Tolnai Népújság, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)
2000-08-24 / 198. szám
I 2000. Augusztus 24., csütörtök HAZA I TÜKÖR Tolnai Népújság - 5. oldal Rendkívüli ülésnap az olajügyekről Az ügyészség megszüntette a nyomozást Pintér, Lezsák, Szabó és az MSZP-pénztámok ellen Nem igazolódtak Nógrádi Zsolt, az olajügyekben elhíresült tanú állításai, ezért a Fővárosi Ügyészség Nyomozóhivatala bűncselekmény hiányában megszüntette a nyomozást Pintér Sándor belügyminiszterrel, Lezsák Sándorral, Szabó Ivánnal, valamint az MSZP meg nem nevezett pénztárnokával szemben. Az Országgyűlés rendkívüli ülésén a pártok között személyeskedő vita folyt az olajügyek kapcsán. Budapest Az MSZP kezdeményezésére tegnap összeült parlamenti plénumon valamennyi párt szinte teljes létszámban képviseltette magát. Az ülés napirendjét, annak sürgős tárgyalását a vártnál is könnyebben megszavazta a Ház, közös határozat elfogadása azonban nehezebbnek bizonyult. Solt Pál, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, valamint a legfőbb ügyész beszámolt a képviselőknek az olajügyekkel kapcsolatban tett hivatali lépésekről. Polt Péter legfőbb ügyész a vádhatóság előző napi határozatát ismertetve kijelentette: nem igazolódtak azok a súlyos állítások, amelyeket Nógrádi Zsolt, az olajügyekkel foglalkozó parlamenti bizottság tanúja tett négy ismert közéleti személyiséggel kapcsolatban. így megszüntették a nyomozást az adócsalás bűntette és más bűncselekmények miatt indult ügyben Lezsák Sándor és Szabó Iván jelenlegi és volt parlamenti képviselővel szemben. De a Pintér Sándort ért vádak is alaptalannak bizonyultak, csakúgy, mint az MSZP meg nem nevezett pénztárnokát ért gyanúsítások. Polt Péter lapunk kérdésére elmondta, hogy az ügyészség köteles a jogerőssé váló megszüntető határozat után nyomozást elrendelni mindazok ellen, akiket a hamis vád gyanúja terhel. A legfőbb ügyész ugyanakkor arra figyelmeztetett, hogy a hamis vád bűncselekményét csak hatóság előtt tett vallomással lehet tettesként elkövetni. így tehát a sajtóban, vagy máshol megfogalmazott kijelentések alapján hamis váddal nem illethető senki. Polt Péter elmondta lapunknak: Pallag László kisgazda képviselőt a hatóság nem tanúként hallgatta meg. Jelenleg tíz ügyész foglalkozik az egyre terebélyesebbé váló, olajügyekkel kapcsolatos bűncselekmények felderítésével. A legfőbb ügyész szerint ez a létszám egyelőre elegendő. Tájékoztatása szerint olajügyekkel összefüggésben 1994 óta az ügyészség 274 esetben emelt vádat, jelenleg is 72 ügyben nyomoznak. Az Országgyűlésben tegnap felszólalók valamennyien a parlament, a politika, a politikusokba vetett bizalom visz- szaállításának fontosságát hangsúlyozták, közben azonban másokra mutogattak. Heves vitát váltott ki a Fidesz vezérszónokának kijelentése, mi szerint a szocialista kormányzás idején fellazult a jogi szabályozás, s ez tette lehetővé az olajbűnözés terjedését. Az MSZP vezérszónoka, Juhász Ferenc visszautasította vádakat, s közölte, hogy pártja semmilyen formában nem érintett. Turi- Kovács Béla a kisgazdák részéről azt vetette fel, korábban miért nem lehetett alapos vizsgálatot végezni. Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője azt szorgalmazta: az olajbizottság térjen visz- sza eredeti feladatához, s nevezze meg Kovács László MSZP-elnök és Stumpf István kancelláriaminiszter magánvitája az ülésteremben FOTÓ. EUROPRESS a politikai felelősöket. A MIÉP képviselője, Lentner Csaba ismét védte azt az állítását, hogy az olajügyek 1000 milliárd forint kárt okoztak az országnak. A polgári koalíció kormányának nincs takargatnivalója - fogalmazott Stumpf István kancelláriaminiszter, aki szerint az olajügyek keletkezése az előző kormány felelőssége, a mostani vezetésé az, hogy mindent megtegyen a bűnösök kézrekerítéséért. HORVÁT MAGDOLNA Diákigazolvány - októberig Jön az elektronikus érvényesítés Budapest Az újfajta diákigazolványok bevezetése óta először nem lesz gond az okmányok kiküldése körül - legalábbis ezt ígérte tegnapi sajtótájékoztatóján Gál András Levente, az Oktatási Minisztérium (OM) államtitkára. A tavalyi iskolakezdés tapasztalatai alapján az OM meghosszabbította a régi igazolványok érvényességi idejét, így azok október 31-ig lesznek használhatók. A diákokat tehát akkor sem érheti kár, ha szeptember végére nem készülnek el az új plasztiklapok. A minisztérium munkatársai ugyanakkor arra is felhívták a figyelmet, hogy sokszor nem a kivitelező miatt fordultak elő késések, hanem azért, mert az iskolák késve adták le a rendeléseket. A kormányzat most büntetéseket helyezett kilátásba azoknak, akiknek hibájából nem készülnek el a megadott határidőre az új kártyák. így talán jobban odafigyel majd iskola és kivitelező egyaránt. A tájékoztatón, azt is elmondták-, hogy várhatóan a második félévtől megváltozik a diákigazolványok érvényesítésének módja. Matricák helyett a közeljövőben a kártyákon található chipbe táplált jelekkel újítják meg a dokumentumokat. Az elektronikus érvényesítéshez azonban minden iskolának speciális berendezésre lesz szüksége, amit az OM a tanév második felében szerez be. Ennek azonban csak úgy lesz értelme, ha az összes kalauz, ellenőr és múzeumi jegyárus rendelkezik leolvasó készülékkel.- wHIREK RÖVIDEN Munkáspárti megmozdulás Az Országgyűlés feloszlatását és rendkívüli parlamenti, illetve önkormányzati választások kiírását követelte beszédében Thürmer Gyula, a Munkáspárt Országház előtti demonstrációján. A pártelnök az olajügyek miatt korruptsággal vádolta meg a magyar politikai elitet. Kedvezményes táborok A Fiatal Baloldal (FIB) szeretné elérni, hogy a jövőben minden fiatal évente legalább egy hetet kedvezményes áron nyaralhasson. Nyakó István, az ifjúsági szervezet alelnöke szerint az Ifjúsági és Sportminisztérium párt és ideológiai alapon osztja szét a jelenlegi támogatási keretet, és ezzel komolyan megnehezíti az egyébként az államtól önként átvállalt nyaral- tatás megszervezését. Oltási előkészületek Jól haladnak a péntek óta égő pusztaszőlősi földgázkút elzárását előkészítő műveletek. A Mól illetékesei hamarosan azt is meg tudják mondani, hogy mekkora veszteség érte a vállalatot a hatalmas föld alatti gáztározó fölött történt baleset miatt. A szakemberek munkáját most leginkább az nehezíti, hogy egyre több érdeklődő látogat a helyszínre „gáz- tűznézőbe”. Realbank-kifizetések Ha a felszámoló bíróság elfogadja a Realbank közbenső mérlegét, akkor már november közepétől megkezdhetik a hitelezők kifizetését. A felszámolóbiztos hangsúlyozta: az igények kielégítésének sorrendje független az összeg nagyságától és a kötvény fajtájától. A jogosnak ítélt összegek mintegy 17 milliárd forintot tesznek ki, novemberre pedig meglesz a fedezet is - tette hozzá a felszámolóbiztos. A Tisza-vidék fejlesztése A Tisza-völgyét ért rendkívüli környezet- szennyezések és természeti csapások okozta gondok orvoslásához komplex kormányprogram van szükség - jelentette ki Gönczy János Tisza-szamosi kormánybiztos. Ennek előkészítéseként a Kormánybiztosi Iroda egységes területfejlesztési koncepciót készített. Vita az egyeztetésről Magyar Bálint szabad demokrata pártelnök „érthetetlenül indulatosnak” tartja Áder János házelnök tiltakozását amiatt, hogy „az Országgyűlésben tapasztalható feszültségek feloldása” végett hatpárti egyeztetés összehívását kezdeményezte, amikor kedden Mádl Ferenc köztársasági elnöknél járt. A pártelnök jelezte, hogy a köztársasági elnök által szeptember 4-ére tervezett hatpárti találkozón újra javasolják elképzelésüket Mádl Ferencnek és a többi pártnak. Haderő-átalakítás A jövőre kezdődő laktanya-felújításokkal és lakásépítésekkel együtt csaknem 40 milliárd forintba kerül a haderő átalakításának 2003-ig tartó első szakasza. Szabó János, a humán ügyekért felelős helyettes államtitkár elmondta, hogy a jövő évi költségvetés tervezésekor már elkülönítik a felújításokra szánt pénzt. A létszámleépítéssel kapcsolatos személyi ügyeket a törvényben előírt felmondási és fizetési határidők megtartásával együtt 2001. június végéig kell lezárni. Horgászok védelmében A horgászjegyek kiadása kapcsán a jelenlegi szabályozás felülvizsgálatát ajánlja a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszternek Gönczöl Katalin országgyűlési biztos. Egyre kevesebben kedvelik a pártokat A Szonda Ipsos felmérése a nyugati országrészben augusztusban Augusztusban a Szonda Ipsos kutatása szerint a nyugati országrészben 5 százalékkal kevesebben tartották szimpatikusnak a Fideszt, mint az előző hónapban. A megkérdezettek 17 százaléka foglalt állást a legnagyobb kormánypárt mellett, így az MSZP 22 százalékos eredményével ebben az országrészben is visszaszerezte vezető pozícióját. A négy kisebb párt rokonszenvindexe érdemben hónapok óta nem változott: 50 40 30 20 10 2000. augusztus □ nyugati országrész ES az ország egésze Fidesz- MSZP MPP FKGP SZDSZ MIEP MDF egyéb párt bizonytalan, nem szavazna A z 1998. évi választáson és azóta is a felnőtt lakosság több mint fele a két nagy párt - a Fidesz-MPP és az MSZP - valame- f lyikében jelölte meg a számára legszimpatikusabb csoportosulást. Bár az utóbbi hónapokban csaknem 10 százalékkal kevesebben nyilatkoztak így, az alapállás változatlan: a Fidesz és az MSZP iránt megnyilvánuló rokonszenv akkor is, most is, nagyjából ötszöröse a további négy parlamenti párt által együttesen élvezett rokonszenv arányának. 1 és 3 százalék között mozog. Ezen belül az FKGP és az SZDSZ mind országosan, mint a Dunántúlon 3-3 százalékon, a MIÉP 2-2 százalékon, az MDF országosan 2, a nyugati megyékben 1 százalékon áll. Feltűnő, hogy növekvő azoknak a száma, akik pártválasztásukban bizonytalanok, vagy el sem mennének szavazni. Országosan a megkérdezettek 45 százaléka, a Dunántúlon 48 százaléka nyilatkozott így. Ez a mutató az 1998. évi választás óta nem volt ilyen magas. A biztosan szavazni kívánók körében az MSZP egy most vasárnap tartandó választáson országosan és a Dunántúlon is 47 százalék körüli eredményt érne el, a Fidesz pedig a szavazatok nagyjából egy- harmadát szerezné meg. A négy kisebb parlamenti párt jelenleg ebben a körben 3-5 százaléknyi támogatásra számíthatna. ___________________________________________EUROPRESS A kérdezés ideje: 2000. augusztus 4-13. A kérdezés módja: személyes, kérdőíves felmérés. Az alapsokaság minden felnőtt, állandó nyugat-magyarországi lakóhellyel rendelkező magyar állampolgár. A minta: 321 fő. A minta és az alapsokaság a nem, az életkor és a lakóhely típusa szempontjából azonosnak tekinthető. i