Tolnai Népújság, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-31 / 76. szám
8. oldal - Tolnai Népújság ERRŐL - ARRÓL 2001. Március 31., Szombat HHI' Kalendárium Sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő ÁRPÁD nevű kedves olvasóinkat. Ősmagyar név, az árpa szó kicsinyítőképzős származéka. Védőszentje: Szent Arpikász gót vértanú (+370). Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Hypatiosz gangriai püspök emlékezete. HAJDAN: Március 31-én 125 éve, 1876-ban hunyt el Bölcske szülötte, Kornis Pál '48-as százados, megyénk főügyésze. 100 éve, 1901-ben Wosinsky Mór javasolta, hogy megyénk nagyjait ábrázoló történelmi arcképcsarnok létesüljön a megyeházi nagyteremben. 60 éve, 1941-ben Babits Mihály a következő verset álmodta: „Voltam édes sörte porté/ szélsöpört utcátokon/ voltam alma, voltam körte/ eltűnő íz szátokon”. Ez lett utolsó befejezett műve... Április 1-jén 185 éve, 1816-ban született Pakson Szeniczey Gusztáv jogász, szakíró. 110 éve, 1891-ben egy szekszárdi 100.000 forintot nyert sorsjátékon. 90 éve, 1911-ben halt meg Zoltán Jenő színigazgató, Dunaföldvár szülötte. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 7. Jn. 7,40-53. Református: lMóz. 17,15-27. Mt. 25,14-30. Evangélikus: Jn. 14,15-21. Lk. 22,1-6. Ortodox: Zsid. 9,24-28. Mk. 8,27-31. A NAP KÉL 6.25 órakor, nyugszik 19.12 órakor. A Hold kél 10.19 órakor, nyugszik 1.14 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 420 cm, Paks 606 cm, Dombod 649 cm, Árvízkapu 1016 cm. A Sió Palánknál 379 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon: Mauthner Ilona. Tel: 511- 527. Fax: 511-514; 511-501. Bonyhád: Koós Attila 74/450-450; 20/912- 0529, Máté Réka 30/986-1967. Dombóvár: Glaub Róbed 460-618. 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790, 06/20/9687- 292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Diákvezetők egymás között Xenának vége, Lucy fellélegezhet Xena végleg szögre akasztja kardját és bronzfrizbijét, med befejeződött a tévésorozat legutolsó szériájának felvétele is. Xena - polgári nevén Lucy Lawless - természetesen nem árulta el, hogy életben marad-e az utolsó részben, amelyet - ahogy az összesét - Új- Zélandqn vettek fel. A 33 éves színésznő egyelőre nem akar újabb szerződést aláírni. Az ókori görög mitológiához laza szálakkal kötődő Xena sorozat felvételei 1995- ben kezdődtek, és meglehetősen olcsó - mármint szűkös költségvetésű - fantázia filmnek szánták. Idővel azonban Xena valóságos kultusszá nőtte ki magát, a világ több mint száz országában vetítették és vetítik, s tömérdek Xena- klub alakult az interneten. Divat minden, ami drága Az új trend szerint a divattal lépést tartó hölgy idén ismét a régi, klasszikus mintázatú anyagokat részesíti előnyben. Vagyis újra divatba jönnek a halszálkás, a tyúk- lábmintás anyagok. Eltűnnek a rikító színek, helyüket a finom tónusok foglalják el: elsősorban a bézs, a drapp, a barna, valamint a homokszín dominál. Anyagban divatos lesz minden, ami drága és kihívó. Elsősorban a toll és a krokodilbőr. A férfidivatot is az elegancia jellemzi. Marad a mellé- nyes öltöny, csak a divatos színek lesznek frissebbek. A legelegánsabb öltönyöket pezsgő színben láthatjuk majd. Divatos lesz továbbá a katonatiszti egyenruha stflu- sában készült öltöny is. ■ Közművelődési pályázat A Tolna Megyei Önkormányzat Közgyűlésének Művelődési Bizottsága a megye közművelődési tevékenységének segítése és a millenniumról való méltó megemlékezés támogatása érdekében pályázatot hirdet a 6 millió Ft összegű Közművelődési Alap felosztására az alábbi témákban: I. Művelődési közösségek támogatása:- évek óta kulturálisan ellátatlan településeken közösségek, csoportok munkájának támogatása, mely biztosítja a településen a kulturális tevékenység fenntartását,- művészeti csoportok, közösségek működésének, intenzív műhelymunkájának támogatása. II. Közművelődési nagyrendezvények költségeihez való hozzájárulás:- megyei, regionális vagy országos szintű találkozók, fesztiválok lebonyolítása. III. Helyi értékek feltárásának támogatása:- az egyes tájegységek sajátos kulturális értékeinek feltárása, megőrzése, publikálása,- nemzeti, nemzetiségi hagyományőrzés,- helytörténeti tevékenység, kiadványok támogatása. IV. Millenniumi rendezvények:- a millennium tiszteletére rendezett ünnepségek, megemlékezések, kulturális programok. Pályázhatnak:- önkormányzatok,- a közművelődési ellátásban szerepet vállaló szervezetek és intézmények,- egyesületek, alapítványok. A pályázat benyújtásának határideje: 2001. április 30. Pályázni a Tolna Megyei Önkormányzat Hivatala által kiadott Pályázati adatlap felhasználásával lehet, mely igényelhető személyesen, vagy levélben az alábbi 7100 Szekszárd, Szent István tér 11-13., humán osztály. Telefon: 411-211/142. Az adatlap letölthető a Tolna Megyei Önkormányzat honlapjáról: www.tolnamegye.hu Millenniumi Ifjúsági Találkozó kezdődött tegnap Szekszárdon. Szekszárd A három napos hétvégi találkozóra a megye különböző általános- és középiskoláiból érkeztek diákvezetők és már az első délután olyan információkat kaptak, amelyek segítséget nyújtanak nekik munkájuk végzéséhez. Az iskolapolgárok esélyeiről és korlátáiról Pál Tamás ifjúságkutató szociológus tartott előadást, a diákjogokat, lehetőségeket, kötelességeket Jásper András, a Diákközéletért Alapítvány elnöke ismertette, Tromposch Julianna a konfliktuskezelési technikákat oszA pipás sofőr Túl nagy füst jött egy teherautóból Egyiptomban, ezért a rendőrség műszaki hibára gyanakodva, megálljt parancsolt a vezetőnek. A kocsinak azonban semmi baja sem volt, nem az füstölt, hanem a sofőr, aki önfeledten vízipipázott vezetés közben. A shisha - így hívják a szerkezetet - közvetlenül a vezetőülés jobb oldala mellé volt telepítve - mondhatni extraként -, a teherautónak pedig az ablaka szolgált „kéményként”. Mivel ez a pipafajta erős bódulatot okoz, tilos autóvezetőnek vezetés közben használni. A rendőrség a férfit őrizetbe vette, de kétezer egyiptomi font (519 amerikai dollár) óvadék fejében szabadon engedte. A vízi- pipás sofőr - ha a bíróság elítéli - két hónap börtönt is kaphat. tóttá meg a diákokkal. Ezzel párhuzamosan a média iránt érdeklődő fiatalok a film- és videó készítéssel, illetve az újságírással ismerkedtek. A diákújságírók az újságkészítés elméleti és gyakorlati részét a Tolnai Népújság szerkesztőségében ismerték meg, az itt dolgozó munkatársak segítségével, a szerkesztőség rendszerén fogják elTegnap előadások hangzottak el FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY készíteni hétvégén alkalmi kiadványukat. A diákvezetők ifjúsági találkozója ma változatos programokkal folytatódik. _______________fké Olv astam - Láttam - Hallottam F KOVÁTSÉVA AUati dolgok A. llati hírekkel bombázzák a hírügynökségek a gyanútlan olvasókat, patkányba ültetett és működő női petesejtről, és emberagyú egérről szóló információval rémítgetvén őket. Persze azért vannak aranyos hírek is, Grazban például külön kutya-telefonkönyvet hoztak létre. Bár a derék négylábúak továbbra sem tárcsáznak, de nyakukban hordoznak egy számot, amely alapján ha elkóborolnak, interneten meg lehet találni gazdájukat. Hazai kutya-hírrel is szolgálhatunk, a miskolci világhírű életmentő kutya, Mancs, házasodni készül, már meg is találták az ideális párt számára, a nászra hamarosan sor kerül. A egerekkel, patkányokkal szemben a kutyás hírek mindig népszerűek, növelik a lap olvasottságát, a televízió nézettségét. Mindez nagyrészt annak köszönhető, hogy az ember társas lény, de a mai, atomjaira széthulló világban egyre magányosabb. Sok nagyvárosban egyedül élő idős és fiatal embernek az egyetlen őszinte kapcsolatot egy kutya jelenti, „aki” hűséges, szófogadó, figyelmesen hallgat, nem beszél vissza és türelmesen várja a gazdiját. De a családban élők is szeretik a kutyákat, mert a morgós férjjel, há- zsártos feleséggel ellentétben a kutyus mindig kitörő örömmel fogadja a hazatérőt. Egyedül az óceánon, konzervnyitó nélkül A világon elsőként jutott át evezős csónakjával a Csendesóceánon külső segítség nélkül egy brit férfi, aki 274 nap alatt mintegy 13 ezer kilométeres utat tett meg. Tavaly júniusban indult útnak Peruból az 54 éves Jim Shekhdar, és tegnap reggel pillantotta meg Ausztrália keleti partjait. Shekhdar az egész úti elemózsiát magával vitte, s amióta vízen van, nem kapott semmilyen utánpótlást. Rekordkísérlete az utazás végén azonban majdnem megbukott, a tízméteres csónakot és evezősét a queenslandi partok előtt a háborgó tenger magas hullámai veszélybe sodorták. Shekhdarnak azonban korábban egyéb veszélyekkel is szembe kellett néznie: egyszer cápák próbálták meg felborítani lélekvesztőjét, egy másik alkalommal pedig egy olajszállító tartályhajó farvize merítette majdnem víz alá a csónakot. Az igazi gondot mégis az okozta, hogy a kalandvágyó brit a parton felejtette a konzervnyitót, később meg kiürült a főzőgázpalackja. Viszontagságos utazásának végére Shekhdarnak már nem maradt egy falat ennivalója sem, az út alatt állítólag 38 kilogrammot veszített testsúlyából. Kifaragták” a brazil szépségkirálynőt Brazília legújabb szépségkirálynö- je jórészt plasztikai sebészeknek köszönheti díjazott külcsínét: 4 nagyobb és 19 kisebb alakítást végeztek már eddig a 22 éves hölgyön. Juliana Borgesnek alakítottak az álián, csinosítottak az orrán, korrigálták a füleit és természetesen a kebleit sem hagyták annyiban: naVillon Washingtonban Csütörtök este a washingtoni francia kulturális intézet színháztermében Mácsai Pál és Huzella Péter közös Villon-elő- adását élhette át a közönség. A magyar és a francia nagykövetség együttműködése jegyében, jelentős részben Zalán Magda Washingtonban élő riporternő (az Amerika Hangja rádió volt munkatársnője) lelkes szervező tevékenységének köszönhetően az est az amerikai fővárosban élő franciák számára a költészet hetének, a magyarok számára pedig a költészet (április 11-i) napjának a megünneplését jelentette. Mácsai Pál színművész és Huzella Péter énekes (mindkettőjük részéről gitárral kísért) verses-zenés Vil- lon-előadása a halhatatlan francia költő számos kiemelkedő művét, legismertebb balladáit szólaltatta meg, Faludy György fordításában. ■ gyobbítottak rajtuk. A brazil plasztikai sebészeknek egyre több „fa- ragnivalójuk” akad a szépség-versenyek jóvoltából is. Amióta pár éve módosították a szabályokat, és engedélyezték a plasztikai műtéteket, mind több versenyző alakíttat magán. Az ide mezőny 27 döntőbe jutott hölgye közül minden harmadik szépségét részben nem csak magának (illetve a szüleinek), hanem orvosoknak, szikéknek és egyéb eszközöknek köszönheti - jelentette a Reuters. így azután a szépség-versenyek szlogenje lassan a következőképpen módosítható: Győzzön a jobb! ...sebész. , AGGÓDIK A MAMA- Ne vedd feleségül azt a pazarló lányt! - igyekszik lebeszélni nősülni szándékozó fiát a skót anya.- Miért? Látod, hogy milyen dolgos, rendes, házias.- De fiacskám, a múltkor is azt láttam, hogy meghámozta az almát, mielőtt megette!- Ez igaz. De azt nem vetted észre, hogy az alma héját elteszi télire? KÁRTYÁSOK TRÜKKJE Két jól öltözött férfi mindennap a vendéglőben egy szegényesen öltözött társsal kártyázik. Egyszer megkérdi tőlük az egyik barátjuk:- Nem értem, miért kártyáztok ilyen előszeretettel ezzel a szakadt, rossz ruházatú emberrel?- Csak hagyd - mondja az egyik -, olyan fényesre kopott a ruhája, hogy a kártyák visszatükröződnek benne. ÉDES EGY TÖRTÉNET... A barátnők trécselnek a kávézóban. A kissé korosodó Szepesiné dicsekszik:- Higgyétek el, mindent megteszek, hogy megédesítsem a férjem hétköznapjait, mondhatom, az egész életét! A fiatal feltűnően csinos Megyeriné gonoszkodva megszólal:- Képzelem, mennyi cukor fogyhat nálatok, drágám... KESERVES KÖLTŐI PANASZ- Ezek a kritikusok összeesküdtek ellenem - panaszolja barátjának a költő az egyik, művészek által kedvelt presszóban. - Nem írnak rólam egyetlen sort sem. Szerinted mit csináljak?- Állj bosszút rajtuk - feleli a barátja, aki már olvasta a költő legújabb kötetét. - Te se írj! Egyetlen sort se! Őrült SMS-kampány Mobiltelefon-tolvajokat megőrjítő SMS kampányba kezdett Amszterdam rendőrsége. „Ez a készülék lopott. Eladása vagy megvásárlása törvénybe ütközik: a rendőrség”, olvashatják a tolvajok - vagy az új tulajdonosok - az összes lopott mobiltelefon kijelzőjén a rendőrségtől kapott üzenetet. Mivel a fenti SMS 3 percenként jelenik meg fáradhatatlanul a telefonon, a készülék gyakorlatilag használhatatlanná válik. „Célunk az, hogy az őrületbe kergessük a tolvajokat” - mondta a Reutersnak a rendőrség egyik tisztségviselője. Ha valaltinek eltűnik a mobilja, amint bejelentette, már meg is jelenik rajta a rendőrségi SMS - tette hozzá. MUNKALEHETŐSÉG! BÁTASZÉKRE / / ... ké zbesítő munkatársat keresünk A FERROPATENT Kft. A TOLNAI NÉPÚJSÁG rendkívüli akció keretében - hihetetlenül olcsón - kínálja az alábbi vasipari termékeit készpénz fizetés mellett, amíg a készlet tart: KÉZBESÍTÉSÉRE Mit várunk? zártszelvény lOOFt+áfa/kg- a Népújság kézbesítését (méret) 30 x 30 x 2 reggel 7 óráig 40x 20 x 2 az előfizetők részére 40 x 40 x 2 ,- az előfizetési díjak havi 60 x 40 x 2 beszedését- az előfizetői kör bővítését, 70 x 70 x 3 együttműködve a Kiadóval zártszelvény 85 Ft+áfa/kg 30 x 20 x 2 és ügynökséggel Permetezőszerek és festékek 50% egyéb bolti termékek Mit nyújtunk?- biztos, 10-40% árengedménnyel vásárolhatók. teljesítményarányos Az áruk megvásárolhatók: Szekszárd, Árnyas u. 2. bérezést Építőanyagkereskedelmi telep Jelentkezni: megközelíthető a 6-os és 15-ös helyijárattal. Vas Zoltán ügynökségvezetőnél 74/491-599,06-30/9379-362 j, © # Nyitva: h - p-ig 7-17 h, szó: 7-12 h Tel.: 74/529-669, 74/412-300, fax: 74/529-668 I I