Tolnai Népújság, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)
2001-03-14 / 62. szám
10. oldal - Tolnai Népújság ÜNNEPI MAGAZIN 2001. Március 14., Szerda j :'Í BI Dalra fakad a Napraforgó A Napraforgó Hagyományőrző Dalkör egy esztendeje alakult Ozorán, Rúzsa Lászlónak, a művelődési ház vezetőjének kezdeményezésére. A dalkör tagjai mindannyian pedagógusok és hölgyek, akik úgy gondolják, ez a csapat egy jövendő, nagyobb kórus magja. A kórus vezetője Horváthné Schranz Edit. Miután összeállt a csapat, első feladatuk az volt, hogy a faluban énekelt népdalokat ösz- szegyűjtsék, ez nem is volt nehéz, a népdaléneklésnek itt hagyománya van. Ezzel egyidőben összegyűjtötték a falu népviseletét is, ez már kevésbé volt könnyű, különösen a felsőruházat tekintetében, a blúzokat péládul varratni kellett, ám minden megvalósulhatott a közalapítvány segítségével. A legnehezebb dió a helyi fejdísz, a nevezetes ozorai pille, elkészítése volt. Ebben nagy segítséget jelentettek a falu idős lakói, akik még jól emlékeztek arra, hogyan készül ez a szép és különleges dísz. A dalkör első bemutatkozása nagy sikert aratott, hamarosan már nem csak Ozorán, a környező településeken is megfordultak, Magyarkeszin, Nagyszokolyban, Kisszékely- ben, Pincehelyen, s természetesen ők is visz- szahívták az ottani hagyományőrzőket. Az ősz folyamán felkészültek a Cinege madár népdaléneklési versenyre, a szakcsi elődöntőn sikerrel vették az akadályt, s nagyon büszkék arra, hogy a március 31-i középdöntő helyszínéül a szervezők Ozorát választották. A megyén kívül is bemutatkozott már az ozorai népdalkor, meghívást kaptak Budaörsre egy nótaestre, áprilisban pedig Csornára mennek, egy népzenei Ki mit tud?- ra, ami egyben minősítő is. Erre nagyon készülnek, a kórus életében ez lesz az első nagy megmérettetés. Mindeközben tovább folytatják a környékbeli népdalok gyűjtését. Mint Horváthné Schranz Edit mondja, az igazi nehézség nem is a dalok gyűjtésében, tanulásában van, hiszen mindannyian nagyon szeretnek énekelni, a kihívást a dalcsokor összeállítása jelenti. A jó csokor dalai ugyanis mind hangulatukban, mind előadásmódjukban tökéletesen illeszkednek egymáshoz. VENTER MARIANNA Az ozorai pille A pillének nevezett hajdísz nem csak Ozorán a népviselet tartozéka, de ezt a fajtát csak itt viselik. A pille két részből áll, lekötőbői és az ama rögzített, dobozszerű felsőrészből. A lekötő mindig fehér, finom anyagból készül, amit slingelés díszít. Eme kerül aztán a bonyolult, gyöngyökből, flitterekből álló díszítés. Leggyakoribb az arany-, illetve ezüstszínű, de lehet más színe is, például piros, vagy kék. Március 15-i megemlékezések SZEKSZARD 10.00 Ünnepi megemlékezés a Béla-té- ren. Köszöntőt mond Csötönyi László az Illyés Gyula Pedagógiai Főiskola diákja. Megnyitja a Millenniumi Ifjúsági Hónapot Harmath Péter, diákpolgármester. A tisztelgő műsorban közreműködnek a Bezerédj István Kereskedelmi Szakközépiskola és Szakképző Intézet tanulói és az Alisca Brass Band fúvós zenekar. Koszorúzás. A MILLENNIUMI IFJÚSÁGI HÓNAP RENDEZVÉNYEI 18.45 Fáklyagyújtás. Az ifjúság gyülekezése a Béla téren. 19.00 „Újra március...” Ünnepi műsor. Helye: Béla tér. 19.20 Millenniumi történelmi séta fáklyával, zenével, verssel a Szent István térig. r 20.00 Miénk a jövő? A Millenniumi Ifjúsági Hónap Nyitórendezvénye, megnyitja: Harmat Péter diákpolgármester. Helye: Babits Mihály Művelődési Ház és Gyermekek Háza Márványterme. 20.00 Teaház - a Négy Komjáthy koncertje. 21.00 Hazaszeretetről. Liszt Ferenc, Schéner János, Baka István. Filmvetítés: Baka István: Szekszárdi mise. 22.00 Szabad percek az ifjúsági önkormányzati képviselő és diákpolgármester jelöltekkel. 23.00 Koncert: HÉTRÉT „hetric” free folk és táncház. 1.00 Éjszakai filmvetítés. A Millenniumi Ifjúsági Hónap média- partnerei: Rádió Antritt, Szekszárdi Vasárnap, Szekszárdi Városi Televízió Kht., Tolnai Népújság. BÁTASZÉK Március 15-én egész napos program várja a bátaszékieket. Reggel 9 órakor ünnepi szentmise lesz a római katolikus templomban, ezt követően kezdődik a városi ünnepség a plébánia melletti szabadtéri színpadon (rossz idő esetén a művelődési házban). Ünnepi beszédet Sümegi József gimnáziumi igazgató mond. AII. Géza gimnázium tanulói ez alkalomra készített ünnepi műsorukat adják elő, majd fellép Kovács György tárogató művész. Ezt követi a koszorúzás a '48-as emlékműnél. Este 6 órakor kezdődik az a jótékonysági koncert a római katolikus templomban, melynek bevételét a templom harangjainak a megjavítta- tására szeretnék fordítani a város lakói. A koncerten fellép a bátaszéki kamarakórus, a pedagógus és a Szent Cecília kórus. BONYHÁD 9.00 óra Ünnepi mise a katolikus templomban. Ünnepi istentisztelet az evangélikus templomban. 9.45 órakor koszorúzás Borbély József sírjánál (Evangélikus Temető). 9.45 órakor Térzene (helye: Vörösmarty tér). Közreműködik: Bartina zenekar. 10.00 órától országzászló ünnepélyes felvonása. Köszöntőt mond: dr. Égi Csaba Bonyhád város alpolgármestere. Közreműködik: Mischl Erik. Átvonulás a művelődési központba a Rády József Huszárbandérium és a Bartina zenekar kíséretével. 10.30 órakor „A költő visszatér” a Petőfi Sándor Evangélikus Gimnázium és a Hidas Néptáncegyüttes ünnepi műsora. Perczel díj átadás (helye művelődési központ). Átvonulás a Kálvária dombra a Rády József Huszárbandérium és a Bartina zenekar kíséretével. Perczel Mór sírjának megkoszorúzása. Közreműködik: Nagy László és a Bartina zenekar. DOMBÓVÁR Az 1848-as forradalomra szerdán 17 órától a Szigeterdőben lévő Kossuth- szobomál közösen emlékeznek a település oktatási intézményeibe járó diákok, akiknek az Illyés Gyula Gimnázium tanulói adnak műsort, majd a fiatalok fáklyákkal a belvárosba vonulnak. A művelődési házban Szentkirályi Attila, az önkormányzat kulturális tanácsnoka mond beszédet. Azután a Sásdi Vegyeskar hangversenyén vehetnek részt az érdeklődők. Március 15-én délelőtt tíz órakor Farkasdi András apát mond ünnepi szentmisét az Arany János téri katolikus nagytemplomban, majd az Országzászlónál irodalmi műsorral folytatódik a megemlékezés, mely koszorúzással zárul. DUNAKÖMLŐD Ünnepi megemlékezést tartanak a Faluházban március 14-én 18 órakor. Beszédet mond Bor Imre polgármester, a műsorban a helyi általános iskola tanulói működnek közre. PAKS A Szent István téren 9.45 órától térzenét ad a Városi Fúvószenekar. 10 órától Himnusz, utána ünnepi beszédet mond Bor Imre polgármester, ezután a Vak Bottyán Gimnázium diákjainak műsorára kerül sor, majd Jámbor Pál szobrának megkoszorúzása következik. Az ünnepséget a Szózat zárja. SÁRSZENTLŐRINC A Petőfi háznál délelőtt 10 órakor kezdődik a megemlékezés, ünnepi beszédet mond Tóth Ferenc országgyűlési képviselő, műsort ad a helyi általános iskola. TAMÁSI 1848, te csillag címmel rendez műveltségi vetélkedőt általános és középiskolai diákoknak március 15-én délelőtt féltízkor a tamási Diákcentrum. Az ünnepi program a szabadságharc két Tamásiban nyugvó tisztje, Korenika Miklós és Siegwart Ignác sírjának megkoszorúzásával folytatódik 11 óra 30 perckor. Este fél hatkor fáklyás felvonulás indul a Kossuth térre, ahol a hat órakor kezdődő ünnepi műsorban közreműködik a Würtz Ádám Álfa; lános Iskola Iglice népdalköre, a Pro Cultura Humana Vegyeskar, a Vályi Péter Szakképző Iskola tanulói, valamint a Városi Fúvószenekar. Emlékbeszédet mond: dr. Tímár László, a Tolna Megyei Közgyűlés alelnöke. SIMONTORNYA A városi megemlékezés 17 óra 30 perckor kezdődik a Fried Művelődési Házban, ahol a Vak Bottyán Általános és Szakképző Intézmény gimnazistái adják elő A költő visszatér című összeállításukat. Ezt követően fáklyás menet indul a Pillich sétányon álló Petőfi-szoborhoz, amelyet a város önkormányzatának és társadalmi szervezeteinek vezetői koszorúznak meg. Ünnepi beszédet mond Cserháti Péter polgármester. IREGSZEMCSE A községben délelőtt tíz órakor a szoborparkban a helyi általános iskola diákjai adnak kulturális műsort, az ünneplők megkoszorúzzák Kossuth Lajos szobrát, Dörnyei József, az általános iskola igazgatója mond beszédet. TOLNA Március 15-én 10 órától ünnepi megemlékezést rendeznek a Széchenyi iskola tornacsarnokában, közreműködnek a mözsi I. István iskola tanulói, ünnepi beszédet mond dr. Szüák Mihály polgármester. 10.45-kor indul az ünnepi menet a ’48-as emlékműhöz a Rády Huszárbandérium lovasainak felvezetésével. Az emlékmű megkoszorúzását követően 11.45-kor ünnepi képviselőtestületi ülést tartanak a Sztárai Mihály Gimnáziumban. Ennek keretében adják át a Tolna Városért Kitüntető Díjakat és a sajtónapi elismeréseket. Ezután kerül sor Gottvald Károly: „Tolna 2000.” című fotókiállításának megnyitására. A Független Kisgazdapárt tolna-mözsi alapszervezete meghívja a Tolna megyei FKgP alapszervezetek tagjait, vezetőit, szimpatizánsait a március 15. tiszteletére rendezendő koszorúzási ünnepségre, és az azt követő ünnepi nagygyűlésre. A koszorúzás időpontja március 16, péntek 15 óra, helye a mözsi 1848-as emlékmű. A nagygyűlés 16 órától kezdődik, a mözsi művelődési házban. Az esemény meghívott vendégei Liebmann Katalin és a Független Kisgazdapárt reformkörös vezetői. Szeretettel várja az érdeklődőket az alapszervezet elnöksége. BOGYISZLO Fáklyás felvonulást rendeznek Bogyiszlón ma, szerdán este. A gyülekező 18.45-kor lesz az iskola udvarán. A résztvevők megkoszo- . rúzzák a Petőfi szobrot, I majd a fáklyás menet »< Straubinger Ferenc fúlj vószenekara kíséretében ■ Möcsébe, az ottani autó- ■ buszmegálló előtti térre W vonul. Ott rövid műsort " adnak az iskolások. A menet ezután visszatér a község központjába, ahol Nemes I: András és Ragó Roland megzenésített Petőfi verseket és Illés jj§I számokat ad elő. MEDINA Március 14-én, szerdán 14.30- tól a Hőskertben a medinai honvédség és a helyi önkormányzat koszorúzási ünnepséget tart katonai tiszteletadás mellett. Közreműködnek a medinai iskolások és óvodások. FADD Ma, szerdán délben a helyi művelődési házban rendezik a községi ünnepséget, amelyen a műsort az iskolások adják. 14 órakor indul a hagyományos 1848 méteres futóverseny, a művelődési ház elől. TENGELIC Közép-Tengelicen, a Csapó család sírhelyénél rendezik a tengelici községi megemlékezést, és koszorúzást, holnap, március 15-én. A helyi általános iskolások verssel és énekkel működnek közre. KÖLESD-BORJÁD Ha az időjárás engedi a kölesdi Kossuth szobornál tartják az ünnepi megemlékezést, március 15-én, 10 órától, a medinai katonai alakulat közreműködésével. Az ünnepi műsort a helyi iskolások adják, a köszöntőt dr. Kiszler Gyuláné, a kölesdi honismereti szakkör vezetője, helytörténész mondja. Ezt követően megkoszorúzzák a helyi temetőben a két honvéd sírt, egy küldöttség pedig Borjádon, a Petőfi-méhesnél helyezi el az emlékezés virágait. ZOMBA A helyi sport egyesület egész napos sportrendezvényt tart március 15-én, egy régebbi hagyomány felelevenítéseként. Délelőtt 9 órától a zombai sportpályán a kispályás labdarúgásé lesz a főszerep, a férfiak, a nők és az utánpótlás is játéklehetőséghez jut. A futball labda mellett a kisebb méretű golyók is teret kapnak, a helyi lövész klub lövészversenyén. 18 órakor kezdődik a művelődési házban a községi asztalitenisz bajnokság, amely a nevezők létszámától és a mérkőzések hosszától függően pénteken és szombaton is folytatódik. most élj az állami támogatásokkal A családok hitele új lakás építésére vagy vásárlására. Akár 35 éves futamidőre, rendkívül j kedvező, évi 6,75%-os kamattal, f SZJA-kedvezménnyel. ■H Az arra jogosultak lakásépítési | kevezményt és adóvisszatérítési támogatást igényelhetnek. Ajánljuk házaspároknak, • gyermeküket egyedül nevelő szülőknek, amennyiben új lakás építését vagy vásárlását tervezik. Információ: 06 40 44 22 00 www.postabank.hu PostaBank • 1,3 literes motor • rádiómagnó kardánbox • körkörös ütközésvédelem • 272 literes csomagtér • +ajándék-csomag *A képen látható modell extra felszereltségű FeliciaRatio I 869 OOO Ft Alisca Autócentrum www.skoda-auto.hu 7100 Szekszárd, 56. sz. főút, a Déli városkapunál Tel.: (74) 510-870 Fax: (74) 510-872