Tolnai Népújság, 2000. szeptember (11. évfolyam, 205-230. szám)

2000-09-02 / 206. szám

4. oldal - Tolnai Népújság TOLNAI TAJAK 2000. Szeptember 2., Szombat Szükség van a társulásra A Sárköz-menti Önkor­mányzati Társulásra a ben­ne résztvevő települések ve­zetői szerint szükség van - fogalmazódott meg a társu­lás legutóbbi, Dombodban rendezett ülésén. Fadd-Dombori A szerveződés eddigi tevékeny­ségét értékelendő elhangzott, hogy a társulás viszonylagos nagysága miatt a jövőben két al­központtal - Tolna és Decs - működhetne tovább. A szerve­zet egészére azonban továbbra is szükség van, elsősorban az ér­dekérvényesítés hatékonysága, a pályázati lehetőségek jobb ki­használása érdekében. Az érdekérvényesítés lehető­ségeivel kapcsolatban egyéb­ként a társulás stratégiai progra­mot kíván megalkotni, a vállala­ti stratégiai tervek mintájára. Ennek alapját egy szeptember 20-án, Szálkán tervezett össze­jövetelen szándékoznak lerakni. Az ülésen szó esett a társulás településeinek egy egész napos közös rendezvényen történő be­mutatkozási lehetőségére is. Az október 7-re tervezett esemény a bogyiszlói szürethez kapcsolódik, benne az egymás közötti ügyessé­gi, illetve főzőversennyel, amatőr művészeti csoportok fellépésével és a települések jellegzetességeit bemutató „kiállítással”. ■ Miniszteri zászlóátadás A szeptember végén esedé­kes medinai millenniumi rendezvény is téma volt a he­lyi képviselőtestület ülésén. Medina A községben szeptember 29-én rendezik a magyar államiság ezeréves évfordulóját. Ezen a napon dr. Rockenbauer Zoltán, a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumának vezetője adja át a kormány millenniumi zász­laját Medinának. Az ünnepség keretében idén négyen vehetik át a Medináért Emlékzászlót. Az ülésen prózaibb témák is napirendre kerültek. A költség- vetési beszámoló alapján idő­arányosan jónak mondható a büdzsé félévi helyzete. A szennyvízcsatorna-beruházás készültségi foka 68 %, amely a terv felett van. Ugyancsak Medi­nával kapcsolatos hír, hogy az idei tanévet szebb környezetben kezdhették meg a gyerekek a helyi óvodában és az iskolában. A parkettet 250 ezer forintos költséggel teljes körűen felújí­tották, az önkormányzat dolgo­zóinak és közhasznú munkások közreműködésével, az iskolá­ban pedig immár tornaszoba is a diákok rendelkezésére áll. ■ Eladás, vétel, korszerűsítés Több millió forint sorsáról döntöttek Rendkívüli ülést tartott a héten a tolnai képviselőtes­tület. A városatyák a legna­gyobb figyelmet a közvilágí­tás rekonstrukciójának, il­letve a zeneiskola tetőfelújí­tásával kapcsolatos napi­rendnek szentelték. Tolna E két témán kívül a testület elfo­gadta a dombori gyermektábor -Tolna tulajdonában levő részé­nek - megvételére vonatkozó^ vál­lalkozói ajánlatot. Jóváhagyták az Általános Nevelési Központ a közoktatási pótlékok emelésére vonatkozó kérelmét. Döntöttek egy, a város által korábban el­adott építési telek - amelyen a ve­vő az eladás után felfedezett egy, a beépítés lehetőségét korlátozó, addig ismeretlen szennyvízcsa­tornát - visszavásárlásáról. Hatá­rozatot hoztak arról, hogy a mözsi Kossuth utcai csapadék el­vezető rendszer kiépítésére a pá­lyázaton nyert és a költségvetés­be beépített összegen felül mint­egy 2,2 millió forintot az általá­nos tartalékból biztosítanak. El­határozták továbbá, hogy névér­téken (félmillió forintért) értéke­sítik a Tolnaplast Kft-ben meglé­vő önkormányzati tulajdonrészt, illetve, hogy igényt tartanak a dombori Vízmű üdülő Tolnára eső részének megvásárlására. Olcsóbb közvilágítás A közvilágítás (valamint a köz- világítási hálózat bővítése) már korábban elhatározott terve min­denképpen a jövőbeni olcsóbb üzemeltetést jelenti. Nem mind­egy azonban az, hogy a rekonst­rukció mennyibe kerül a város­nak. Mint azt egy héttel korábban megírtuk, a döntéshozók két ajánlat közül választhattak. A bi­zottsági üléseken elhangzottak­nak megfelelően tulajdonképpen nem ^ volt vita arról, hogy a DÉDÁSZ Rt. előzetes ajánlata a kedvezőbb, ennek megfelelően döntött a testület az áramszolgál­tató ajánlata mellett. Stróbl József képviselő az ülésen megköszönte képviselőtársainak, Letenyei Ró- bertnek és Takács Jánosnak: an­nak ellenére, hogy a testület ko­rábban már elfogadott egy másik cég által adott előzetes ajánlatot, tovább keresték egy olcsóbb meg­oldás lehetőségét, amelynek ré­vén 50 millió forintot takarít meg a város. Dr. Szilák Mihály polgár- mester nem kisebbítve a két kép­viselő érdemeit, a megspórolható összeg fent említett mértékét túl­zónak tartotta, a várható megta­karítást több tízmillió forintban jelölte meg. Hogy ez pontosan mennyit jelent, az majd a kiviteli tervek elkészülte után derül ki. Név szerinti szavazás Kisebb jelentőségűnek tűnt, mégis csak a legnagyobb horde­rejű kérdéseknél alkalmazott név szerinti szavazást hozott a zene­iskola felújításával kapcsolatos napirend. Az előzmény: a zeneis­kola tetőszerkezetének felújításá­ra egy vállalkozás olyan ajánlatot tett, amely szerint a munka elvég­zése fejében egy önkormányzati tulajdonú telket kér, amely egyébként a vállalkozás szom­szédságában terül el. (A vásártéri volt Volán telep környékéről van szó, a terület jelenleg meglehető­sen elhanyagolt állapotban van.) A képviselők többsége úgy vé­lekedett, hogy az önkormányzat nem járna rosszul ezzel az ügy­lettel: egyrészt a millenniumi ün­nepségekre részben renovált ze­neiskola beázó, - ezért az eddig elkészült munkákat is veszélyez­tető - tetőzetének felújítása ha­laszthatatlan, másrészt mert meglátásuk szerint az említett tel­ket nem lehetne annyiért eladni, mint amennyibe a tetőfelújítás kerülne. A többség ugyanakkor azt is fontosnak tartotta, hogy a tetőfel­újítás és a telekeladás ügyében is külön pályázatot írjon ki a város. Hosszú vita után - amely érintet­te az önkormányzati demokrácia működésének, a döntések átlát­hatóságának elvi kérdését is - há­rom határozat született. A testü­let támogatta a tetőfelújítást, és azt is, hogy erre a munkára nyílt pályázatot írjon ki a város. Takács János képviselő javaslatára név szerint szavaztak arról, hogy el­adják-e (pályázat útján) a kérdé­ses telket. Letenyei Róbert és Ta­kács János nemmel, a többi jelen­lévő képviselő igennel voksolt er­re a kérdésre. Bakaszigor után bulik ideje Lakótelepei napok az egykori laktanyában Tolna „Igazi” lakóteleppé nőtte ki magát a volt tolnai laktanyában a tiszti laká­sok felújítása révén létrehozott há­rom tömbnyi élettér. A nemrégen még kifejezetten sivár környékre manapság kifejezetten jó ránézni, az egyelőre kb. 40 családnak, zöm­mel fiataloknak otthont adó lakóte­lep mára megtelt élettel. Ennek megfelelően előbb-utóbb már be kellett következnie egy nagyobb szabású helyi illetőségű bulinak is. Az idő erre - a korábbi szórványos esti röplabdázások után - a múlt pénteken és szombaton jött el, a „Lakótelepi napok” keretében. A Folk György által főszervezett programokra az ott élők barátaikat is meghívták, így esténként 150- 200 ember is összegyűlt a „téren”, ahol röplabdázás, tábortüzezés, szalonnasütés, az IQ Brothers pro­dukciója, gyerekprogramok, ha­lászléfőző-, sütemény sütő-ver­seny, utcabál szórakoztatta a meg­jelenteket, illetve, hogy a terület egykori funkciójára is utaljunk: ko- vácsolta egységbe a bajtársakat. ■ PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete nyílt ajánlattétel útján értékesíteni kívánja a 797/12 hrsz-ú, 2145 négyzetméter nagyságú területét az alábbi feltételekkel: Az ajánlattevő köteles ajánlatában a terület felhasználására vonat­kozó elképzeléseit nyilatkozatban az eladó tudomására hozni. (A felhasználásnak összhangban kell lennie a Városrendezési Terv e területre vonatkozó előírásaival.) Az ajánlatok benyújtásának határideje: 2000. szeptember 11., 16 óra. Az ajánlatot Tolna Város Polgármesteri Hivatal Építési és Város- fenntartási Osztály címére kell benyújtani. 7130 Tolna, Hősök te­re 1. Tel.: 74/440-095. Az ajánlatok nyilvános bontására 2000. szeptember 11., 16.10 órakor kerül sor. Az ajánlatok elbírálása 2000. szeptember 12. napján történik. Az ajánlattevő fenntartja magának a jogot, hogy az ajánlattételt eredménytelennek minősítse. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS Tolna Város Önkormányzatának Képviselő-testülete a Fusz János Zeneiskola tetőszerkezet felújítási munkálatainak elvégzésére nyílt pályázatot ír ki. A pályázat részletes feltételei a Tolna Város Polgármesteri Hi­vatal Építési és Városfenntartási Osztályán megtekinthetőek. A pályázat benyújtásának határideje: 2000. szeptember 11., 15 óra. A pályázatot Tolna Város Önkormányzata Képviselő-testü­letének címére kell benyújtani: 7130 Tolna, Hősök tere 1. Tel.: 74/440-122. Az ajánlatok felbontásának ideje: 2000. szeptember 11., 15 óra. A pályázatok elbírálására 2000. szeptember 12-én kerül sor. Az ajánlatok elbírálásánál előnyben részesülnek a tolnai székhelyű vállalkozók. Az ajánlattevő fenntartja magának a jogot, hogy az ajánlat- tételt eredménytelennek minősítse. Kilátástalan helyzetben A kényszerköltözés után hol lakjon az öt fős család? (Folytatás az 1. oldalról) Lakáskérel­mükkel több­ször is fordul­tak az önkor­mányzathoz, és a polgár- mesterhez is eljutottak. Vagy elutasí­tásban része­sültek, vagy nem sok jóval Helyzetük nem egyedi biztatták őket. Másfél hete azonban a polgármes­ter megígérte, hogy keres megol­dást, kérve, hogy még egy hétig „húzzák ki” a jelenlegi helyükön. Borosék az egy hét leteltével te­herautóra rakták bútoraikat és megjelentek a városházán, azzal a meggyőződéssel, hogy aznap be­költözhetnek egy lakásba. Csalód­tak. Szerintük a polgármester nem is akart szóba állni velük, majd ké­sőbb sértően beszélt velük, meg­hazudtolta őket, és a rendőrséget is kihívta. (Erre azért volt szükség, mert Boros Szüveszter első indula­tában a Hősök terére akarta lerak­ni a bútorait, erről azonban szép szóval, minden erőszak nélkül le­beszélték a rendőrök.) Boros Szilveszteréknek mind­azonáltal a legjobban az fáj, hogy becsapottnak érzik magukat, sze­rintük a polgármester hitegette őket. Elkezdtek reménykedni, a csalódás után pedig még rosz- szabb idegi állapotba került mind a feleség, mind a gyerekek, akik­nek korábban is voltak ilyen jelle­gű problémáik. Dr. Szüák Mihály polgármester a rideg tényeket sorolja: sem üres bérlakása, sem szükséglakása je­lenleg nincs a városnak. (Egy je­lenleg „félig üres” bérlakás, amely­ben most - hangsúlyozottan átme­netileg - van egy lakó, a testület döntése alapján eladásra van kije­lölve.) Továbbá: Boros Szüveszterék nem jogosultak bérlakásra. A tol­nai önkormányzat rendelete értel­mében ugyanis aki öt éven belül értékesítette saját lakását, az nem kaphat bérlakást. Borosékon kívül egyébként több, mint húszán várnak bérla­kásra Tolnán. Lakáskérelmet a tör­vény értelmében nem lehet be­nyújtani, ha ugyanis megüresedik egy bérlakás, azt csak. pályázati úton lehet kiutalni. Ebben pedig nem a polgármester, hanem a nép­jóléti bizottság javaslata alapján a képviselőtestület dönt, amely mél­tányosságból el is térhet a rende­lettől. A „hitegetéssel” kapcsolatban dr. Szüák Mihály elismeri: valóban ígérte, hogy próbál megoldást ta­lálni, de ezt a segítséget egy esetle­ges (aljbérlethez történő hozzájá­rulás formájában tudta csak elkép­zelni. Arra ő még véletlenül sem gondolt, hogy Boros Szilveszterék szavait úgy értelmezik: egy hét múlva ő átad nekik egy lakáskul­csot. Hozzátette: ha Borosék úgy érzik, hogy ő méltánytalanul járt el velük szemben, ügyüket a kép­viselőtestület elé lehet vinni. Mindazonáltal a család helyzetét ő is küátástalannak ítéli. Boros Szüveszter azt mondja, neki veszítenivalója nincs, a csa­ládja érdekében minden követ meg fog mozgatni azért, hogy problémájuk rendeződjön. Ügyü­ket ismeri a megyei cigányszövet­ség vezetője, a közigazgatási hiva­tal roma referense, és most már az újságolvasók is. A kérdés azonban mégiscsak az, hogy elfogadható lakáskörülményeket ki tud terem­teni számukra? Becsöngettek Szedresen is A szedresi Bezerédj István Általános Iskolában is el­kezdődött a tanév. Idén minden évfolyamon két osz­tály indult. Az iskola elmondhatja magáról, hogy szakképzett számítástech­nika tanára, beszédfejlesztő pe­dagógusa, angol és német nyelv­tanára, gyógytestnevelője van, és egy készségtárgyat kivéve min­den tantárgyat hozzáértő, vég­zett, gyakorlattal rendelkező szakember tanít. Az oktató nevelő munkát segí­ti a nyelvi labor, a számítógépes terem, a természettudományos előadó és az Internet. Ez utóbbit a tavasszal rendezett jótékonysá­gi bál bevételéből valósították meg. Az önkormányzatnak kö­szönhetően az iskola felújítására 5 millió forintot költöttek. Mindezt a tanévnyitó ünnep­ségen mondta el az intézmény igazgatónője. Ezen a rendezvé­nyen búcsúztak el a nyugdíjba vonuló igazgatónőtől, Fejős Károlynétól, akinek 34 évi lelkiis­meretes munkája, szakmai hoz­záértése, szeretete hiányozni fog az iskola közösségének. Vita tankönyv-támogatásról Hitelt eddig még nem vett fel a község Nagyobb mértékű tan­könyv-támogatást szeretet­tek volna adni a képviselők, de a költségvetés helyzete ezt nem tette lehetővé. Sióagárd A helyi képviselőtestület e heti ülésén hosszabb vita után 2 ezer forintos tankönyvtámogatást sza­vazott meg minden sióagárdi álta­lános és középiskolásnak, vala­mint első diplomáját szerző nap­pali tagozatos főiskolásnak és egyetemistának. A vidéki iskolába járó 7-8. osztályosok részére uta­zási költségtérítést biztosítanak. A képviselők szerettek volna nagyobb összegű támogatást ad­ni, ám ezt a büdzsé aktuális hely­zeté nem tette lehetővé. Bár a költségvetési beszámolóból kide­rült, hogy az év elején beterve­zett 11 mülió forintos hitelt egy­előre nem vette fel az önkor­mányzat, ám az év végéig erre még sor kerülhet. A testület ezen kívül számos ha­tározatot hozott. Döntöttek arról, hogy pályázatot adnak be teleház létrehozására. Igent mondtak a Duna-Sió-Sárvíz Turisztikai Egye­sületbe történő belépésre. A tűzoltóság és a rendőrség beszámolója kapcsán a képvise­lők elismeréssel szóltak ezen szervek munkájáról, kiemelve Bogos József helyi körzeti megbí­zott tevékenységét. Elfogadták a funkcionális (a pe­dagógiai munkát segítő, nem köte­lezően előírt) taneszköz jegyzéket, amelynek alapján 2003-ig - pályá­zat segítségével -1,7 millió forintot terveznek erre a célra fordítani. ■ « 1 r

Next

/
Oldalképek
Tartalom