Tolnai Népújság, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-08 / 287. szám
I 2000. December 8., Péntek MEGYEI TÜKÖR Tolnai Népújság - 3. oldal Mondom a magamét F. Kováts Éva Észak dél ellen Bevásárlóközpontot kíván építeni Szekszárdon a TESCO. A multinacionális cég szakemberei megvizsgálták a szóba jöhető helyeket és figyelembe véve minden tényezőt, a déli városrész mellett döntöttek. A konszern a Csatári-toroknál, a körforgalmi út mentén lévő üres telken, a MOL-benzinkút mellett szeretne létrehozni egy 7 ezer négyzetméter alapterületű áruházat. A hímek nemcsak a szekszárdi lakosság örül, hanem a környékbeliek is, mivel ezután nagyobb bevásárlásaik miatt nem kell Pécsre menniük. A kiskereskedőknek sem kell aggódni, mert ezután legalább választhatnak a Penny és a TESCO között. Az öröm azért korai volt, hiába utaztak ugyanis Angliából Szek- szárdra az áruházlánc képviselői, nem tudták aláírni a szerződést. A város képviselőtestülete megosztott volt, egyes képviselők a vevő szándékait figyelmen kívül hagyva a déli városrész helyett az északi városrészen felépítendő ámház mellett kardoskodtak. Hosszas és olykor méltatlan hangnemű vita bontakozott ki, ami egyáltalán nem tartozott a bemházókra. Nem is nagyon értették a dolgot. Ők ugyanis a telek vételárán felül még 20 millió forintot is felajánlottak az elkerülő út megépítéséhez a városnak. Később a TESCO magyarországi hálózatfejlesztési igazgatója, Madarász Tamás interjút adott az egyik helyi rádiónak és elmondta, hogy alaposan megvizsgálták a kérdést és azért döntöttek a déli városrész mellett, mert ott elég szabad terület van az építkezéshez. A terület autóval, busszal, biciklivel, de még gyalog is jól megközelíthető. A városnak az a része beépítetlen, nincs akadálya a további fejlesztéseknek, barkács áruháznak, gyorsétteremnek. A nyilatkozat szimpatikus volt, az érvelés meggyőző. A kérdés csak az, hogy a döntésre hivatott városatyák vajon hallgatták-e a műsort és ha igen, érdeklik-e őket a józan érvek, figyelembe veszik- e a beruházó kérését, a város polgárainak érdekeit vagy továbbra is önös, egyéni céljaik szerint nyomják meg a szavazógombot. Kéjhölgyek őrizetben Tárgyalás gyorsított eljárással Két prostituáltat vittek be a paksi kapitányságra a rendőrök és őrizetbe is vették őket a mai bírósági tárgyalásig. Paks Rutinellenőrzés során a hatos út Dunaföldvár és Paks közötti szakaszán igazoltatták a két prostituáltat a rendőrök szerdán délután. Miután nem először találkoztak velük, a kapitányságra vitték őket, majd a kihallgatás után elrendelték a közbiztonsági őrizetet, magyarul a fogdában várják a mai bírósági tárgyalást, amely gyorsított eljárással zajlik. A paksi rendőrök rendszeresen, szinte naponta végeznek ilyen rutinellenőrzést, igazoltatásaikkal tudatosan „zaklatva” a főközlekedési út mentén egyre nagyobb számban látható, testüket áruló lányokat. Az eljárás megindításához nem szükséges „tettenérés”, elegendő, ha az igazoltatott nem tudja megfelelően indokolni az út mellett tartózkodásának okát (amely egyébként az öltözködésből és a viselkedésből egyértelmű). Az utóbbi időben „bekeményítettek” a zsaruk, nem elégszenek meg az igazoltatással, így került sor erre az intézkedésre is. Nem titkolt célja a kapitányságnak, hogy az ilyen és hasonló módszerekkel megtisztítsák a környéket a prostitúciótól, hiszen az más, a közbiztonságot zavaró bűncselekményekkel jár együtt. RÁKOSI Felröppent a Cinege Madár A Bogár István emlékére rendezett „Cinege Madár” népdaléneklési verseny első fordulóját a héten bonyolítják a Tolna Megyei Önkormányzat Humán Szolgálatok Központjának szervezésében. Tegnap Szekszárdon a pedagógiai főiskola „E” épülete adott otthont a megmérettetésnek. December 8-án, pénteken, 18 órától Szakoson, a Vörösmarty Mihály Művelődési Házban, december 9-én, szombaton, 10 órától Györkönyben, a művelődési házban, illetve 15 órától Tevelen, a művelődési házban zajlik a verseny. December 10-én, vasárnap, 10 órakor Pörbölyön, a Faluházban találkoznak a verseny résztvevői. Előleg a gázközmű vagyonból Tolna megyében hat település már a pénzénél van Az önkormányzatok a vonatkozó törvény értelmében a gázszolgáltató társaságok állami tulajdonú részvényeiből negyven százaléknyi részvény juttatásra jogosultak. Ennek a vagyonnak az átadása - a kormány döntése nyomán - részben már megtörtént: a juttatás megalapozott számításokon alapszik, a térítés pedig készpénzben, illetve forgalomképes értékben történhet. Ezen térítés részleteiről, Tolna megyei vonatkozásairól tartott tegnap sajtótájékoztatót Szekszárdon a Fidesz-MPP két parlamenti képviselője, dr. Braun Márton és Potápi Árpád. Szekszárd- A kormány úgy döntött, hogy alkotmányos keretek között, törvénnyel rendezi az önkormányzatok gázközmű vagyon igényét - mondta dr. Braun Márton, majd így folytatta: a tíz millió forint vagyonjuttatásban részesülő önkormányzatok az egész összeget készpénzben kapják meg, s a 10 millió forint feletti vagyonjuttatás húsz százaléka is készpénzben fizetendő ki. Az Országgyűlésnek benyújtott törvényjavaslat alapján az önkormányzati és lakossági forrásból épült gázvezetékek, építmények után hatszázegy önkormányzat 61 milliárd 15 millió forint vagyonban részesül, melyből 16 milliárd 38 millió forint készpénzes kifizetés, 44 milliárd 78 millió forint pedig államkötvény formájában vehető át. Az 50 millió forint alatti vagyonban részesülő önkormányzatok pedig még ez évben készpénzben juthatnak hozzá - előlegként kifizetett - járandóságukhoz. Az előlegek kifizetésére a kormány 4 milliárd forintot biztosított. Potápi Árpád, a Tolna megyei helyzetet áttek- intve közreadta az érintett települések névsorát, s felsorolta azon községeket is, melyek már az első körben meg is kapták az előlegeket. Ebbe a körbe Harc, Rakasd, Sárpilis, Sióagárd, Várdomb és Zomba tartozik, s hamarosan Decs is feliratkozhat a listára. A fennmaradó részt az erre vonatkozó, máraz Országgyűlés előtt lévő törvény elfogadásától számított harminc napon belül utalják át. Az elmúlt időszakban egyébként az 50 millió forint feletti vagyon juttatásban részesülő önkormányzatok közül is többen fordultak előleg-kérelemmel a kormányhoz. Ezért az újabb döntés értelmében valamennyi, 50 és 100 millió forint közötti járandósággal A gázközmű vagyonnal kapcsolatos járandóságok és az előlegek (kerekített értékekben) Önkormányzat összesen (millió Ft.) előleg (millió Ft.) Báta 47 17,5 Bátaszék 161 40 Bonyhád 246 57 Decs 57 19,5 Harc 3 3 Kakasd 9,6 9,6 Őcsény 65,5 21 Sárpilis 2,4 2,4 Sióagárd 7,4 7,4 Szekszárd 539 116 Tolna 85,5 22 Várdomb 24 12 Zomba 11 11 rendelkező önkormányzat hozzájuthat, mint előleghez a készpénzben járó részhez.-SZÁFórum az egészségügyi fejlesztésekről Regionális szerepet kaphat a szekszárdi műtőblokk A dél-dunántúli régió egészségügyi fejlesztési programja szerepelt napirenden azon a fórumon, amit tegnap tartottak Szekszárdon, a régi Vármegyeházán. A tanácskozáson - melyre első alkalommal került sor -, a három dél-dunántúli megyében dolgozó intézmények, szolgáltatók és a különböző hatóságok képviselői, vezetői egyeztették véleményüket. Szekszárd A meghívottakat az egészségügyi minisztérium megbízottja dr. Pató András, a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Tanács munkatársa köszöntötte. - A tanácskozás bevezetője egy hosszabb távú, hathatós együttműködésnek, a régióban ugyanis felmérést végeztek az alap-, illetve szakellátással kapcsolatban és az informatikai hálózat jelenlegi állapotáról. Az így kapott információk alapján készült el idén júniusban a dél-dunántúli régió egészség- ügyi fejlesztési programja. A tárca szeretné, ha ezt az egészség- ügyi fejlesztési tervet a későbbiekben felhasználnák az intézmények a valóságos operatív programjaik kidolgozásánál és fejlesztéseknél -, mondta Pató András. A tanácskozáson ennek szellemében ismertették a régió egészségügyi fejlesztési tervét és az egészségügyi minisztérium által támogatott programokat. Ezen kívül előadások hangzottak el az egészségügy finanszírozásáról, a Dél-Dunántúl egészségügyi helyzetéről, a fejlesztések lehetséges irányairól az alap-, járó- és fekvőbeteg ellátás szempontjából és az ÁNTSZ lehetőségeiről az egészségügyi fejlesztés kidolgozásában. A régió fejlesztési tervét elkészítők előtt három fő cél szerepelt célkitűzésként: a meglévő szerkezet átalakítása, a gyógyítás hatékonyságának növelése és az egészség fejlesztése. Ezen belül prioritást élvez a szerkezetátalakítás és az egészségfejlesztés. Tolna, Somogy, Baranya megyékben az alapellátás megoldott, 208 háziorvosi körzet van, szakellátásban 27 rendelőintézet és 17 kórház, ebből három Tolna megyében. A régió kórházai, rendelőintézetei a szakellátást biztosítják, de azt mindenképpen át kell gondolni, hogy a hatékony gyógyítás megvalósul-e ebben a formában, nem kell-e esetlegesen olyan központokat kialakítani, ahol sokkal nagyobb hatékonysággal és olcsóbban tudnának gyógyítani. Kérdésünkre, hogy a szekszárdi megyei kórháznál hamarosan átadásra kerülő műtőblokknak szánnak-e regionális ellátó szerepet azt a választ kaptuk, hogy szerkezet átalakítással kapcsolatban mindenképpen szükség van a 17 kórház között egy korrekt betegirányításra, valamiféle munkamegosztásra. Ehhez az szükséges, hogy az egészségügyi intézmények ne ragaszkodjanak ahhoz, hogy mindent helyben megoldjanak, hanem adott esetben elküldjék a betegeket egy másik kórházba, ahol magasabb szinten tudják ellátni őket. A Szekszárdon kialakuló műtőblokk magas szintű ellátást biztosíthat a megyében és a régióban, ezért Pató András szükségszerűnek tartja, hogy elgondolkodjanak egy valós szerkezetátalakításon, f. kováts Hírek JÓTÉKONYSÁGI EST. De cember 9-én, szombaton 18 órakor a decsi faluházban ad műsort a helyi Csillagrózsa Néptáncegyüttes. Az est bevételét az óvoda néptánc oktatására fordítják. EGYESÜLETI ÉLET. Wiesner Györgyöt választották a Váraljáért Egyesület elnökévé. A szervezet alelnöke Virányi Lászlóné lett. Az egyesület mikulásnapi meglepetésként a Bóbita Bábegyüttest műsorát ajándékozta a falu gyermekeinek. A „DUNA-DRÁVA Nemzeti Park értékei” elnevezésű megyei természet- és környezetvédelmi versenyt a szekszárdi Garay János Gimnázium csapata nyerte. A csapat tagjai: Takács Anna, Nagy Attila és Mátis Gábor, felkészítő tanáruk László Lászlóné. TOVÁBBKÉPZÉS. A dombó vári művelődési házban az Egészséges Városok Magyarországi Szövetségének helyi szervezete szombat délelőtt kilenc órától környezetvédelmi, egészségnevelési és katasztrófa-elhárítási továbbképzést tart pedagógusok számára. AJÁNDÉKOK. Sióagárdon a 70 éven felüli lakosságot, valamint a nagycsaládosokat karácsony alkalmából megajándékozza az önkormányzat - "döntöttek a képviselők. Előbbiek 1500 forint készpénzt kapnak, a nagycsaládoknak pedig gyerekenként 1000 forint értékű édességcsomagot ad a község. Az ajándékokat a karácsony előtti héten adják át. KIÁLLÍTÁS. A szekszárdi 1. Béla Gimnázium és Informatikai Középiskola suligalériájának képzőművészeti kiállításai mellett a folyosó tárlóiban csodálatos népi iparművészeti alkotások tekinthetők meg az egész tanév során. Jelenleg, december 15-ig, Fodorné László Mária népi iparművész sárközi szőttesei láthatók, illetve Imreh Ágnes csuhéfigurái, melyek a közelgő karácsony békés nyugalmát, ünnepi hangulatát idézik. GÓLYABÁL. A szekszárdi Gábor Dénes Főiskola holnap, szombaton 19 órától rendezi - vidám vetélkedővel és gólyaavatással egybekötött - gólyabálját, a szekszárdi gyakorló általános iskola aulájában, ahová a főiskola már végzett hallgatóit is várják. TÁRLAT. A dombóvári 516-os számú Ipari Szakképző Intézet és Szakközépiskola ebédlőjében szombat délután fél kettőkor dr. Losonczy Miklós művészettörténész nyitja meg a Döbröközön élő Bauer Gergely festménykiállítását. Az ATOMIX Kft. felvételt hirdet a Paksi Atomerőmű Rt. Üzemfenntartási Főosztály szervezetébe tartozó Digitális Rendszer Osztályára 1 fő rendszerfelelős munkakör betöltésére az alábbi feltételek szerint. Munkaköri feladat: ________________ M ikroszámítógépes, terepi és központi elhelyezésű folyamatirányító berendezések és rendszerek üzemeltetése, karbantartása, felújításának, rekonstrukciójának támogatása. A munkakör betöltésének feltételei: m szakirányú egyetemi vagy főiskola végzettség ■ okleveles villamos, ill. irányítástechnikai mérnök, vagy üzemmérnök ■ egy év szakmai gyakorlati idő • sugárveszélyes munkakör betöltésére orvosi alkalmasság * alapfokú angol nyelvismeret ajánlott A pályázatnak tartalmaznia kell szakmai önéletrajzot, valamint a végzettséget igazoló okmányok másolatát. Bér megegyezés szerint. £ Munkába állás időpontja előreláthatóan: 2001. január 1. r Szakmai kérdésekben további felvilágosítást ad: dr. Eiler János osztályvezető. Telefon: 75/508-557. Jelentkezni: 2000. december 13-ig az ATOMIX Kft. 7032 Paks, Pf: 7-es címen lehet. MUNKALEHETŐSÉG! Szekszárd-szőlőhegyre kézbesítő munkatársat keresünk A TOLNAI NÉPÚJSÁG KÉZBESÍTÉSÉRE Mit várunk?- a Népújság kézbesítését reggel 7 óráig az előfizetők részére- az előfizetési díjak havi beszedését- az előfizetői kör bővítését, együttműködve a Kiadóval és ügynökséggel Mit nyújtunk?- biztos, teljesítményarányos bérezést Jelentkezni: Vas Zoltán ügynökségvezető 06-30/9379-362 . 491-599,511-503 f MUNKALEHETŐSÉG! Dunaföldvárra és Sárszentlőrincre kézbesítő munkatársat keresünk A TOLNAI NÉPÚJSÁG VASÁRNAP REGGEL KÉZBESÍTÉSÉRE Mit várunk?- a Népújság kézbesítését reggel 7 óráig az előfizetők részére- az előfizetési díjak havi beszedését- az előfizetői kör bővítését, együttműködve a Kiadóval és ügynökséggel Mit nyújtunk?- biztos, telj esítmény arány os bérezést Jelentkezni: Hanoi József ügynökségvezető Paks, Pál u. 61. ^ 74/437-501,30/22-68-517 § PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Kisvejke és Lengyel Község Önkormányzatok Képviselő-testületei az egyes helyi közszolgáltatások kötelező igénybevételéről szóló 1995. évi XLII. tv. 1. §. (3) bekezdésében foglalt felhatalmazás alapján figyelemmel a 16/1996. (VII. 15.) BM-KTM együttes rendeletben foglaltakra a települési folyékony hulladék ideiglenes tárolására szolgáló létesítmény rendszeres kiürítésére és elszállítására, ártalommentes elhelyezésére irányuló kötelező közszolgáltatás ellátására nyilvános pályázatot hirdet. A részletes pályázati felhívások a megjelenéstől számított 1 hétig - amely tartalmazza a pályázat beaádásának határidejét is - Kisvejke Község Polgármesteri Hivatalában (Kisvejke, Rákóczi u. 86.) átvehető 5.000-5.000 Ft ellenében, (hétfőtől péntekig 7.30-12 óráig.) A pályázaton való részvétel feltétele a részletes pályázati kiírás pályázó általi megvétele. •21047* PpjMÍl Szilveszter wmm1 2000. P*"- december 31. Café Rolling Rock Németh és Társa Kft. Ételek: I. szilveszteri libamáj terinne zelleres almasalátával csontnélküli töltött, ropogós malacsült flamand káposztával, sajtos burgonyagaluskával szekszárdi muskotálykrém gyümölcsökkel II. mediterrán saláta Carmen módra sertés szűzpecsenyével töltőt hátszín borskéregben sütve, tarkarizzsel, burgonyaropogóssal és vörösborban párolt gyümölcsökkel tejszínhabos gyümölcsfánk Élfélkor: főtt füstöltcsülök tormával sültfagylalt keserümandula-mártásban. Italok: étkezés előtt aperitifként szilveszteri koktél vacsorához sorrendben mindkét menüsornál: szekszárdi olaszrizling 1999. Liszt Pincészet szekszárdi bikabér 1998. Uszt Pincészet szekszárdi rajnai rizling (félédes) 1998. Uszt pincészet éjfélkor: pezsgés köszöntő élőzene: ATKÁRI ZENEKAR Asztalfoglalás befizetéssel december 22-ig a helyszínen. § Szabadfogyasztással: 18.000 Ft/fö. • L 1 ♦ 1