Tolnai Népújság, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-03 / 232. szám
2000. Október 3., Kedd MEGYEI TÜKÖR Tolnai Népújság - 3. óul Mondom A Magamét VENTER MARIANNA Szolgáltatás A szolgáltató és a szolgáltatás szavak azt sugallják, hogy valaki, vagy valami a mi érdekünkben, a mi javunkra végez ilyen-olyan tevékenységet. Természetesen ellenszolgáltatásért, azaz a pénzünkért. A dolog normális körülmények között úgy működik, hogy a két fél, a szolgáltató és az ellenszolgáltató azonos megítélés alá esik, egymásnak nem alá- és fölérendeltjei, hanem partnerei, egyenjogú társai. Nos, nem mindig így alakul a helyzet, s lehet találgatni, a kettő közül melyik az fél, amelyik néha fél. Szó szerint. Képzeljük el azt a hetven feletti nyugdíjast, aki a hétvégén kap egy dörgedelmes levelet, melyben a szolgáltató közli, hogy díjhátralék miatt a jövő hét keddi napján megszünteti a szolgáltatást. Punktum. A rémült, idős ember a gyerekeihez fordul, az egyik hétfő reggel rohan is a szolgáltatóhoz. Ott azt mondják, hogy egy februári (!) számlát valami adminisztrációs hiba folytán ők, vagyis a szolgáltató, nem küldtek ki. Augusztusban ezt a hiátust pótolták, s lám, még mindig nem érkezett be a pénz. Az utód hazarohan, követeli felmenőjén az augusztusi számlát, ám az győzködi, nem kapott ilyet, higgye el. El is hiszi, mert a szülők gondosan, a hasonló vegzatúrától rettegve, azonnal kifizetik a számláikat, ahogy postán megkapják. Utód vissza a szolgáltatóhoz, s kéri, mutassák meg a nyomát, hogy az ominózus számla kiment a fogyasztóhoz. Csakhogy ezt nem tudják megtenni, mert nem tértivevényes a számla, nyoma nem marad a küldésnek. Ez klasszikus patthelyzet, mert egyik fél sem tudja igazát bizonyítani. Sem a szolgáltató, sem az ellenszolgáltató. Csakhogy amíg az egyik nem sokat tehet, addig a másik retorziókkal élhet, s a jelek szerint él is. Nincs pótszámla, nincs új felszólító levél, kikapcsolás van, két nap alatt. Mi történik, ha valaki megbetegszik, vagy elutazik? Nos, csak any- nyi, hogy az ellenszolgáltatóból kiszolgáltatott lesz. Megkérdeztük olvasóinkat: Mit szólnak az olimpiai szerepléshez? Parádés záróünnepséggel ért véget vasárnap a XVII. nyári olimpia Sydney ben. Aki nézte a közvetítéseket, tapasztalhatta, hogy nagyon jól szervezett, vidám hangulatú játékok zajlottak az ausztrál fővárosban. Olvasóinkat arról kérdeztük, hogyan vélekednek a magyar csapat olimpiai szerepléséről. Molnár Ákos zeneiskolai tanszakvezető:- Magyarország a játékokon résztvevő 200 ország közül a 13. helyet szerezte meg az éremtáblázaton. Azt hiszem, ehhez nem kell kommentár, ez szívet melengető, felemelő érzés mindannyiunknak. Farkas Márta üzletvezető:- Imádom az olimpiát, éjjelnappal néztem a közvetítést, amikor csak időm engedte és borsódzott a hátam a gyönyörűségtől. Nagyon örültem az úszók teljesítményének, bár nem egészen úgy sikerült, ahogy szerették volna, a vízilabda csapat teljesítménye pedig egyenesen utánozhatatlan élmény volt. Nagyon sajnáltam Kőbán Ritát, nagy sportembernek tartom, aki megérdemelte volna, hogy szebben búcsúzzon. C s ö t ö n y i László főiskolai hallgató:- Rendszeresen néztem a tévében a játékokat, képes voltam hajnalban felkelni, hogy lássam a legizgalmasabb számokat. Nagyon örültem a kajak-kenusok teljesítményének, ami minden várakozást felülmúlt. Úgy vélem, hogy az éremverseny 13. helyének nagyon örülhetünk, mert egy ilyen Ids országtól hatalmas teljesítmény ez a nyolc aranyérem. Pintér Gabriella magán-ének- tanár:- Amikor csak tehettem, a tévé előtt ültem. Nagyon drukkoltam a kézilab- dás lányoknak és sajnálom, hogy nem sikerült nyerniük a döntőben. Az ő esetükben is és a női kajak négyes esetében is azt éreztem, hogy még mindig nem tökéletes olykor a csapatmunka, ilyen nagy gólarányú vezetés, illetve előny mellett nem szabadna vereséget szenvedni, vem Erdők és fák hete A Tolna Megyei Állat- és Természetvédelmi alapítvány az Állatok Világnapja alkalmából hét végén megrendezte Gemencben családi hétvégéjét. Kétszázötven-háromszáz család jött el ebből az alkalomból a Gemenci Szabadidő Központba. Állatvédelmi programok, vetélkedők zajlottak. A központ készül a további rendezvényekre. Tavasszal rendezik meg az ős- amatőr kettesfogat-hajtó verse- honos magyar állatokat bemutató nyékét is rendeznek, különleges kiállítást. Készül az ál- Ezen a héten az erdők és fák latok élőhelye. Jövőre egyébként hetét tartják, várják a fiatalokat főleg, de az idősebb korosztály is megtalálja a kellemes idő eltöltésének módját. Tegnap délelőtt szabadhidvégi általános iskolásokkal találkozhattunk. A kisvasúttal megtekintették az erdőt, kellemesen telt napjuk a szabadidő központban. FOTÓ: BAKÓ JENŐ A bukovinai székelyekről - Salt Lake Cityben Családfakutató konferencia magyar részvétellel Szeptember 22-24. között rendezték meg Salt Lake Cityben a Közép-Kelet-Euró- pai Családfakutató Egyesület (angol rövidítéssel FEEFHS) konferenciáját. Az egyesületet Kanadában és az Egyesült Államokban élő, de Közép-Kelet-Európát kutató tagok alkotják. Idén első alkalommal hívtak meg előadókat Európából: egy angol és német kutató mellett Rudolf László, a bukovinai székely anyakönyvek kutatója képviselte Magyar- országot. Rudolf László tavaly december óta közösen dolgozik Elizabeth Longgal (San Diego) az andrás- falvi anyakönyvek számítógépes feldolgozásán. A mormon fővárosban megtartott konferenciára is közösen készültek fel. A Holiday Inn szállodában három napon keresztül egyszerre négy szekcióban zajlottak az előadások, a „magyarok” vasárnap kerültek sorra. Elizabeth Long a bukovinai székelyek mozgalmas történetéről, a kanadai és amerikai kivándorlásról illetve az ehhez kapcsolódó kutatásairól tartott két előadást. Rudolf László a bukovinai székely anyakönyvek számító- gépes feldolgozásáról és romániai kutatóútjairól tájékoztatta az érdeklődőket. Első előadását magyarul tartotta - a fordításban Dégh Linda néprajztudós, az Indiana Egyetem profeszszora segédkezett -, a másodikat viszont közkívánatra angolul adta elő. Dégh Linda nemcsak a tolmácsolásban vállalt szerepet, hanem néprajzi ismereteivel többször kiegészítette az elhangzottakat és válaszolt a hallgatóság kérdéseire is. Az előadásokat követő kötetlen beszélgetésen Rudolf László bemutatta a Székely Szövetség munkáját és átadta Potápi Árpád elnök ajándékait. A tanácskozás résztvevői meglátogatták a világhírű Mormon Család- történeti Könyvtárat, melynek többek között igen gazdag magyar anyaga is van. A könyveken felül itt őrzik a világ szinte összes országában mikrofilmre vett anyakönyvek másolatait is, melyeket a helyszínen tanulmányozni lehet. A konferenciát záró vacsorán többen méltatták Magyarország vezető szerepét a közép-kelet-európai változások elindításában, melyeknek köszönhetően nemcsak a határok, hanem a levéltárak is meg- nyütak a külföldi kutatók előtt. Több előadót emlékplakettel jutalmaztak sok éves kutatói munkájukért Az „újoncok” közül Elizabeth Long és Rudolf László részesült ebben az elismerésben. ■ Fordulópontokról a múzeumban Történelmi előadás-sorozat A Wosinsky Mór Megyei Múze- Dr. Varga J. János „Buda vissza- lődőknek. A sorozat záró előadá- um a millennium alkalmából vétele” címmel tartott előadást a sát dr. Ormos Mária tartja majd „Fordulópontok Magyarország héten, október 25-én, szerdán, 16 november 29-én, a téma: Tria- történetében” címmel rendez elő- órától pedig dr. Katus László a ki- non. adás-sorozatot. egyezésről beszél majd az érdek- ____________________________S Hírek ROMA NAP Ozorán. Az idén már negyedszer rendezi meg az ozorai kisebbségi önkormányzat a hagyományos roma napot október 14-én, szombaton. A kispályás foci bajnokságra tizenkettedikéig lehet jelentkezni a 74-498-235-ös telefonon. A nevezési díj 2000 forint. Az előző rendezvényeken 10-12 csapat küzdött a Roma kupáért, még Somogy megyéből is érkezetek versenyzők. A nap bállal zárul, a zenét a Wamp együttes szolgáltatja. A rendezvény nyilvános, s annak eseményeire mindenkit, nem romákat is várnak a rendezők. NEVELŐTESTÜLETI TRÉNINGEN vettek részt a szekszárdi 2. Számú Általános Iskola és Diákotthon tanárai a Fadd- Dombori BM üdülőben. Mint ismert, az iskola tavasszal sikeresen pályázott az Oktatási Minisztérium által kiírt Comenius 2000 programra, s ennek keretében került sor két napos nevelő- testületi tréningre. A tréningen a nevelőtestület Szabó Győzőné tanácsadó vezetésével, a partnerközpontú iskolaműködéssel kapcsolatban kapott segítséget. VÉRADÁS. A dombóvári kórház munkatársai kedd reggel fél nyolctól délután két óráig véradásra várják azokat, akik segíteni szeretnének embertársaikon. A NAGYCSALÁDOSOK Tolnai Egyesülete október 5-én, 18 órától tartja soron következő összejövetelét. A fő témák: a hétvégi sportnap, illetve a tervezett kiállítás előkészületei. VEZETŐSÉGI ÜLÉST tart ok tóber 5-én, csütörtökön a Magyar Vöröskereszt Tolna Megyei Szervezete székházában. A 15 órakor kezdődő ülésen Martin János megyei titkár beszámol a véradásszervezés idei első nyolc hónapjának eredményeiről és a soron következő feladatokról. A közúti, illetve társadalmi elsősegélynyújtás helyzetéről Gulyás Katalin főmunkatárs ad tájékoztatást. HORGÁSZVERSENY. A Hőgyészi Sport Horgász Egyesület október 14-én tartja hagyományos őszi házi versenyét. Az egyesület tagjai számára a horgászverseny ezen a napon reggel 8 órakor kezdődik. KÉZISZERSZÁMOKAT, gáz palackokat loptak el egy dunaföldvári feltört tanyából. A kár 120 ezer forint. KÉTMILLIÓT MEGHALADÓ a kár egy paksi lakástulajdonosnál, akitől arany ékszereket és készpénzt vittek el egy lakásbetörés során. Kisebbségek napja - Szekszárdon Követhetetlen a nemzetiségi fejkvóta felhasználása Német Színház, nemzetiségi óvodák, ösztöndíj. Nemzetiségi környezetben rendezik meg a Kisebbségek napját. Szekszárd Ülést tartott tegnap délután a Tolna Megyei Német Kisebbségi Önkormányzatok Szövetsége, melyről dr. Józan Jilling Mihály elnök tájékoztatta lapunkat. Az első témakör a Német Színház működése volt. Dávid Zsuzsa igazgató az elmúlt két év sikereiről, eredményeiről számolt be, majd elmondta, ha a színház a már elért színvonalat tartani akarja, át kell alakítani a támogatás rendszerét. Felmerült az úgynevezett Tájoló alap létrehozásának a gondolata. A színházak támogatási rendszere a helyben működő társulatokban gondolkodik. A Német Színháznak azonban nnden művésze utazik. Szoboszlai Máténé, a Humán Szolgálatok Központja nemzetiségi referense a megyében működő német nemzetiségi óvodák helyzetéről adott tájékoztatást. E téren is sok az eredmény, de a helyzet egyáltalán nem megnyugtató. Sok helyen nincs meg a nemzetiségi óvodákban dolgozóknak a megfelelő képzettsége, az óvodavezetők nem buják a nyelvet. Felhívja a szövetség a kisebbségi önkormányzatok figyelmét arra, hogy nézzék meg a kisebbségi oktatási pénzek felhasználását. Visszalépésnek ítélte meg a szövetség, hogy az idén először nem úgynevezett pántlikázott pénz a kisebbségi oktatást támogató fejkvóta. Erről mindig a költség- vetési törvényben döntenek. Korábban csak elkülönítetten, célhoz kötötten lehetett felhasználni, most viszont követhetetlen a kisebbségi a fejkvóta felhasználásának sorsa. A szövetség ebben a tanévben is 10, a megyében élő és megyei középfokú intézményben tanuló diákot támogat havi 5 ezer forint ösztöndíjjal. A támogatásokat pályázat alapján ítélték oda. Felosztottak a kulturális alapból közel félmillió forintot nemzetiség rendezvények, gyűjtemények és kiadványok támogatására. Az idén először nem Budapesten, hanem vidéken, jelesül Szekszárdon rendezik meg a kisebbségek napját, amelyen a kormány, a parlament és mind a 13 kisebbség képviselői is jelen lesznek. Az ENSZ december 16-át nyilvánította a kisebbségek napjának. ihábosi Tisztelt álláskeresők! Tisztelt munkáltatók! A Tolna Megyei Munkaügyi Központ Bonyhádi Kirendeltsége a 2000. év őszén is megrendezi a KIRENDELTSÉGI ÁLLÁSBÖRZÉT IDEJE: 2000. október 3. (kedd) HELYE: Bonyhádi Kirendeltség Bonyhád, Perczel u. 13. Az állásbörze napján kiemelt támogatásokkal várjuk a munkáltatókat és a leendő munkavállalókat. Tolna Megyei •. Munkaügyi Központ A Városi Sport- és Szabadidő Központ meghívására onnnifl Új műsorral, szeretettel várja Önt ^ ' ** ^ Z KJ U VJ... és kedves családját a világhírű Szekszárdon, a Sportcsarnok melletti területen, október 6-tól október 8-ig CliÚJ—V és SZTÁR vendégei MISSISSIPPI ALLIGÁTOROK ÉS TIGRIS PITH0N0K ATTRAKCIÓJA MACSKA-KUTYA REVÜ PÓNIK ID0MÍTÁSA RICSI, AZ OKOS MATEMATIKUS PÓNI AZ ÁLLAMI ARTISTAKÉPZŐ VÉGZŐSEI A LEVEGŐ HERCEGNŐJE t KALAND A BOLONDOS TAXIVAL 1 Fűtött nézőtér, fűtött sátor! LÁTVÁNY MEGllEPETES HUMOR ____________________________________^ E lőadások időpontjai: október 6-án, pénteken 18.00 órakor: október 7-én, szombaton 15.00 Egy családi tradíció egyedüli örököse, minket a név kötelez! és 18 órakor: október 8-án, vasárnap 15 és 18 órakor. Jegyek elővételben is kaphatók a cirkusz pénztáraiban, vagy telefonon megrendelhetők: 06-30/222-4298 telefonszámon. Pénztár nyitás de. 10.00 órakor. t