Tolnai Népújság, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)

2000-12-02 / 282. szám

8. oldal - Tolnai Népújság HÉTVÉGI MAGAZIN 2000. December 2., szombat Tolna megyei anekdotatár 45. Dombóvári lárifári Megyénk második városa, amelynek ambíciói egykor önálló megye lét­rehozásáig terjedtek, történeteivel akár külön kötet is megtölthetnék. Mi lenne ebben? Például 1929-ből a helyi személyi kultusz nagy pilla­nata november 30-án, amikor Kocsis László papköltő mellszobrát lep­lezték le az Orsolya-rendi zárdában, a Fetter Károly alkotásának felava­tásán ott volt maga Kocsis is! A helység megérte, hogy hóesés, villámlás és szivárvány együtt tün­dökölt égboltján, 1900-ban pedig 150 túzok szállt le a Békató mellett. (Vesztükre, mert élelmes, alkalmi vadászok megtizedelték őket.) Két évvel korábban Hubert Leopold vagyonát dézsmálta meg a neje, aki egy pincérrel megszökött. Hubert a pécsi rendőrséghez benyújtott körözési kérelmében nem is az asszonyt, csak „a magával vitt nagyobb összeg pénzt és ékszert” várta vissza. Nem minden férj volt üyen zord szívű és karakán: 1935-ben a dombóvári járásbíróság folyosóján egy asszonyka dühében körömcipővel ütlegelte férjét, aki nem akart tőle elválni... Dombóvár azonban mindenek fölött vasúti csomópontjára büszke. A Mikszáth Új Zrínyiászában is szereplő állomáson és vendéglőben meg­fordult az utolsó magyar király, IV. Károly is 1917. december 19-én. Bonyhádon még nem szállt ki, mert ebédelt, de itt a peronon sétált és Szévald Oszkár főszolgabírótól a bortermésről érdeklődött. „Őfelsége tábori szürke egyenruhát viselt és pompás színben, láthatólag jókedv­ben volt.” Ugyanez talán nem mondható el a jeles újságíró, Kenedi Géza által megírt - s eddig ismeretlen helytörténeti adatként felbukkant - úrról. „Hazafelé az éjjeli fiumei vonat úgy hajnali öt óra előtt érkezik Dombó­várra. Fölébredtem a hűvös somogyi levegőtől. Jó lesz talán egy meleg kávét bekapni Dombóváron a reggeli ködök ellen. A vonat tíz percig áll; sietni kell. Már az utolsó kortynál tartottam, amikor hirtelen megjelenik az egyik kocsi ajtajában egy valódi budapesti, kávéháznevelte gentle­man, és parancsoló hangon kiabál: - Pincér, hány perc van még? - Ket­tő, kérem! - Hamar egy pohár meleg kávét. Jó barna legyen, friss süte­ménnyel. Ne legyen semmi föl rajta. Hé, jól szűrje meg, érti? Nem is tudom miért, de úgy örültem, hogy az elegáns kávé ottma­radt.” DR. TÖTTŐS GÁBOR Megfejtésként beküldendő a vicc poénja a Tolnai Népújság szer­kesztőségének címére 7100. Szek- szárd, Liszt Ferenc tér 3. Pf: 71. A borítékra, levelezőlapra, kérjük, ír­ják rá: Rejtvény! Beküldési határ­idő: december 15. A november 25-i rejtvény helyes megfejtése a következő: „Sohasem indulok el a ruhatáram nélkül. " A helyes megfejtést beküldők közül könyvet nyertek: Báli Ervin Fadd, Öreg u. 35., Bittemé Szeri Ildikó Fadd, Zrínyi u. 8., Csankóné Hor­váth Anna Szekszárd, Mészáros L. u. 5., Mézes Janka Nagymányok, Malom u. 62., Petiik Lászlóné Tol­na, Bocskai u. 12. Advent. Advent? Advent! Még fülünkbe csengenek a Krisz­tus Királyságát dicsőítő himnu­szok, hálaadó énekek köszönő szavai. De egy benső lelki hang már más tónusokat szólaltat meg szívünk mélyén: „Hogyan lépjek tovább az új kezdet idején? Mi­ként vessem le bűneim zsoldját? Van-e elég erőm vétkeim megbá­násához, és a jövőben a helyes utat keresni, azon haladni?... Bármilyen megoldást találunk, mindig ott van benne Isten kere­sése, meghívása, várása. De vajon ki vár kit?... Én Istent?... Vagy 6 engem? Isten vár, folytonosan azon munkálko­dik, hogy befogadhasson minket atyai házába. Ő ott áll szívünk kapujánál, és várja, hogy belép­hessen. A váró ember, aki bűnei mélyében, ha nyitottak szemei felismeri a kegyelem fénysuga­rát, ha nyitottak fülei meghallja a hívó szót, s szívét kitárja az Úr érkezéséhez. Fiatalabb korom­ban, amikor az egyes ünnepkörök értelmét kerestem, sokat gon­dolkodtam azon, hogy mi is az advent jelentősége egy ke­resztény ember számára. Hiszen az Úr hűséges hozzánk, nem hagy el minket, mindig velünk van. Akkor miért várunk mégis az Ő eljövetelére? Advent nem csak egy szá­munkra is látható külső színjá­ték, nem csupán egy sóvárgó te­kintet a születendő Megszabadí­tó felé. Nem csak a betlehemes játékok próbálásának, a tavaly oly szépen énekelt énekek át­éneklésének, ismétlésének re­mek ideje. Hanem sokkal inkább egy benső előkészület, önvizsgá­latokkal teljes időszak: Vajon kész-e az én szívem fogadni Urát? El tudom-e fogadni a megvál­tást?... Vállalom-e a néha még nem is látható utat, melyet az Ur mutat nekem?... Egy apa és gyermeke, mindketten az ifjonc boldogulá­sára törekednek, de míg az apa ezt bölcsen teszi, addig a gyermek csupán pil­lanatnyi előnyöket ké­pes vizsgálni, s ezért gyakran nincs egyetér­tésben apjával, csak a bizalom és a tisztelt ér­veivel dönthet úgy, amint apja szeretné, ezzel a jót, helyeset vá­lasztva. Hasonlóan ál­lunk mi is mennyei Atyánkkal szemben: az Ő bölcsességét meg nem érthetjük, de hitünk, bizo- dalmunk azt sugalljaszámunkra, hogy fogadjuk be Őt, javunkra váló akaratát szívünkbe. Mit jelent számomra Ad­vent?... Szívem-lelkem megnyitá­sa, kitárása Teremtője felé. A re­ményteli várakozás, hogy a Ke­gyelem megtisztít, alkalmassá tesz az üdvösség befogadására. SCHWEZOFF DÁVID KÁNTOR Jubileumi kiállítások Beszélgetés Cyránski Máriával és ifi. Koffán Károllyal (Folytatás a 7. oldalról) Ezeken a képeken a teret képeztem le a tér­re, matematikai- geometriai úton, egy időben, több nézőpontban, a nézőpontok változtatásá­val, a felületek egymásra vetítésével. Úgy gon­dolom azonban, hogy a néző számára minden­nek a megértése nem elsőrangúan fontos, hi­szen e nélkül is érezheti azt, hogy ezek a képek a rejtélyes belső ritmus párbeszédei a színek­kel.- Nézhetjük a képeket egy térgeometriai tan­könyv ábráiként is?- Természetesen, hiszen a téralakítás törvé­nyei szerint dolgoztam. Egyébként ez lenne az első ilyen jellegű tudományos tankönyv, ugyanis én a korábbiakhoz képest új úton in­dultam el. Az a módszer, amivel a képeim ké­szültek, alkalmas különös, térszemléletet fej­lesztő térláttatós ábrák készítésére is. Az eddi­gi térláttatós ábrák az asztallapra fektetve él­vezhetők, én falra helyezhetőket készítettem. így a kép síkja mögött és előtt egyaránt látha­tók ábrarészek. A térhatás a reliefszerű kikép­zésen alapul. A relief vagy dombormű dolgo­zik hasonlóan a térmódosító ábrázolással, ami azt jelenti, hogy széliében és magasságában arányos, mélységében azonban torzított a mű. Az így létrejött térben akár mint színházi dísz­letben, közlekedhetünk is. A gyakorlati életben ennek a technikának az alkalmazása nagyon népszerű, már a rene­szánszban használták az építészek. Híres pél­da erre a Szent Péter Bazilika előtti tér. A Bazi­likához vezető úton haladva a templomot kö­zelinek, hívogatónak érzékeljük a tér trapéz alakú kiképzése miatt. Visszafelé jövet pedig a valós világot különösen távolinak érezzük, bár a gyalogút hossza mindkét esetben ugyanany- nyi. így a zarándok úgy érezheti, hogy meg­könnyebbülve távozik a templomból. Ezzel a technikával dolgozik a díszlettervezés is. Az öt­letet épp innen merítettem, ugyanis 1979-82 között díszlettervezőknek tanítottam geometri­át a Képzőművészeti Főiskolán. Az ő számuk­ra kezdtem az illuzionisztikus terek kutatásá­ba.- „Lebegősek” a képei.- Igen, olyanok, mint az űrbéli képződmé­nyek. Valószínűleg a világmindenség érzékelé­sében is hasonló hatásoknak vagyunk kitéve. A galaxis lehet gömb alakú, mégis korongnak lát­juk. Azt kell mondani, hogy a látszat nézőpont kérdése. De hát a nézőpontok összevethetők. Ami nem látszik az egyikből, az megmutatha­tó a másikból. Mint a képeimen.- Hogyan tovább? Melyik irányban folytatja az alkotást?- Ki tudja? Most úgy gondolom, hogy rajzol­ni és relieftereket készíteni egyaránt fogok. Számomra ez a két dolog teljes mértékben ösz- szeegyeztethető, hiszen mindkettő a világ megismerésének eszköze. _____ BALOGH EMESE E RŐSEN KÍVÁNÓ BELÜLRŐL EVŐ NÖVÉNYI HAJTÁS Cl TEMPLO­MI HANG­SZER ODANÉZZ I Cl (ENET-LEN ZSANÉR HANGJA TEMPLOM- TORONY­BAN ZENG CSAPAT­TAG I KOKAS PÁRJA MÉLY NŐI HANGNEM A MÉTER JELE MELY I SZEMÉLY?! o KÜLÖN­LEGES IGEVÉG­ZŐDÉS CSEPE­REDŐ HÁZI MOZI OLDALAI­HOZ TULAJDON­OD KIVÉTEL, RÖVIDEN KÉST HASZNÁL SEGÉLYT FOLYÓSÍTÓ NÉMA GÉSAI TEL-AVIV POLGÁRA KATONAI TÖMB ZENEKAR, RÉGIESEN MINDIG MÚLIK TÁV­BESZÉLŐ, RÖVIDÍTVE JÓD JELE GLÉDA PRÍMA MINŐSÉG JELE TISZT­VISELŐI MUNKA­HELY FOG ÉS TOJÁS IS VAN ILYEN LÉCCEL HAVON SIKLÓ SZÁZAD, RÖVIDEN LENTI HELYRE RÁS­POLYOZ rv BETŰT VET BIUÁRD­KELLÉK TARTALÉK VESZ­TEGEL GÖD HATÁRAI I CSILLAG­TÚRA FÉLTŐN VÉD SZINTÉN NE RÓMAI 3 A PIANISSI­MO JELE UTASÍTÁS­BA AD ELEKTRON JELE MEG­ELÉGEL UNIÓS PÉNZ FÉRFINÉV A BALATON VIZÉT VEZETI LE A VÉGÉN KENI ANNYI MINT, RÖVIDEN LÁTOGATÓ GYÜMÖLCS KISAJTOLT NEDVE ÉRZELMI KÖLTÉ­SZET IGEKÉPZÓ HÍR­ÜGYNÖK­SÉGÜNK RÉSZBEN RÁFOG I HABZÓ ITAL ZUGA SZÉL, KÖLTŐIEN A KÁLIUM VEGYJELE AMELY DOLOGRA LEVELET ÚJRAFO­GALMAZ HOROSZKÓP KOS (III. 21.-IV. 20.) Szerelem: Legyen óvatos! A kalandnak ítélt kapcsolat ko­molyra fordulhat. Hivatás: Az elmúlt hónapok tétlen várakozása után most túl sok a teendő. BIKA (IV. 21.-V. 20.) Szerelem: A hét második felében alighanem találkozik valaki­vel, áld alaposan felbolygatja érzelmeit. Hivatás: Nem szívesen kapcsolódik bele a mások által elkezdett feladatokba. IKREK (V. 21.-VI. 21.) Szerelem: Különös érzés kerítette hatalmába. Hivatás: Minden pillanatát leköti a munka, szinte ki se látszik a teendőkből. Úgy érzi, ki­használják. RÁK (VI. 22.-VII. 22.) Szerelem: Apró kellemetlenségek miatt kesereg, becsapott­nak érzi magát. Hivatás: Ne ragaszkodjon mereven a terveihez, és meglátja, minden jóra fordul. OROSZLÁN (VII. 23.-VIII. 23.) Szerelem: A hét második fele kellemes meglepeté­seket tartogat. Hivatás: Ha hosszú távú terveket szövöget, halassza el néhány héttel későbbre. SZŰZ (VIII.24.-IX. 23.) Szerelem: Meggondolatlanságával keserű perceket szerez a partnerének. Hivatás: Még egy-két hét, és újra önmagára talál. Most alighanem az bántja, hogy mások sikeresebbek voltak. MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.) Szerelem: A viták nem használnak! Ha túl sok kivetniva­lót talál a társában, akkor jobb ha felülvizsgálja érzéseit. Hivatás: Ne halogassa to­vább a határidős munkákat! SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) Szerelem: Oktondi erőpróbák helyett legyen inkább őszinte. Hivatás: A következő napokban inkább a folyamatban lévő ügyek lezárásá­ra törekedjen. NYILAS (XI. 23.-XII. 21.) Szerelem: Úgy robban be életébe a nagy érzés, hogy ké­pes volna felborítani miatta mindent. Hivatás: Kollégáival lassan tisztázni tudja a fél­reértéseket, és ettől a munkakedve is sokkal jobb lesz. BAK (XII. 22.-I. 20.) Szerelem: Kevés olyan ember él a világon, aki az ön örökös próbatételeinek meg tud felelni. Hivatás: A sült galambra hiába vár, jobban teszi, ha nekilát a teendőknek. VÍZÖNTŐ (I. 21.-II. 19.) Szerelem: Nehezen talál magyarázatot érzelmi labilitásá­ra. Hivatás: Ne bízzon semmit a véletlenre! Menjen a dolgok elébe és vívja ki főnö­kei elismerését. HALAK (II. 20.-III. 20.) Szerelem: Nincs még ideje az ábrándozásnak. A kapcsola­ta akkor is boldog lehet, ha közben két lábbal jár a földön. Hivatás: Bármihez fog, szerencsésen alakul. 4 < * i * KERESZTREJTVÉNY

Next

/
Oldalképek
Tartalom