Tolnai Népújság, 2000. július (11. évfolyam, 152-177. szám)

2000-07-01 / 152. szám

I 2000. Július 1., szombat SPORT Tolnai Népújság - 7. oldal Történelmi francia-dupla, vagy múltidézés olasz módra? A kötelezőket hozva hosszabbítottak Izgalmas hajrá után fellélegezhetett a „beugró” vezetőedző A világbajnok francia válo­gatott történelmi duplázás­ra, míg az olasz együttes az 1982-es vb-győzelem óta tartó nyeretlenségi soroza­tának lezárására készül az Európa-bajnokság vasárnap 20 órakor kezdődő rotterda­mi döntőjében. Labdarúgás Roger Lemerre csapata eddig egy vereséget szenvedett az Eb-n, de a hollandok elleni 2-3-mal csak a csoportelsőség úszott el. A valódi tétmérkőzéseken - néhány rövid időszaktól eltekintve - jól műkö­dött a taktika, így nem is meglepő, hogy a szakemberek, s a londoni fogadóirodák is a franciákat tartják a finálé esélyesének. A két együt­tes az 1998-as vüágbajnokság ne­gyeddöntőjében találkozott leg­utóbb egymással, s a 11-es párbaj­ban ki­harcolt győzelem most akár pszi­chológiai előnyt is jelenthet Zidane- éknak. A fran­cia válo- g a t o 11 számára nagy ki­hívást je- Zinedine Zidane lent, hogy ed­dig egyedülálló tettet hajthatna végre egy esetleges duplázással: az aktuális világbajnok ugyanis Az elmúlt hétvégén a tatai edzőtáborban rendezték meg a szenior atléták II. do­bó többpróba világbajnok­ságát és az V. dobó ötpróba Világkupát. Atlétika A szekszárdi Senior AC verseny­zői közül ezúttal különösen a hölgyek szerepeltek kiválóan: Menyhárt Krisztina öt, míg Prigerné Koncz Anna négy szám­ban diadalmaskodott. A szek­szárdiak nem kevesebb, mint 24 éremmel tértek haza a háromna­pos nemzetközi viadalról. Eredményeik: Dobó ötpróba, 45 éves korcsoport: 3. Márton István 2125 pont. 55 kcs: 3. Tóth Ferenc 2997 pont. Shotorama (hajítás öt külön­böző súllyal): Férfiak, 45 kcs: 1. Márton 1. 39. 65 kcs: 3. Kulcsár István 46. Nők, 40 kcs: 1. Prigerné Koncz Anna 43. 45 kcs: 1. Menyhárt Krisztina 61.01 (fel­még soha nem győ­zött a vb- sikerét követő Európa- bajnok- ságon. Az olasz labdarú- gó-válo- g a t o 11 legutóbb 1982-ben ünnepelt torna­győzelmet, de a spanyolországi világbajnokság megnyerése óta „csak” az 1994-es vb-ezüst, vala­mint az 1988-as Eb-, illetve 1990- es vb-bronzérem okozott kisebb boldogságot a szurkolóknak. A mostani csapat a nagy elődök nyomdokaiba léphet, s a diadalra akár garancia is lehet Dino Zoff szövetségi kapitány személye. Az egykori legendás kapus tagja volt a 32 évvel ezelőtti Európa-, valamint a 18 évvel ezelőtti világ- bajnoki aranyérmes csapatnak. Az olasz szövetségi kapitány úgy véli, hogy a csütörtöki mara­toni mérkőzés nem lehet akadá­lya a döntőbeli jó eredménynek. A tervezett kezdőcsapatok: Franciaország: Barthez- Thuram, Desailly, Blanc, Lizarazu- Vieira, Deschamps, Petit- Zidane- Djor- kaeff, Henry. Olaszország: Toldo- Cannavaro, Nesta, luliano, Mai­dini- Di Livio, Albertini, Di Bia- gio, Fiore- Inzaghi, Totü. A rotterdami De Kuip-stadion- ban 20 órakor kezdődő döntőt a svéd Anders Frisk vezeti. szorzott abszolút első). 50 kcs: 4. Bárdos Erzsébet 22. 60 kcs: 1. Oláh Annamária 32. 65 kcs: 2. Török Sándorné 38. Schockorama (három súly): Férfiak, 45 kcs: 4. Márton 1.47.3. 55 kcs: 1. Tóth F. 69. 65 kcs: 5. Török Sándor 45.6. Nők, 30 kcs: 1. Kiss Andrea 45.5. 40 kcs: Prigerné 54.3. 45 kcs: 1. Meny­hárt K. 52.7. 60 kcs: 1. Oláh A. 36.5. 65 kcs: 2. Törökné 46.20. Kalapács hárompróba: 40 kcs: 4. Prigerné 38.89. 45 kcs: 1. Menyhárt K. 50.9. Gerely hárompróba: 45 kcs: 3. Márton I. 98.2. Antik diszkosz: Férfiak, 55 kcs: 1. Tóth F. 22.81. 65 kcs: 4. Török S. 18.5. Nők, 40 kcs: 2. Prigerné 15.76. Kőlökés: 40 kcs: 1. Prigerné 6.23.45 kcs: 1. Menyhárt K. 7.02. 65 kcs: 1. Törökné 7.68. Nyeles labda: Nők, 40 kcs: 1. Prigerné 41.42. 45 kcs: 1. Meny­hárt K. 45.89. Férfiak, 45 kcs: 3. Márton I. 43.96. ■ A Ferropatent-Szekszárd SE NB I-es női együttese saját nevelésű fiataljait mélyvíz­be „dobva” - a minimális tervet teljesítve - meghosz- szabbította élvonalbeli tag­ságát. A sikereket és kudar­cokat egyaránt tartogató szezon tanulságairól Elena Sklar vezetőedzővel beszél­gettünk. Kézilabda Az előzményekről. Anyagi gon­dok miatt a két jugoszláviai légi­ós, Popov és Petrovics mellett csu­pán három saját nevelésű fiatal maradt hírmondónak az 1998/99- es idényben kilencedik helyen zárt együttesből, így tavaly nyá­ron Katona Sándor edző a Fer- ropatent és az UKSE ifjúsági és serdülő korú játékosaival feltöltött kerettel látott munkához. A klub vezetése ugyan augusztus végén erősítésként leigazolta a 46-szo- ros válogatott dunaújvárosi Csen­des Editet, illetve a Vasasban ne­velkedett Bernáth Andreát, ám a felkészülési tornák eredményéből kiindulva a fiatal szekszárdi gárda elsődleges célja élvonalbeli tagsá­gának meghosszabbítása lehetett. Az első hat mérkőzésen bebi­zonyosodott, a feladat teljesítése az előzetes várakozásokat is felül­múlóan nehéz dió lesz. A Ferro ideig-óráig - általában egy félidőn keresztül - ugyan egyenrangú el­lenfele volt a Debrecennek és a Vasasnak is, ám (egy) pontot csak a Vác elleni hazai bajnokin sike­rült elcsípniük Popovéknak. Az eredménytelenség következtében Katona Sándor felállt a kispadról, helyét a Spartacus elleni mérkő­zésen Horváth Ferenc elnök és Elena Sklar, a szekszárdiak egy­kori játékosa, az ifjúsági együttes trénere vette át. A duó sikerrel de­bütált, a Ferro - 1998. áprilisa óta idegenben először - november elején nyerni tudott a fővárosban.- Meglepetésként ért, hogy se­gítőből hirtelen vezetőedzővé léptem elő - emlékszik vissza Elena Sklar. - Eredetileg csak annyit vállaltam, hogy a téli idő­szakban felkészítem a csapatót a tavaszi szezonra, és a pályázat út­ján a tréneri posztot elnyert szak­embernek „készen” átadom. A felkérést követően volt néhány ál­matlan éjszakám, tartottam tőle, hogy magasra helyezték előttem a „lécet”. Sokan biztattak, mások pedig megkérdőjelezték az elme­állapotomat mondván: egy tuti ki­eső csapatnál vállaltam vezető­edzői állást.- Mindazonáltal kihívásnak éreztem egy élvonalbeli együttes szakmai munkáját irányítani. Mi­után számomra új volt a közeg, minden építő jellegű kritikát szí­vesen fogadtam. Keményen edzettünk a télen, s bár ez néha zsörtölődéshez vezetett, a lányok végül belátták: csak tökéletes fizi­kai felkészültséggel van esélyünk felvenni a versenyt vetélytársa- inkkal. Az új tréner(nő), a csapat ko­rábbi kiváló beállósa három pont­tal a 10. helyen vette át a fiatal gárdát, s az év elején a Marcali el­leni hazai győzelemmel a Fer- ropatent megerősített helyét a ki­esőjelöltek előtt. Hogy nem min­den fenékig tejfel, arra a Elena Sklamak is hamar rá kellett jön­nie: a csapat sorozatban négy baj­nokit veszített el, és a váciak a Magyar Kupa küzdelmeitől is el­búcsúztatták a szekszárdiakat. A Ferro a Vasas elleni pontszerzés­sel (vesztéssel?) tartotta életben reményeit, aztán az Orosháza el­len sikerrel megvívott alsóházi rangadót követően a góllövőlistát vezető Popov a Cornexihez iga­zolt.- Amikor Nina elment, beval­lom, megfordult a fejemben, hogy veszendőbe mehet az eddi­gi munkánk - folytatja a tréner. - Szerencsére a Fehérvárról érkező két játékos, Nagy Henrietta és Fá­bián Ágnes igazi profi módjára gyorsan beilleszkedett a csapat­ba, sőt előbbi góljaival pótolni tudta távozó légiósunkat. A szekszárdiak hátralévő hét bajnokijukból kettőt, a Szpari és a Békéscsaba elleni hazait hozták, s ez éppen elegendő volt a mini­mális cél, a bentmaradás elérésé­hez. A csapat 12 ponttal - öt győ­zelem és két döntetlen mellett 15 vereséggel - a tizedik helyen zárt.- Miután a keretünkben nem akadt egy csapatra való felnőtt já­tékos, így akkor is muszáj volt a fiatalokhoz nyúlni, ha ez esetük­ben túl korainak tűnt is - mondja Elena Sklar. - Szerencsére több­ségében lelkes, jó játékkal hálál­ták meg a bizalmat, pedig - miu­tán egyszerre több bajnokságban is szerepeltek - túlzott terhelés­nek voltak kitéve. Köszönettel tartozom az utánpótlás műhelyek edzőinek, hogy lehetővé tették já­tékukat. Csapatunk szekerét első­sorban a rutinos kézilabdázók, így az igazi karmesterként a játé­kot összefogó Csendes Edit, és át­lagon felüli eredményességével Nina Popov és Nagy Henrietta mozdította előre, s bár többen igencsak hullámzó teljesítményt nyújtottak, mindenki a képessé­gei szerint teljesített.- A csapat pozitívuma volt, hogy amikor igazán kellett, össze tudta kapni magát. Ezért a hazai kötelezőket hozni tudtuk, s néha 7 például a Békéscsaba elleni sorsdöntő összecsapáson - az el­ső perctől az utolsóig képesek voltak taktikailag rendkívül fe­gyelmezetten, helyenként látvá­nyosan kézilabdázni. ifeketei Az élvonalba és az NB I/B-be is neveztek Bár az olimpiai játékok miatt csak október rajtol a bajnokság, így a felkészülés is csak viszony­lag későn, augusztusban kezdő­dik, az egyesületek - így a Fer- ropatent is - igyekszik mihama­rabb a működéshez szükséges (pénzügyi) feltételeket rendezni, és csapatot „csinálni”. Erre a fel­adatra az elnökség a Westel Táv­közlési Rt. szekszárdi fiókvezető­je, Demkó Tibor vezette mene­dzser-teamet kérte fel. Horváth Ferenc ügyvezető el­nöke elmondta: a klub két osz­tályba, az élvonal mellett az NB I/B-be is nevezett, ám hogy me­lyik bajnokságban kik játszanak majd, az csak az UKSE-vel tartan­dó jövő keddi egyeztetés után dőlhet el. Az NB I-es csapat veze­tőedzője továbbra is Elena Sklar lesz. ■ Millenniumi iksz, Nagy Ferenc búcsúja A helyi öregfiúk együttese és a Parlamenti válogatott mérte össze az erejét egy hete Bátaszéken, a millen­niumi ünnepségsorozat al­kalmával rendezett mérkő­zésen. Labdarúgás A honatyák az előzetes várako­zásoknak megfelelően erős csa­pattal érkezetek a találkozóra. A fővárosiak soraikban tudhatták többek között a Ferencváros egykori sokszoros válogatottját, dr. Fenyvesi Mátét, de a vendég- csapatot erősítette az egykori bátaszéki Bánki Erik, és az alsó­nyéki születésű, ma Mosonma­gyaróváron élő Pap János is, és ugyancsak parlamenti színek­ben lépett pályára dr. Freppán Miklós, a Tolna Megyei Közigaz­gatási Hivatal vezetője is. A há­zigazdák szintén erős gárdát verbuváltak össze, soraikban az egykori NB III-as sikercsapat több játékosával. A kétszer negyven perces találkozó kez­dőrúgását Bognár Jenő a város polgármestere végezte el. Az első félidőben dr. Budai révén a parlamentiek jutottak előnyhöz, ám a legnagyobb tap­sot a lecserélt Nagy Ferenc kap­ta. Az egykori nagyszerű labda­rúgó levonulásakor rövid időre megállt a játék: Topor Antal mondott köszöntőt, a játékos­társak pedig egy labdával bú­csúztak az öregfiúk csapatától is visszavonuló Nagy Ferencet. A második játékrészben maga­sabb fokozatba kapcsoltak a ha­zaiak, s a „vendégjátékos” Mari­an Kotora góljával sikerült is egyenlíteniük. A nagysallói pol­gármester az utolsó pillanatban vállalta a játékot, de meghálálta a bizalmat. A Bátaszékiek a Mezei- Nagy, Németh, Izsák, Lukács- Várda, Botos, Topor, Keller- Papdi, Tóth csapatot vezényelték gyepre, s csereként szóhoz jutott Kiss, Pó­pa, Varga, Sós és Kotora B. ___________________________________(HŐHAII H étvégi programajánló EGY KIS NOSZTALGIA. Szombaton 17 órától Sióagárdon nosztalgia-mérkőzésen lép pá­lyára a Szekszárdi Dózsa 1985- ben serdülő bajnokságot nyert labdarúgó-csapata. BONYHÁD-PÉCS; GYALOG. A Völgység Turistaegyesület és a megyei természetbarát szö­vetség közös szervezésében szombaton kerül sor a Bony- hádtól Pécsig tartó, 65 km-es teljesítménytúrára. Rajt a bony­hádi buszpályaudvarról 6 és 7.30 óra között, a szintidő 16 ki­lométer. Huszonnégy Senior-érem Alessandro Del Piero Nagy Henrietta (szemben) a Szpari ellen kilenc gólt szerzett fotó: gottvald Tour de France: féltucat esélyes Doppingellenőrzés az edzés után Szombaton rajtol és július 23-ig tart a 87. Tour de France, a világ legrango­sabb profi kerékpáros verse­nye. A viadal előtt legalább féltucat kerekest tartanak esélyesnek. Kerékpársport A tavalyi győztes amerikai Lance Armstrong magabizto­san várja a Tourt és azt mond­ta: csalódott lenne, ha nem tud­ná megvédeni címét. A kitűnő versenyző leginkább a tavaly mögötte második svájci Alex Züllétől és a három évvel ez­előtti első német Jan Ullrichtól tart. A 32 éves Zülle, valamint a sokszor súlyfelesleggel bajlódó 26 éves Ullrich már többször is bizonyított, időfutamban és he­gyen egyaránt remekelnek. Az 1998-as győztes olasz Marco Pantaninak az elmúlt évben kedvét szegte, hogy vezető po­zícióból kizárták a Giro d'Italiáról. A visszavo­nulás gondolatával fog­lalkozott, aztán idén is­mét nyeregbe szállt, így őt sem szabad lebe­csülni. Rajtuk kívül a doppingbotrányba ke­veredett francia Richard Virenque és Laurent Jalabert, vala­mint az egykori országúti világ­bajnok spanyol Abraham Olano szólhat bele a dobogós helye­zések sorsába. A hatékony olimpiai felkészülés miatt vi­szont nem indul Pavel Tonkov. Az orosz kerekes 1996-ban megnyerte a Giro d'Itáliát, a ta­valyi Tour de France-t három szakaszszal a vége előtt családi tragédia miatt feladta. A 21 szakaszos, két pihenő­nappal megszakított, 3653 kilométer hos­szú Tour az óra muta­tó járásával ellentétes irányban megy körbe Franciaországon. A megszokott koreográ­fia szerint az első hé­ten sík szakaszok sze­repelnek műsoron, aztán jönnek a he­gyek - előbb a Pireneusok, majd az Alpok. Az eddigiektől eltérően szombaton nem rövid prológ, hanem 16.5 km-es egyéni indítású időfutam jelen­ti a nyitányt. Vasárnap kerül sor az idei hetedik Formula 1-es világ- bajnoki futamra, Franciaor­szág Nagydíjáért a Magny- Cours-i pályán. Autósport Tavaly rekordot jelentő 110 ezer néző előtt, esős időben a német Heinz-Harald Frentzen (Jordan- Mugen Honda) győzött a későbbi világbajnok finn Mika Häkkinen (West-McLaren-Mercedes) és a brazil Rubens Barrichello (Stewart-Ford) előtt. A leggyor­sabb kört David Coulthard (West- McLaren-Mercedes) érte el 193.115 km/órás sebességgel, s az idei nagydíj tegnapi szabad­edzésén is a brit pilóta teljesítette legrövidebb idő alatt az 4.248 km-es kört. A tréninget követően David Coulthard, a szabadedzés legjobbja a világbajnoki címvédő Häkki- nennek doppingvizsgálaton kel­lett megjelennie Villeneuve, Zonta (mindkettő BAR-Honda), Wurz, Fisichella (mindkettő Benetton) és Verstappen (Arrows) „társaságában”. A Magny-Cours-i versenypá­lyán ma 13 órától az időmérő edzésre kerül sor, a futam vasár­nap 14 órakor rajtol. A Francia Nagydíj előtt a vb-pontverseny- ben Michael Schumacher (né­met, Ferrari) vezet 56 ponttal a 34 pontos Coulthard, és a 32 pontot gyűjtött Häkkinen előtt. ______■ i

Next

/
Oldalképek
Tartalom