Tolnai Népújság, 2001. augusztus (12. évfolyam, 178-203. szám)

Vasárnapi Tolnai Népújság, 2001-08-12 / 32. szám

2001. augns s12. ZELR Vadvízi túrázók Ausztriában A két vadvízi evezős, Dóri és Gergő Mainzi orvosjelölt a szekszárdi kórházban Sonja Wicht két esztendővel ezelőtt nya­ralt először Magyarországon, s ez a talál­kozás meghatározónak bizonyult számá­ra. A mainzi diáklánynak annyira megtet­szett a táj, a környezet, hogy elhatározta: amint teheti, visszatér hazánkba, de már egy hivatalos út és a nyelvtanulás szándékával. Vágya most vált valóra. Sonja a szekszárdi kórház kardiológiai osztályán fogad bennünket, dr. Józan- Jilling Mihály társaságában. Az osztály- vezető főorvos a legnagyobb elismerés hangján szól a német vendégről, aki im­már mint a mainzi orvostudományi egyetem első évfolyamos hallgatója tölti nyári gyakorlatát az intézményben. A mosolygós, közvetlen és önmagáról szí­vesen beszélő Sonja élő cáfolata a képze­tünkben gyakorta tartózkodóként, visz- szafogottként megjelenő német típus kli­séjének.- Nem igazán tipikus, hogy éppen Ma­gyarországra, s azon belül Tolna megyébe kí­vánkoznak gyakorlatra a németországi orvos egyetemisták...- Én meg máshova nem is szerettem volna menni, mert annyira megtetszett nekem ez az ország. Itt nyaraltam a szüleimmel, Tolna me­gyében, Domboriban. Azonnal megfogott a táj varázsa. Ezek után már csak az érdekelt, hogy hol van a legközelebbi kórház... Szekszárdon volt, így kerültem ide.- Nem bizonyult túl élesnek a váltás, tekin­tettel a németországi kórházakra?- Elárulom, hogy nekem, mint orvostanhallga­tónak, ez az első kórházam, az első egészségügyi munkahelyem, ahol a gyakorlatomat töltöm. Te­hát nincs összehasonlítási alapom a németországi helyzetet tekintve. A szekszárdi kórházban kedve­sen fogadtak, de itt amúgy is nagyon barátságosak az emberek. Gyakorta kellemesebb itt sok minden, mint Németor­szágban. Szóval reme­kül érzem magam.- Szakmai szem­pontból miként érté­keli az itt töltött időt?- Még csak tíz nap­ja vagyok a szekszár­di kórházban, de úgy érzem, máris rengete­get tanultam.- S úgy tudom, ma­gyarul is tanul.- Azt tapasztaltam, hogy az orvosok közül sokan beszélnek németül, sőt, a betegek között sem ritka a német nyelv ismerete. De ha már ide jöttem, illik valamelyest megtanulnom magyarul. Ezt öröm­mel teszem, hiszen kedvelem a magyar nyelvet.- Szeptember elejéig marad Tolna megyé­ben. Visszatér még ide?- Igen, Domboriba és Szekszárdra is. Az utolsó kérdésre adott választ nagy neve­tés követi, miután Sonja megtudja, hogy az osztályvezető főorvos már most biztosítana állást számára. „Nagyon jó”, mondja végeze­tül. De ezt már magyarul. -szá­Sonja Wicht Fotó: Gottvald Elmeszakértővel vizsgáltatták Ritkaság számba megy, ha valaki vadvízi túrázással tölti a szabadidejét. A 15 éves tolnai Béres Dóri és a 19 éves Süveges Gergő pedig ezt a nem minden napi kikapcsolódást vá­lasztotta időtöltésként.- Hogyan lettetek vadvízi evező­sök? - kérdeztem a fiatalokat.- Édesapám, Béres János „megszállott” evezős, vele és anyukámmal voltam először 1999-ben egy vadvízi túrán Ausztriában, a Salza folyónál-, mondja Dóri. - A Salza az egyik legbővizűbb osztrák hegyi folyó, kövekkel, sziklákkal, nagy vízsodrással, csodaszép kanyonnal, Maria- zelltől 60 kilométerre. Egy he­gyi kempingben laktunk és ott szálltunk vízre. Az első vadví­zi túrám még nem volt olyan izgalmas, mert nagy hajóval, többen, túravezetővel men­tünk, amikor veszélyt legfel­jebb a felcsapó vízpermet je­lentett. De aztán, amikor elő­ször ültem kétszemélyes ke­nuban, az már nagyon izgal­mas volt! Azóta rendszeresen járok ilyen túrákra.- Én tavaly kezdtem a vad­vízi evezést és azóta szenve­délyemmé vált, tavasztól őszig szinte minden hétvégé­met ezzel töltöm, ami azért könnyű, mert édesapám szer­vezi ezeket a túrákat - mond­ja a budapesti Gergő.-Milyen fizikai erő kell a vadvízi evezéshez?- Normál túrához nem kell nagy erőnlét. Az- pedig, hogy mennyire kell húzni az eve­zőt, mindig attól függ, milyen a kormányos és milyen közel vagyunk a sziklákhoz.- Borulásotok volt már?- Az bizony előfordul néha. Én körülbelül az ötödik vad­vízi túrámon estem először a 8 fokos vízbe, nagyon kelle­metlen volt, nem kaptam le­vegőt, de most már borulni is szeretek - mondja Dóri.- Nekem már az első túrá­mon volt egy nagy borulásom, a lábam beleakadt a hajókötél­be, de aztán ahogy kapálódz- tam, lejött bakancsom és ki­szabadultam, azóta már ruti­nosabb vagyok - állítja Gergő.- Hajói tudom, Gergő, te nem több személyes kenuval, hanem egyedül, kajakkal vágsz neki a 10-15 kilométeres túráknak.- Tavaly pifhkösdkor men­tem először egyedül kajakkal, nagyszerű érzés volt, azóta is azzal járok. Az elején féltem, nagyon vigyáztam, aztán ami­kor a táv vége felé közeled­tem, megkönnyebbültem, nem figyeltem eléggé és bo­rultam egyet. De hát a vadvízi evezésben éppen ez az izgal­mas. Most már olyan dolgokat is megcsinálunk, hogy a Salza fölött három méterre lévő szikláról kajakkal ugrunk a vízbe vagy a kanyonnál lévő 13,5 méteres hídról tesszük ugyanezt.- Milyen felszerelést hasz­náltok?- Neoprane, gumis, hőszi­getelt védőruhát, bukósisa­kot, mentőmellényt és speciá­lis bakancsot.- Ausztrián kívül voltatok másutt is vadvízi túrán?- Szlovéniában a Soca folyón jártunk, jövő héten pedig egy hetes túrára indulunk az oszt­rák Alpokba, ahol több olyan folyót bejárunk, amelyiknek IV-V-ös fokozatú vize van.- Mit jelentenek a fokozatok?- Egytől hatig osztályozzák a vizeket, az I-es fokozat sima vizet jelent, a VI-os erősségű a legvadabbat. A kezdő turis­táknak maximum III-as erős­ségű folyót ajánlanak.- Sérülés?- Nálunk szerencsére ilyen még nem volt, jó túravezető­ink vannak és mi is nagyon óvatosak vagyunk.- Nem unjátok meg?- Nem, mert a folyó a vízál­lástól függően mindig más, s ez állandóan új kihívást jelent. F. Kováts Éva (Folytatás az 1. oldalról.) Nem célunk és lehetőségünk sincs az ügy minden részletét ismertetni, ezért röviden csak annyit: az egyik ilyen „szál” tudomásunk szerint egy bírósági üggyel kapcsolatos (a hölgyet állítólag életveszélyesen megfenyegették). A bírósági tár­gyalás során a koronatanú, egy tol­nai rendőr viszont azt vallotta, hogy nem tapasztalt bűncselekményt eb­ben az ügyben. A mözsi hölgy sze­rint a rendőr hamis tanúvallomást tett, ám, mint később megállapítot­ták, ez hamis vád volt a részéről. A másik, hogy a hölgy a fen­tebb említett „drogos ügy” kap­csán a rendőrségi segélyhívóra rá­mondta, hogy azért nem tudják megfogni a drogterjesztőket, mert a bűnözők fülest kapnak az egyik tolna rendőrtől. Emiatt az állító­lag meggyanúsított tolnai rendőr feljelentette a hölgyet. Később azonban kiderült, hogy a hölgy nevet nem is mondott, így az a fel­jelentés voltaképpen tévedésen alapult. Mivel a hölgy elfogultságot je­lentett be a megyei ügyészségi nyomozóhivatal ellen, ügyét a Legfőbb Ügyészséghez terjesztet­ték fel. A mözsi asszony lapunk­nak azt mondta, hogy a történtek miatt kártérítést fog kérni. Szezonális vásárt tart augusztus 13-án és 14-én Bonyhádon a Rittinger Varroda, Zrínyi u. 27. saját termékeiből A vásár 8 órától 14 óráig tart, mindkét napon. Kapható női és férfi pizsama, köntös, póló és egyéb felsőruházati termékek. Minden érdeklődőt szeretettel várunk. Telefon: 74/550-920. •36461' Szekszárdi telephelyű részvénytársaság cégvezető mellé SZEMÉLYI ASSZISZTENSNŐT KERES A pozíció betöltéséhez angol és német nyelvtudás, számítógépes ismeretek és középfokú végzettség szükséges. Rövid bemutatkozó levelét „Személyi asszisztens ” jeligére a Sajtóházba várjuk. J J *36459* Telefonos hirdetésfelvétel Hétköznap: 8-16-ig BÁTA BELTERÜLETÉN 300 m2 illetve 200 m2-es raktárépület, valamint komplett szeszfőzde eladó. AGRO-HOLDING Szövetkezet Báta, Dobó Katalin u. 11. Telefon: 74/490-056 *38302* FA NYÍLÁSZÁRÓ CENTRUM Fenyő, tölgy ajtók, ablakok gyártása, kereskedelme. Akciós kínálatunkból: a 90/210 farost tele ajtó 13.900 Ft helyett 10.750 Ft 100/210 kazettás bejárati ajtó I 39.750 Ft helyett 37.125 Ft | 60/60 bőszig, üv. ablak 12.500 Ft helyett 9.500 Ft | Kit. Szekszárd, Mátyás király u. 73. £ 74/415-077, Nyitva: H-P 7-15.30-ig § BonyhM, Szent I. u. Telefon: 30/307-4277 Széchenyi u. 55. Telefon: 74/315-824. Emlékszem, a hadseregben r*sömöröm volt a halkonzervektől, hiszen a kereske­delemben a kevésbé népszerű termékek gyakran kerültek a laktanyába, mond­ván: "a bakáknak úgyis jó lesz vacsorá­ra. " Kész csoda, hogy nem nőttek uszo­nyok a hasamon, hiszen annyi halkon­zervet kellet letuszkolnom korgó gyom­romba zöld ruhás koromban. De azok az élmények, amelyeket az elmúlt időszak­ban Nyugat-Szibériában átéltem, megvi­seltek még "haledzett" katonaként is. A legközelebbi nyelvrokonaink a han­tik -3000 éve még egymás mellett éltünk-, valamint a legtávolabbiak, a nyenyecek, szinte mindig hallal kínálják a vendége­ket. A kérdés csupán csak az, hogyan tá­lalják a zsákmányt: nyersen(!), szárítva, főve, esetleg sütve. Bevallom férfiasán: a nyers és szárított formában nem is pró­bálkoztam a fehérjebombával. Lelkem mélyén bántott a dolog, mert tiszta szív­vel szeretettel osztották meg velem min­denüket a nagyon szerény körülmények között élő hantik. De arról igazán nem te­hetek, hogy nekünk, magyaroknak ennyi idő alatt megváltoztak az étkezési szoká­saink. Az igazat megvallva, azért egy jó csípős, erősen fűszerezett halászlét bi­zony nem utasítottam volna vissza. Ezért is vártam izgatottan azt a pillanatot, ami­kor az előre beharangozott hallevest feltá­lalták. Valószínűleg kiült arcomra a csaló­dás, amikor a konyhából behozták a leve- sestálat. A színtelen folyadék tetején az olajcseppeken kívül csak néhány apró ba­bérlevél úszkált. Szégyelltem magamat, de a kevés, kóstolásra kimert levest sem tudtam elfogyasztani két falat után. Hogy eltűnjön gyorsan a számból a szokatlan, émelyítő halnak az íze, pár szőlőszemet kaptam gyorsan be. Drága és ritka cseme­ge náluk, amit dél-oroszországi területek­ről szereznek be, s csak különleges alkal­makkor kerül az ünnepi asztalra. Nyelvrokonaink számára a cirbolyafe­nyő tobozának magja olyan csemege, mint nekünk a szotyola. Meg lehet enni, de szá­momra nem tűntek különösen ízletesnek az apró magvak. Az Ugorok Megmentésé­nek Szövetsége jóvoltából helikopterkirán­duláson vehettem részt. Óriá­si élmény volt a magasból fo­tózni a végtelen tajgát. A piló­ta érdeklődött, akarok-e to­bozt szedni? Már gyermek­koromban is elfuserált dolog­nak tartottam a toboz- és vad­gesztenyegyűjtést, de nem akartam megsérteni a pilótát, mert végtelen rendes volt ve­lem, ezért erőt vettem maga­mon, s kisebb műmosollyal válaszoltam: hát persze, hogy akarok. Készültem a le­szállásra, de a pilóta a fenyő­erdő fölé vezette a gépet, majd megállt a levegőben. Szép lassan leereszkedett a 30 méter magas fák csúcsá­hoz. Az utastéri kísérőnk ki­nyitotta az ajtót, és szüretelni kezdte a termést. Hívott, fényképezés helyett inkább segítsek neki. A gyors expo­nálás után már én is kapkod­tam befelé a tobozokat. A szüret jól sike­rült, három táska szibériai csemegével lan­doltunk a nyizsnyevartovszki repülőtéren. Az utolsó napon ütöttük nyélbe új­donsült ismerőseimmel a megbeszélt ha­lászatot. Nem tudtam, mire vállalkoz­tam. Egy öreg motorcsónak fedélzetén ringatóztunk fél napig az Ob közepén, 3- 5 fokos „dinnyeérlelő melegben”. Nem öltöztem fel rendesen, fáztam, mint egy szélnek eresztett szobakutya a novem­beri éjszakában. Köztudott: az alkohol mellékhatásként vastag pulóverrel is fel­ér, ezért természetgyógyászati tapaszta­latokhoz folyamodtam. „Borissza” va­gyok, utálom a vodkát, de mivel más fagyálló folyadékot nem vittünk ma­gunkkal, kénytelen voltam az orosz fo­lyékony kenyérből harapdálni. Gyürkőz- tem rendesen a feladattal, de a várt hatás nem akart megérkezni. Talán nem ittam eleget? Lehet, de legalább hármunk kö­zül én maradjak józan, hiszen valakinek vissza kell vezetni a motorcsónakot a vá­rosba. Félelmem alaptalan volt, a két ko­cahalász nagyon jól bírta az alkoholt. Tobozszüret harminc méter magasan, helikopterről Még szerencse, hogy csomagoltam ma­gamnak egy kis száraz kekszet (a tapaszta­latokkal felvértezve már minden eshetőség­re felkészültem), így nem kellett éhségem­ben a nyershalra fanyalodnom. Halásztár­saim elemózsiás táskája csak kenyeret rej­tett, hiszen a folyóból úgyis több kiló feje­delmi étket készültek kifogni. Az a halacs­ka, amelyik elsőként akadt bele a hálóba, gyors úton került a folyóból emberi gyo­morba. Kísérőim egy mozdulattal felhasí­tották a kezükben ficánkoló porcoshal ha­sát, a belsőségek eltávolítása után könnyed mozdulatokkal az Ob vízével kimosták a hal belsejét, majd az aranykoronás fogaza­tó szájukba kapták a kis állatot, megkezdve ezzel a fenséges lakomát. Egy ideig kényte­len voltam figyelni a történéseket a doku­mentáció végett, majd a vizet bámultam, miközben kekszecskémet ropogtattam. Társaim lankadatlanul próbáltak rávenni egy-két falat bekapására, még katonát is nyújtottak a szám felé koszos kezükkel, de azért ennyire mélyen nem akartam elme­rülni a nyenyec gasztronómiában. Kép és szöveg: O. Jakócs Péter

Next

/
Oldalképek
Tartalom