Tolnai Népújság, 2002. február (13. évfolyam, 27-50. szám)

2002-02-16 / 40. szám

2002. Február 16., Szombat Tolnai Népújság Hétvégi Magazin 11. OLDAL A politika nem játék Dávid Ibolya babái Bonyhádon Dávid Ibolya igazságügy miniszter babái néhány hé­tig a bonyhádi Völgységi Múzeumban közszemlére téve üldögélnek. Vannak kicsik és nagyok, megkí­méltek és viseltesek. Nagy szeretettel beszélt róluk a kiállítás megnyitóján, de mint tudjuk, a népszerű politikus a já­tékoknak nemcsak ehhez a cso­portjához kötődik. Találkozhat­tunk vele a szekszárdi Háry vetél­kedőn, a Balaton átúszó verse­nyen, hogy csak kettőt említsünk a sok közül. Nemcsak babák, más játékok is jelen voltak Dávid Ibolya gyermekkorában. A két fiútestvér mellett nem maradha­tott el a társasjáték, a kártya, a vasúti terep­asztal, a gombfoci sem. Volt kabalája, féltve őrzött plüss ál­latkája, máig becsben tartott francia hajas babája. Biztosan árok- cicázott, hunyócskázott, bújócská- zott, mint bármelyik más gyerek. Mai pozíciójában akaratlanul is felvetődik a játék egy más dimenziója.- Úgy gondolom, a politika szót sok esetben össze lehet kötni a játékkal. Többször lehet hallani egy-egy politi­kusról, hogy nagy játékos. Ön mit gon­dol erről?- Bántja a fülemet ez a kifejezés, hogy politikai játékos. A politika a közélet iránt viselt felelősség. Nem tartozik a játékok közé, nem játékos pálya. Egy politikus jellemzői kell hogy legyenek a hideg fej, meleg szív, tiszta kéz. Ehhez igazítva igyekszem tenni a dolgomat. A miniszter szó azt jelenti, hogy szolga. Választóim szolgálatot bíztak rám. Számomra ez nem játék, hanem elismerés. Bizalmukért cserébe kíván­csiak nemcsak a politikusra, az em­berre is. Ezért igyekszem sokat meg­mutatni magamból, többek között a játékaimat, a babáimat. Vallom: aki közéleti szereplést vállal, nyitott az élete. Az, hogy megoszthatom velük titkaimat nagy megtiszteltetés és Is­tentől való ajándék. De nem játszha­tok azzal, amit tőlük kaptam. A játék más kategória. ____ PÁL ÁGNES - FOTÓ: BAKÓ JENŐ Pa jzán história a csorba lányról Mi történt Rebeka néni patikájában? Kis túlzással élve, még a neoncsövekről is lógtak az érdeklődők az Illyés Gyula Megyei Könyvtár zsúfolásig megtelt olvasó­termében. Nem csoda, hi­szen a számos állami elis­meréssel is rendelkező előadóművész, Berecz András pajzán dalos és históriás gyűjteményéből osztott meg néhány gyöngyszemet a pikáns stílusra fogékony hallga­tóság körében. A huncut szemű és csintalan bajuszú „kópé” tolmácsolá­sában nemcsak Ha­zug Pista hihetetlen szibériai kalandjai varázsoltak mo­solyt a jelenlévők arcára, hanem a se­gítő szándékkal megáldott Jani bá­csi története is. Sze­gény öreget „csor­ba” lánnyal verte meg a sors. A me­nyecskének hiány­zott az, amit a lá­nyoknak egy ideig nagyon illik félteni a fiúk elől, azonban az idő múltával egy­re adakozóbban nyújtanak a másik nem irányába. A se­gítőkész apa Debrecenben, Rebeka néni patikájában ta­lálta meg mindazt, aminek hiánya akadályozta lánya boldogságát. Széles volt a vá­laszték, kínáltak ott szögekre akasztva vöröset, szőkét, fe­ketét. Vitt is az öreg lelkesen göndört, fénye­set és sűrűt mindegyikből, vagy ötven dara­bot papírstanec- niben. Hiába mondták neki, nehogy félúton eluralkodjon raj­ta a kíváncsiság, Jani bácsi csak kinyitotta a Berecz András heves kézmozduladokkal kísérte történeteit stanecnit. Mondván, meg van-e még mind? Azok meg fel is szálltak egyből az útszé- li fűzfa ötven ágára. A fa tete­jén üldögélő, keserves képű, értelmiségi holló ajánlotta az öregnek, gyújtson rá a pipá­jára, mert azok a füsttől jámbor módon vissza­szállnak majd a stanec- nibe. Otthon aztán óriási volt öröm, mikor az öreg megérkezett. A lány egyet íziben el is helyezett, majd házi pálinkával odafor­rasztotta. Ahogy ilyenkor illik, gyorsan híre ment a faluban: már nem csorba a lány. A legények sorba is álltak rendesen az ablak előtt. Jani bácsi szeren­csétlen kutyája attól kezd­ve annyit ugatott a nagy forgalomtól, egy idő után már csak a fél tüdejére tu­dott „sípolni”. Azt est végén viharos tapssal bíztatta a közönség Berecz Andrást a ráadásra, aki a feléje irányuló szerete- tet egy tanulságos kínai me­sével hálálta meg - szerencsé­re magyarul. KÉP ÉS SZÖVEG: 0. JAKÓCS PÉTER A Kisfiú és A Fény, végeérhetetlenül Mások írhatják tovább a színesbe váltó történetet Hajdú Kinga Az első képek: a szoba, a ház, a testvér, az apa és persze mindenekelőtt az anya. A vi­lágra és önmagára csodálkozó gyermek alapvetően ezt látja, ha széttekint saját horizont­ján. S érzékeli a misztikus dolgokat is: a napot, a világos­ságot, a fényt. Akárcsak az a kisfiú, aki a Samu Attila- Hajdú Kinga szerzőpáros mű­vének főhőse. Szekszárd A Kisfiú és A Fény. Alcíme szerint a Szekszárdon, az Előfutár soro­zatban megjelent, a Fiatal művé­szekért - Uj művészetért Alapít­vány által kiadott, rajzokkal il­lusztrált kis kötet nemcsak gyer­mekeknek szól, hanem az idő­sebb korosztálynak is. írói mind­ketten Tolna megye székhelyén élnek. Samu Attila pedagógus, irodalmár, Hajdú Kinga pedig al­kotóművész.- A könyvben természetesen a saját magunk által megélt élmé­nyek és érzések szerepelnek - ad ismertetést a közös műről a szöveget jegyző Samu Atti­la. - Ez eddig természetes is, ám azzal kívánunk több­letet nyújtani az olvasók­nak, hogy együtt alkotásra invitáljuk őket. Vajon szá­mukra is azok a dolgok a legfontosabb, amelyek szá­munkra voltak egykoron? Az lenne az igazi, mérhető visszacsatolás, ha eljuttat­nák hozzánk véleményei­ket. Közöttük azokat is, me­lyek teljesen más megközelí­téseket mutatnának a lé­nyeget illetően. Nekünk még jelentett valamit a víz, a föld, a sár, bár már mi is a modem kor gyermekei voltunk. De személyautó az én gyermekkoromban nem túl sok akadt Szekszárdon: ám annál több lovaskocsi... Hogy manapság mi ragadja meg igazán a legkisebbeket, arról a várható leveleken túl a szerző­páros személyesen is szerez némi ismeretet, méghozzá a könyv alapján tartandó, rendhagyó isko­lai irodalom órákon. S két­ségkívül ezen órák élményei is beszűrődnek majd a kö­vetkező kötetbe.- A sajátos látásmód: ahogy egy kisgyermek sze­mén keresztül mutatja be a világot - értékeli a képi vilá­got megörökítő Hajdú Kinga a szerzőtárs szerepét, illetve azt, hogy milyen egyedi ízzel fűszerezte a történetet. - Szá­momra ez jelentette a kihí­vást, tehát mindezt rajzok­ban megfogalmazni.- De ebben nagy segítséget jelentett az a tény, hogy Kin­ga Erdélyben született, ott gyerekeskedett, nőtt fel, szempontunkból valamilyen szerencsés időbeli megkésettség- ben - folytatja Samu Attila. - S ez a még egykori önmagunkhoz ké­pest is nyugodtabb tempójú, ba­rátibb, családiasabb légkör érző­dik a kötetben található rajzai­ban. Melyek ugyan a jelen kiadás­ban fekete-fehérben láthatók, de így is visszaadnak valamit az ere­deti szín kavalkádból. A szerző­páros feltett szándéka, hogy a kö­vetkező széria már a szó szoros értelmében színessé teszi az ol­vasásra fordított időt. Ezen terv­hez próbálnak támogatókat talál­ni, de nem feltétlenül a „szpon­zorkeresés” hivatalos formájá­ban. Más ösztönzőkre is számíta­nak, például az általuk művelt műfaj úgynevezett interaktív vol­tára, melynek lényege szerint re­mélhetőleg mások írják, rajzol­ják, álmodják tovább a színesbe váltó történetet. S bíznak abban, hogy ez lesz az a mese, mely a végén rendhagyó módon való­sággá válik.-SZÁ­Samu Attila fotó: bakó jenö Családi múlttal indul a nagy történelem Csak felkészülten állt a katedrám Sok diáknak adott életre szóló tudást, s ezzel kenye­ret, emberséget, következe­tességet, igényességet. Sok embert tanított és tanít szü­lőföldje szeretetére, megbe­csülésére. Dr. Kolta László helytörténész, pedagógus. A Solymár Imre Városi Könyvtárban 80. születés­napja alkalmából köszön­tötték kollegái, tisztelői. Bonyhád Szabatos mondatai, választékos beszéde, gondolatainak logikus továbbadása, s ráadásul kellemes orgánuma egy perc figyelemki­esést sem engednek „közönségé­nek”.- Tanár úrnak gyermekkori ál­ma volt a pedagógus pálya?- Gondolataimban felmerült a ma agrármérnöknek nevezett mesterség is. Hogy mégis a böl­csészetet választottam talán csa­ládi örökség. Édesapám evangéli­kus lelkésá, édesanyám sok mesével, dallal meg­ajándékozó óvónő volt. Lehet, hogy mégsem vé­letlenül kötöttem ki a sze­gedi egyetem bölcsészet­tudományi karán és tör­ténelem-földrajz szakos tanárként végeztem. Tör­ténelemből 1944-ben „summa cum laude” fo­kozattal doktoráltam. Disszertációm témája Perczel Mór élete és mun­kássága volt.- Nem lehet a tanár úr­tól olyat kérdezni, amit ne tudna szűkebb környe­zetéről.- A nagy történelem csak úgy ismerhető meg, ha szűkebb hazánktól in­dulunk el. Csodálkoztam, ha tanítványaim egyike-másika nem ismerte saját családi múlt­ját.- Volt diákjai azt mondják, fel­készületlenül sosem állt katedrá­ra. A fiataloktól is elvárta az órá­ról órára való tanulást.- Azt vallom, hogy a folyama­tos tanulás, a megszerzett tudás rendszerezése nagyon fontos. Óráimon a friss tananyag szá­monkérése mellett mindig fordí­tottam néhány percet a régebben tanultakra. Gyűjtöm a nagy em­berek nagy mondásait. Egyik kedvencem Goethe gondolata: „A tanítványoknak nem azt kell ad­ni, amit kérnek, hanem azt, amit kérniük kellene.”- Helytörténeti témakörökben hét önálló kötete, számos publi­kációja jelent meg. Most van-e ké­szülőben valamilyen dolgozat?- Előjegyzésben van a könyv­tár történetének megírása. Nem lesz könnyű, mert a technikai fej­lődés magával hozta a dokumen­tumok selejtezésének nagy lehe­tőségét, s ez árt a kutató munká­nak. A francia hadifogságban el­töltött éveimről is szeretnék írni, és a Perczel-kutatásokról sem mondtam le.- Úgy gondolom, ezt az alkotói munkát csak megértő, segítő csa­lád mellett lehet végezni.- Dóra lányom egyetemi tanul­mányai után Gödöllőn, Kinga Bu­dapesten találta meg a boldogulá­sát. A feleségem magyartanár, nyelvi lektorom, dolgozataim el­ső kritikusa. Valóban ők teremtet­ték meg számomra azt a légkört, amelyben hódolhattam szenve­délyeimnek, a tanításnak és a helytörténetnek. pál ágnes t t « 1 *

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom