Tolnai Népújság, 2001. április (12. évfolyam, 77-100. szám)
2001-04-04 / 79. szám
MEGYEI TÜKÖR Tolnai Népújság - 3. oldal 2001. Április 4., Szerda Mondom A Magamét TÓTH FERENC Reform születik Ha az MSZP kormányra kerülne, egyik legfontosabb feladatának tartaná, még az EU-csatlakozás előtt, a mezőgazdaság reformjának megvalósítását, melyben kiemelkedő szerepet kap a termelői alapok rendezése. Ezt Németh Imre, az MSZP agrárkabinetjének vezetője mondta hétfőn Szekszárdon. Az agrárszövetségi elnök azt is mondta, hogy a hazai mezőgazdaság soha nem volt olyan súlyos válságban, mint az utóbbi két évben. Adindehhez hozzátehetnénk, hogy addig is a dél-amerikai cseresznye-export-import vállalkozás lehet a megoldás, ha akarnánk magaslabdákkal - sportnyelven szólva - tyúkot ütni, ennek azonban nem sok értelme van. Az elgondolkodtató a legnagyobb ellenzéki párt agrárüzenetében, hogy 2001 márciusában még mindig lehet reformról beszélni, közel és távol, konkrétan és általában, (de leginkább utóbbi vonatkozásban). Sőt, joggal tarthatunk attól, hogy még ezer órát, ötezer oldalt hallhatunk, olvashatunk a négyévenként fellendülő/válságsújtotta mezőgazdaságról, s mindez az elkövetkező egy évben egy már körvonalazott retorikájú választási kampány árnyai alatt hízik is. Tolna megye alig negyedmillió lakója közül minden negyedik él hivatásszerűen, vagy mellékesként a földből. Pontosabban élne, mert kis hányaduk él meg, vagy keres jól, nagyobb részük az önfenntartást nehezen elérő, semmi máshoz kezdeni nem tudó őstermelő, akikről mára kiderült, hogy ilyen EU- szabvány nem létezik, még a brüsszeli szociális ügyek osztályán sem. Számukra a reform jelentését, tudniillik, hogy a mezőgazdaság a jelenleg abból élők töredékének tud jólétet nyújtani, még senki nem merte megmondani. Ez az arány a népesség két százaléka. Aki arra tesz, hogy ezt a perspektívát nem is fogják agyonreklámozni, szerintem nyert. Ha megvalósul, úgy is észreveszik. A megye legjobbjai között A bölcskei polgárőrség A bölcskei polgárőrség 1995-ben alakult, s a megyében a legjobb polgárőrségek között tartják számon. Munkájukról Szénási Istvánt, a testület elnökét kérdeztük.- Kik lehetnek a polgárőrség tagjai és milyen feladatokat látnak el?- Jelenleg 18-an vagyunk, de terveink között szerepel a létszám bővítése. A polgárőrség tagja lehet minden nagykorú katonaviselt bölcskei, aki büntetlen előéletű és magyar állampolgár. Eleinte hétvégén járőröztünk éjszakánként, de egyre inkább hétköznapokon is tartunk éjszakai járőrözést. A község környékén rengeteg a nyaraló, ráadásul sokfe- lől lehet megközelíteni és elhagyni a falut, tehát elég gyakoriak voltak a víkendház feltörések, lopások. Elsősorban az úgynevezett megélhetési bűnözés a jellemző.- Milyen a kapcsolatuk a helyi rendőrséggel?- A faluban egy körzeti megbízott teljesít szolgálatot, jól együtt tudunk működni vele is és a dunaföldvári rendőrőrssel is. Minden szerénytelenség nélkül állíthatom, hogy a miénk a megye egyik legjobb polgárőrsége, igen jó felderítési arannyal tevékenykedünk. Többször értünk tetten betörőt, közreműködtünk orvha- lászbanda felszámolásában is. A körzeti megbízottal együttműködve a forgalmat is teljesen ellenőrizni tudjuk. A falunapokon is mi gondoskodunk a rendről, ilyenkor 24 órás szolgálatot látunk el 8 órás váltásban, négy napon keresztül.- Miből tartják fenn magukat?- Kapunk támogatást a polgármesteri hivataltól és elég sokan adják nekünk adójuk egy százalékát. A pénzt gépkocsi használatra, felszerelésre fordítjuk. Segítségképpen tavaly év végén kaptunk a megyei rendőrfőkapitányságtól egy Ford Escort gépkocsit. Évente 1500-2000 órát töltünk el szolgálatban, de mindannyian nagyon szívesen tesszük ezt és örömünkre szolgál, hogy a község lakói elégedettek a polgárőrség munkájával. Szakítás után marad az együttműködés A polgármester még egy ciklusra készül Bor Imre polgármester egy hete bejelentette kilépését az 1998-as helyhatósági választásokon győztes polgári szövetség koalíciójából - mint azt már hírül adtuk. A városban nagy érdeklődést kiváltó döntés indokairól most Bor Imrét kérdeztem. Paks- A koalíción belüli feszültségekről már korábban lehetett hallani. Miért most döntött a kilépésről?- Ez két és fél éves folyamat vége, annak lezárása. A frakció néhány tagjának különböző önkormányzati és azon kívüli megnyilvánulásával nem kívánok azonosulni és nem szeretném azt sem, ha mások azonosítanának ezekkel.- A frakcióban maradók és Ön is kinyilvánította, hogy ez a lépés nem lehet gátja a jövőbeni együttműködésnek.- Úgy gondolom, hogy a képviselő-testületi ülések a két és fél év alatt kialakított rend szerint ugyanolyan alapossággal előkészíthetők, mint eddig. Az A koalíció története előkészítés rendszere, amelyet az elmúlt időszakban kialakítottam, azzal járt, hogy az esetek kilencven százalékában a testület egyhangúlag tudott dönteni. Hiszem, hogy ezután is így lesz.- Jövőre újra választások lesznek. A kilépés után elég nyilvánvalónak látszik, hogy nem az 1998- as szövetség támogatásával indul újra a polgár- mesteri tisztségért.- A döntésemből ez természetesen következik. Kilencvennyolcban azt mondtam, hogy két ciklust, nyolc évet szeretnék polgármesterként végigdolgozni, mert, hogy vannak ügyek, problémák, amelyeket nem lehet négy év alatt megoldani. Gondolok itt az egészségügy fejlesztésének programjára, vagy a Ganz projektre. Mindenképpen el fogok indulni a választásokon polgármester-jelöltként, hogy milyen színekben, az majd valamikor 2002-ben kiderül. Az önkormányzati választásokon véleményem szerint a jelölt személye a fontos, nem a párttámogatás, tehát ez a döntés az esélyeket nem befolyásolja.- Ön köztudottan az SZDSZ tagja. A párt politikájában a közelmúltban az önállóság, a szövetségek elutasítása dominál, mint azt Demszky Gábor esetében is tapasztalhatjuk, és az országgyűlési frakció vezetője Szent-Iványi István is nyilatkozta a minap Pakson. Van-e párhuzam ezek és a frakcióból történt kilépése között?- Mindez csupán véletlen időbeni egybeesés. ____________ RÁKOSI GUSZTÁV Az 1998-as önkormányzati választásokon a parlamenti pártszövetségektől eltérő felállásban indult a jobboldal Pakson. A Fidesz MPP, az MDF és a Keresztény Értelmiségiek Szövetségéhez tartozó független jelöltek, valamit az SZDSZ alkottak választási koalíciót, közös jelölteket, közös listát állítva, Bor Imrét polgármester jelöltként is támogatva, a választások megnyerése után a polgári szövetség kilenc tagú, a testületben többséget biztosító frakcióként működött, a képviselő-testületi ülések előtt egyeztetve a napirendre kerülő témákkal kapcsolatos véleményeket, bor Imre kilépése után derült ki, hogy a frakció két tagja - dr. Rujder Mária és Somogyvári Gábor - már korábban kivált a koalícióból. Ünnepi est a kettős jubileumon „Sikerült megőrizni a kisvárosi arculatot és légkört!” A dombóvári önkormányzat ünnepséget tartott a művelődési házban, ahol a település várossá avatásának harmincegyedik és a németországi Kernen im Remstallal kötötti partner- szerződés aláírásának tizedik évfordulójára emlékeztek. Dombóvár Elsőként az aulában Vargáné dr. Csizmadia Éva nyitotta meg Szentkirályi Attilának, a képviselőtestület kulturális tanácsnokának olajfestményekből, akvarel- lekből és grafikákból álló kiállítását. A művész ecsetjével és ceruzájával a város jellegzetes épületeit, utcáit, tereit, valamint parkjait örökítette meg képein. A tárlat megtekintését követően az ünnepi est közönsége a színházterembe vonult, ahol a hazai és nemzetközi sikereket egyaránt elért Kapos Kórus adott remek hangversenyt, majd Tóth Attila, Dombóvár polgármestere mondott köszöntőt. Kiemelte, hogy az elmúlt három évtizedben a folyamatos fejlődés mellett is sikerült megőrizni a tébségi központtá vált település kisvárosi arculatát és légkörét. Beszéde után az önkormányzat vezetője a képviselőtestület által adományozott elismerő díszjelvényeket nyújtotta át. Ilia Ferencné, a mozgássérültek egyesületének vezetője, Zi- lizi Rozália, az Apáczai Csere János Szakközépiskola tanára, idős Békefi György, az asztalitenisz szakosztály alapítója, dr. Berger Rezső nyugalmazott sebész főorvos, dr. Kőszegi György, a kórház szemész főorvosa, valamint néhai Kovács Béla, a Gárdonyi Géza Általános Iskola egykori pedagógusa (posztumusz) a városért és annak lakóiért végzett kiemelkedő munkájának elismeréseként kapta a kitüntetést. Dombóvár és Kernen im Rems.tal partnerségét példaértékűnek nevezte Rolf Frank, a Baden- Wüttemberg tartományban lévő település polgármestere, majd köszönetét mondott Heinrich Bechtnek, Vidóczy Lászlónak, Günter Hausmannak és dr. Fazekas Istvánnak, akik valamennyien sokat tettek azért, hogy „egymásra találjon” a két város. Egy évtized alatt aztán jó néhány magyar és német család között szövődött barátság, szépen alakult az önkormányzatoknak, az intézményeknek és a civil szervezeteknek a kapcsolata is, mely elsősorban kulturális, egyházi, ifjúsági, közigazgatási, egészségügyi és szociális területen teljesedett ki. Az ünnepi est a Fanyüvő.Trió „Gyöngy a csillag” című zenésénekes műsorával zárult. -grKovács Béla özvegye, Zilizi Rozália és dr. Kőszegi György ■ ! Agrártámogatások Már megjelent az FVM rendeleté az idei évre szóló mezőgazdasági támogatásokról, az ehhez kapcsolódó pályázati felhívások azonban a mai napig nem jelentek meg. így a pályázatok tartalmi, formai követelményeit még nem ismerhetik a gazdák. A megyei földművelés- ügyi hivatalban kérdésünkre elmondták, hogy munkaanyagként megtekinthető az FVM honlapján. Hivatalossá a pályázati felhívás akkortól válik, ha az FVM értesítőben az megjelenik. Háttér: www. tolnainepu- jság.hu A büntetés elmaradt Mint ismeretes március 20-án lépett életbe a FVM rendelete, miszerint a száj- és körömfájás miatt bizonytalan ideig, a Dunántúl teljes területén tilos megtartani az állatvásárokat. A szokásos vásári napokon azonban az állattartó gazdák ugyan úgy megjelentek, mint máskor, sőt a helyi önkormányzat által kiállított marhalevelet is felmutatták. Az állategészségügyi állomás munkatársai, akik az ellenőrzéseket végezték, a rendelet életbe lépése után, pár nappal, még elnézőek voltak a gazdákkal, hiszen komoly anyagi költséget jelentett a számukra a marhalevél kiállítatása, illetve állataikkal együtt, a vásárok helyszínére való utazás. Nem voltak ilyen szerencsések azonban azok, akik a vásár bejáratánál, papírok, engedélyek nélkül próbálták meg állataikat értékesíteni. Az állomás munkatársai azonban hangsúlyozták, az állatvásári tilalom érvényben van és a továbbiakban már nem lesznek elnézőek azokkal, akik erről nem tudnak. Vállalkozók az árvízkárosultakért Gyűjtést rendeznek a Tolna megyei vállalkozók az árvízkárosultak megsegítésére. A célállomás a Tisza-parti kistelepülés, Tarpa lesz, ahol jó pár ház dőlt össze, sokan maradtak fedél nélkül, elvesztve gyakorlatilag mindenüket. Őrülnének minden segítségnek, a vállalkozók, kereskedők fölösleges készleteinek: ruhának, cipőnek, játéknak, könyvnek, edénynek, élelmiszernek, építőanyagnak. A gyűjtést Nyakasné Mohai Ágnes koordinálja, a szállításról is ő gondoskodik. A felajánlásokat április 25-éig várja. Elérhető a 20/9363-004-es telefonszámon. Portré Tiszteld embertársaidat, és dolgozz becsületesen! gén, képzett belső tréner. Közreműködött a megyében dolgozó kollégáinak felkészítésében a tartós munkanélküliek, a pályakezdők és a csökkent munkaképességűek Szarvas Antal ez év elejétől Liszicza Istvánnak, a Tolna Megyei Munkaügyi Központ igazgatójának tanácsadója. A több diplomás, 53 éves szakember tíz éve dolgozik a munkaügyi szervezet dombóvári kirendeltséSzarvas Antal 53 éves. Regölyben született. Iskolai végzettsége: főiskola, debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetem andragógia szak, munkaügyi szakvizsga. Munkahelyek: Regölyben, Mágocson művelődési ház igazgató, a Dombóvári Művelődési Központ igazgató helyettese, népművelési felügyelő a Tamási Járási Hivatalnál, Pakson a Premier és a Duna mozik vezetője. Újságíró a Tolna Megyei Népújságnál. 1992. február 1- től a Tolna Megyei Munkaügyi Központ Dombóvári Kirendeltségének munkatársa. 1999. szeptember 27-ig kirendeltségvezetőhelyettes és csoportvezető egy időben. 2001. január 15-től a megyei munkaügyi központ igazgatójának főtanácsadója. foglalkoztatására előírt központi programok anyagának elsajátításában. Vállalati kapcsolattartóként és közvetítőként munkába lépésétől előkészítette és gondozta a nfunkahelyteremtő beruházási pályázatokat.- Sokoldalú ember vagy, több területen megfordultál, valamikor még kollégánk is voltál a megyei lapnál. Tíz éve dolgozol a munkaügyi központnál, most tanácsadó lettél. Mi a feladatod?- Az igazgató közvetlen beosztottjaként lehetőséget kaptam arra, hogy a munkaerő-pia^ területén feltárjak minden olyan információt, ami segítheti a munkanélküliek hatékonyabb elhelyezkedését, a foglalkoztatásban aktívan résztvevő munkaadóknál, önkormányzatoknál, civil szervezeteknél, térségi társulásoknál, a gazdasági és politikai élet közreműködőinél. Mindezt azzal a céllal, hogy csökkenjen a regisztrált munkanélküliek száma. Feladatom még feltárni azokat a lehetőségeket, amelyek javíthatják a régióban a munkaügyi szervezetek együttműködését, szerepet vállalni a munkaügyi kirendeltségek hatékonyabb munkájának megszervezésében a szervezeti kommunikáció rendszerének kiépítésében.- Mi vezérel a munkádban?- Tájékozódás, tájékoztatás, együttműködés, ezek a vezérelveim. A középiskola elvégzése után a szüleimtől - akik sajnos már nem élnek - kapott tanácsot megfogadva „Tiszteld embertársaidat és dolgozz becsületesen” elvet követtem mindig és eszerint dolgozom igazgatói tanácsadóként is. F. KOVÁTS Lomtalanítás: szombaton zárul Veszélyes hulladékot nem szállítanak el Rozzant bútorok és darabokban lévő használati tárgyak kerültek a napokban - nagy mennyiségben - a megye- székhely utcáinak járdáira. A díjmentes tavaszi lomtalanítási akció kidobásra ítélt tárgyait - a polgármesteri hivatal megrendelésére - a szekszárdi Héliosz Kft. szállítja el a szeméttelepre a hét végéig. SZEKSZÁRO- Fontos tudnivaló, hogy ez alkalommal szolgáltatásunkat csak a város lakossága veheti igénybe, az akció a közületekre, intézményekre nem vonatkozik - tudtuk meg Hamvas Ferenctől, a Héliosz Kft. környezetvédelmi főmunkatársától. - A lom kategóriájába a szokásos konyhai hulladékon kívüli tételek tartoznak, úgy mint például az összesöpört falevelek, dobozok, bútordarabok, működésképtelen használati tárgyak. Az első ütemben a Hunyadi utca-Garay tér-Bartina utca-Remete utcától északra található terület lomjait visszük el, április 2-án, 3-án és 4- én, azaz ebben a városrészben ma fejeződik be a munka. Az említett vonaltól délre található területen április 5-én, 6-án és 7-én zajlik - illetve zárul - a szállítás. Hamvas Ferenc hangsúlyozza: a Héliosz Kft.-nek a lomtalanítás keretében nem áll módjában eltüntetni az építési, bontási törmeléket, a veszélyes hulladékot, tehát a vegyszeres dobozokat, akkumulátorokat, olajszármazékokat. Ezeket egy következő, még az idén lebonyolítandó ak- ció keretében szállítják el. -szá-