Tolnai Népújság, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-01 / 152. szám

8. oldal - Tolnai Népújság ERRŐL ■ ARRÓL 2000. Július 1„ szombat Kalendárium Sok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő TIHAMÉR és ANNAMARIA nevű kedves olvasóinkat. Tihamér: szláv eredetű név, jelentése: csendes bé­ke. Védőszentje: Szent Theodórosz, Konstantiná­poly környékén élt remete (+320). Annamária: Az /inna (jelentése: Isten kegyelme) és a Mária (jelen­tése: Istent szerető) név összekapcsolása. Védő- szentje: Taigi Boldog Annamária, két gyerek anyja, aki szegénységében is segített a rászorulókon (+1837). Virága: halványsárga gladiolusz. Szűz Mária Szent Szíve. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Kozma és Damján orvos vérta­núk, csodatevő szent szegények. HAJDAN: Július elsején 140 éve, 1860-ban Szekszárd szőlősgazdái megkezdték a szőlődézsma-örökváltság részleteinek fizetését. 115 éve, 1885-ben a megyei kórház betegei számára az igazgató főorvos kiolvasott napi- és hetilapokat kért unaloműzőül. Az intézmény az elmebetegek számára nagyobb befogadóképességű épületet emel­tetett. Július 2-án 115 éve, 1885-ben nyomdába került a paksi Győrffy Endre Magyar-cigány szótár című könyve, amely az első volt honunkban. 105 éve, 1895-ben elhunyt Paks szülötte, bojári Vi­gyázó Rudolf '48-as főhadnagy. 50 éve, 1950-ben halt meg Mag- yarkeszi fia, Dénes Oszkár, aki nemzetközileg ismert színész volt. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 73. Mt. 8,5-17. Református: Józs. 24,1-15. Jn. 4,27-38. Evangélikus: Préd 12,1-8. lKor. 15,12-19. Or­todox: Róm. 1,7-12. Mt. 5,42-48. A NAP KÉL 4.51 órakor, nyugszik 20.45 órakor. A Hold kél 4.25 órakor, nyugszik 20.27 órakor. VÍZÁLLÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 50 cm, Paks 203 cm, Dombori 230 cm, Árvízkapu 610 cm. A Sió Palánknál 199 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) ÜGYELETES LIJSÁGÍRÓ vasárnap délután két órától Szekszár- don: Mauthner Ilona. Tel: 511-527. Fax: 511-500. Bonyhád: Hangyái János 455-239. 06/20/9669-185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618, és 06/20/9860-S30. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/510-790,06/20/9687- 292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. LASSÚSÁG Két elítélt beszélget.- Te miért kerültél ide?- Mert túl gyorsan hajtottam. És te?- Én pedig túl lassan.- Az meg hogy lehet?- Utolért a kocsi tulajdonosa. SOROZÁS Az apa lefizette a sorozást vég­ző orvost, hogy a fiát ne vigyék el katonának. A fiú azonban nem tud róla.- Ugye, néha szúrást érez a mel­lében? - próbál segíteni az or­vos.- Soha!- Meg allergiája is van?- Nekem ugyan nincs!- Megdagad a lába?- Dehogy dagad!- Alkalmatlan! - mondja az or­vos. - Ilyen ostobákra nincs szükség a seregben! NAPLÓ Idézet a bakfis naplójából: „ Nem is lehet olyan rossz dolog a házasság, hiszen a bűn egy csapásra kötelességgé válik.” TORONYÓRA Áron késő éjszaka oson be a házba. A toronyóra éppen egyet üt. Megszólal az anyósa:- Azt ígérted, ha tízet üt a to­ronyóra, hazajössz!- Én arról nem tehetek, hogy a toronyóra nullát nem tud üt­ni. Washington whiskyt gyártott Ki hinné, hogy az Amerikai Egyesült Államok első elnöke, George Washignton öreg napja­iban whisky párolással foglalko­zott? Pedig igaz. A Mount Ver- non-i birtokon berendezett szeszfőzde nem is keveset ter­melt: 1798-99-ben több mint 35.000* liter whisky került ki a párolóból. Ráadásul az alkohol mintegy 7500 dollárt hozott a nyugalomba vonult tábornok konyhájára. A néhai elnök birto­kát gondozó alap most azt terve­zi, hogy a Smilthonian Múze­ummal együttműködve a szesz­főzde rézpárolójá t is ki fogja ál­lítani a közeljövőben Mount Vernonban, ahol nagyjából ere­deti formájában látható a volt ál­lamférfi tágas háza és kertje. Orrcsiklandozó müzli Reggelire rendszeresen fo­gyasztott müzli okozta, hogy a Bournemouthban élő Patrick Webster 35 éven át napjában akár százszor is tüsszentett. A BBC jelentése szerint Webster most panaszt készül benyújtani az állami egészségügyi intéz­mény ellen, amiért a hosszú évek alatt mintegy hatvan orvos is megvizsgálta őt, de segíteni egyikük sem tudott a baján. Az állandó tüsszögéstől kikészült, a végsőkig elkeseredett 52 éves férfi, aki becslések szerint hat milliószor tüsszentett, már fél év szabadságot is kivett munka­helyén, hogy végére járjon a do­lognak. Az sem segített azon­ban, hogy ezalatt három kórház­ban vizsgáltatta ki magát. Köz­ben olyan gyógyszereket sze­dett, amelyeknek súlyos követ­kezményekkel járó mellékhatá­suk lehet, de a tüsszögése csak nem szűnt. „Az egyik orvos még azt is állította, hogy önmagámra vagyok allergiás” - panaszkodott Webster. Az orvosok csak akkor kaptak észbe, amikor végül al­lergiatesztet csináltatott az ét­rendjére vonatkozóan. Kiderült ugyanis, hogy allergiás zabra és tojássárgájára. Mihelyt ezek nél­kül készítette el reggeli müzli­jét, megszűnt a tüsszögése - 15 éves kora óta első ízben. Egye­dül az szolgálhat a férfi vigaszta­lására, hogy esetleg bekerül a Guinness Rekordok Könyvébe - vélekedett a The Times. FEHÉR ORRSZARVÚ bébi mamájával a csehországi Dvur Kralovei álaltkertben. Az 50 kg-os kis orrszarvú a negyedik az itt születettek sorában. Az északi fehér orrszarvú a világ legveszélyeztetettebb em­lős állata, mindössze 30 él belőlük a kongói Garamba Nemzeti Park­ban és 10 állatkertekben. ■ Napoleon hatalmat akar Napoleon hatalomra akar jutni Korzikán, a szigeten, ahol 231 év­vel ezelőtt született Napóleon. Az utóbbi Napoleon természetesen a későbbi francia császár, az előbbi pedig a néhai császár öccsének, Jerome Bonaparténak a leszárma­zottja. Kortárs Napóleonunk 49 éves, neve Charles Napoleon, és a minap jelentette be, hogy indul a jövő évi ajacciói polgármester vá­lasztáson. Foglalkozására nézve egyébként üzletember, nem kato­natiszt. A választáson független je­löltként indul majd - jelentette a Reuters. ■ Olvastam - Láttam - Hallottam MAUTHNER ILONA A postás, a jövő hírnöke Az utóbbi évek egyik (számomra) legjobb mozija volt A jövő hír­nöke című film, melynek főszereplője egy postás (Kevin Costner játszotta). A történet érdekessége, hogy egy atomrobbanás után játszódik, amikor minden anyagi és erkölcsi érték eltűnt és az em­berek megpróbálnak a semmiből újra építkezni. Kisebb közössé­gekbe verődve, egymástól elszigetelt településeken élik az élőtöket, egyetlen kapocs közöttük egy ember, aki postásnak adta ki magát és vitte a reményt és a híreket. A mai postások is hasonló szerepet töltenek be, bár, hogy mi szerepel az újságokban, amiket az embe­rek megrendeltek, vagy milyen tartalmú leveleket kézbesítenek, arról nem ők tehetnek. Megmosolyogni való eset volt a minap, amikor a kertvárosi részben, az egyik fa árnyékában, a nagy me­legben, a biciklijéhez támaszkodó postás az általa cipelt újságokat olvasgatta. Elvégre ülik tudnia milyen híreket visz az embereknek. Kicsit pihent, olvasgatott, majd folytatta a dolgát. Ennél érdeke­sebb esetről is tudok, igaz, akkor nagyon rossz néven vettem. A nyári munkára, a postához felvett fiatalok - ez csak később derült k - levél válogatás közben, még a levél tartalmába is beleirogattak, bele firkáltak, majd újból leragasztották. Erről azonban nem a postások tehettek. A postásokat mindig várják, ők hozzák a fontos üzeneteket, pénzt, vagy egy régen várt levelet. Sajnos lassan ma is ugyanolyan kockázatos lesz ezt a szerepet betölteni, mint a már említett film­ben, pedig nem is vagyunk egy atomrobbanás után. Jogosítvány nélkül A dél-belgiumi Nivelles bírósá­ga úgy döntött, hogy életfogy­tiglan bevonja a vezetői jogo­sítványt egy balesetet okozó 98 éves férfitől. „Meggyilkol­nak!” - állította a járni is csak nehezen tudó aggastyán, aki azonban egészen 1996-ig, azaz 92 éves koráig balesetmente­sen vezetett. Ezért úgy határo­zott, hogy fellebbez a bírósági végzés ellen. A bíróság által meghallgatott szakértő vélemé­nye szerint Jules Brassart to­vábbra is vezethetne autót, de csak nappal és nem autópályá­kon, vagy autóutakon. Á bíró azonban úgy vélte, hogy a tör­vény nem tesz lehetővé fokoza­tokat a vezetői jogosítvány ér­vényessége terén, és ezért helyt adott az ügyész kérésé­nek, hogy végérvényesen von­ják be a 98 éves férfi jogosítvá­nyát, mert ellenkező esetben veszélyt jelenthet másokra. Mi­után 1996-ban két ízben oko­zott koccanást, Brassart 1998- ban azzal idézett elő balesetet, hogy pirosban hajtott át egy ke­reszteződésen. Ha fellebbezé­sét most elutasítják, akkor még lehetősége nyílik rá, hogy olyan kiskocsit vezessen, amelyhez nem kell jogosítvány - mutatott rá az AFP jelentése. Kilomé (h) tér számláló A würzburgi egyetem kutatói ki­derítették, hogy a méhek optikai kilométer számláló segítségével indulnak útjukra nektárt keres­ni. Kísérlet során egy alagút bel­sejét feltűnő foltokkal tarkítot­ták, a másik belsejére pedig egyenlő hosszúságú csíkokat festettek. A feltűnő foltokkal tar­kított alagúton áthaladó méhek potrohúk rezgetésével jelezték társaiknak, hogy ott nagyon hosszú utat kell megtenniük. A tarka foltos belsejű alagút azt az érzést keltette a méhekben, hogy rétek és mezők fölött re­pülnek. Az unalmasnak ható, csíkozott alagútban ellenben 'alábecsülték a távolságot. Meg­állapították a kutatók azt is, hogy a méhek szemében egy optikai kilométer számláló rendszeres időközönként leta­pogatja a környezetet, miköz­ben az egymástól különböző ké­pek száma határozza meg a méhpotroh rezdüléseinek gya­koriságát. SZLAVA ZAJCEV Divatlaboratóriumának végzős tervezői mutat­koztak be Moszkvában diploma munkáikkal. A tizenhat végzős a di­vatháznak ajándékozta az elkészült kreációkat. Száz éves a Zeppelin Szivar alakú, ezüstös óriások Száz esztendeje, 1900. júli­us 2-án emelkedett a leve­gőbe az első Zeppelin lég­hajó a Boden-tó úszó szere­lőcsarnokából. Friedrichshafen A szivar alakú, ezüstös színű óri­ások 1937-ig repültek rendszere­sen. Az 1937 májusában az ame­rikai Lakehurstnél történt ka­tasztrófa azon­ban, amikor az LZ-129-es jelzésű „Hindenburg” léghajó felrob­bant, a nagy utas- szállító léghajók korszakának végét jelentette. A „Hinden­burg” 97 utasa közül harmincha- tan életüket vesztették a lángok­ban. Gróf Ferdinand Zeppelin ta­lálmánya azonban a 2000-ik év­ben is él. Egy évszázaddal az el­ső Zeppelin levegőbe emelkedé­se után ünnepélyes külsőségek között adnak majd nevet az új­szülöttnek. Az új technológiával (NT) megépült Baby 75 méter hosszú és már 500 órás próbautat tett. A gyártók arra számítanak, hogy még az idei év folyamán, vagy legkésőbb a jövő év elején meg­kapják az üzembe helyezési en­gedélyt az ületékes légügyi ható­ságtól. A Baby egyebek mellett kitű­nően megfelelne arra, hogy nagy magasságban mozdulatlanul egy helyben állva megállapítsa, hol rejt veszélyes aknát a talaj vagy a víz. Németországban a tervek szerint éven­te két és fél új konst­rukciójú Zeppelint gyártanának, dara­bonként 14,3 millió márkáért a friedrichshafeni üzemben. A századik évfor­duló alkalmából július 2-án, va­sárnap ünnepélyes külsőségek között a Friedrichshafen nevet adják a Zeppelin NT-nek. A keresztanya gróf Zeppelin unokája, Elisabeth Veil lesz, aki gyermekként 1928-ban már részt vett az LZ-127-es jelzésű Graf Zeppelin ünnepélyes névadásán - emlékeztet az AP jelentése. Várható időjárás: Tolna megye # cí3 c£b derült napos felhős párás ködös borult <ß 0 0 zápor zivatar esős <£b <0 <£b havas eső hózápor havazás A front felhőzete délelőtt elhagyja térségünket, így ma néhány órás napsütés­re is számíthatunk. Igaz néhol futó zápor még elő­fordulhat. A felhőzet csök­kenés azonban csak átme­neti lesz, hisz délután már újabb felhők érik el térsé­günket. Ma meleg idő lesz. Készítette: Közlekedésmeteorológia Ma melegfronti hatás okoz bágyadtságot, levertséget, emiatt óvato­san vezessünk, tartsunk gyakori pihenőket. Hungária Biztosító Bt TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KA­MARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Iroda­vezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 511-510 Telefax: 511-514. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügy­nökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hirlapkézbesitőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizeté­si dij: egy hónapra 795,- Ft, negyedévre 2385,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a külön­böző versenyeken, akciókon, rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft., Axel Springer - Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Saj­tóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Az újság •• a szerkesztőségi rendszerrel készült.

Next

/
Oldalképek
Tartalom