Tolnai Népújság, 2001. március (12. évfolyam, 51-76. szám)

2001-03-02 / 52. szám

I '2001. Március 2., Péntek MEGYEI TŰKOR Tolnai Népújság - 3. oldal Mondom A Magamét D. VARGA MARTA Szeretem a munkámat” Most, amikor minden a pénzről szól és mindenki a pénzről be­szél, felkapja a fejé az ember, ha arról hall vagy olvas, hogy valaki szereti a munkáját. Nemcsak dolgozni szeret, reggel munkába men­ni, hanem állandóan azon töri a fejét, hogyan lehetne még jobban, korszerűbben, hatékonyabban pörgetni a mindennapokat. Mondja az egyik orvos, hogy ha az éjjeli ügyelet lazább, mint általában, azon gondolkodik, hogy mit kellene tennie, hogy ha nem is éppen úgy, de megközelítően hasonlóan dolgozhassanak, mint ahogyan azt Amerikában tapasztalta. Nemigen beszélgetnek erről a kollégá­ival, mert nem érdemes, hisz mindig akad, aki legyint: ábrándozni nem szabad ott, ahol a legalapvetőbb műszerekre sincs pénz. Mesé­li a tanítónő is, hogy náluk az iskolában sokan akadnak, akik alig várják az ebédidőt, a tanítás végét, az iskolai szüneteket, a fizetés­napot, s a beszélgetéseikben a gyerekekről alig-alig esik szó. Mások meg épp az ellenkezőjéről híresek, mert melyikünk nem ismer olyan pedagógust, aki az égvilágon semmi másról nem tud beszélni, mint a diákjairól, legfőképpen ha okosak, versenyeket nyernek, felveszik őket jó középiskolába, egyetemre, főiskolára. De lehetne sorolni még a foglalkozásokat a tisztaságszerető takarítónőtől egészen a rendet, a fegyelmet megkövetelő részvénytársaság igazgatóig. Jó ideje Önök is olvashatnak ezen az oldalon emberi sorsokról, életutakról, azokról, akik azt mondják: szeretem a munkámat. Olyan emberekről, akik reggelente nem gyomorgörccsel ébrednek, ha eszükbe jut, hogy ma is dolgozni kell menni. Olyan emberek­ről, akiknek nem fárasztó nyűg, nem kibírhatatlan teher, hanem öröm minden nap, amikor azzal foglalkozhatnak, amire készül­tek, amiért tanultak és amit igazán szeretnek. Ezt mostanában - sajnos - így hívják: munkamánia. Egy iskola - két vetélkedő Szép kiejtés és matematika Két vetélkedőnek adott ott­hont az elmúlt héten a pak­si Móra Ferenc Általános Is­kola. Paks Az intézmény saját szervezésé­ben bonyolította le a negyedik osztályosok számára első alka­lommal meghirdetett szépkiej­tési versenyt. A számos hasonló jellegű vetélkedőn a felsős diá­kok bizonyíthatják, hogy szé­pen és helyesen használják nyelvünket, ezúttal azonban a kisebbek kaptak lehetőséget, azzal a nem titkolt céllal, hogy az oly keveset hangosan olvasó gyerekek is megízlelhessék a magyar nyelv szépségét, s az az­zal szerzett győzelem örömét. A városi színtű versenyen első lett Rovás Nóra a Herman Ottó Álta­lános Iskolából, második helyen végzett Csordás Zsaklin, harma­dik helyezést Volf Enikő ért el, ők mindketten a Bezerédj Álta­lános Iskola diákjai. A Móra Ferenc Általános Isko­lában adott otthont az elmúlt pénteken az országos Zrínyi Ilo­na matematika verseny megyei elődöntője egyik állomásának. Ezzel egy időben a megye és az ország más településein is elő­döntőket rendeztek. A paksi helyszínen mintegy háromszáz helyi és környékbeli diák birkó­zott meg nagy próbatételt jelentő feladatokkal. Az alsósok közül a harmadik-negyedikesek, míg fel­sőben minden korosztály nevez­hetett a versenyre, melynek eredményéről március kilencedi­kén levélben értesítik a résztve­vőket. A legtöbb pontszámot el­érő diákok közül megyénként tíz-tíz diák vehet részt minden kategóriában az országos dön­tőn, Kecskeméten. Kiemelt művészeti együttesek: A szekszárdi liszt Ferenc Pedagógus Kórus Szomorú esemény kapcsán, egy kiemelkedő kolléga ha­lálakor alakult egy férfi pe­dagógus dalárda 1964-ben a megyeszékhelyen. E dalárda volt a magja az egy évvel később, a Pedagógus Szak- szervezet és Gerse József karnagy segítségével veg­yeskarrá szerveződött együttesnek. A szekszárdi Liszt Ferenc Peda­gógus Kórus tagjai a megyeszék­hely és környéke zenét kedvelő pedagógusai. Kezdetben a sző­kébb pátria zenei hagyományai­nak ápolását, a hazai kórusiroda­lom interpretálását tűzték ki cé­lul, majd repertoárjuk egyházi ze­nével bővült. A kórus tagjai mindannyian azt vallják, hogy számukra a zene, az együtt ének­lés az egymáshoz tartozás érzése a feltöltődés forrása. A kórus im­már nem csak a megye, hanem az ország zenei életében is jelen' van, számos alkalommal képvi­selték külföldön is a magyar kó­rusmuzsikát. Az eltelt 35 év alatt sok minden történt. Az alapító tagok közül ma már kevesen vannak a kórusban, s az eltelt évtizedek során több kar­nagy is irányította az együttest: Fertőszögi Béláné, Sásdi Ágnes, Kamarásné Sinka Márta, Gerse Jó­zsef, Thész László, Szily Lajos és jelenleg Anducska Adrienn. A pe­dagógus kórusnak volt rádiófelvé­tele, a Szekszárd Big Band-del kö­zösen adták elő a Szekszárdi Jazz Misét, melyről kazetta és CD ké­szült. A misével köszöntötték a Pápát a pécsi reptéren, amikor Magyarországon járt, bemutatták Franciaországban, Németország­ban és Hollandiában, nagy siker­rel. A kórusmuzsika sok munkát, szorgalmat, odaadást, s újabban anyagi áldozatot is követel. A tag­díjból, pályázati pénzekből és né­hány szponzor támogatásából tartják fenn magukat. A próbák­hoz a helyet a Babits Mihály Mű­velődési Ház és Gyermekek Háza ingyenesen biztosítja, ez is egyfaj­ta támogatásnak tekinthető. A kórus tagjai mindannyian úgy vélik, a zene szeretete, a kö­zös élmények, barátságok, embe­ri szeretet az, ami igazán össze­tartja őket. Nehéz a sok élmény közül válogatni, álljon itt néhány mégis a felsorolás szintjén: japán kórussal és karnaggyal közösen énekeltek Budapesten, a Mátyás templomban. Szerepeltek a Budai Vigadóban, a Zeneakadémián, a Körcsarnokban. A közös számo­kat egy-egy ilyen alkalommal az ország minden részéből érkezett kórusok több száz tagja énekelte. Fesztiválkórus minősítést szerez­tek, többször látták vendégül egy­mást testvérvárosi kórusokkal: Óbecse, Lugos, Székelyudvarhely, Bárót. Közel egy évtizede vesz­nek részt az Országos Bárdos La­jos Zenei Hetek helyi rendezvé­nyeinek szervezésében, karácso­nyi koncertjeikkel a megye szá­mos templomában léptek már fel. VENTER MARIANNA Kétévesek a hármas ikrek Adrián, Dominika és Milán hétfőn ünnepelte a születésnapját A Mőcsényben élő Suhajda József és felesége, Katalin egy gyereket szerettek vol­na. Életük azonban máskép­pen alakult... Möcsény A nagymamától motort kapnak ajándékba Négyévi házasság után babát sze­retett volna a házaspár, ahhoz vi­szont kezelésekre kellett járniuk. Kezdetben az orvosok egy, majd két utóddal bíztatták őket, aztán a terhesség tizedik hetében az ultra­hang kimutatta, hogy Katalin há­rom bébit is hord a szíve alatt. A 12. héttől a kismamának be kellett feküdnie Pécsre kórházba, mivel veszélyeztetett terhesnek minő­sült. Szerencsére nem adódott probléma, és 1999. február 26-án megszületett a három jövevény: Adrián, Dominika és Milán. A családban óriási volt a boldogság, bár tudták, hogy kisgye­rek - kis gond, három pedig - nagy. A nagy- szülőkre azonban min­dig számíthat­nak az ifjú szülők. A mintegy 400 lelkes te- lepülésen fotó: MR. nagy szenzá­ciónak szá­mítanak a hármas ikrek - akad­nak irigykedők, míg mások saj­nálkoznak a rengeteg teendő mi­att. Hétfőn a második születés­napjukat ünnepelték a Suhajda- testvérek, ám az örömbe némi üröm is vegyült: megfázással, sőt lázzal bajlódnak... Gondos anyu­kájuk kapkodhat és gondolkod­hat, hogy melyik csemete kapta már meg a kúpot, gyógyszert. Az ünneplés természetesen nem marad el, valószínűleg a hétvégén lesz, addigra remélhetőleg enyhül a betegség. A mőcsényi nagymama három motorral lepte meg az uno­kákat (Ruhából nem lényeges az egyforma, ellenben játékból igen - világosít fel Katalin), a többi aján­dék még titok. Az önkormányzat egy esztendeje fejenként ötezer fo­rintos utalvánnyal köszöntötte a fa­lu ifjú polgárait, és idén sem feled­keznek meg a gyerkőcökről. A picik szépek, aranyosak, és már több szót tisztán kimonda­nak. A népes família Katalin szü­leinél lakik és jól érzik magukat, de vágyuk egy önálló fészek meg­teremtése. A polgármesteri hiva­tal ingyen telket biztosított szá­mukra, ami komoly segítség, ta­vasszal szeretnék elkezdeni az építkezést. Különleges vágyaik, kívánságaik nincsenek, csupán annyi, hogy az év végére, illetve jövő tavaszra készüljön el a há­zuk, és az apróságok ne legyenek betegek. HUNYADI ISTVÁN Bátai diákok sikere A bátai általános iskola két tan­ulója is jó eredményt ért el a megyeszékhelyen megrendezett Általános Iskolások Közlekedési Ismereti versenyén. A felső tagozatosok között a nyolcadik osztályos Dér Erzsébet második, míg az alsósoknál a negyedikes Pirisa Koméi a hatodik helyet szerezte meg. ______________■ Ko szorúcska, bál a művelődési házban Tevel Program-kavalkáddal várta az el­múlt héten az érdeklődőket a fel­újított művelődési ház. Az általá­nos iskolások hagyományos jel­mezbálján szebbnél szebb, ötle­tesebbnél ötletesebb kosztümök­ben jelentek meg a gyerekek. A jó hangulatot a Delfin együttes és a tombolasorsolás biztosította. Szombaton az óvodásoknak szintén élő zenével kísért jelmez­báljuk volt, a szülők, nagyszülők és testvérek nagy örömére. Más­nap a 7-8. osztályos tánciskolá­sok - közel húsz pár - a Koszo­rúcskán mutatták be tudásukat. Estére már a Székely klub tagjai vették birtokukba a teveli műve­lődési házat, hajnalig tartott a farsangbúcsúztató bál, finom fa­latokkal ízesítve. A farsangi prog­ramokat kedden délután a pár hónapja megalakult, közel nyolcvan főt számláló Idősek klubjának programja zárta. A résztvevők színvonalas műsor­számokkal (karének, régi törté­netek előadása, tánc) kedvesked- tek egymásnak. máté réka Tavaszköszöntő eszmecsere A Magyar Agrártudományi Egyesület Tolna Megyei Szerve­zete és a FVM Tolna megyei Földművelésügyi Hivatala a me­zőgazdaság legújabb tudomá­nyos kísérletei hatásai és azok alkalmazásának gyakorlati ered­ményei iránt érdeklődő gazdál­kodók, falugazdászok, MAE ta­gok részére gazdagon illusztrált eszmecserét rendez 2001. már­cius 5-én hétfőn délután 16 óra­kor a Szekszárdi Mezőgazdasági Rt. tanácskozótermében. Közre­működnek a Hőgyészi Agroké­mia Kft. és a Syngenta Kft. szak- emberei, fejlesztő mérnökei. ■ Népfőiskola indult Pusztahencsén A „Pusztahencse jövő­jéért” Egyesület és a Tolna Megyei Humán Szolgálatok Központja szervezésében népfő­iskola indult a község­ben február 27-én. Az előadások sorozatát Pölöskei Lászlóné, az egye­sület elnöke nyitotta meg, majd Hefner Erika, megyei népfőiskolái referens be­szélt a hallgatóságnak arról, mi is az a népfőiskola. Az ismertető után Németh Im­re helyi tanár tartott elő­adást „Településünk törté­nete a régi helyi földrajzi nevek tükrében” címmel. Az első előadás sikeressé­gét mi sem bizonyítja job­ban, mint az, hogy a megje­lentek aktív kérdéseikkel segítették a téma elmélyíté­sét. Az egyesület további öt előadást szervez, heti rend­szerességgel, ahol a megyei „ifjú tudorok” referálnak a különböző témákról. A szervezők nem titkolt szán­déka az, hogy a kicsi tele­pülésen élő embereket kö­zelebb hozzák egymáshoz, a mindennapi életüket be­folyásoló témákról pedig új, beépíthető információkhoz jussanak. _________■ Mi ndig tanítani vágytam” Az emberi érzelmeket leginkább a cselló fejezi ki Köntös Hedvig személyében új zenetanámő irányítja a bony­hádi zeneiskola 19 csellista növendékét. A művésztanár nemrég még maga is iskolapa­dot koptatta azért, hogy hang­szeres zenét is taníthasson, s örömmel vállalta a megye- székhely és Bonyhád közti na­pi ingázás fáradalmait. Bonyhád- Az iskola igazgatójának felkérésére habozás nélkül igent mondtam, mert két dolgot szeretek igazán: a gyereke­ket tanítani és a zenélést. Bár csak né­hány hete vagyok itt, mégis úgy ér­zem, régóta ismerjük egymást és ez annak a kedves, családias légkörnek köszönhető, amivel fogadtak, s ami azóta is végigkíséri együttlétünket. Nem idegen számomra a tanári munka, hiszen szeptember óta a szekszárdi főiskolán ének-zenét és Köntös Hedvig Született: 1975. február 13. Szekszárd Iskolái: Debrecenben középisko­la és zeneművészeti szakközépiskola, Szegeden főiskola, Bécsben zeneakadémia Végzettsége: gordonka tanár, kamara művész diploma Családi állapota: május óta férjezett, férje belgyó­gyász orvos Szekszárdon Hobbi: a zenélés és a főzés tantárgy-pedagógiát, közismertebb nevén szolfézst tanítok.- Ne vedd sértésnek, de napja­inkban nem a legkeresettebb hang­szerek közé tartozik a gordonka.- Ez igaz, pedig sokkal nagyobb figyelmet érdemelne. Ez a hangszer, mely a romantika korában élte fény­korát, egy valamiben különbözik a többitől. A hangszíne a legközelebb áll az emberi hanghoz és épp ezért a zeneszerzők, ha valami gyönyörű, emberi zenét akarnak alkotni, akkor azt gordonkára, mai nevén csellóra írják. Ezzel a bécsi zeneakadémián szembesültem leginkább, ahol taná­rom, Jósé Vazquez játéka olykor ki­fejezőbb volt, mint az emberi hang. Bécsben egyébként két évig tanul­tam, gambás voltam.- Meglepett a növendékek nagy számai- Azon kelleme­sen meglepődtem, hogy ennyien ta­nulnak ezen a hangszeren, de egyébként nem, mert tudtam a fel­kéréskor, hogy 19 ifjú tehetség vár majd rám. Sokkal inkább az aggasz­tott, hogy vajon át tudom-e venni őket egyszerre? De na­gyon akartam és sikerült ezt tanóra­egyeztetéssel megoldani.- Mik az első benyomások?- Tehetségben nincs hiány, na­gyon ügyesek a gyerekek, csak egy picivel több otthoni gyakorlásra len­ne szükség, hogy a zene, a zenélés élménye legyen a legfőbb motivá­ció. De nem vagyok türelmetlen. A következő évtől szeretnék egy cselló együttest létrehozni, hiszen magam­ról tudom, a közös muzsikálás, a fel­lépések izgalma ösztönzőleg hat a tanulásra, a rendszeres gyakorlásra.- Két iskolában is tanítasz, mi­kor van időd gyakorolni?- Otthon gyakoriok, amikor hazaé­rek és végeztem a házimunkákkal. Hozzám legközelebb a barokk mu­zsika áll, de nagyon szeretem a ro­mantikát is. Férjem, aki belgyógyász orvos bár maga nem játszik hangsze­ren, rendkívül érdeklődő és nagyon hálás közönség. Rendkívül fontos egy zenetanár számára, hogy zenélhes­sen is, ne csak tanítson. Úgy tűnik, ebben is szerencsés vagyok. Itt Bony- hádon aktív zenei élet folyik és már szólt az igazgatóm, hogy számít rám.- Milyen terveid vannak a jövőben?- Nagyon jó tanár akarok lenni, és nem szeretném soha abbahagy­ni a zenélést. Nem vágyom a vilá­got jelentő deszkákra, nem akarom meghódítani a világot, de szeret­ném „elbolondítani” a környeze­temben élőket a zene iránt. sat Odor Anett (Kemse) a nap mosolya Névjegy Életkor: 20 Csillagjegye: bak Foglalkozás: tanuló Családi állapot: hajadon Hobby: kirándulás, internet Magasság: 165 cm Kedvenc étel: pizza Kedvenc ital: kila Itt szavazhat: 06-90-230-426 (03) Emelt díjas telefon (99Ft+ÁFA/perc + 6 Ft kapcsolási díj) További 7 kép: www.tolnainepujsag.hu Ismét játékra, egyfajta fürdőruhás szépségversenyre hívjuk' Ha Ön 16 éves elmúlt, és még nincs 35, és szívesen megmutatná magát fürdőruhában vagy bikiniben, akkor küldje be lapunknak nem túl régi fürdőruhás fényképét. A képeket szakemberek zsűrizik, a legfotogénebb hölgyekről ezután profi fotónportereink készítik el a megjelenésre szánt képeket. A fotók február 26-ától négy héten át jelennek meg a Tolnai Népújságban, és további hét kép megtekinthető lesz lapunk internetes honlapján, a www.tolnaineDuisaq.hu cimen is. A versenyben résztvevő hölgyek közül olvasóink szavazatai alapján az első három helyezett egy-egy Praktikum-kártyás mobiltelefont nyer4 Olvasóink a lenti szelvényen, telefonon és interneten is szavazhatnak arra, kié is a legszebb mosoly. Érdemes voksolni, hiszen a szavazók között szintén gazdára talál egy Praktikum-kártyás mobiltelefon! , Cmúnfc Tolnai Népújság szerkesztősége, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 1 A borítékra írják rá: "A nap mosolya'’ N A szavazó neve: A szavazó címe: A ♦ t

Next

/
Oldalképek
Tartalom