Tolnai Népújság, 2000. augusztus (11. évfolyam, 178-204. szám)

2000-08-19 / 194. szám

8. oldal - Tolnai Népújság ERRŐL - ARRÓL 2000. Augusztus 19., Szombat _____________Kalendárium_______________ Sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő HUBA nevű kedves olvasóinkat. Ősmagyar név, jelentése: ismeretlen. Védőszentje: Szent Hypátius püspök, akit 730 körül halálra kínoz­tak. A katolikus liturgikus naptárban Szent Bernát apát, egyháztanító (+1153). Édesanyja halála után belépett a fiatal ciszterci rendbe, amelyet felvirágoz­tatott. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent András vértanú emlékezete. HAJDAN: Augusztus 19-én 170 éve, 1830-ban született Apáti­pusztán Apáthy István '48-as tüzérhadnagy, jogász professzor, az Akadémia tagja. 100 éve, 1900-ban a Tolnavármegye híre szerint Szekszárd és Dombori között villamosvasút létesítését tervezte egy bécsi cég. 95 éve, 1905-ben helyezték el az új tolnai községháza alapkövét. Július 20-án 200 éve, 1800-ban avatták fel a bonyhádi evangélikus templomot. 115 éve, 1885-ben a Szekszárd Vidéke a cséplőgépek örvendetes helyi elterjedéséről adott hírt. 100 éve, 1900-ban Hőgyészen megyei tűzoltó­találkozó volt. 95 éve, 1905-ben avatták föl Simontornyán az új községházát. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 50. Mt. 19,13-15. Református: 5MÓZ. 22,1-12. Jn. 16,12-15. Evangélikus: Fii. 1,6-11. Mk. 9,42- 50. Ortodox: Róm. 13,1-12. Mt. 12,30-37. A NAP KÉL 5.46 órakor, nyugszik 19.49 órakor. A Hold kél 22.01 órakor, nyugszik 9.54 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 89 cm, Paks 240 cm, Dombori 266 cm, Árvízkapu 642 cm. A Sió Palánknál 182 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ Szekszárdon, vasárnap 14 órától: Szeri Árpád. Tel: 511-526. Fax: 511-500. Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/9669-185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618, és 06/20/9860-530. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790, 06/20/ 9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Dzsenifer, Buddha, Récsöl Volt, aki Billclintonnak akarta nevezni a fiát Budapest Napjaink legnépszerűbb ke­resztnevei az Alexandra és a Dávid. A névadási statisz­tikák tanúsága szerint az 1996. évben is ezek vezették a keresztnevek toplistáját. Érdekes megfigyelni, hogy a rend­szerváltás előtti években a szülők a mainál konzervatívabbak voltak névadáskor. Dr. Raátz Judit főis­kolai docens, aki a névtan szak­avatott ismerője, lapunknak el­mondta: a lányos szülők keresnek inkább nem szokványos nevet vényt nyújthat be az általa válasz­tott név engedélyeztetésére a Ma­gyar Tudományos Akadémiához, ahol szakvéleményt készítenek a név bejegyezhetőségéről. Ez alap­ján az illetékes anyakönyvvezető dönt, ám ha válasza elutasító, a szülők a Belügyminisztériumnál fellebbezhetnek. Az elmúlt néhány évben több mint 250-en kérvényezték a Dzsenifer nevet, amely adható, de kizárólag magyar helyesírással. Az anyakönyvezésre nem javasolt nevek skálája igen színes. Szíve­sen látták volna a Zápor, Kisher- ceg, Buddha, Bolygó vagy Roma­it LEGGYAKRABBAN VÁLASZTOTT NEVEK TOPLISTÁJA 1983-87 KÖZÖTT 1999 Fiúk Lányok Fiúk Lányok Gábor Katalin Dávid Alexandra Tamás Anita Bence Vivien Péter Andrea Dániel Fanni Zoltán Tímea Tamás Viktória László Zsuzsanna Márk Dóra gyermeküknek, míg a kisfiúk ese­tében jobban ragaszkodnak a ha­gyományokhoz. A szülők a Ladó-Bíró féle Ma­gyar utónévkönyvből, vagy az Új magyar utónévkönyvből választ­hatnak nevet gyermeküknek. Ezekben a könyvekben több mint 2600 keresztnév található. Aki itt nem akad megfelelőre, az kér­rio keresztnevet fiúknak, lányok­nak pedig Kimberlyt, Csirít, Flori­dát, Récsölt, vagy Charbtte-ot. Az újszülött nevét először a kórházban jegyzik le. Egy vidéki szülésznő elmondta: előfordult, hogy egy mama az Egyesült Álla­mok elnöke után Billclintonnak szerette volna anyakönyveztetni kisfiát. - ré ­Új atlaszok a Cartographiától Megújult külsővel, felfrissített tar­talommal, határidőre, az iskolaév kezdete előtt jelent meg a Cartographia, a legnagyobb hazai térképkiadó gondozásában az is­kolai tananyaghoz szükséges vala­mennyi atlasz. Kevesen gondol­nák, hogy a tankönyvellátásban résztvevő kiadók közül a Cartographia a legnagyobbak kö­zött van - mondta Papp-Váry Ár­pád igazgató. Az alsó-, a közép és a felsőoktatási intézmények legtel­jesebb, a magyar oktatási rend­szerhez készített földrajzi és törté­nelmi atlaszai a Cartographiánál készülnek. A legkisebbeknek ajánlott az Első atlaszom, amely Magyarország, Európa és a Föld országainak a legfontosabb alap­térképeit közli. A 12-16 éves tanu­lóknak készült földrajzi atlasz ki­egészítve és felfrissítve tartalmaz­za a korábban már jól használha­tónak bizonyult oldalakat. A kö­zépiskolai földrajzi atlasz is tartal­mában igazodik a tantervekhez és a tankönyvekhez. A térképek csaknem egyharmada hazánk ter­mészeti, gazdasági, társadalmi és politikai viszonyait tárgyalja. A történelmi oktatást segítő, három korosztály számára készült törté­nelmi atlaszok is időben ott lesz­nek a tankönyveket árusító bol­tokban és iskolákban. Az atlaszok árai az előző évhez viszonyítva az infláció alatti mértékben, mintegy 5 százalékkal drágultak. (14845) Három kilós szőlőfürtök Szekszárdon, a Kossuth Lajos utca 58. szám alatt Szabó Imre házánál rekord nagyságú szőlőfürtök teremtek, van amelyik eléri a három kilót is. Az udvarban, a lugasban hat Zalagyöngye tő van, melyről mintegy hét mázsa szőlőtermés várható. fotó= gottvald károly Focilabda nagyságú daganat A férfi keressen, az asszony főzzön A csehek többsége a hagyományos közép-európai család-modell híve: a férfi tartsa el a családot, az asz- szony pedig gondoskodjék a gyere­kekről, végezze a házimunkát - de­rült ki abból az országos felmérés­ből, amelyet augusztusban készí­tett a prágai Közvélemény-kutató Intézet. A megkérdezettek 66 szá­zaléka úgy vélte, hogy a család anyagi alapjainak biztosítása első­sorban a férj dolga, míg 79 százalé­kuk szerint a feleség feladata a fő­zés, a mosás és a vasalás. Ugyanak­kor az emberek 80 százaléka azt állítja, hogy a társadalmi, közössé­gi kapcsolatokat mindkét félnek ápolnia kell. A családi kasszát a csehek 60 százaléka szerint a há­zastársaknak közösen kellene ke­zelniük. Ami a belső, intim kap­csolatokat illeti, mindkét félnek egyaránt kell kezdeményeznie - mondta a megkérdezettek 68 szá­zaléka. A gyerekekről való gondos­kodás a megkérdezettek fele sze­rint elsősorban a nők feladata, míg 49 százalék úgy véli, hogy ebből mindkét szülőnek egyaránt ki kell vennie a részét. Takarítás: 50 szá­zalék szerint ez kizárólag az ass­zony dolga, 49 százalék szerint kö­zös feladat, egy százalék pedig azt tartja, hogy ez inkább férfimunka. A megkérdezettek 52 százaléka szerint mindkét partnernek ápol­nia kell szakmai karrierjét, míg 41 százalék szerint ez főképpen a csa­ládfenntartó férfióigye. Ezen a té­ren a megkérdezetteknek csupán egy százaléka részesítené előny­ben a nőket. ■ Rálőtt a kutya A Románia keleti részén fekvő Navodari üdülőhelyen egy ku­tya megsebesített egy turista­nőt - de nem a fogával, hanem puskagolyóval. A 30 éves nő a kislányával sétált a Fekete-ten­ger partján, amikor egyszercsak a jobb karjába puskagolyó fúró­dott. A rendőrfőnök elmondta: a gazdája által őrizetlenül hagyott puskával, amelyből a golyó eredt, egy kutya „lőtt”: véletle­nül lelökte a polcról, mire a fegyver leesett és elsült. A pus­ka gazdája telefonálni ment, mikor a kóbor eb besompoly- gott a házba és lesodorta a flin­tát. A golyó előbb a falat fúrta át, majd megsebesítette a turistát. Az asszonyt kórházba vitték és megműtötték. Sebesülése nem különösebben súlyos, de azt azért nem mondhatja, hogy ku­tyabaja sem esett. Futballabda nagyságú daganatot operáltak ki amerikai orvosok egy 37 éves férfi állkapcsából Mi­amiban. A jóindulatú, 1,8 kilo­grammos tumor - becslések sze­rint - húszévvel ezelőtt kezdett növekedni a betegben, és tíz és fél órás műtétre volt szükség el­távolításához. A daganat ugyan­olyan sejtekből keletkezett, mint amilyenekből normális esetben a fogak formálódnak, ám ismeret­len okból nem kifelé, hanem az állkapocsban befelé kezdett nö­vekedni. Idővel teljesen kitöltötte a beteg szájüregének jobb olda­lát, nyelvének mozgásterét igen­csak beszűkítve, légcsövét pedig a bal oldalra nyomta át. Az orvo­sok szerint minden jel arra utal, hogy sikerült az egész tumort el­távolítani, és a beteg tökéletesen felépülhet - jelentette az AP. Humor Tiroli történet Turista: - Mondja kérem, mi­ért nincs ennek a veszélyes sza­kadéknak a szélén figyelmezte­tő tábla? Őslakos: - Volt. De aztán nem esett le senki, hát levettük. Háziasszonyok gyöngye- Mondd, drágám, emlékszel, hogy négy évvel ezelőtt elveszí­tettem az órámat? Képzeld, reggel benyúlok a zsebembe... na, mit gondolsz mit találtam ott?- Az órádat?- Nem, kedvesem, hanem azt a négy évvel ezelőtti lyukat, amin az órám kiesett. Nehéz dolog Kökény bánatosan ül a ven­déglőben. Azt kérdi tőle Por­csin, mi a baj.- A feleségem nem akarja, hogy ide járjak. Ma határozottan felszólított, döntsem el: vagy ez a kocsma vagy ő...- Bizony - bólogat Porcsin -, ez nehéz dolog...- Nagyon nehéz - sóhajt Kö­kény. - Nagyon fog hiányozni nekem a feleségem. Veszélyes szakadék Na - mutat a kiránduló egy ve­szélyes szakadékra itt bizonyá­ra gyakran esnek le a turisták.- Szó sincs róla - mondja az öreg alpesi vezető. - A legtöbbje csak egyszer. Sivatagban Két turista a sivatagban téve- lyeg. A harmadik napon már négykézláb vonszolják magu­kat, a nyelvük kilóg.- Rémes - lihegi a pesszimis­ta -, eltévedtünk.- Hogy tévedtünk volna el? - zihálja az optimista. - A Szaha­rában vagyunk és kész. Úszóverseny A hatéves kis úszósrác haza­megy élete első versenyéről. A szülők faggatják: hogy sikerült?- Én voltam messze a legjobb - mondja a legényke. - Senki sem volt olyan sóidig vízben, mint én. Tudós kutya- Mondja, jó ez a kutya?- Mi az, hogy! Majdnem any- nyit tud, mint én.- Pedig milyen okosnak lát­szik! Hétvégi program- Mit szoktál csinálni a hétvé­gén délutánonként?- Mindig ugyanazt: szétté­pem a lottószelvényeimet. ______Olvastam - Láttam - Hallottam_______ V ENTER MARIANNA Természetbeni juttatás „Sömyugdíjat” kap évente két német munkás - olvasom a minap. A két nyugállományú alkalmazottnak az ottani munkaügyi bíró­ság döntése alapján nyugdíj-kiegészítésként évente másfél hektó folyékony kenyér jár volt munkáltatójuktól ezentúl, életük végéig. Az ember fantáziája meglódul az ilyenfajta hírek hallatán. Pél­dául elképzeli, mi lenne abból, ha ez általános gyakorlattá válna. Az még rendben van, hogy a tejüzemben, kenyérgyárban, kon­zervgyárban, vagy malomban dolgozók milyen formában kapnák meg a természetbeni juttatást. Még a bútorgyári alkalmazottakat is el tudom képzelni, amit havonta mondjuk egy hokedlit rípelnek haza nyugdíj-kiegészítésként, a varrodai dolgozók meg cémaspul- nikat és vatelint. Ám például mit kapna az irodista, az ápolónő, a fogorvos, a kőműves, a tervező, vagy a vasutas? S felvetődik a következő fontos kérdés. Mit csinálnának aztán az emberek a jut­tatásukkal? Valószínű, hogy mint afféle második piacgazdaság működne a dobg, azaz hokedlit cserélnének lisztre, konzervet tú­róra, konfekcióruhát káposztára. Elvégre ha a cserekereskedelem az emberi társadalmak hajnalán már bevált, most miért ne mű­ködne? No, de nem is folytatom tovább, mert a végén még megtet­szik az ötlet valami reformernek, s mire észbe kapunk, már cserél­gethetünk is... Három napig Egy 83 éves amerikai hölgy túlél­te, hogy autóbalesete után há­rom teljes napig kellett várnia megmentőire egy kígyóktól hemzsegő mocsárban. Tillie Tooter kocsijával egy hídról zu­hant le 12 méteres mélységbe. Autója szerencsére fennakadt a cserjéken, így nem süllyedt el tel­jesen, 30 centire kilátszott a sá­a mocsárban ros vízből. Az idős hölgy képte­len volt kiszabadulni a mocsár­ból, amelyben alligátorok is ta­nyáznak. Annyira azonban futot­ta az erejéből, hogy némi esővi­zet fogjon fel, és így nem halt szomjan. Súlyos kiszáradással, zúzódásokkal és rovarcsípések­kel, de élve vitték kórházba. LAUREL Kft.: informatikai csomag Minden kereskedő számára elérhe­tő bolti informatikai csomagot fej­lesztett ki a székesfehérvári LAÚ- REL Kft, amely 1993 óta vesz részt a szoftver piacon kereskedelmi rend­szereivel. Az új rendszer lehetővé teszi, hogy a kisebb kereskedelmi egységek is, az eddiginél sokkal kedvezőbb áron bevezethessék a legkorszerűbb kereskedelmi techni­kát jelentő vonalkódos rendszert. A LAUREL Számítástechnikai Kft vezető szerepet tölt be Magyaror­szágon, a vonalkódos cikkelemes kereskedelmi szoftver rendszerek forgalmazásában. Az általuk kifej­lesztett pénztári rendszer, napjaink­ban már több múlt 3 ezer pénztár­gépen támogatja a kulturált értékesí­tést. Vonalkód technikai megoldásuk bevezetésével egyszerűsödik az áru- azonosítás, a cikkelemes értékesí­téssel az aktuális raktárkészlet azon­nal követhető a bevételezéstől az ér­tékesítésig. Nem elhanyagolható előnye a rendszernek, hogy a tulaj­donos az üzlet dolgozóit is ponto­san elszámoltathatja, mert kiküsz­öböli a visszaélési lehetőségeket. A vonalkódos technikákat ez idá­ig inkább a nagy forgalmú üzletek engedhették meg maguknak. A LAUREL által kifejlesztett új rend­szer azonban lehetővé teszi, hogy a kisebb üzletek, butikok is élvezes­sék a vonalkódos rendszer előnyeit. Ha egy cégnek több kis üzlete van, a LAUREL rendszerével az is megold­ható, hogy az egységeket központi­lag irányítsák. (14842) Várható időjárás: Tolna megye # c£b derült napos felhős ♦ <£b párás ködös borult <$b zápor zivatar esős #> # # havas eső hózápor havazás Mi még jó pár napig a fron- fi tok meleg oldalán mara­dunk, és nemcsak hogy meleg, de száraz is a fölénk érkező levegő. Ezért aztán csak kevés gomolyfelhő lesz az égen, sok napsütés­re számíthatunk, esőre nincs kilátás. A délies szél is csak kissé élénkül meg. Közlekedésmeteorológia Front továbbra sincs fölöttünk, a nagy hőség, és az erősen tűző nap W azonban mindenkit nagyon megvisel. Hungária Bfetositó Rt TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KA­MARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Iroda­vezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 511-510 Telefax: 511-514. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügy­nökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítóknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizeté­si díj: egy hónapra 795,- Ft, negyedévre 2385,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, akciókon, rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft., Axel Springer - Magyarország Kft., Haflequin Magyarország Kft., Hungaropress Saj­tóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Az újság a #m szerkesztőségi rendszerrel készült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom