Tolnai Népújság, 2001. szeptember (12. évfolyam, 204-228. szám)
Vasárnapi Tolnai Népújság, 2001-09-02 / 35. szám
4 ★ RIPORT ★ 2001. szeptember 2. életben kifejezetten előnyös a nevem. Amikor ugyanis a tárgyalópartnerek megtudják, hogy kinek a fia ül velük szemben, rögtön előzéke- nyebbekké válnak... Ifjabb Knézy Jenőnek legelőször akkor kellett szembesülnie édesapja ‘ hírnevével, amikor az idősebb Knézy magával vitte egy-egy meccsre. Kisgyerekként nem értette, miért kiabálnak egyesek trágárságokat a riporterre.- Apu úgy nevelt, hogy ezeket a megjegyzéseket nem kell meghallani. Egyébként pedig értek pozitív élmények is, hiszen rengeteget utaztunk a világban, s már akkor csak sajnálni tudtam azokat a társaimat, akiknek ez nem adatott meg. Az ifjabb Knézy később, kosaras pályafutása során is érezte a közismert név súlyát. A szurkolók sokkal könnyebben „megtalálták”.- Többször visszahallottam, hogy biztosan apám miatt kerültem a kezdőcsapatba. Ezért nekem háromszor annyit kellett hajtanom, hogy bebizonyítsam: csakis a teljesítményem számít. Szerencsére volt pozitív ho- zadéka is, a pályán én lettem a „pofátlan” csapattag. Engem nem lehetett felheccel- ni, kritikus helyzetekben nem remegett a kezem. A kilencszeres válogatott kosaraspályáját egy sérülés törte meg - ekkor szólt neki édesapja, hogy lenne-e kedve az Eurosport számára kosárlabdát közvetítem.- Számított a családi kapcsolat - mondta ifjabb Knézy. - Ám van egy Szint, ami fölött már nem lehet protekcióval érvényesülni. Apám helyére soha nem léphetek, de nem is vágyom erVitray: átment az út túloldalára re. Én egy más stílust képviselek. Én - én vagyok... Amikor Nagy Bandó András 1982-ben megnyerte a humorfesztivált, leánya 12 éves volt. A siker Natáliában felemás érzéseket keltett: egyrészt örült édesapja sikerének, ám ez azzal is járt, hogy Szegedről Budapestre költöztek.- Nagyon nehéz volt elhagyni a megszokott környezetet, akkor azt hittem, soha többet nem látom a szegedi barátokat - emlékezett visz- sza. - Egyébként nekem szerencsém volt a nevemmel, hiszen a Bandót csupán apu vette fel, a Nagy Natália pedig nem annyira nyilvánvaló. Kamaszként nem is nagyon reklámoztam, hogy ki az apám, s gimnáziumban is csak néhányan tudták ezt. Később pedig azért rettegtem a leleplezéstől, mert a Színművészeti Főiskolára felvételiztem, s a protekciónak még a látszatát is kerülni akartam. Emlékszem, abban az időben ha valaki megkérdezte, ki az apám, vagy tudatosan félreértettem, vagy azt válaszoltam, hogy Paul McCartney... Natáliának a felvételije A híres embereknek nem könnyű az életük: lépten-nyo- mon megszólítják őket, mutogatnak rájuk, összesúgnak a hátuk mögött. Ám van még egy ennél is kevésbé irigyelhető szerep: a sztárgyerek élete. Őrá ugyanis úgy zúdul a hírnév minden következménye, hogy közben tudja: ő ezért semmit nem tett, s ezt akár az orra alá is dörgölhetik. Bodrogi Ádámnak eszébe sem jutott, hogy szülei nyomdokába lépjen. Bodrogi Gyula fia jelenleg üzletemberként a textiliparban ténykedik.- Kiskoromban számomra is lidércnyomás volt a megkülönböztetés. Ha jól tanultam, rögtön rám fogták, hogy kivételeznek velem, ha pedig rosszul, akkor azonnal jöttek a megjegyzések... Régebben eljátszott a gondolattal, hogy ő is színész lesz, ám végül letett erről. Úgy gondolta, hogy annak, akinek Mészáros Ágnes a nagymamája, Voith Ági az anyja és Bodrogi Gyula az apja, nem sok esélye van.- Különben is, belőlem hiányzik az a fajta exhibicionizmus, ami a színészi elhivatottsághoz kell - jelentette ki Ádám. - Viszont az üzleü végül is nem sikerült, de ezt nem is bánja, mivel ekkoriban fedezte fel magának a Laár pour Laár társulat. Méghozzá úgy, hogy Galla Miklós és a többiek nem tudták, ki is ő valójában.- Ez nagyon jólesett, hiszen elértem azt, amiért küzdöttem: nem az apám révén ismertek el. Ám igazából csak a Csinibaba bemutatóján tört meg a jég, akkor együtt fotózhattak minket. Ifjabb Vitray Tamás kiskorában annyira szenvedett az édesapját övező népszerűségtől, hogy gyakran a családi séták alkalmával az utca túloldalán ment, ha pedig moziba mentek, elkésett. De nem mindig tudott elmenekülni.- A katonaságnál első nap az ezredsorakozón kollektiven üdvözölt mindenkit a parancsnok, majd némi hatásszünet után megkérdezte: „Jól aludt, Vitray?” El lehet képzelni, hogy kedveltek engem ezek után a többiek... ■ Katonaság után az ifjabb Vitray biológus lett - ott nem számított a név -, majd átnyergelt az operatőri szakmára. Itt már vegyes volt a fogadtatása, ám a reklámfilmek területén - ahol most ténykedik - szerencsére csak a teljesítmény számít.- Ez egy olyan kegyetlen piac, ahol a tehetséget nem pótolja semmilyen hírnév. Ez mindig megnyugtat. Ráadásul a helyzet maximalistává tett. Úgyhogy végül is pozitív a mérleg... Básti Julit senkinek nem kell bemutatni. Édesapja, Básti Lajos annak idején hihetetlenül népszerű volt, s Nagy Natália sosem dicsekedett az apjával lányából is csülogó tehetségű színésznő lett. Ám keserves volt az út, ami idáig vezetett.- Az iskoláról jobbára csak rossz emlékeim vannak. A társaim irigységét még elviseltem valahogy, de a tanárok némelyike is beállt a sorba. Nem tetszett például nekik, hogy néha eljuthattam a szüleimmel külföldre. Egyszer volt egy anyák napi ünnepség, s én hiába tanultam meg a versemet, a tanárom nem engedte elmondani. Azt mondta, hogy én szavalhatok otthon eleget... Básti Juli elhatározta, csak azért is színésznő lesz. Vonzotta a nehéz, veszélyesnek tűnő feladat, s persze a színház világa.- Édesapámnak viszonylag késői gyermeke vagyok, s emlékszem, nagyon sokszor volt távol. Amikor színházba mentek, mindig vágyakoztam, hogy bárcsak én is velük tarthatnék. Azt hiszem, ez volt a fő motiváció. Bár a főiskolán voltak olyan hangok, hogy csak a nevemnek köszönhetem azt, hogy bekerültem, a második évben elhalkultak. Nem is tudom, mit csinálnék, ha nem színész lennék. Semmi máshoz nem értek, és kedvem sem lenne máshoz... D. T. Bodrogi Ádám gyenge láncszem helyett üzletember lett ■ Nehéz a sora a sztárgyere MÁSIK ARCA LADY Dl Diana hercegnő volt magántitkára, P. D. Jephson is könyvet írt Egy hercegnő útja címmel (JLX Kiadó). Ez talán az első hiteles beszámoló, hiszen J. nyolc évig éjjel-nappal Lady Di mellett tartózkodott. S amikor 1996-ban felmondott, már maga sem tudta, hogy kivel van, hiszen A Nép Hercegnője akkor már kiszorult a királyi családból, s a királynő valamint Károly herceg már csak formális kapcsolatot tartott vele. J. szemérmes, nem ír a hercegnő kalandjairól, viszont a gyengeségeiről nem feledkezik meg, így Diana másik arcát is megismerjük. A szakmai hozzáértés nem számított. Csupán arról volt szó, hogy túl sokat tudtak (akármilyen diszkrétnek bizonyultak is), vagy hogy túl keveset nevettek (akármilyen feladatorientáltak voltak), vagy túl sokat beszéltek (akármilyen hűségesek voltak), vagy nem értették meg eléggé a szenvedést (mindegy, mitől voltak boldogok). Esetleg elkövették minden bűnök legnagyobbikát: egyszerűen unalmassá váltak. Jól emlékszem az elsőre. 1990-ben egy titkárnőt bűnösnek nyilvánított az önkényes távolmaradás bűnében. A titkárnő tudta, hogy Damoklész kardjaként függ-a feje fölött a kirúgás veszélye. Wodehause szavaival élve hallotta a fenyegető számysuhogást. A hercegnő kevés embernek adta ki az ■útját villámcsapásszerű váratlansággal. Általában az elbocsátást megelőzte a megpuhítás időszaka, amikor a vétkest elkerülte a hercegnő ingerültsége. A figyelmeztető jelek nyilvánvalóak voltak.- Charlotte már megint szabadságon van? - kérdezte tőlem a hercegnő.- Igen, asszonyom. Küldtem önnek egy feljegyzést erről. Azt mondta, semmi gond. Valami baj van?- Ó, nem - mondta ártatlanul -, csak úgy tűnik, az utóbbi időben meglehetősen gyakran megy szabadságra... pedig annyi dolgunk van. Ez nagyon igazságtalan a többiekkel szemben... Rám bízta, hogy felfogjam a rejtett tüskét a mondandójában:- Charlotte lusta. Talán csak a jogosan járó szabadságát vette ki, vagy annál is kevesebbet, de elsiklottunk a kínos tény fölött. Ha az uralkodó egyszer azt mondta hogy lusta, akkor lusta is.- A hercegnő bezzeg keményen dolgozik. Ezt meg lehetett kérdőjelezni, de csak ha valaki kész volt elveszteni az állását. Királyi körökben szent és sérthetetlen tényként fogadták el, hogy a mi modem királyi családunk minden egyes tagja megállás nélkül, keményen dolgozik, még ha ezt mindennapi életük elemzése kérdésessé tette is.- A hercegnő sokallta a többletmunkát, ami most emiatt a többiek vállára nehezedett. íme egy jellegzetes példája a „gondoskodó Di” viselkedésének, amely nem egészen az volt, aminek látszott. Azzal, hogy aggodalmát fejezte ki a maradék keményen dolgozó személyzet miatt, tulajdonképpen elszigetelte a hiányzót, és előkészítette a talajt az elkövetkezendő ítéletre. A nyomaték kedvéért a személyzet többi tagját - még azokat is, akik közismerten sokkal kevésbé voltak elkötelezettek, mint Charlotte - ilyenkor elhalmozta dicséreteivel, vidáman nevetgélt közöttük, bőségesen adagolta nekik a nőies pletykákat. A talpnyalás elég különös formája volt annak, hogy valaki kiváltságokat élvezhessen, de akadt, aki megtette. A többség azonban csak lehajtotta a fejét, és remélte, hogy nem ő lesz a következő áldozat. Ilyen vigasztaló gondolatok köny- nyen eszébe jutottak annak, akire a nagy kék szempár biztatóan szegeződött. Ez a pillantás tele volt bizalommal, s ilyenkor képtelenség volt a félreállításra gondolni. Ha valakit bojkottált, az lassú halált jelentett, melynek során az illető üzeneteire nem válaszoltak, az emlékeztetőiről nem vettek tudomást vagy megsemmisítették, és egyszerűen elnéztek a feje fölött. Bőséges lehetőség nyílt arra, hogy a hercegnő ne vegyen tudomást egy mély meghajlásról vagy pukedliről. A hűségük miatt kiválasztott emberek számára ez kínzás volt, és általában nem is bírták sokáig. Némelyek megkímélték a hercegnőt a fáradtságtól, és csöndben, általában méltósággal távoztak. Ránéztem az asztalomnál álló boldogtalan titkárnőre, és ő viszonozta a tekintetemet. Mindketten tudtuk, hogy semmi olyat nem csinált, ami indokolta volna az elbocsátását. Sétára hívtam a Green Park körül, és megkérdeztem, hogyan könnyíthetném meg a távozását. Referenciákat, egészségügyi biztosítást, prémiumot ígértem és adtam. Néma könnyeitől egészen kicsinek éreztem magam. Míg a hercegnő mellett dolgoztam, két udvarhölgy, egy főkomornyik, egy szakács, három titkárnő, egy sofőr, egy házvezetőnő, két öltöztető estek áldozatul. Amikor eljött az idő, kevesen sajnálkoztak. Egyszer a hercegnő pletykálni kezdett egy titkárnő magánéletéről, és arra számított, hogy ha a szóbeszéd elterjed, erre hivatkozhat mint az alkalmatlanság bizonyítékára. Máskor a hercegnő támadást indított a személyzet egyik fiatal tagja ellen, aki kapcsolatba keveredett egy másik alkalmazottal (azóta házasok). A hercegnő nem is érezte, hogy rossz úton jár, amikor megvádolt egy másik újoncot, hogy információkat szivárogtat ki a sajtónak, s közben tudta, hogy az in- diszkréció egyetlen valódi forrása ő maga. - Láttam, amikor egy fotóssal beszélgetett - sziszegte felém, miközben a fotósokra mosolygott. - Mindig lefizeti őket. Ezért fényképeznek annyit mostanában. Ez nem volt valószínű. A legtöbb királyi alkalmazott, különösen a fiatalabbja, rettegett attól, hogy útilaput kötnek a talpukra, miközben tudtam, hogy a hercegnőnek nagyon is kedvére van, ha lecsapnak rá a paparazzók. Diana haragos kitörései a bosszú gyermekszobai eszközei voltak. Fegyverei csupán a játszótéri feleselés felnőtt változatai: haragos szavak, agyafúrt híresztelések. Amikor egy este együtt dolgoztam a személyzeti tisztviselővel egy újabb „könyörületes” elbocsátás nyakate- kert adminisztrációján, eltűnődtem, milyen mélyen gyökerezhet a boldogtalan hercegnő lelkében a keserűség. Semmi más nem magyarázhatta kielégíthetetlen étvágyát az emberáldozatok bemutatására. Néha a játékszerek ellen- támadásba kezdtek. Nem sokkal a lemondásom után egy félénk szobalányt választottak áldozatul. Mindenki meglepetésre beperelte a hercegnőt az igazságtalan elbocsátás miatt. Azon viszont senki sem lepődött meg, hogy peren kívüli megegyezés formájában bőséges kárpótlást kapott. i *
