Tolnai Népújság, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-02 / 282. szám
Tolnai Népújság 2000. December 2., szombat Tolnai Népújság - 7. oldal Cyránski Mária és iíj. Koffán Károly közös kiállításának a dunaújvárosi Kortárs Művészetek Háza ad otthont. A Dunaföldváron élő képzőművész házaspárral ennek okán beszélgettünk műveikről, az azokon keresztül láttatott világról. Névjegy: Cyránski Mária Budapesten született 1940-ben. Tanulmányait a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban, majd a Képzőművészeti Főiskolán végezte. 1965 óta Dunaújvárosban él, 1986-tól Dunaföldváron van műterme. Egyik alapítója a Dunaújvárosi Képzőművészeti Tárlatoknak. Kisplasztikák, reliefek, érmek, köztéri és monumentális szobrok készülnek műtermében. Két gyermeke Eszter és Balázs. Jubileumi kiállítások Beszélgetés Cyránski Máriával és ifj. Koffán Károllyal- Mit jelent egy művész életében egy kiállítás?- Minden évben van kiállításom, többnyire kétszer, és elég gyakran kollektív tárlatokon is szerepelek. A mostanit azonban úgy tekintem, hogy ez a 60. év jubileumi áttekintése, épp ezért a hetvenes évek közepétől egészen mostanáig mindegyik korszakból van itt egy kis szemelvényem. Sok minden sajnos nem fért el, mert nem szeretem a zsúfolt rendezést, úgy érzem minden műtárgynak szüksége van térre. Néhányat pedig, amit szerettem volna bemutatni, azért nem sikerült kiál- § lítanom, mert a tulajdonos el- tp-.. '' adta. Viszont így legalább azt is megtudhattam, hogy az alkotásaim értéke a pár évvel ezelőtti árhoz képest tízszeresére nőtt. Ezt nem volt rossz hallani.- A mostani két kiállítást egyébként én is rendeztem. Nagyon fáradságos, sok utánajárást követelő munka ez. Egyrészt össze kellett szednem a tulajdonosoktól a munkáimat, támogatókat kerestem a katalógusokhoz, s a fotóztatás, a tárgyalások is több hónapos munkát követeltek. A kiállítás előtt még bronzot öntettem, cizelláltam, szóval az utolsó pillanatig dolgoztam.- Hogy vált önből nő létére kemény fizikai munkát igényelő szobrász?- Amióta az eszemet tudom festő és szobrász akartam lenni. Három évesen a szomszédban lévő könyvrestaurátor műhelyében láttam egy különleges szépségű Michelangelo albumot, amely egy egyházi gyűjtemény része volt. Nem engedték, hogy hozzányúljak, úgy lapozgatták nekem, én meg remegtem az izgalomtól, hogy nézhessem. Akkor elhatároztam, hogy én is ilyeneket fogok csinálni, ha nagy leszek. Onnantól teljesen tudatosan erre a pályára készültem. A szüleim el is voltak keseredve, mondták, hogy ők nem akarnak éhenkórászt belőlem. Ezért aztán második helyen beadtam a jelentkezésemet az orvosba is, arra az esetre, ha nem vesznek fel a képző- művészetire. Felvettek. Mehettem volna festőnek is, de engem akkor már a szobrászat érdekelt.- Nőiesek a szobrod.- Már főiskolásként, amikor nekem, egyedüli nőnek azt mondták, hogy tökös szobrot kell csinálnom, felvállaltam, hogy merek nem férfias szobrot készítem. Azóta ezt teszem, mert va- 4 lahol mindenki magát alkot- j-'Jk .£ «- Honnan meríti a témáit?- Nagyon kevés művem születik megrendelésre, ezért nagyobb részt a témák belőlem fakadnak. Szerintem csak az átélt, valódi élmény alapján készült munka ér valamit. A valódi műalkotás pedig nemcsak élményt igényel, hanem kínt is. Fizikai, lelki és szellemi téren egyaránt. Fizikailag nem vagyok elég erős a szobrászathoz, de a szenvedély meg tud erősíteni. Amikor benne vagyok a munkában, akkor már nem is érzem, hogy fáj, vagy nehéz, csak utána, hogy nagyon elfáradtam. A szellemi, lelki kínlódás pedig addig tart, amíg nem érzem úgy, hogy elkészült a művem. Ebben maximalista vagyok, tisztelem a nézőt, nem csapom be. _ _jr._, A kiállítást megnyitó Prokai Gá- .bor mondta, ^hogy manapság a handabanda JJjáíí# ”, dívik. Én nem bíappT ja meg. Én pedig nő vagyok, feleség és anya.- Ebben az absztrakt képzőművészeti világban nem maradiság a klasszikus értelemben vett formavilággal ábrázolni?- Tény, hogy nagyon erősen nyomulnak az avantgárd, absztrakt alkotók. Én azonban mindig azt állítottam ki, amit én csináltam, ami én vagyok. Az absztrakt kiállítások látogatottságát ismerve pedig igazolva érzem magam. A megnyitó is azt mutatta, hogy van igény a művészetemre. Telt ház volt, rengetegen eljöttek, s azóta is nagy az érdeklődés. A megnyitón magam is érzékeltem, hogy az emberek szomjaznak az ilyen jellegű alkotásokra, örülnek annak, amit itt kapnak. Cyránski Mária: Búcsú Aphroditétől - bronz rok handabandázni. Megkínlódok egy munkáért, alaposan, lelkiismeretesen dolgozom. Ha nem azért csinálom, ami nagyon érdekel, ami megragad: az ember, a lélek, ami sugárzik valakiből, akkor én nem tudom felvállalni azt, hogy csupán ügyeskedjek, barkácsoljak. Ha nincs témám, akkor nem próbálok meg összebarkácsolni egyet.- Van legkedvesebb alkotása?- Mindig a legutóbbiak állnak legközelebb hozzám. Van több is az utolsó két év termése közül. A Búcsú Aphroditétól például igazán kedves, mert a mostani életemnek ez a végkicsengése. 60 éves korában itt tart az ember. Egyben a mai világot is jelenti, hiszen felborultak az értékek, nem tűnik fontosnak a szépség a kultúrában.- A közelmúltban felröppent a hír, hogy Dunafófd- vámak is készít köztéri szobrot. Lesz belőle valami?- Nem tudom, hogy lesz-e valaha köztéri szobrom Dunaföldváron. Mikor idekerültem, a Vénusz szobromat ajándékul felajánlottam a városnak. Csupán a bronzöntés töredékébe, százezer forintba került volna, de nem kellett az akkori vezetésnek. így ma ez a szobor Gyönkön áll. Nem olyan régen megkerestek azzal, hogy készíthetnék a magyarok nagyasz- szonyáról egy szobrot. Az ötletnek nagyon megörültem, de azóta nem történtek konkrét lépések. Úgy gondolom, az önkormányzatnak jelenleg nincs pénze erre a szoborra. Bizonytalan kimenetelű vállalkozásba pedig nem megyek bele életkori, művészi indokból sem. Ha az önkormányzat részéről egyszer komolyan azt akarják, hogy készítsek egy szobrot a városnak, akkor gondolom majd megkeresnek. Névjegy: Ifj. Koffán Károly 1940-ben Budapesten született. Tanulmányait a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumban majd a Képzőművészeti Főiskolán végezte. Festőművész, művésztanár, alkotásai között grafikák, reliefterek és tűzzománcok szerepelnek. Tanított a Műszaki Egyetemen, a képzőművészeti Főiskolán, jelenleg a Dunaújvárosi Műszaki Főiskola docense. 1986-tól családjával Dunaföldváron él.- A kiállítása két, számomra nagyon különböző műcsoportból áll.- Tudatosan terveztem így. Egyrészt, mert a korábbi és a legfrissebb alkotásaimat egyaránt be akartam mutatni, másrészt a rajzaimat azért is állítottam ki, hogy lássák, nem azért fordultam az elvontabb reliefterek felé, mert nem tudok rajzolni. Egyébként nem érzem annyira távolinak a kiállításom két részét, hiszen minden egyes képből én nézek ki a világba. Németh Lajos művészettörténész is hasonlóan látta ezt, egy megnyitómon ő mondta, hogy nálam Ifj. Koffán Károly: Apám - grafika egy a matematika, a geometria tudományos művelése és a művészi munka.- A rajzai befejezetlenek?- Nem. Vázlatosak, de csak annyira, hogy a figura éljen. Egy- egy rajzom akkor készül el, amikor a figura LELEKzetet vesz. Ehhez pedig nem szükséges minden részletet teljesen kidolgozni. A kiállítás nagyobb terét a reliefterek töltik ki. Ezért is adtam a tárlatnak a Tér 2000 címet. Ezeknek a képeknek a többsége idei születésű, januárban nyomtattam ki az elsőket.- Hogy készüllek?- Korábban klasszikus szerkesztéssel dolgoztam, most már számítógépen szerkesztem meg térbeli ábraként ezeket a virtuális szobrokat. A számítógép segítségével tetszés szerinti nézeteket tudok képezni, mindez hallatlanul izgalmas tudományos játék. A színezés teljesen szubjektív. Végül a számítógépes kép nyomdai úton válik kiállíthatóvá.- Hogyan nyúljon a laikus egy ilyen műhöz?- A laikusnak, úgy vélem, nem kell feltétlenül értenie mindent. Bach zenéjét sem hallgatjuk matematikus módjára, a laikus hallgatótól nem várható el, hogy figyeljen a variációs rendszerekre, a kombinatorikai teljesítményre. A hallgatónak csupán élveznie kell a zenét. A munkáim szabályos felületek átmenetei egymásba, átalakulások egy nézőpont szerinti látszat által, testek, amelyek egymás képei. (Folytatás a 8. oldalon.) Maróthy: Az időhúzás árát a fogyasztók fizetik meg Wekler Ferenc szorgalmazta, hogy az ÁSZ vizsgálja meg, hogy a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Társaság a törvényben meghatározott módon juttatja-e a pénzt a hulladéktárolót célzó kutatások miatt az érintett tolnai és baranyai településeknek. Közben kiderült, hogy a vizsgálat már a vége felé közeledik, a parlament pedig - egy váratlan fordulattal - döntött arról, hogy a jövő évben a tervezettnél jóval kisebb összeggel támogatja a kutatásokat.- Olvastam a polgármesterek nyilatkozatait, amelyekből számomra úgy tűnik, hogy nem egészen arra költik a pénzeket, amire kapják, illetve a kht. nem arra adja, amire a törvény ezt megengedi, hanem megvásárolja a települések hozzájárulását a kutatásokhoz. Ez tisztességtelen, aljas módszer - mondotta érdeklődésünkre Wekler Ferenc. Hogy bánnak a pénzzel?- A törvény leírja, hogy kinek jár ez. Évekig nem fizettek sem Ófalunak sem Véméndnek. Ez most annyiban változik, hogy Véménd kap ötmilliót annak a fejében, hogy nem tiltakozik. Magyarul: úgy bánnak a pénzükkel, mintha a sajátjuk lenne, holott a törvény világosan azt is leírja, hogy azt tájékoztatásra lehet adni. Az ÁSZ vizsgálatot azért tartom fontosnak, mert nem látok más eszközt arra, hogy betartassam ezzel a nem tisztességes társasággal a törvényeket. Elképesztő, ugyanis, hogy 15 éven keresztül mit mertek megengedni maguknak és mit mernek még ma is. Tájékoztattam a Gazdasági Minisztert, hogy minden törvényes eszközzel megpróbálom elérni, hogy tisztességesen költsék a közpénzt.- Én nem a falvak ellen beszélek, sőt még a településvezetők ellen sem. Még Krachun Szilárddal sincs bajom, mert ő csak kihasználja azt a nem tisztességes ajánlatot, amit kapott itt az elmúlt években. megkurtították a tervezett összeget.- A Kht. 12 milliárdot kért a további kutatásokra. Világosan kiderül, hogy itt már a vágatok elkészítése is szerepelt a tervek között, kutatási pénzek alá bújtatva. Szerencsére, Ülés Zoltán, illetve az általa vezetett környezetvédelmi bizottság javaslatára csökkentették a kutatási pénzeket. Ami annál is fontosabb, mert egy újabb helyszínt jelöltek ki a kutatások végzésére, amely háromszáz méterrel arrébb van, mint az eddig megkutatott területek. Mindez nem más, mint a parlament, a kormány átverése. Arról van ugyanis szó, hogy a NAÜ sem tartotta alkalmasnak a jelenlegi területet.- Mennyi pénzt fordítanak jövőre, illetve 2002-ben a kutatásokra?- Mindkét esztendőben 2 milliárd 280 millió forinttal csökken a kutatásokra szánt összeg, így jövőre 1 milliárd 82 millió, 2002-ben pedig 4,396 milliárd forintot költhetnek el. Ennek azért van jelentősége, mert ebből valóban csak a tényleges kutatást lehet - reményeim szerint - finanszírozni.- Remélem, hogy sem ez a kormány, sem egyetlen más kormány sem fog hozzájárulni a létesítés megkezdéséhez. Szerencsére lefaragták- A héten a parlament arról is döntött, hogy jövőre mennyi jut a tárolót célzó kutatásokra. Alaposan Gyorsítana az ÁSZ Maróthy László, a Radioaktív Hulladékokat Kezelő Közhasznú Társaság ügyvezető igazgatója érdeklődésünkre elmondta: az Állami Számvevőszék már augusztusban megkezdte az Országos Atomenergia Hivatal és a kht. vizsgálatát. A vizsgálat semmiféle rendellenességet nem állapított meg. Egyetlen ajánlást tartalmaz: a kormánynak javasolja, hogy a kis- és közepes aktivitású hulladéktároló létesítését fel kell gyorsítani. Ezen túlmenően néhány apró technikai ajánlást tett az önkormányzati szerződésekkel kapcsolatban, ám ezek nem érdemiek. Célszerűnek tartaná a számvevőszék jogszabályban rögzíteni a támogatandó ön- kormányzatok támogatási jogcímét. Törvényesen adják a pénzt- Az ÁSZ tegnap tartotta utolsó helyszíni ellenőrzését, amikoris Véménden, Bátaapátiban és Ófaluban voltak. Információim szerint rendellenességet nem találtak - mondotta Maróthy, majd Wekler Ferenc felvetéseire válaszolva elmondta, hogy a törvény úgy fogalmaz, hogy az engedményes - azaz a kht - támogatást adhat a településeknek.- Nekem az erkölcsi meggyőződésem, hogy a nukleáris pénzügyi alapba befizetett pénz csak azoknak a településeknek adható, akik ezen nemzeti cél megvalósítását támogatják. Ezzel az értelmezéssel maga a Gazdasági Miniszter is egyetért, aki Wekler Ferencnek már júliusban megírta: az alapban lévő pénzt csak a hulladékok végső elhelyezésének finanszírozására lehet fordítani, nem használható fel tehát olyan települések támogatására, melyek ezen cél megvalósítása ellen társultak. Beszédes számok Ami a Nemzetközi Atomügynökség jelentését illeti: az általa felkért szakértők megvizsgálták és potenciálisan alkalmasnak tartották a területet. Mi pedig megRejtélyes fordulat A költségvetési bizottság múlt heti ülésén Illés Zoltán módosító indítványát nem támogatta, mivel az nem volt összhangban az érvényben lévő atomtörvénynyel. Egészen a szavazás napjáig a kormány sem értett egyet az elképzeléssel. A környezetvédelmi bizottság elnöke az utolsó pillanatban mégis rábírhatta a kormányt álláspontjának megváltoztatására. fogadtuk az ezen túl megfogalmazott ajánlásokat. Ennek eredményeképpen pontosítottuk a földtani képet és elvégeztük a biztonsági elemzést. Rendkívül pesszimista események feltételezésével, a várható hulladékmennyiség tízszeresével számolva is a hatósági korlát 1 százaléka alatt vagyunk. Ez azt hiszem beszédes adat.- Hogyan befolyásolja a parlament döntése a további kutatásokat?- Arról még nem esett szó, hogy a költségvetési támogatást 0 forintra csökkentették. Ez 1,9 milliárd lett volna 2001-ben, és 2,5 milliárd 2002-ben. Ez valójában a nukleáris alapban felhalmozott pénz jegybanki kamata. Ennek megadására egyébként az érvényben lévő atomtörvény is kötelezte volna a parlamentet. Ha nem történik változás - és ne adj Isten a most elfogadott állapothoz alakítják az atomtörvényt - úgy radikálisan növekedne a villamos energia ára, amelyet végső soron a fogyasztóknak kellene fizetniük. A vágatok kutatási szándékkal szerepeltek az elképzeléseink között. Az is igaz, hogy szerettük volna meggyorsítani a továbbkutatást. Az a célunk, hogy 2006-7-re elkészülhessen a végleges lerakó. Ellenkező esetben ugyanis további átmeneti tárolót kell Pakson építeni, amelyet szintén az állampolgároknak kellene megfizetniük. Minél előbb, annál jobb- Wekler Ferenccel szemben én azt remélem, hogy még ebben a ciklusban megszületik a politika döntés a tároló létesítésére. Ugyanis minél előbb megvalósul, annál kisebb kár éri az országot és annak állampolgárait. Lapunk megkereste Krachun Szüáidot, Bátaapáti polgármesterét és a Társadalmi Ellenőrző és Tájékoztató Társulás (TETT) elnökét, aki nem kívánt reagálni Wekler Ferenc vádjaira, miután úgy véli, hogy a parlament alelnöke nem illetékes azt illetően, hogy a települések és a kht. milyen szerződést kötöttek egymással. HANGYÁL JÁNOS % I > WQ Y hírtől I tíüÓÓÓJÓülÓL