Tolnai Népújság, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-03 / 232. szám
2. oldal - Tolnai Népújság VILÁGTÜKÖ R 2000. Október 3., kedd ÉS MAGYARORSZÁG 2002 re ké szén áll majd arra, hogy beléphessen az Európai Unióba - hangsúlyozta a Die Welt című német lap hasábjain a magyar kormányfő. Orbán Viktor Egyesüljetek velünk című cikkében úgy vélte: ha Brüsszel szavatolja a csatlakozás feltételeit, meghatározza a bővítés menetrendjét, és kész arra, hogy külön elbírálásban részesítse a jelölteket, akkor a tervezett bővítés 2003-ra megvalósítható. AZ UKRÁN külügyminiszter távozása kapcsán Horváth Gábor külügyi szóvivő hangsúlyozta: „Nagyra értékeljük azt a szerepet, amelyet Borisz Taraszjuk a magyar-ukrán viszony elmélyítésében, a jószomszédi kapcsolatok szélesítésében és Ukrajna euro- atlanti kötődésének erősítésében vállalt”. AZ SFOR kötelékében szolgálatot teljesítő magyar műszaki kontingens két híd építését kezdte meg hétfőn Szarajevó térségében. VITÁK FOLYNAK a Demokra tikus Szlovákiáért Mozgalom belső köreiben arról, hogyan tegyék mellékvágányra Vladimír Meciart. Lapértesülések szerint a „konspiráció” azt célozza, hogy a mozgalom „kikecmeregjen” a Meciar kalandorpolitikájának betudható nemzetközi elszigeteltségből. KOFI ANNAN azzal vádolja a gazdag országokat, hogy a világszervezetnek csak bizonyos akcióit finanszírozzák, amelyek révén távol tarthatják területüktől a menekülteket. Az ENSZ főtitkára Genfben szólalt fel a Menekültügyi Főbiztosság ülésén. Bologna püspöke tegnap egyébként ismételten állást foglalt amellett, hogy az olasz államnak korlátoznia kellene a muzulmánok bevándorlását. PÁRIZSBAN bírósági tárgyalás foglalkozik a Francia Kommunista Párt titkos pártfinanszírozási ügyével. Robert Hue, a párt országos titkára mellett további 19 személy ül a vádlottak padján. A per, amelyben 19 millió frank útjáról kell számot adniuk, várhatóan öt hétig tart, s akár nyolc évig terjedő börtön- büntetést is kimondhatnak a vádlottakra. A BRIT JOGRENDBEN nagy változást hoz az emberi jogokról szóló törvény életbe lépése, amellyel mostantól az 1950-ben elfogadott európai konvenció Anglia, Wales és Észak-írország törvénykezésének a részévé vált. A Magna Charta 1215-ben történt megfogalmazása óta nem született ilyen átfogó törvény Nagy-Britanniában. Készül a menedékjog Milosevics számára Általános sztrájk és útblokádok sorozata Szerbiában Az orosz államfő kész „a közeli napokban fogadni a jugoszláviai elnökválasztás második fordulójának mindkét jelöltjét”, Szlobodan Milosevics elnököt és Vojiszlav Kostunicát, a szerb demokratikus ellenzék (DOS) vezetőjét. Moszkva - Belgrad Vlagyimir Patyin nyilatkozatát azt követően hozták nyilvánosságra, hogy az elnök hétfőn a Kremlben a kormányfővel és több kulcsminiszterével megbeszélést tartott a jugoszláviai helyzetről. Putyin szombaton javasolta, hogy Belgrádba küldi külügyminiszterét, Igor Ivanovot, de ezt Milosevics gyakorlatilag elutasította, s hétfőn fivére, Boriszlav Milosevics moszkvai nagykövet - már a Kreml újabb kezdeményezésére reagálva - azt hangoztatta, hogy „nincs szükség orosz vagy bármilyen más külföldi közvetítésre”. Az orosz politikai pártok vezetői egyébként hajlanak arra, hogy Müosevics mielőbb távozzék, lehetőleg vérontás nélkül, s ezt Moszkva elő tudná segítem, de előbb el kellene ismernie a jugoszláv ellenzék győzelmét is. Borisz Nyemcov volt miniszterelnök-helyettes, a Jobboldali Erők Szövetségének frakcióvezetője szerint a legjobb volna, ha nem Moszkva, hanem inkább Minszk nyújtana menedéket a jelenlegi jugoszláv elnöknek. Belgrádban az ellenzék hétfő délelőtt néhány órás tiltakozó útlezárást tartott, így követelve elnökválasztási győzelmének hivatalos elismerését. A útblokádot több helyütt - főleg a külvárosokban - incidensek kísérték. Ugyancsak megmozdulások voltak tegnap reggel Szerbia más részein. Cedomir Jovanovics ellenzéki vezető hasonló akciót hirdetett keddre és szerdára is. Több ezer ember tüntetett vasárnap este Milosevics ellen a jugoszláv államfő szülővárosában, Pozarevacban. Az elnök távozását követelő megmozdulások voltak több más szerbiai városban is: Leskovacban 15 ezer ember vonult az utcára, Uzicében és Újvidéken pedig mintegy tízezren tüntettek. A Milosevics-rezsim ellen meghirdetett általános sztrájk során ellenzékiek ezrei tüntettek Belgrád belvárosában FOTÓ: EUROPRESS/EPA Martonyi János külügyminiszter annak a véleményének adott hangot: ha Milosevics rendkívüli állapotot vezet be, akkor a budapesti diplomáciának ügyelnie kell, nehogy bántódás érje a vajdasági magyarságot. Hozzáfűzte: „a vajdasági magyarság teljes egészében együtt van a demokratikus erőkkel, és ha a demokrácia győzni fog, akkor az egy kicsit a magyarság győzelme is lesz”. ■ Erőszakhullám a Közel-Keleten Újabb Arafat-Barak-Clinton csúcstalálkozó készül Bili Clinton elnökletével tanácskozásra ül össze Ehud Barak izraeli kormányfő és Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság elnöke, hogy véget vessenek az izraeliek és palesztinok között kitört erőszakhullámnak - jelentette be hétfőn a washingtoni Fehér Ház. Az Izraelben kialakult helyzet volt a témája Jacques Chirac francia köztársasági elnök és Madeleine Albright amerikai külügyminiszter hétfő délelőtti párizsi megbeszéléseinek is. Chirac felelőtlen provokációnak minősítette a Jeruzsálemben és környékén négy napja kirobbant zavargásokat, s bár nem említette Ariel Sáron nevét, az izraeli jobboldal vezetőjének az óvárosi Mecsetek terén tett csütörtöki látogatására utalva megállapította, hogy az „előrelátható módon” pattantotta ki „a tűzvészt” a körzetben. Kofi Annan ENSZ-főtitkár hétfőn Genfben újólag felhívta Ehud Barakot és Jasszer Arafatot, hogy Jacques Chirac amerikai vendégével tegyenek meg mindent az ötödik napja tartó izraeli-palesztin ösz- szecsapások megfékezéséért. Az 1996 óta példátlan erőszakhullám eddig harminc - túlnyomó- részt palesztin - halálos áldozatFOTÓ: EUROPRESS/EPA tál járt. II. János Pál pápa ugyancsak felhívással fordult a két fél- • hez, sürgetve, hogy a „a fegyverek hallgassanak el a Szentföldön”. Tízéves a német egység Drezda - Budapest A szász fővárosban hétfőn hivatalosan is megkezdődtek a megemlékezések a német egység napjáról A tizedik évforduló alkalmából hazánkba érkezett Türingia tartomány miniszterelnöke. Több mint tizenötezer fiatal gyűlt össze Drezdában, a Semper opera közelében, hogy megannyi program keretében köszöntse a két Németország egyesülését. Joschka Fischer jelenlegi külügyminiszter írásos köszöntőt adott ki. Nyilatkozatában a többi között hangsúlyozza: Közép- és Kelet-Európa népeinek szabadságvágya és a hidegháború vége nemcsak a német egységet tette lehetővé, hanem mélyreható változásokat idézett elő a nemzetközi politikában is. A német külpolitika legfontosabb célja a béke megteremtése és megőrzése. Ennek egyik eszköze az európai integráció befejezése - egyrészről az együttműködés elmélyítésével, másrészről új tagállamok felvételével mindenekelőtt Középés Kelet-Európábán - húzta alá Joschka Fischer. Bernhard Vogel türingiai miniszterelnök a Konrad Adenauer Alapítvány budapesti irodája megnyitásának tizedik évfordulója alkalmából Budapesten felszólalt az alapítvány ünnepi ülésén. „Magyarországnak a jelölt államok sorában az elsők között kell az Európai Unió tagjává válnia, hiszen teljesítette a belépés kritériumait, és a csatlakozási tárgyalásokon mutatott teljesítménye is kedvező” - jelentette ki. Hozzátette: a német egyesítéshez nyújtott magyar segítséget viszonozni kell az EU-csatlakozáshoz nyújtott határozott támogatással. Vendéglátója, Martonyi János kifejtette, hogy Magyarország kereskedelmi kapcsolatai a német egyesítés után visszaestek az úgynevezett keleti tartományokkal, s Budapest évek óta keresi a megoldást a forgalom növelésére. Bernhard Vogel találkozott Mádl Ferenc köztársasági elnökkel, este pedig részt vett Wilfried Gruber budapesti német nagykövet fogadásán a német egység 10. évfordulója alkalmából. ______■ W ELBAU BT. Ingatlanközvetítés, építőipar. értékbecslés, költségvetés- készités. Pécs. Király u. 75/1. Tel/fax: 72/335-199 E-mail: welbauii dravanet.hu Kínálunk Pécsett:- Magyarürögi úton 330 nm-es, három- szintes családi ház, gyümölcsös 22 MFt- Üszögkiserdőben 54 nm-es lakás beépíthető tetőtérrel, udvarral 5,2 MFt- Hunyadi úton 150 nm-es, kétlakásos kertes ház 18 MFt- Rózsadombon fszt.-i, 3 szobás, 70 nm-es lakás, saját tárolóval 6,2 MFt- Belvárosban 60 nm-es, 2,5 szobás társasházi lakás 7,8 MFt Vidéken:- Nagypeterden 80 nm-es családi ház pécsi 1,5 szobás lakásra cserélhető, vagy eladó 4 MFt- Tabon 930 nm-es telken 262 nm-es családi ház parkosított kerttel, úszómedencével 10 MFt- Kaposváron ipartelep irodaépülettel, műhelyekkel, 10 db garázzsal 32 MFt- Kaposváron ipartelep irodaépülettel, műhelyekkel, 10 db garázzsal 32 MFt- Kárászon 80 nm-es ház gazdálkodásra alkalmas területtel 3 MFt- Várdombon 20.000 nm diófás gyümölcsös betonúttal 15 MFt- Dombay-tónál 1097 nm-en kétszintes hétvégi ház pihenőkerttel 10 MFt- Balatongyörökön 759 nm-es beépítetlen terület 1,65 MFt •47358* VARJUK ÖNT haBHH ÚJ LAKÁSBA költözne, melyre 2000-ben még szoc.pol., áfa és kedvező hitel igényelhető. Most akciós áron kínáljuk sorházainkat:-Bogidon 106 eFt/nm- Pécsújhegyen 126 eFt/nm- Móricz Zs. tér 160 eFt/nm- Munkácsy M. u. 126 eFt/nm Tervdokumentációs anyaggal, referenciákkal és ingyenes hitelügyintézéssel állunk Ügyfeleink rendelkezésére. MURETTO BT. Cím: Pécs, Bartók B. u. 44. Nyitva.: H-P.: 8.30-16.00-ig Tel./fax: 72/333-451, Tel.: 72/222-247 / Zöldövezeti, panorámás, igényes kivitelű ÚJ LAKÁSOK korlátozott számban leköthetők a Szekszárd, Cseri János utcai épülő lakóparkban. Szoc. pol-támogatás, áfa-visszatérítés és kedvezményes hitel igénybe vehető. Kulcsrakész ár: 145.000 Ft/m j mely a telekhányad vételárát és az áfát is tartalmazza. Átadás: 2000. november. Részletfizetési lehetőség az építés ütemének megfelelően. Kizárólagos értékesítő: SőŐS 6 SKQOJACS Szekszárd, Augusz I. u. 1-3. II. emelet/215. Telefon/fax: 74/415-869 mobil: 06-30/222-4638 Harsányi Erzsébet í ~ t 0 3 u s n i # Is E V A 1 7400 Kaposvár, 1 Főu.22. \jel/(ax: 82/427-879 mail: info@sevax.hu www.sevax.hu • E ^1 ÁRUHÁZ PÉCS BELVÁROSÁBAN- 464 m1 eladótér, 203 m’ raktár, saját parkoló, 4 éves épület. Ár: 72 M Ft (bruttó) ÜZLETHELYISÉG KAPOSVÁRON- Honvéd u., 85 m’-es, nagy üvegportálokkal Ár: 7,9 M Ft+áfa- SZIGETVÁRON, belvárosban 345 ní-es ÜZLETHELYISÉG Ár. 21 M Ft KERESKEDELMI TELEPHELY KAPOSVÁRON- 9000 m', összközmüves telek, 3000 m' raktárhelyiségek, irodákkal, bemutatóteremmel, szociális helyiségekkel. Ár: 65 M Ft+áfa- KAPOSVÁR-TOPONÁRON (központhoz közel) 5 éve épült, 190 m’-es, tetőteres CSALÁDI HÁZ. Ár: 10 MFt-KAPOSVÁRON, belvároshan 130 m’-es CSALÁDI HÁZ garázzsal. Ár: 12,9 M Ft, Balatoni és környéki eladó telkeket, nyaralóházakat, (félkészét is) apartmanokat keres-kínál CM & Mágus Utazási és Ingatlanforgalmazó Iroda 8638 Balatonlelle, Úszó u. 2. Telefon: 85/351-787, ______06-20/952-6014 (21979) T ÁRSASHÁZ ALAPÍTÁS, „LAPÍTÓ OKIRAT MÓDOSÍT« V HIVATALOS ÉRTÉKBECSLÉS /MM CANDY GROUP KFT. INGATLANIRODÁJA Pécs, Irgalmasok u. 5.1. em. 113. ad-vesz, közvetít • pécsi lakásokat • családi házakat (Baranya megye területén) • Balatoni és harkányi üdülő és kereskedelmi ingatlanokat. Széles kínálatunkból telefonon, faxon és személyesen is kérhet információt Megbízás díjmentes! Tel.: 72/479-661, 72/212-277/122 V Mobil: 06-70/212-5683 J I l I >