, míg a másik fele nemmel. MAI KÉRDÉSÜNK: Javult vagy romlott a közbiztonság Magyarországon? Alacsonyabb lesz az ár a korábban jelzettnél Tolnában is terjed a katasztrófaturizmus Katasztrófa-turizmus a paksi Árvíz utcában A megyében is terjed az úgynevezett „katasztrófa-turizmus”. Kíváncsiskodók százai látogatják a Duna-partot, megnézni az áradást, amelynek szintje valószínűleg meghaladja majd az 1965. tavaszán levonult árhullámét. A friss előrejelzések biztatóak, a korábban jelzettnél valamivel alacsonyabb szinten tetőzik a Duna húszadikán. ' Tolna megye Paksnál tegnap reggel 795, délben 807, este hat órakor 818 centiméteres vízállást mértek. A Sió torkolatánál reggel 1123, délben 1152 centiméter volt a vízállás. A vízügyi igazgatóság vasárnap reggel elrendelte a másodfokú készültséget a Duna Tolna megyei szakaszán. Az legfrissebb előrejelzések némileg kisebb szintet prognosztizálnak a húszadikai tetőzésre, ezek szerint az ár a III. fokú készültség szintje alatt marad 10-20 centiméterrel. Dunaföldváron, az úgynevezett Mélyút és a Duna-híd közötti sétányon homokzsákokból nyúl- gátat építettek, hogy megvédjék a strandot, a kempinget és a Halászcsárdát. A városban bíznak abban, hogy augusztus 20-án itt tarthatják meg az ünnepi programot. A tetőzést éppen erre a napra várják. A műsorból már biztosan kimaradnak a vízre tervezett látványosságok, a hajók felvonulása, a vízisí és a jet-ski bemutató, és a sárkányrepülők sem szállnak fel, a Közlekedési Főfelügyelet Hajózási és Tengerészeti Főosztálya ugyanis hajózási tilalmat rendelt el vasárnap reggeltől a Duna Budapesttől délre eső teljes magyarországi szakaszára is. (A felsőbb szakaszokon a tiltást már korábban bevezették.) Pakson csak az Árvíz utcában van néhány lakóház az ártéren belül, itt pénteken és szombaton is folyt a gátépítés. Az itt lakók bíznak abban, hogy nem kell kitelepíteni őket. A nyúlgát kilenc méteres vízmagasságig nyújt biztos védelmet, a friss előrejelzés szerint a víz alacsonyabb marad. Az utcától negyven-ötven méterre észak felé már a töltés oldalánál áll a víz. A városon belül pénteken este hatalmas felhőszakadás okozott gondokat. A csapadékvíz levezető árkok zsilipéit a töltésnél lezárták, szivattyúkat telepítettek a víz átemelésére, azonban nem mind volt még hadra fogható pénteken. A felhőszakadást követően a tűzoltók vonultak ki szivattyúkkal az Árok utcái zsiliphez. Elöntötte a csapadékvíz egy Kosár utcai társasház alagsorát, itt is a tűzoltók szivattyúztak. Gondot okozott, hogy ismeretlenek kinyitották a Páli árok zsilipjét szombatra virradóra, a vízügyi igazgatóság gépészeti szakemberei azonban újra lezárták. A folyó alsóbb szakaszán a védekezési munkák miatt a vízügyi igazgatóság szombaton lezárta a Báta - Keselyűs közötti töltésszakaszt. A Sió torkolati mű - Dombori gátőrház közötti töltésszakaszt vasárnap reggel hat órától zárták le. A rendszabályok betartására, az ellenőrzési pontokon a rendőrség, illetve a polgárőrség felügyel. A másodfokú készültség elrendelése után az érintett településeken önkéntesekkel erősítették meg a vízügyi igazgatóság, a katasztrófavédelem figyelőszolgálatait. Gayer János, Pörböly polgár- mestere elmondta érdeklődésünkre, éjjel-nappal segítik a járőrszolgálat munkáját. A lakosságot felkészítették az esetleges harmadfokú készültség bevezetése során követendő teendőkre, sőt a kitelepítésre, ennek azonban szerencsére nincs nagy valószínűsége. A falu lakói nyugodtan, higgadtan fogadták a bejelentést. RÁKOSI GUSZTÁV A DUNA ÁRADÁSA miatt megváltozott Pakson a Duna-parti családi napok helyszíne és programja. A víziszínpad helyett a közeli, Erzsébet szálló mögötti parkban rendezték a műsorokat szombaton és vasárnap délután. Az érdeklődés így is óriási volt, ezrek jöttek, részben a műsorra, részben a Duna-partra kíváncsian. A hangulat kitűnő volt, és minden bizonnyal így lesz a mai napon is, bár a magas vízállás miatt elmaradnak a Dunára tervezett programok, így a vízi- paradé és hagyományos Duna-átúszás is, amelyet valószínűleg augusztus 31-én rendeznek majd meg. Hétfőn este tűzijátékkal és utcabállal zárul a három napos rendezvény. ______________________■ Művészi textilek Kölesden Vándorkupa és pezsgő a legjobb focicsapatnak Baráth Hajnal nemzetközi hírű gobelinművész textil munkáival ismerkedhettek meg a kölesdiek augusztus 17-én, szombaton délután, a helyi Művelődési Ház- Borok Házában, a Falunapok keretében. A kiállítás megnyitója előtt az intézményben a nyugdíjas klub tartotta alakuló ülését, a szerveződés közel negyven fővel jött létre. Tegnap sportnap színesítette a programokat, a csapatok közül a legjobb egy vándorkupát, valamint három üveg pezsgőt vehetett át a szervezőktől. Ma és holnap a Falunapok családi körökön belül folytatódnak, tanyákon vagy szabad tereken, kötetlenül, ahogyan és amiben éppen kedvüket lelik a kölesdiek. -száÚj óvoda Harcon A Szent István napi ünnepségek keretében 2002. augusztus 20-án 15 órai kezdettel avatják fel a harci óvoda új épületét. A közel 30 millió forintos beruházást a község saját forrásból és terület- fejlesztési támogatással valósította meg. Az épületet Tímár László a Tolnamegyei Önkormányzat közgyűlésének alelnöke adja át. Az ünnepség keretében búcsúztatják Horváth János polgármestert nyugdíjba vonulása alkalmából, aki a rendszerváltás óta, 3 cikluson keresztül irányította a falu közéletét. Az ünnepi rendezvényt a harci hagyományőrző együttes színes műsora zárja. ■ t Csak úszva menekülhetnek el az állatok A gemenci erdő jelentős részét már elöntötte az ár Az áradás kiváltképp nehéz helyzetbe hozza a vadállományt: az erdőben vannak ugyan mesterséges emelkedések, vaddombok, élelemmel ellátva, de ez nem elegendő valamennyi állatnak. A szarvasok, őzek, vaddisznók így az ártérből a töltésre, illetve azon túlra igyekeznek.- A várható árVadmalac az elöntött ártéren hullám az előrejelzések szerint az erdőt teljes egészében elönti - mondja Máté Béla, a Gemenc Rt. szekszárdi erdészetének helyettes vezetője. - Ahogy növekszik a szint, úgy élénkül majd meg a vadak mozgása a Sió ártere, valamint a töltések felé. Ez utóbbiakat a vízüggyel közösen le is zártuk, a bejáratokhoz biztonsági embereket állítottunk, a rendőrséget pedig ellenőrzésekre kértük. Az FM Hivatal vadászati osztályával egyetértésben a körzetben vadászati tilalmat léptettünk érvénybe. A kritikus napokon szeretnénk lezárni a bárányfoki kiránduló központot: természetesen csak az erdőt, nem az azon kívüli, programoknak helyet adó területet. Máté Béla tájékoztatást adott arról is, hogy az elmúlt napokban számos önkéntes, illetve állatvédő ajánlkozott a vad mentésére, de nem erre van szükség, hanem annak megértetésére, hogy jelenleg céltalan dolog kirándulni Ge- mencbe, ezzel is csak zaklatni az Vaddisznók a töltésen fotó: gottvald károly amúgy is riadt állatokat. A természetvédelmi őrök ezzel együtt csónakkal járőröznek a kritikus pontokon, s ahol megszorult vadakat látnak, azokat igyekeznek biztonságba helyezni. A nagy víz mindenekelőtt a gyenge, illetve a fiatal szarvasok, őzek és vaddisznók számára jelent leküzdhetetlen akadályt. A nyolc kilométer széles ártér átsze- lése előbb-utóbb erőtlenné teszi a borjakat, malacokat, s ha nem találnak időben kiemelkedést, menthetetlenül elpusztulnak.-SZÁr h i I Szekszárd-Gemenc A gemenci erdőt jelenleg csak csónakkal lehet bejárni: a forgalom előtt lezárt töltésről végigtekintve szinte mindenütt a fákat körbeölelő víztömeg látványa tűnik szembe. A terület több mint nyolcvan százaléka, úgy 15 ezer hektár került a Duna uralma alá.