Tolnai Népújság, 2000. december (11. évfolyam, 281-304. szám)
2000-12-02 / 282. szám
6. oldal - Tolnai Népújság ERROL ARRÓL 2000. December 2., Szombat Kalendárium Sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő AURÉLIA, MELINDA és VIVIEN nevű kedves olvasóinkat. Aurélia: Az Aurelius latin eredetű név (jelentése: aranyos) nőnemű formája. Védőszent: Szent Aurélia szűz, római vértanú (+256). Virága: aranysárga krizantém. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Habakuk próféta. HAJDAN: December másodikén 100 éve, 1900-ban a Tolnavármegye első oldalát Vörösmarty emlékének szentelte: Valló Albert vezércikke mellett Csapó Vilmos levélközlése és Kürti Nándor verse adózott a nemzet dalnokának. 55 éve, 1945- ben Szekszárd polgármesterét, Szente Lászlót nevezték ki Tolna megye új főispánjává. December harmadikén 105 éve, 1895-ben a váraljai Csillag-bányát elöntötte a víz, „miért is a vállalkozók az összes bányamunkásokat kénytelenek voltak elbocsátani”, s így télire kereset nélkül maradtak. 55 éve, 1945-ben a dombóvári járási nemzeti bizottság elhatározta, hogy az ott tartózkodó Kodály Zoltánt átiratban üdvözli. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 83. Lk. 21,29-33. Református: lKir. 13. Jel. 3,14-22. Evangélikus: Jel. 22,1-5. Ézs. 60,1-11. Ortodox: 2Kor. 8,1-5. Lk. 8,16-21. A NAP KÉL 7.12 órakor, nyugszik 15.55 órakor. A Hold kél 11.58 órakor, nyugszik 21.44 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár - 22 cm, Paks 113 cm, Dombon 126 cm, Árvízkapu 517 cm. A Sió Palánknál 180 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon vasárnap délután 2-től: Venter Marianna. Tel: 511-513. Fax: 511-514; 511-501. Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/9669-185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618. 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510- 790, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Természetvédő Robin Hood Robin Hood reinkarnálódott: Indiában él, banditakirálynak tartja magát és szenvedélyes természetvédő. A sherwoodi helyett Uttar Prades állam északi erdőrengetegében él és ténykedik az indiai Robin Hood - „mostani” nevén Siv Kumar. 50 éves, és rendőrségi dossziéjában 241 bűncselekmény szerepel, gyilkosságtól, zsaroláson át, emberrablásig. Az erdőgazdasági hivatalnokok azonban azt mondják, hogy az ő oldalukon áll: illegális favágókkal verekszik, és előfordult már, hogy orvvadászt lőtt fekete kosok megölése miatt. Robin Hood olyan nagy rettegésben tartja az erdészeti maffiát és a vele összejátszó erdőgazdasági hivatalnokokat, hogy a vidéken teljesen megszűnt az illegális fakivágás és az orvvadászat. Egyszer összevert két vadőrt is, mert orvvadászaton kapta őket, sőt, feljelentést tett ellenük egy olyan cégjelzésű levélpapíron, amelyre saját foglalkozásaként úgy írt alá: banditakirály. A rendőrség szerint Dadua már vagy húsz éve kóborol Uttar Prades és a vele szomszédos Madhia Prades őserdeiben, de mindeddig nem sikerült kézrekeríteni őt, pedig 200 ezer rúpia (4370 dollár) vérdíjat is kitűztek a fejére. Az alacsonyabb kaszthoz tartozó zsi- ványt a rendőrök szerint azért nem tudják elfogni, mert a helyi lakosság védelmezi, no meg a sűrű erdő. Az utóbbi kölcsönös. ■ AZ ÚJ OPEL CORSA megérkezett, már látható a megye Opel márkakereskedéseiben, Szekszárdon, Dunaföldváron és Dombóváron, a Gemenc Autó Centrum nyílt hétvégéjén. Érdemes megnézni, hiszen Európa egyik legnépszerűbb autójának utódjáról van szó. Az előző, még ma is tetszetős formájú Corsa-gen- erációból több, mint hatmilliót adtak el a gyártás hét éve alatt. Az utód természetesen nagyobb, jobban fel- szerelt lett, tágassága, kényelme, igényes kidolgozása szép jövőt ígér az új Corsának is. fotó: oottvald KERTI TITOK a neve a híres francia tervező, Wolf új fehérnemű kollekciójának. Hat neves francia fehérneműgyártó közös jótékony célú divatbemutatón mutatkozott be Tokióban a japán közönségnek. ___________________________________________________________________EUROPRE&S/EPA Ol vastam - Láttam - Hallottam GYURICZA MIHÁLY Patkányüzlet .Azt írja az MTI, hogy hiány van patkányhúsból az idén Vietnamban az áradások miatt. Tavaly 5 ezer dongért (nagyjából 100 magyar forintért) mérték a patkányhús kilóját a piacon, mostanában azonban még pult alól sem lehet kapni. Az augusztusban : kezdődött gyakori árvizek ugyanis szinte kisöpörték Vietnam te- ; rületéről a patkányokat, amelyek húsa amúgy fontos fehérjeforrás , a térségben. Általában nyárson sütik meg a rágcsálókat. Belátom, nem túl gusztusos a téma, különösen így disznóvágá- i sok idején. De hát országok és ízlések különbözőek. A muszlimok \ meg például a disznóhústól irtóznak, olyannyira, hogy még Micimackó legkedvesebb barátját, Malackát is tilalmi listára tették. Visszatérve a patkányokra: az jutott eszembe, hogy üzletet köthetnénk a vietnamiakkal. Szekszárdon ugyanis túlságosan elszapo- j rodtak az utálatos rágcsálók, irtásukra alig jut pénz. Nosza, hív- ; junk meg néhány vietnamit, fogdossák össze a vacsorára valót. Én '■ mindjárt egy jó vadászó helyet is javasolnék nekik. Minap, munkába igyekezvén, megpillantottam életem első igazi, élő patkányát. A : : megyeszékhely kellős közepén, a Korzó áruház mellett ballagott ; egyik csatomanyílásból a másikba. Elég szép példány volt, Vietnamban biztos megadnának érte vagy két-háromezer dongot. Humor Dolgozatírás- Béluska, miért nem írtál semmit az anyukádról szóló dolgozatban? - nézi az üres füzetlapokat a tanárnő.- Tetszik tudni, a papa a múlt hónapban elvált, a mama elköltözött, az új asszonyt meg még nem ismerem eléggé. Szülészeten- Megszült már a feleségem, főorvos úr? - érdeklődik egy férj a magánszanatóriumban.- Igen, uram! Árulja el, mit óhajt előbb látni: az újszülöttet, a feleségét vagy a számlát? Elsősegély Az asszonyka első haragjában eltör egy vázát a férje fején, de rögtön megbánja. Bekötözi a sérült fejét, és így próbálja megnyugtatni áldozatát:- Látod, kis csacsikám, ki ápolna most téged, ha én nem lennék itt melletted? Szemrehányás- Anyu, nem szeretem, ha állandóan szidod az apukámat!- Na, de kislányom, nem az apádat szidom, hanem a férjemet! Találós kérdés Pistike odaáll az apukája elé, és megkérdi:- Apuci, tudod, melyik vonat késik a világon a legtöbbet?- Melyik?- Hát az - hangzik a válasz -, amit tavaly karácsonyra ígértél. Pech Az idős angol lord késő éjszaka érkezik haza. A komornyik kinyitja az ajtót, mosolyogva meghajol, közben mérgesen ezt sziszegi a foga között:- Na, mi van, te háj fejű, vén marha? Már megint a klubban voltál, és a barátaiddal vedelted a whiskyt?- Nem, William! Ma bent jártam a városban, és végre vettem egy hallókészüléket! Furcsa válasz A keresztmama egy szelet csokoládét tör le, és odaadja Gézukának, aki egy szót sem szól.- Ejnye, kisfiam, mit kell ilyenkor mondani?- Letört volna a kezed, ha az egész táblát nekem adod? - szól a srác. Halálos baleset Személygépkocsi ütközött teherautóval péntek hajnalban a 63-as főúton, a balesetben egy személy életét vesztette. A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság ügyelete közölte: a 45 éves magyar férfi feltehetően a sűrű köd miatt tért át az út menetirány szerinti bal oldalára, ahol autójával egy Szekszárd felől érkező teherkocsinak ütközött, majd megpördülve a jobb oldali árokba fordult. A" személyautó vezetője a helyszínen életét vesztette, utasa köny- nyebb sérülést szenvedett. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. A GEMENC VOLÁN Rt. PAKSI TELEPÉRE MŰSZAKI OSZTÁLYVEZETŐT KERES Feladata: a paksi telep teljes körű műszaki irányítása:- autóbusz karbantartás- anyaggazdálkodás- környezetvédelmi, munkavédelmi tevékenység- telepfenntartási tevékenység. Követelmények:- felsőfokú szakirányú (autógépész) végzettség- legalább 5 éves szakirányú vezetői gyakorlat- erkölcsi bizonyítvány. Amit kínálunk:- versenyképes jövedelem- stabil, hosszú távú munkalehetőség- változatos munka- ingyenes utazási lehetőség. A jelentkezéseket részletes szakmai önéletrajzzal 2001. január 15-ig az alábbi címre várjuk: Gemenc Volnán Rt. Szekszárd, Tartsay V. u. 4. Műszaki üzletág www.volkswagen.hu,wap.volkswagen.hu i30 öoo7 r°'Bl«"nye Az Ön Volkswagen-mórkakereskedője: Auto-Techno Kft. 7100 Szekszárd, Tartsay V. u. 8. Tel.: 74/529-980 Fax: 74/529-989 E-mail: vwautotechno@matavnet.hu A többiek sikere attól függ, hogy mennyire hasonlítanak őhozzá. • Vannak autók, mélyek jobban, mások kevésbé hasonlítanak az új Volkswagen Polo-hoz. De miért kellene a hasonlók között válogatnia, ha megveheti az igazit is? Ráadásul karácsonyi ajánlatunkban a Comfortline felszereltségű új Polo-hoz alapáron, 230.000 Ft árelőnnyel juthat hozzá. • Vezető- és utasoldali légzsák • Szervokormány (50 és 60 kéziváltósnál) • Központi zár • Elektronikus indításblokkoló • Magasságállítható első ülések • Osztott, dönthető hátsó ülés és támla • Fejtámlák hátul Várjuk márkakereskedésünkben. • Elektromosan állítható és fűthető külső tükrök • „Alfa”-rádió 4 hangszóróval, tetőantennával • Magasságállítható kormány- oszlop • Elektromos ablakemelők elöl • Ködfényszórö • Zöld hő védő üvegezés A képen látható gépkocsi extrafelszereltséget tartalmaz. Az akció 2000. november 11-től a raktárkészlet erejéig az 50 és 60 LE-s típusokra, és a megadott időponttól kötött ügyfélszerződésekre vonatkozik. Várható időjárás: Tolna megye 0 db derült napos felhős db párás ködös borult <£3' <£b zápor zivatar esős <£b <£§ <£b havas eső húáper havazás A hajnalban képződött pára, illetve köd napközben mindenütt feloszlik, így a változóan felhős ég mellett több-kevespbb napsütés is várható. Általában mérsékelt lesz a légmozgás, csak néhol élénkül meg a déli szél. A következő napokban is hűvös idő lesz. Készítette: Közlekedésmeteorológia Ködfoltok nemcsak éjszaka, hanem napközben is nehezítik a köziéin kedést. Néhol ónos szitálás okoz síkosságot. Hungária Biztosító Rt TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Fő- szerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 511-510 Telefax: 511-514. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 795,- Ft, negyedévre 2385,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon, rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok fel- használásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft., Axel Springer - Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Az újság a •% szerkesztőségi rendszerrel készült. f i