Tolnai Népújság, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-02 / 76. szám

■■■■ 2002. Április 2., Kedd MEGYEI TÜKÖR 5. OLDAL Mondom a magamét SZERI ÁRPÁD Bor, cégérrel A fővárosi turistacsoport vezetője majdhogynem kétségbeesetten érdeklődik a megyeszékhely főterén: ilyenkor, húsvét hétfőjén hol, melyik borozóban lehetne megízlelni a méltán híres szekszárdi ka­darkát vagy bikavért? A felcsillanó remény rögvest kialszik a sze­mében, amikor megtudja: bizony, ilyenkor, ezen a jeles napon szinte reménytelen olyan helyet találni, mely nyitva is van, s emel­lett még a szekszárdi borok megismertetésére is szakosodott. Az pedig - ebből következően - ugyanilyen vágyálom, hogy a szívesen látott vendég a számára kedves, finom nedűből a kóstolás után palackozott formában is vásároljon - esetleg úgy, hogy az üveg címkéje, emlékeztetve a kirándulásra, helyben, egyedileg, névre szólóan készüljön... Ez a fajta sallang már a távoli jövőt vetíti elénk, de visszatérve a jelenbe, a tény tény marad: a tikkadozó csapat nem olthatta szomját jóféle szekszárdival a borok városá­ban. Önkéntelenül is adódik a kérdés: vajon - egyébként valóban kivételes, húsvéthétfői nap ide vagy oda - hasonló óhajával Eger­ben vagy Sopronban ugyanígy hoppon maradt volna a társaság? Persze, ezzel együtt elképzelhető, hogy a megyeszékhelyen vala­hol, valaki, valamelyik borozóban vagy pincében, szívesen állt volna a messziről érkezett vándorok rendelkezésére, akik viszont a várost bejárva sehol sem találtak erre nézve még egy apró betűs tájékoztató feliratot sem. A csoportvezető főtéri, jobb híján való ér­deklődése világosan jelez valamit: például azt, hogy egyelőre túl­zás lenne azt várni, hogy a szűkebb pátriánkba érkező turisták előre készülnek, s már otthon felkutatják és bemagolják az ünne­pekkor is nyitva tartó szekszárdi borozók, borházak, borpincék, vendéglők, stb. címeit és telefonszámait. Tetszik, nem tetszik, to­vábbra sem lehet mellőzni azt a- feltűnő helyen elhelyezett, nagy méretű, jól látható, egyértelműen útbaigazító, tartalmában kö­zérthetően megfogalmazott, stb., stb. - cégért, melyre a jó bornak is szüksége van. Megkérdeztük olvasóinkat Önt ki locsolta meg Húsvétkor? Húsvét sok helyen elképzelhetetlen Iocsolkodás nélkül: s mi­vel ennek a hagyományos cselekedetnek a hölgyek a legfon­tosabb alanyai, így őket kérdeztük az utcán: önt ki locsolta meg az ünnep hétfői napján? Várady Lászlóné, nyugdíjas: - Engem még senki, mert autóbu­szos kiránduláson vagyunk, s útitársaink - csupa idősebb férfi - nem törődnek ilyesmivel. Lehet, hogy mire hazaérünk Budapestre, már várnak a szomszédok, s pótolják ezt a hiányosságot. Priskin Gusztávné, nyugdíjas: - Nálunk, Jehova Tanúinál nem szokás a Iocsolkodás. A Húsvétot megtartjuk, úgy, mint Jézus emlék­ünnepét. Azért azt elmondhatom, hogy a fiam és az unokáim nem távoztak tőlem üres kézzel a Iocsolkodás napján. Nagy Sándorné, nyugdíjas: - Az Idősek Otthonában lakom, ott megtörtént a Iocsolkodás, majd ezután a kórházban is, ahol a lányo­mat látogattam meg. Tehát kétszer is volt benne részem és nagyon tetszett. Gaszler Andrea, ápolónő: - Kollégáim locsoltak meg, illetve még a négyéves kisfiam. A klasszikus Zöld erdőben jártam című verssel állt elém, s miután azt ügyesen elmondta, nagy dicséretet kapott tő­lem jutalmul. (A témával kapcsolatban olvasóink SMS-en is elmondhatják _ véleményüket a 20/454-36-64 -es számon. ) Az elsősök nagyon készülnek már az iskolába Park az extrémsportok kedvelőinek Versenyek, edzőtáborok helyszíne lehetne A gördeszka, a görkorcsolya, és a bmx szerelmesei számára nyújt majd kiváló verseny és edzés lehetőséget az a skate park, melyet Sólymos Attila építészmérnök tervezett. Paks Az Ürgemezei strand, a szánkó­domb és a lakótelep közötti terü­letre egy olyan park tervei készül­tek el, melyhez hasonló minded­dig nincs Magyarországon. Sólymos Attila már régóta érdek­lődik az extrémsportok iránt és az is hamar feltűnt neki, hogy an­nak ellenére, hogy a magyar fiata­lok mostoha körülmények között edzenek, mégis felküzdötték ma­gukat a világ élmezőnyébe. így született meg az ötlet, hogy egy olyan extrém sport parkot tervez­zen, amely megfelel a nemzetkö­zi elvárásoknak, lehetőséget biz­tosít arra, hogy ezeket a népszerű sportágakat kulturált, védett kö­rülmények között űzzék a fiata­lok. Paksot nemcsak azért válasz­totta, mert az otthona, hanem azért is, mert a sport és a fiatalok városa. Rengeteg időt, energiát fektetett abba, hogy évek óta dé­delgetett álmát megvalósítsa, ter­veit tökéletesítse. Neves portolók­kal, klubokkal, az extrém sportok szponzoraival vette fel a kapcso­latot és tanácsaik alapján, segítsé­gükkel megtervezett egy olyan skate parkot, melyben görkorcso­lya és gördeszka pályák vannak különböző korú és tudás színtű fiatalok számára, emellett a bmx­esek is megtalálhatnak majd min­dent, ami a felkészüléshez, ver­senyzéshez kell - épül street, dirt, cross, triál, és flatland pálya. Sólymos Attila nemcsak a műsza­ki terveket készíti, hanem dolgo­zik a beruházás költségbecslé­sén, pályázati lehetőségek felku­tatásán és annak kidolgozásán, hogy hogyan lehetne egy ilyen parkot „életben tartani”. Már most birtokában van néhány nyi­latkozat az ország legismertebb extrémsport „istállóinak” képvi­selőitől, melyben kinyilvánítják szándékukat, hogy a majdan megépülő paksi parkban verse­nyeket, edzőtáborokat rendez­nek. A pálya elkészültétől függet­lenül Sólymos Attila szeretne lét­rehozni Pakson egy extrémsport klubot. RÁKOSI VÁLASZTÁS 2002. Dr. Nemes Árpád a M1ÉP ország- gyűlési képviselőjelöltje meghívja Önöket a Paksi Művelődési Ház színháztermében április 2-án (ked­den), a 19.00-kor megrendezésre kerülő kampányzáró nagygyűlésé­re és az azt követő Bocskai Színpad előadására, melyre a belépése díj­talan. A nagygyűlés díszvendége D.Dr. Hegedűs Lóránt püspök úr a Magyar Útkörök tiszteletbeli el­nöke, vezérszónok Csurka István a MIÉP elnöke. A rendezvény helyszínére in­gyenes autóbuszjárat indul 17.40- kor Szekszárdról a Béla térről, és Tolnáról 18.00-kor a buszpálya­udvarról. További ingyenes busz­járatokkal kapcsolatos informá­ció: 06-30/233-0326 (politikai hirdetés) _____«5209«« „T eret a családi gazdaságok­nak” Tóth Ferenc országgyűlési képviselő és Dr. VONZA AND­RÁS földművelésügyi- és vidék- fejlesztési miniszter vár minden érdeklődőt 2002. április 2-án (kedd), 19 h-tól Dunaföldváron, a Művelődési Házban (politikai hirdetés) *51909* TAMÁSI. Tíz százalékkal emel­te a tamási képviselő-testület a polgármester és az alpolgármes­ter illetményét. Az új polgármes­teri bér 264 ezer, az alpolgár­mesteri tiszteletdíj 84 150 forint. DOMBÓVÁR. A Német Közös­ségi Házban kedd este hét órakor kezdődik a Deutschklub követ­kező összejövetele, melyen az április 17-i nemzetiségi kulturális gála előkészületeiről lesz szó. BONYHÁD, DOMBÓVÁR. Vér adást szerveznek Bonyhádon április 2-án, kedden 9 órától 16 óráig. Az önkéntes véradókat a művelődési központban várják a szervezők. Kedden Dombóvá­ron a véradó állomáson is reg­gel fél nyolctól délután két óráig várják az önkéntes véradókat. TENGELIC. Elfogadta a 2001. évi zárszámadást a tengelici képvise­lő-testület. A község tavaly több, mint 7 milliós működési hiánnyal zárt, ami ahhoz képest örvende­tes, hogy az év elején ennél sokkal nagyobb mínusz mutatkozott. A tengelici önkormányzat a rendkí­vül szigorú gazdálkodás ellenére évek óta jelentős működési hiány­nyal küzd. Mély fájdalommal tudat­juk mindazokkal, akik is­merték és szerették, hogy MIKLÓSI JÓZSEFNÉ életének 83. évében el­hunyt. Temetése 2002. áp­rilis 3-án, 13 órakor lesz a tolnai temetőben. A gyászoló család. (x) Gyógypedagógus: tanár, apa, barát Három szavazólap Eldöntik, legyen-e falnegyesítés A kiváló diploma mellé türelem, empátia is kell A munka eredményét ott lehet lemérni, hogy mihez tud kez­deni a gyerek, ha kikerül a védőszárnyak alól - mondja Gonda Csaba, az iregszemcsei Göllesz Viktor Gyógypedagógi­ai Intézmény tanára, aki a három munkatársával a múlt hé­ten vehette át az oktatási miniszter kitüntetését.- Édesanyja is gyógypedagógus, de úgy tudjuk, nem feltétlenül gyógypedagógiai pályára készült.- Igen, de érdekes módon ed­dig csak speciális iskolában dol­goztam. Tanárképző főiskolán vé­geztem, majd egy év után Buda­pestre hívott egy kedves ismerő­söm, ahol egy magatartási zava­rokkal küzdő gyerekekkel foglal­kozó iskolában tanítottam. Azu­tán elvégeztem a Bárczi Gusztáv Gyógypedagógiai Főiskolát, és 1994 óta dolgozom itt, a Göllesz iskolában.- Mitől lesz valaki jó gyógypedagógus, azon kívül, hogy pél­dául summa cum laudéval elvégzi a fő­iskolát?- Az biztos, hogy a végtelen türelem nem utolsó szempont. Összehasonlít­va a normál általános iskolával: a mi gyerekeink máshogy közeled­nek, mint az ép gyerekek. Ők lát­hatják az emberben az okítót, a tanárt, de a hátránnyal küzdő gyerekek sok mást is, az apától kezdve a legjobb barátig. Ezt az embernek tudnia kell magában rendezni. Ez nemcsak a tanárok­ra vonatkozik, hanem a nevelők­re, gyermekfelügyelőkre is, de akárhogyan nézzük, legtöbbet talán az osztály­főnökkel vannak a gyere­kek. Nyilván az empatikus készségnek ki kell fino­modnia, nálunk erre talán nagyobb szükség van. A summa cum laude nem je­lenti azt, hogy valaki tud foglalkozni is a gyerekekkel. *- Hol méri egy gyógypedagógus az eredményt?- Elsősorban ott, hogy mihez tud kezdeni a gyerek, miután ki­kerül a védőszárnyak alól. A mi gyerekeinket két csoportra kell osztani: van, aki családból jön, mások amellett, hogy ilyen hát­ránnyal indulnak az életben, még család nélkül is vannak. A cél mindenképpen az, hogy a gyerek olyan helyre kerüljön, ahonnan tovább tud lépni. Ha van egy szü­lő, lehet, hogy reálisan látja a dol­gokat, és a gyerek egy jó iskolatí­pusba kerülhet. Nagy felelősség, hogy mi lesz azokkal a gyerekek­kel, akiknek nincs szülői hátte­rük. Most kiépült egy gyámi rend­szer, amely figyelemmel követi őket. Lehet, hogy nagy siker az, hogy egy gyerek egy nagyon egy­szerű középiskolát el tud végezni. És már most is vannak olyanok, akik a kortársaikkal megmérettet­hetnek versenyeken, és kiderül, hogy sikeresek lehetnek. t. f. A hétvégén sorra kerülő or­szággyűlési választásokon Kölesden és Kistormáson nem kettő, hanem három sza­vazólapon voksolhatnak a vá­lasztópolgárok. Kölesd, Kistormás A két községben ugyanis az or­szágos választásokkal párhuza­mosan népszavazás is zajlik majd vasárnap: a választópolgárok a két, valaha összetartozó település egyesítéséről, ületve különállásá­ról is dönteni fognak. A népszavazás előzménye, hogy - miként arról már többször írtunk - 2000. decemberben le­mondott a kistormási képviselő- testület, nem sokkal később pedig elhunyt a falu polgármestere. Ezt követően azonban megfelelő szá­mú jelölt híján - öt alkalommal történő próbálkozás ellenére - nem sikerült megválasztani a Kölesddel szomszédos kistelepü­lés új vezetését. (A képviselőtestü­let ügyvivőként dolgozott tovább). Tavaly év végén eredményes alá­írásgyűjtési akció zajlott Kistormá­son a faluegyesítésről. Ennek alap­ján döntött úgy a kölesdi és a kistormási vezetés, hogy népsza­vazást írnak ki a kérdésről. Április 7-én Kistormáson a párt és az egyéni jelölt kiválasztása mellett még egy döntést hozhatnak a vá­lasztópolgárok. A kérdés így hang­zik majd: Kíván-e csatlakozni Kölesd községhez? A kölesdiek har­madik szavazólapján pedig az aláb­bi kérdő mondat szerepel majd, amire igennel, vagy nemmel lehet válaszolni: Egyetért-e Kistormás Köleseihez való csatolásával? -s­1 1 Jl Általános iskolai beiratkozások Idén már nem csökkent tovább a gyermeklétszám Tolna megyében több településen már megkezdődtek az általános iskolai beiratkozások, de van, ahol majd április végén kerül erre sor. A törvény ugyanis két hónapot biztosít arra, hogy ezt a kötelezettségüket a szülők teljesítsék. Megyei körkép Dombóváron 5 általános iskola van, ebből 3 ön- kormányzati, 1 egyházi és 1 speciális, mondta Balásy Botondné oktatási ügyintéző. Az iskolák úgy alakították ki a képzéseiket, hogy az vonzó legyen a szülők részére, túljelentkezés általá­ban csak a katolikus iskolában van, ahol egy első osztályt indítanak. A beiratkozás idő­pontja: április 24-e és 25-e lesz. Tamásiban 5 első osztály indul, ezek kö­zül van ahol testnevelést, matematikát ta­nulnak a gyerekek kiemelt óraszámban, van ahol számítástechnikát, vagy német nyelvet, mondta Deák Istvánná oktatási re­ferens. A környékbeli településekről is a na­gyobb választék miatt jelentkeznek a szü­lők, hiszen aki tovább akar tanulni, annak már az első osztályt is jól kell megválaszta­ni, vélekednek sokan. Tamásiban április 22-én és 23-án lesz a beiratkozás. Pakson a tankötelezett korú óvodások közül minden harmadik marad még egy évet a játékai mellett, mondta Parti Zoltán. oktatási szakértő. Az óvodás évek meghosszabbítá­sa az elmúlt két évben lett jellemző, azóta ad lehető­ség a törvény arra, hogy a szülő, a szakember véle­ménye nélkül is dönthet így. Sokan élnek is ezzel a lehetőséggel. Pakson 11 első osztály indul szeptem­berben, ebből 1 katolikus nevelést biztosít, és 1 gyógypedagógiai jellegű. Pakson a beiratkozás idő­pontja: április 22-e és 23-a. Bátaszéken négy első osztály indul szeptembertől, mondta Bozsolik Róbert jegyző. A környékbeli telepü­lésekről, így Alsónyékről, Bátáról, Pörbölyről, Mórágyról, Várdomb­ról is jönnek minden évben gye­rekek. A beiratkozás időpontja: áp­rilis 29-e és 30-a. Tolnán már befejeződött az általános iskola beiratkozás, mondta Pámemé Büki Klára oktatási előadó. Március 25-én és 26-án keresték fel az isko­lákat a szülők ebből a célból. Minden első osztály­ban tanulhatnak majd a kicsik német nyelvet, de ezen felül van ahol testnevelési tagozat, informatika, vagy angol fakultációs oktatás is lesz. Szekszárdon vegyes a kép, vannak osztályok ahol már befejeződött a beiratkozás, például az 1-es iskola ének-zenei tagozatán, a város két tannyelvű osztályaiban, és a sportági osztályokban, a többi el­ső osztályba április 15-én és 16-án lehet beiratkozni. Sebestyénné Miklós Julianna, az önkormányzat mű­velődési irodájának vezetője elmondta, idén is 80 körüli bejáróra számítanak a környékbeli települé­sekről. Évről évre egyre népszerűbb a katolikus álta­lános iskola, de általában a pedagógus személye a meghatározó, így a szülők nem iskolát, hanem taní­tó nénit választanak elsőben. Bonyhádon az iskolai beiratkozás már megtör­tént, mondta Takács József oktatási referens. Hat el­ső osztályt terveznek indítani, de elképzelhető, hogy a beiratkozások összegzése után, he erre igény van, eggyel növelik az első osztályok számát. __ ____________________________________________________MAUTHNER

Next

/
Oldalképek
Tartalom