Tolnai Népújság, 2001. július (12. évfolyam, 152-177. szám)

2001-07-18 / 166. szám

2. OLDAL VILÁG TÜKÖR 2001. JÚLIUS 18., SZERDA Belgium érti a státustörvényt Biztató előrelépés a magyar-EU társulási tanács miniszteri ülésén Az Európai Unió és Magyarország társu­lási tanácsának miniszteri ülésén meg­állapították, hogy a két fél közti „Euró­pai Egyezmény megvalósítása simán ha­lad, az EU és Magyarország közti keres­kedelmi kapcsolatok tovább erősödnek”. Brüsszel A tanácsülés után tartott közös sajtóérte­kezleten az EU-tanács nevében Annemie Neyts-Uytterbroeck belga külügyi állam­titkár kijelentette, hogy Magyarország ör­vendetesen halad előre nemcsak az Euró­pai Egyezmény végrehajtásában, hanem a tagságra való felkészülésben is. Günter Verheugen, az EU bővítési bizto­sa úgy fogalmazott, hogy „Magyarország nemcsak a csatlakozási tárgyalások vezető országa, hanem az egész bővítési folyamat hajtóereje”. A tanács felhívta a figyelmet az infláció csökkentésére, a roma kisebbség helyzeté­nek javítását célzó középtávú kormány- program felgyorsítására, és az EU várako­zással tekint a magyar törvényeknek a hát­rányos megkülönböztetés szempontjából való átvizsgálása elé is, amit az igazságügyi minisztérium végez. Üdvözölte, hogy a kor­mány új stratégiát fogadott el a korrupció elleni küzdelemben, és szorgalmazta a bírósági rendszer működésének javítását, a Legfelső Bí­róságon felhalmozódott ügyek gyorsabb lezárását. A pénzügyi rendszert illetően hangsúlyozta az anonim számlák meg­szüntetésének fontossá­gát. Üdvözölte a mező- gazdasági termékek ke­reskedelmében nemrég életbe lépett liberalizálá­sokat, és szorgalmazta a további haladást ez irányban. A kiadott közlemény­ben az EU szorgalmazta, hogy a magyar kormány konzultáljon szom­szédaival a státustörvény végrehajtásának mikéntjéről. Verheugen ehhez hozzáfűzte, hogy Magyarország figyelembe vette a tör­vény szerkesztésénél az EU észrevételeit', és az nem is ütközik sehol az Európai Egyez­ménnyel. Azt pedig már látják, hogy folyik az intenzív egyeztetés a szomszédokkal a törvény alkalmazásáról. Neyts-Uytterbroeck asszony kérdésre válaszolva megjegyezte, hogy a szövetségi rendszerű Belgiumban ők jól megértik a kulturális és nyelvi közösségek jogainak vé­delmével kapcsolatos törekvéseket. Magyar- ország az ő meglátása szerint évek óta a térségbeli együttműködés motorja, amely „mintaként szolgálhat más országoknak, így nem látok okot aggodalomra a státus­törvény végrehajtását illetően sem”. Martonyi János külügyminiszter kijelen­tette, hogy teljes mértékben egyetért a ta­nács értékeléseivel, így a további teendők irányára vonatkozó megállapításokkal is. A gazdasági versenyről szóló, hamarosan na­pirendre kerülő csatlakozási témában a ma­gyar felfogás eltér az EU-étól, mert a befek­tető cégeknek nyújtott adókedvezmények szerinte nem tekinthetők állami támogatás­nak, erről tehát kemény tárgyalásra, de vég­ső soron megegyezésre számít. Magyar- ország ebben a félévben 4-5 újabb témát zárhat le, s utána szeretnénk előrehaladni már a következő félévre beütemezett fejeze­tek tárgyalásával is. Ami a státustörvényt illeti, Martonyi hangsúlyozta, hogy a „magyar kulturális és nyelvi örökség megőrzéséről van szó, és ez nem jelent hátrányos megkülönböztetést senkinek. Senkitől sem akarunk elvenni, csak adni” - mondta a magyar külügy­miniszter. ■ Hírek ROMÁNIÁT nem az nyugtala­nítja, hogy Magyarország törő­dik a határain kívül élő magyar nemzetiségűekkel, hanem azt a módot tartja nyugtalanítónak, ahogy ezt a kérdést a státustör­vénnyel megközelíti - jelentette ki Ion Iliescu román államfő a román szolgálati televízió­nak adu' terjújábán. VOJISZt AV KOSTUNICA ju­goszláv elnök kedden hivatalo­san kormányalakításra kérte fel Dragisa Pesics eddigi pénzügy- minisztert, így az új jugoszláv kormány várhatóan a jövő hé­ten megalakul. Kostunica az ed­digi kormánykoalíció kisebbik tagjának, a montenegrói Szocia­lista Néppártnak (SNP) a tiszt­ségviselőivel tartott belgrádi találkozója után jelentette be, hogy az SNP által jelölt politi­kust kéri fel kormányalakításra. AZ EURÓPAI UNIÓ Bizottsága kedden bejelentette: visszavesz 143 millió euró, nem rendelte­tésszerűen elköltött mezőgazda- sági támogatást a tagországok­tól. Az összeg zöme Görögor­szágra és Spanyolországra esik. A NÉMET KORMÁNY kedden hivatalosan is közölte, hogy átadta a cseh kormánynak a temelíni atomerőmű bezárására vonatkozó kérést. A berlini felszólítás híre már előző nap elterjedt a piacokon, s a hírre több mint 20 százalékkal esett hétfőn napközben a prágai tőzsdén a CEZ áramszolgáltató papírja. A részvény végül 12 százalékos veszteséggel 68 ko­ronán, kétévi mélyponton zárt. A BARENTS-TENGER fene kén fekvő Kurszk orosz atom­tengeralattjáróhoz csütörtökön merülnek le először a búvárok, addig pedig a körzet felderítése folyik mélytengeri robotokkal, s megkezdődik az iszaplerakódá­sok eltávolítása. AZ ANGOLÁBA irányuló tiltott fegyverkereskedelmet, valamint az ezzel kapcsolatos gyanús pénzügyeket vizsgáló párizsi bírók úgy döntöttek, hogy nem enyhítenek Jean-Christophe Mitterrand hatósági őrizetén. A néhai elnök idősebbik fiát azzal gyanúsítják, hogy 1993 és 1994 között - jelentős javadalmazás fejében - felhasználta afrikai kapcsolatait arra, hogy két, összesen több mint 500 miihó dollár értékű üzletet kössenek illegálisan a Jósé Eduardo Dos Santos vezette angolai f rendszerrel. N Haladás a klímakonferencián Az iíj szemlélet fölpezsdítheti a gazdaságot Bonn Némi remény csillant föl a szakértői tárgyalások során a nem­zetközi klímakonferencia hivatalos megnyitása előtt. Az ENSZ drámai hangú felhívást intézett az érintettekhez, a ven­déglátó német politikusok pedig a kiotói egyezmény aláírásá­nak előnyeit ecsetelték. a konferencia sikerrel záruljék. Az SPD politikusnője szerint azért szükséges a széndioxid­kibocsátás mérséklése, mert épp a fejlett ipari államok a leg­nagyobb környezetszennyezők, miközben a fejlődő országok a legnagyobb károsultjai. Az Egye­sült Államok ötször annyi káros anyaggal terhelik meg a Föld lég­körét, mint a világátlag, és a húszszorosával, mint a rendkívül elmaradt India. A helyzetei sú­lyosbítja, hogy ráadásul a fejlődő országok olyan éghajlatfüggő A károsanyaga-kibocsátás mér­sékléséről szóló megállapodást, amelyet a japán városban írtak alá, az Egyesült Államok ratifiká­lása nélkül is végre lehet hajtani - írja a Die Welt Hartmut Graßl professzorra, a meteorológiai kérdésekkel foglalkozó, hambur­gi Max Planck Intézet igazgatójá­ra hivatkozva. Heidemarie Wieczorek-Zeul német fejlesztésügyi miniszter különösen fontosnak tartja, hogy gazdasági tevékenységet folytat­nak, mint a mező- és az erdőgaz­daság, a halászat. A legérzékenyebben azonban mind közül a világ legszegényebb földrészét, Afrikát érinti a globá­lis felmelegedés. A csökkenő be­vételek és az emelkedő árak kö­vetkeztében - a legfrissebb előre­jelzések szerint - századunk ’80- as éveiben már 70 millió ember fog éhezni, szomjazni, és súlyos járványok fenyegetnek. Ebből következően a fejlett ipari államoknak új, környezetkí­mélő, takarékos energiaforrások után kell nézniük - így a német miniszter asszony -, és ez végső Soron jó kihatással lehet a gazda­ságra is. ____________________________________(OYUIAY) Merénylet és válaszakció Közel-Kelet Egy izraeli helikopter kedden támadást hajtott végre a Jordán nyugati partvidékén fekvő Betlehem autonóm palesztin terü­leten. A támadásban legalább négy palesztin vesztette életét. Az izraeli hadsereg nem volt hajlandó kommentálni a táma­dást. A Betlehem elleni helikopte­res akció válasz a hétfőn Izrael északi részén, Binjámina falu vas­útállomásán elkövetett merénylet­re, amelyben három ember (köz­tük az öngyilkos palesztin me­rénylő) vesztette életét. Izraeli harckocsik - néhány órával a tett Az izraeli rádió közlése szerint az áldozatok között van a radikális Hamász mozgalom egyik helyi ve­zetője. Az AP úgy tudja, hogy két Hamász-tag vesztette életét a tá­madásban. Betlehemi biztonsági források szerint palesztin fegyve­resek visszalőttek a helikopterre. elkövetése után - ciszjordániai pa­lesztin célpontok ellen intéztek tá­madást. Ezzel egy időben az izra­eli hatóságok őrizetbe vettek két palesztint, akiket azzal gyanúsíta­nak, hogy közük van a kamikáze- akcióhoz. Az izraeli hatóságok kedden betiltottak egy palesztin tüntetést, amit Jeruzsálem óvárosában kí­vántak megrendezni a Hamász tavasszal meghalt vezetője emlé­kére. A szónok Jasszer Arafat lett volna. ■ Ismét kitörhet az Etna A tűzhányó rettegésben tartja Szicíliát Tegnap ismét nyugtalanító hírek érkeztek a legnagyobb olasz- országi szigetről: a földrész legaktívabb vulkánja sok tucat föld­lökéssel jelezte, hogy még nem hűlt ki teljesen. Catania Csaknem 2100-szor rengette meg a vidéket, majd elcsendesedett. A 3300 méter magas Etna a múlt hét végén három napon át háborgott: hatszáz méter magasba lávát oká­dott magából, és hamut lövellt ki. A krátertől elindult két folyam a Bove sivatagos völgye felé vette útját. A csúcstól 3200 méterre ta­lálható délkeleti kráter, a legfiata­labb szicíliai tűzhányókürtő 1971-ben alakult ki. Működése egyelőre nem veszélyes a kör­nyékbeli településekre, ám a ha­tóságok felhívták a figyelmet arra, hogy a közutak a rájuk rakódott hamuréteg miatt síkossá váltak. Szakemberek szerint a jelenle­gi „fegyvernyugvás” nem sok jót ígér. Valószínűleg csak átmeneti­leg pihent meg a tűzhányó, s a nagyobb kitöréshez „gyűjti az erőt”. Turisták most csak kíséret­tel közelíthetik meg az alacso­nyabban fekvő kráterek egyikét- másikát, a kötélvasutat lezárták. Az 1669. évi legdrámaibb ka­tasztrófa idején lángoló lávafo­lyam és mérgező gáz öntötte el Catania városát, s kétezer ember halálát okozta. A völgy lakóinak 1991-ben is meggyűlt a bajuk, ám az akkori kitörés elől sikerült el­menekülniük. A vulkán azóta is rendszeresen - általában néhány havonta - működésbe lép. ÁLLÁSPONT CSERI LÁSZLÓ Kacsa A nyár kedvez a hírlapi kacsáknak. Egy ilyen kacsaszezonnak pedig veszélye is van: azt az információt sem hiszi el az olva­só, amely csakis a színtiszta igazságot tartalmazza, mert min­den gyanús. Állítólag az a hír sem kacsa, miszerint Kanadában rendőrt hí­vott bajba jutott kicsinyeihez egy kacsamama. A Vancouvert hápogó anyuka nyolc csibéje egy szennyvízcsatorna-rács ré­sein keresztül beleesett a kanálisba, a mama pedig egy éppen arra járó rendőr nadrágját ragadta meg a csőrével, és a kaná­lis rácsához vonszolta. Amikor a kanálishoz értek, a kacsa rá­ült a csatorna rácsára, így mutatta meg a rendőrnek, hogy hol kell segítenie; A rendőr, akinek képességei korántsem marad­tak el a kacsáétól, ezek után kimentette az apróságokat. Az sem kacsa, bár a fentinél egy fokkal hihetetlenebb törté­net, hogy a legendás Torgyán-G. Nagy-Gyimóthy hármas le­velet írt minden történelmi egyháznak és szerzetes rendnek, arra kérvén őket, hogy Nagyboldogasszony napján, augusz­tus 15-én, könyörögjenek templomaikban a termőföld védel­méért. Tudniillik: hazánk földjét az elbirtoklás, a külföldiek által való kivásárlás fenyegeti. Ha a könyörgés Nagyboldogasszony közbenjárásáért eredménytelennek mu­tatkozik, akkor akár teljes útlezárásokat is szervez a kisgaz­dapárt, mást nem is tehetne ebben a helyzetben. Nehéz volna pontosan megjósolni, hogy a nemzeti föld vé­delmében melyik az eredményesebb eljárási mód: a temp­lomi könyörgés vagy az útelzárás. De az már most biztos­nak tetszik, hogy a templomokban nem lesz azon a napon földügyben az egyházak által is szentesített könyörgés. Nagyboldogasszony ugyanis az összes protestáns egyháztól idegen, a zsidó vallás pedig még az említés szintjén sem foglalkozik Szűz Máriával és az ő mennymenetelének ünne­pével. Hogy minderről a Torgyán-G. Nagy-Gyimóthy troj­kának nincs tudomása, az több mint meglepő. Hiszen ma­napság már a kacsák is tájékozottak. TÓTH ILONA Más ez a bambi ... élvezem én a strandot..., és még bambi is kapható. Kis­gyerekként a móri szovjet laktanyához vezető úton, a kato­nai medencében strandoltunk. Kicsi volt ugyan, de mindig tiszta (hogy’ csinálták?). Hétvégeken a mama bambit és Me­lódia-szeletet is csomagolt. Elvégre ha az ember szórako­zott, már csak nem ivott vizet, és járt egy kis nass is. Az üdí­tő íze nincs a nyelvemen, nem érzem, pedig szüleim állít­ják, nagyon szerettük. A nyolcvanas években Bulgáriában, délen, a török határ melletti kempingben ittam üvegből üdí­tőt. Egyik honfitársam kitalálta: na, ilyen volt a bambi. Az nem lehet, tiltakoztam, mert ez ménkű rossz: kátrányos, édes lötty. A mogyorós, ostyás, omlós Melódia-szelet néhány éve újra felbukkant a boltok polcain, de mára ismét eltűnt a svájci, a holland, német krémes, egzotikus ízek tengerében. Újra lesz viszont bambi. Megkezdték a gyártását, láttam a gépso­ron a másfél literes műanyag flakonokat. Csalódás fogott el. Ez a bambi már soha nem lesz az a bambi. Attól félek, be­sorol az üdítők népes táborába, még akkor is, ha azt ígérik a gyártók, hogy a hazai piacon ritka magas gyümölcstartal­mú szénsavas üdítőt kínálnak. A mi bambink hajdan szén­savas vízből, valódi narancsolajból és némi citromolajból készült. No és az üvege! Emlékezhetnek rá, volt egy sima változata, meg egy domború, búzaszemes mintás. Csatzáras. Értem én, hogy az űrkorszak idején nehezen oldható meg techno­lógiailag a bambisüveg-gyártás, meg nem piszmogunk már holmi göngyöleg visszaváltásával. Mégis, szívesen vinnék magammal a Balatonra egy-két csatos üveg bambit, néhány szelet Melódiával, és nosztalgiáznék egy exkluzív koktélbár szomszédságában. És tudják, miből telnék a kellemes kis időtöltésre a hűsítő víz partján? Az iskolai tanévben a kis fü- zetecskében összegyűjtött, beragasztgatott takarékbélyegek árából. Az olasz tévé helyszíni ripor­tokban számolt be a Richter-skála szerinti 3,6-os rengésekről, ame­lyek a napokban jó néhány házat rongáltak meg, repedéseket okoz­va rajtuk. Vulkanológusok arra emlékeztettek, hogy hasonló ren­gések előzték meg tíz éve az em­lékezetes kitörést. A Poseidon ne­vű megfigyelőállomást huszon­négy órás, első fokú készenlétbe helyezték. Időről időre helikopter emelkedik a magasba, hogy a szakértők szemrevételezhessék a fejleményeket. Szükség esetén megpróbálkoznak a tíz évvel ez­előtti mentéssel: 1991-ben ugyan­is a vulkanológusoknak robban­tások segítségével sikerült a fal­vak mellett elvezetniük a lávafo­lyamot; 1979-ben viszont kilenc turista meghalt, amikor az egyik kráter felrobbant. (toronyi) A tűzhányó egy hete fenyegeti Catania lakóit FOTÓ: EUROPRES 4 1 4 t

Next

/
Oldalképek
Tartalom