Tolnai Népújság, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-08 / 287. szám

2. oldal - Tolnai Népújság KORKÉP 2000. December 8., Péntek Tanácskozott a német kisebbség Felkészülnek a népszámlálásra A Német Kisebbségi Önkor­mányzatok Tolna Megyei Szövetsége tegnap délután tartotta gyűlését Szekszár- don, a Szent István Közös­ségi Házban. Szekszárd A napirendi pontok kö­zött szerepelt a küszö­bön álló népszámlálás­sal kapcsolatos felada­tok megtárgyalása.- Mit kívánnak a té­mával kapcsolatban megbeszél­ni? - kérdeztük Krémet Györgyöt, a megyei szövetség titkárát.- A népszámlálási kérdőívek várható tartalmáról, a kérdések jellegéről adunk információkat a szövetség jelenlévő képviselői­nek, egyszersmind arra bátorítjuk a kisebbségi önkormányzatok tagjait, illetve a hagyományőrző csoportok tagjait, hogy vegyenek részt a kérdezőbiztosi munkában.- Miért van erre szükség?- A soron következő népszám­láláskor a megkérdezetteknek le­hetőségük van arra, hogy nemze­tiségi hovatartozásukról is nyilat­kozzanak. Ez meglehe­tősen széles körben is­mert információ, azt azonban már keveseb­ben tudják, hogy egy személy egyszerre többféle identitásúnak is vallhatja magát, tehát például német és ma­gyar nemzetiségűnek is. Erre is fel kívánjuk hívni a fi­gyelmet, valamint arra, hogy a német nemzetiséghez tartozók bátran vállalják hovatartozásu­kat. A fiatalabb korosztálynak ez nem is okoz gondot, de főként az idősebbek között még ma is érez­teti hatását az a régi, rosszemlé­kű időszak, amikor nem volt ta­nácsos vállalni a nemzetiségi ho­vatartozást. Hírek röviden Egészségügyi demonstráció Megkezdődött az egészségügyiek háromnaposra tervezett tiltakozó akciósorozata. Az Egészségügyben Dolgozók Demokratikus Szak- szervezetének elnöke, Cser Agnes szerint arra szeretnék felhívni a figyelmet, hogy az Országgyűlésnek, illetve a kormánynak alkotmá­nyos kötelessége az egészségügyi ellátáshoz és a szociális bizton­sághoz való pénz előteremtése. Újra olajbizottság? Az SZDSZ folytatni kívánja az olajbizottsági munkát - közölte Kóródi Mária, a testület szabad demokrata tagja. A képviselő azzal vádolta a Fideszt, az MDF-et és - Pallag László bizottsági elnököt le­számítva - a Kisgazdapártot: a bizottság munkájának lezárásával azt jelezték a lakosságnak, hogy nem akarják feltárni az olajügyek való­di hátterét, az olajbűnözőknek pedig, hogy nyugodtan folytassák te­vékenységüket. Útravaló=Biztonság az egész családnak Biztonság. Ha ezt a szót halljuk, akkor a legtöbb embernek az értékei, vagyontárgyai jutnak eszébe, amelyeket biztonságba szeretne tudni. De vajon valóban az autónk, lakásunk, műszaki berendezéseink épsége az első és leg­fontosabb a számunkra? Gondolunk-e arra időben, hogy felnövő gyerme­keinknek tudjuk-e majd biztosítani a továbbtanuláshoz szükséges összeget, el tudjuk-e majd indítani őket az életbe. Eszünkbe jut-e az, hogy mi lesz a család­dal akkor, ha a családfenntartót valami baj éri? Mindezekre a problémákra nyújt megoldást az Európa Biztosító Rt. új ter­méke, az Útravaló. Az életbiztosítási piacon az Útravaló olyan új termék, amely a tőkegyűjtés mellett valódi gondoskodást nyújt az ügyfelek számára. Itt a biz­tonság az elsődleges tényező. Ennek a biztosításnak nagy előnye, hogy a biztosított halála esetén azonna­li segítséget nyújt a családnak, hiszen a biztosítási összeg 50 százalékát rögtön kifizetik, baleseti halála esetén pedig a biztosítási összeg 150 százalékát kapja kézhez a család, illetve a kedvezményezett. Nagy terhet vesz le a család vállá­ról az, hogy a biztosító a biztosított halálát követően az esedékes díjak fizetését átvállalja, és járadékot fizet a tartam végéig, és a biztosítási összeg 100%-a új­bál kifizetésre kerül. Ez természetesen nem enyhíti a családtagok lelki fájdal­mát, de hathatós anyagi segítség a bajban. Mindezen szolgáltatások mellett az Útravaló egy kiváló, inflációkövető befektetési forma, amely lehetővé teszi a családok számára, hogy tőkét gyűjtsenek az előre látható kiadásokra. Az Európa Biztosító Rt. egyrészt olyan fiatal, kisgyermekes családoknak ajánlja az Útravalót, akik gyermekeik jövőjéhez szeretnének biztos anyagi hát­teret teremteni, másrészt minden olyan embernek, aki gondoskodni szeretne családja anyagi biztonságáról és szerettei gondtalan jövőjéről, arra az esetre, ha vele valami baj történne. Az Útravaló egy olyan új életbiztosítás, amely ötvözi a biztosítások és a megtakarítási formák minden előnyét. Rapid Press (X) Megoldáskeresés az európai csúcson Több rendőr megsebesült a globalizáció ellen tüntetőkkel való összecsapásban Huszonkilenc európai állam- és kormányfő, valamint az Európai Bizottság képviselőinek részvételével megnyílt az Unió csúcsértekezletét megelőző Európai Konferencia. Nizza A15 EU-tagország és a 13 tagjelölt, valamint Svájc vezető politikusai a Brüsszeli Bizottság képviselőinek jelenlétében az eldöntésre váró in­tézményi reformokkal és az euró­pai integráció jövőjével kapcsola­tos kérdéseket vitatták meg, mie­lőtt hivatalosan is megkezdődnék az Európai Tanács ülése. Orbán Viktor kormányfő a közös sajtóér­tekezleten elmondta: hazánk 2002 végéig kész lesz a csatlakozásra, és ragaszkodik ahhoz, hogy a fel­vételnél a tagjelölteket külön-kü- lön bírálják el. Jacques Chirac kije­lentette: az EU mindent megtesz azért, hogy felgyorsítsa a csatlako­zási tárgyalásokat. Hozzáfűzte: a tagjelöltek felkészültsége és gaz­dasági mutatói reménykeltőek. Az Unió bővítése szempontjá­ból kulcsfontosságú átalakítások­ról csütörtök délután kezdték meg a vitát a tizenötök annak a szerződéstervezetnek az alapján, amelyet előző nap a soros francia elnökség terjesztett elő. Az intéz­ményi reformok legfontosabb kérdéseiben azonban közvetlenül a mostani csúcs megnyitása előtt sem alakult ki egyetértés a tag­országok között. Körvonalazódott viszont a ter­vezetben a megállapodás két fon­Forradalmi Kommunista Liga és más csoportocskák tüntetői. Har­sányan skandált jelszavaikban igazságosabb társadalmi jövede­lemelosztást, méltóbb életet kö­veteltek a dolgozóknak, a társada­lom kisebbségeinek, s tiltakoztak globalizáció elszánt ellenfelei több ponton megpróbálták áttör­ni a barikádokon, mire a roham­rendőrök könnygázgránátokkal válaszoltak. A tüntetők közé fér­kőzött álarcos provokátorok vi­szont felgyújtottak egy bankfió­tos változásról - a megerősített együttműködésről és a minősített szavazattöbbséggel eldöntendő kérdések körének kiterjesztésé­ről - közölte sajtókonferenciáján j Michel Bamier, az Európai Bi­zottságnak a kormányközi kon­ferenciáért is felelős tagja. Csak­nem teljes körű egyetértés van abban is, hogy a mechanizmus legyen alkalmazható az Unió második és harmadik pillérét al­kotó közös kül- és biztonságpo­litikában, illetve a bel- és igaz­ságügyi együttműködésben is. A francia Riviéra gyöngy­szemét, a 400 ezres Nizza parti sétányát és a belvárost több ezer rendőr, csendőr és fekete egyen­ruhás rohamrendőr szállta meg már szerda este. A belváros szí­vében a hosszú Masséna téren, ahol az Acropolis konferenciaköz­pontban tartják a tanácskozást, a járdákat végig rendőrkordonnal zárták el az úttesttől. A betorkolló utcákat megszállták a rohamrend­őrök, akik helyenként már reggel fél kilenckor könnygázgránátok­kal, gázálarcokkal és műanyag pajzsokkal felszerelve néztek far­kasszemet a tüntetőkkel. A Masséna térre vezető hosz- szú Jean Médecin sugárúton reg­gel 7 órától vonultak tarkabarka, többnyire vörös zászlóik alatt a Magyarok is tüntettek Hat magyar szakszervezeti konföderáció képviselői is részt vet­tek szerda délután azon a demonstráción, amelyet az Európai Szakszervezetek Szövetsége hirdetett meg. Bálint Attila, az MSZOSZ sajtófőnöke, akit Nizzában telefonon sikerült elérnünk, lapunknak elmondta: alapkövetelésük az volt, hogy az EU alap­szerződésben deklarálja a szociális jogokat. Kinyilvánították: ha a tőke, a munkaerő szabadon mozoghat a térségben, akkor a szakszervezetek szabadságát is rögzítse a készülő dokumentum. Kérdésünkre Bálint Attila hangsúlyozta: a rendőrség és a randalírozók szerda este akkor csaptak össze, amikor a hivatalos demonstráción részt vevő tömeg már feloszlott. A helyi vasútállomásnál kezdődött el az olasz, a francia és az angol anarchistákból álló csoport zavargása. Ezt követően a tanácskozás színhelyénél már könnygázbombát is be­vetettek, akkorra azonban a magyar delegációt szállító repülőgép már régen hazafelé tar­tott. (SZALÓKY) a globalizáció jelen­ségei ellen. A tüntetők és a rohamrendőrök ösz- szecsaptak, amikor a tagállamok és a tagjelöltek vezetői­nek gépkocsioszlo­pai megérkeztek a csúcsértekezlet színhelyére. A szakszervezetiek, az anarchisták, a kommunista csoportosulások, a zöldek, a baszk és korzikai nacionalisták, a A tüntetők fölgyújtottak egy nizzai bankfiókot is kot. Egyes értesülések szerint 16 rohamrendőr megsebesült, egy súlyosabban. Növekednek a munkaadók terhei Elbocsátásokkal válaszolnak a minimálbér kötelező emelésére? A Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) az Országos Munkaügyi Tanácsban kezdettől fogva támogatta a minimálbér 40 ezer forintra történő emelését. Támogatásukért ellentételezést kértek cserébe a kormányzattól, véleményük, szakmai érveik azonban süket fülekre találtak. Budapest Az MGYOSZ úgy vélte, hogy elfo­gadható a csaknem 57 százalékos emelés, de csak akkor, ha ezzel párhuzamosan jelentősen csök­kennek a munkaadók bérterhei. Széles Gábor, a szervezet elnöke lapunknak elmondta: azt várták a kabinettől, hogy a minimálbér­emelés kapcsán keletkező mint­egy 100 milliárd forintos többlet- bevétel felét a munkaadók meg­növekvő terheinek ellentételezé­sére fordítják. Nem így történt. A szövetségben kialakult vélemény szerint a cégek a béremelés terhét nem tudják vállalni, így több olyan szakmai terület lesz a nem­zetgazdaságban, ahol tömeges el­bocsátás várható. Az MGYOSZ el­nöke nehezményezi, hogy véle­ményüket, szakmai érveiket a kormány válaszra sem méltatta. Az Országos Munkaügyi Tanács (OMT) munkaadói és munkavál­lalói oldala szerint a kormány sú­lyosan megsértette a társadalmi párbeszéd írott és íratlan szabá­lyait, elvonta a szociális partne­rektől a bérmegállapodás jogát, s véleményüket, szakmai érveiket figyelmen kívül hagyva, önkényes módon határozta meg a legkisebb munkabér összegét. Az OMT szintén támogatta volna a 40 ezer forintos minimálbért, s a január 1-jei hatálybalépéshez érdemi el­lentételezést kértek. Véleményük szerint ennek elmaradása a vállal­kozások tömegeit lehetetleníti el és a munkavállalók százezreit hozza bizonytalan helyzetbe. Az OMT hangsúlyozza: a következ­ményéért a kormányzatot terheli a felelősség. ' ______________________________(STSJ AZ ALKALMAZÁSBAN ÁLLÓK HAVI BRUTTÓ KERESETE ÉS A MINIMÁLBÉR ALAKULÁSA 85000 75000 65000 55000 45000 35000 25000 15000 83 091 77187 57270 38900 13466 4000 10500 ■ ■ 17 000 22 500 II 25 500 1990 1995 1997 1999 2000 TÁRSKERESÉS HANGSEBESSÉGGEL! Meg ha liga tha tja leendő párja Cinért étét/ Válaszolhat rá,vagy felmondhatja saját hirdetését! TALÁLJON TÁRSAT MÉG MA! 06-90-230 520 A hívás díja 99 Ft-t-áfa/perc+ó Ft+áfa kapcsolási díj. Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. Audiotex 1539 Bp., Pf:591. Tel : 488 -5Ó15 0PŰM0D&6N &ANAT0D&AN MINDIG VÁRNAK! íWiMíi MARADI budapesti telefon­-90-430 025 A hívás díja 180 Ft+6fa/perc+6 Ft+áfa kapcsolási díj. Axel Springer-Budapest Kiadói Kft. Audiotex 1539 Bp., Pfrő91. Tel.: 488 -5615 KARÁCSONYI AJÁNDÉK AKCIÓ A SULÁKNÁL! 3 db-os Szófia fürdőszoba-szőnyeg 1.190 Ft! 70x180-as szőtt gyapjúszőnyeg 2.990 Ft! 40x60-as szegett szőnyeg 199 Ft! Szőnyegek, padlószőnyegek nagy méret és mintaválasztékba AKCIÓS ÁRON KAPHATÓK! Nyugdíjas akciónkat meghosszabbítottuk! Áruvásárlási hitelakció! Kárpótlási jegyét, vásárlás esetén beszámítjuk! Kellemes karácsonyi ünnepeket kíván a Suták Áruház minden dolgozója! Szekszárd, Garay tér 16. Telefon: 74/316-262 December hónapban szombaton és vasárnap is nyitva. cuNns Többfunkciós csarnokok bemutatóteremnek, irodának, sportcsarnoknak, raktárnak, gyártóüzemnek. KIVÁLÓ MINŐSÉGŰ SVÉD KÖNNYŰSZERKEZETES ACÉLCSARNOKOK TERVEZÉS • SZAKTANÁCSADÁS • KIVITELEZÉS Saját fejlesztésű rendszer, egyedülálló koncepció. Ha érdekli Önt mint beruházót vagy generálkivitelezőt, akkor hívjon bennünket! Zeuna Stärker Kft. - gyártócsarnok - Jászárokszállás LLENTAB Kft. 1118 Bp., Dayka G. u. 3. Tel./fax: (1) 319-2679 www.llentab.hu 319-2679 <MBY OMV Hungária Tovább építjük csapatunkat! Ambiciózus pályázók jelentkezését várjuk Kereskedelmi üzletkötő munkakör betöltésére. Feladata: Baranya-, Tolna-, Somogy-megyében kenőanyag-, üzemanyag-értékesítés. Alkalmazási feltételek: • kereskedelmi/műszaki vagy vegyipari végzettség, • minimum 2 év szakmai tapasztalat (előny: ásványolaj-termékek területe), • B kategóriás jogosítvány, • kitűnő számítógép-felhasználói ismeret, • otthoni telefon. Ajánlunk: • teljesítményarányos fizetést, • kellemes munkahelyi környezetet, • rendszeres továbbképzési lehetőséget. Érdekli? Jelentkezését a következő címre kérjük: OMV Hungária Kft. /Titkárság 1134 Budapest, Róbert Károly krt. 64-66. » i

Next

/
Oldalképek
Tartalom