Tolnai Népújság, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-12 / 110. szám

I 2000. Május 12., Péntek MEGYEI TŰK Ö R Tolnai Népújság - 3. oldal Négymilliárdos rekonstrukció a Duna-hídon Jövő szeptemberre kétsávos közúti burkolatot építenek A dunaföldvári hídnak ki­vételes jelentőségét adja az a tény, hogy a térségben ez az egyetlen összeköttetés a Dunántúl és az Alföld kö­zött. Az utóbbi tíz esztendő­ben a híd állapota erősen leromlott, így a felújítás mára halaszthatatlanná vált. Dunaföldvár Tegnap délelőtt a hídfő közelé­ben, a Vár Étteremben írták alá a rekonstrukcióra vonatkozó szer­ződést. A megjelenteket Regős Szilveszter, a KHVM közúti fő­osztályának vezetője köszöntöt­te. Elmondta, a 70 éve épült, 1944-ben felrobbantott, majd 1951-ben újraépített 494 méter hosszúságú híd felújítására pá­lyázati tendert írtak ki, amelyre kilencen aspiráltak. Közülük a Közgép-Hídépítő konzorcium nyerte el 3,9 milliárd forintos ajánlatával. A kivitelezés határ­ideje 2001. szeptember 15. A munkák során a híd teljes szerke­zetét víz alatt és víz felett felújít­ják, a hídon áthaladó vasúti pálya sínéit felszedik és két sávos köz­úti burkolatot, továbbá egy járdát építenek. A híd déli oldalán, egy új konzolon 2,4 méter szélességű kerékpárút épül. A szerződést a beruházás lebonyolításával meg­bízott Bács-Kiskun Megyei Álla­mi Közútkezelő Kht. ügyvezető igazgatója, Molnár Péter, vala­mint a kivitelezésre alakult kon­zorcium vezetői írták alá. A híd felújítási munkálatai során túl­nyomórészt félpályás lezárások lesznek, a hidat teljes egészében mindössze néhány éjszakára zár­ják le, ennek összes ideje nem haladja meg az 500 órát. Az ün­nepségen bejelentették, hogy fo­lyik a tervezése egy a hídtól indu­ló, a régi, immár feleslegessé vált vasúti pálya alépítményén hala­dó 2,9 kilométer hosszú elkerülő útnak, amely a városközponton áthaladó forgalmat eltereli és a . város déli határánál csatlakozik a 6-os főútra. Ennek munkálatai a jövő tavasszal indulhatnak meg, becsült költsége 1,9 milliárd fo­rint. RÁKOSI Millennium és honismeret Tolna megyei diákok sikere Pécsen rendezték a Felkelt a napunk millenniumi tör­ténelmi vetélkedő területi döntőjét, amelyen Baranya-, Somogy- és Tolna megyék 36 középiskolás diákja vett részt. Az ott szereplő fiatalok már bi­zonyságát adták tudásuknak a rejtvényfüzetek kitöltésekor és a megyénkénti döntőkön is. A te­rületi döntőnek az volt a tétje, hogy melyik két 3-3 fős csapat lesz a továbbjutó az ősszel Esz­tergomban megrendezésre kerü­lő országos döntőre. A Tolna megyei diákok na­gyon kitettek magukért, mert megszerezték az első és második helyet, ez utóbbit egy somogyi csapattal holtversenyben. A 12 résztvevő csapat közül I. helyen a tolnai Sztárai Mihály Gimnázium egy csapata végzett. Tagjai: Erős Zita, Fülöp Emese és Samai András, felkészítő tanáruk Novothné Bán Erzsébet. Egy pontnyi különbséggel, II. helyen értek célba a szekszárdi Garay Já­nos Gimnázium diákjai: Balázs Krisztina, Jónás Ivett és Pál Zsó­fia, Nagy László tanár úr segítsé­gével. A további sorrend: holtver­senyben még másodikak a siófo­ki diákok, III. a tolnaiak másik csapata. Virág Gabriella, Weriing Beáta és Krémer Balázs, a felké­szülésüket Stróbl Terézia tanár­nő segítette. A IV. helyen végző dombóvári Illyés Gyula Gimnázi­um diákjai: Berta Evelin, Megy- gyes Eszter és Szilágyi Gábor, ta­náruk Takács Istvánná. A Szent István és kora történe­téből rendezett színvonalas vetél­kedő valamennyi résztvevője di­cséretet érdemel. A továbbjutó fi­ataloknak és tanáraiknak külön köszönetét mond a szép eredmé­nyért, jó felkészülést kívánva az országos döntőn való szereplés­hez is a Tolna Megyei Honisme- reti Egyesület. kaczián jános HÁLÓZAT MAGYARORSZAG Szeretné üzleti ötletét 2 hónap alatt megvalósítani és ezzel vállalkozását sikeresebbé tenni? Mikrohitel 1,3 millió Ft-ig jelenleg 11%-os kamattal, ha • egyéni vállalkozó vagy gazdasági társaság, • vállalkozása mikro- vagy kisvállalkozás, • rendelkezik életképes üzleti tervvel, • elképzelései perspektivikusak, • és azok megvalósításához kedvezményes forrásra van szüksége, Mi segítünk. Az Európai Unió és a Magyar Kormány által finanszírozott Mikrohitel Program keretében vállalkozása rövid időn belül hozzájuthat a piacinál kedvezőbb hitelhez. A Magyar Vállalkozásfejlesztési Alapítvány az ország valamennyi megyeszékhelyén és a fővárosban a Helyi Vállalkozói Központokon keresztül nyújt segítséget, hogy ez a kedvezményes hitel eljusson vállalkozásához. Keresse fel a területileg illetékes Vállalkozói Központot, hogy üzleti ötlete megvalósuljon. Tolna megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány (Tolna megye) 7100 Szekszárd, Tinódi u. 7. • Tel.: 74/312-333,319-166, Fax: 74/311-410, E-mail: TMVA@tmvallkozp.hu Katzenspiel: az érzelmek igaza Örkény darab a Német Színházban Ismét figyelemre­méltó produkció várja a közönséget Szekszárdon,a Német Színház­ban. A Deutsche Bühne Ungarn ma, május 12-én 19 órától mutatja be Örkény István Macskajáték - Katzenspiel - cí­mű darabját. Örkény István (1912-1979) műve el­ső alkalommal 1966- ban jelent meg kötet­ben, s azonnal kivív­ta nemcsak az olva­sók, hanem a kritiku­sok egyöntetű tetszé­sét. A színházi elő­adások mellett 1974-ben nagysikerű film is készült ló művészekkel, országosan és nemzetközileg is is- a tragikomédiából, Bulla Elma és Dayka Margit fő- mert sztárokkal találkozhat: Orbánné alakját Schu- szereplésével. A két Szkalla lány - a Magyarorszá- bért Éva formázza meg, Giza szerepében Csernus gon élő Orbánné és testvére, a külföldre szakadt Mariann látható, Adelaidát Bakó Márta, Paulát Giza - mély összetartozását, egy férfi és egy nő Tordai Teri, Csermlényi Viktort pedig Miklósy egész életét átfogó, titkos szerelmét bemutató, a György kelti életre. A további szereplők: szenvedélyek, érzelmek igazát hirdető alkotás min- Hadzsikosztova Gabriella (Egérke), Holler Márta den alkalommal jutalomjáték a színművészeknek. (Ilus), Berzsenyi Zoltán (Józsi) és Kovács Gyula (a A Deutsche Bühne által műsorra tűzött darabban - pincér). rendező: Dávid Zsuzsa - a publikum neves és kivá- ____________________________________________-szA­B erzsenyi Zoltán, Schubert Éva és Holler Márta fotó, GOTTVALD KÁROLY Az első tíz év egy életre meghatározó Óvónők és tanítók: ha az állam rajtuk akar spórolni Az ország tizennyolc tanító- és óvóképző főiskolája ad egymásnak találkozót ma a fővárosban. Az intéz­mények, tekintettel az óvó- és tanítóképzés felsőfo­kúvá válásának 40. évfordulójára, ezt az időpontot választották arra, hogy szembenézzenek önmaguk­kal, történelmükkel, jelenlegi helyzetükkel, vala­mint jövőjükkel.- A nagyhírű debreceni, sárospa­taki kollégiumok, ha úgy tetszik, már a XVI. századtól felsőfokú képzést folytattak, s az itt végzett pedagógusok, iskolamesterek oroszlánrészt vállaltak a magyar kultúra fenntartásában - idézi fel a kezdeteket dr. Horváth Béla, a PTE Illyés Gyula Főiskolai Kará­nak főigazgatója, aki Tolna me­gyét képviseli a fővárosi konfe­rencián. - Később, már a XIX. században ezt a küldetést a nép­tanítók vállalták magukra.- S mi ennek az intézmény tí­pusnak a mai küldetése?- Az, ami voltaképpen megkü­lönbözteti az egyetemektől. Míg az egyetemek a tudomány oktatá­sára szerveződtek, addig a tanító- és óvóképző főiskolák a gyakorla­ti tennivalókra összpontosítanak. Itt a hallgatókat az elemi jártassá­gok, készségek - olvasás, írás, számolás, kommunikációs kész­ség, stb. - kialakítására készítik fel.-Sa tanítók akkor találkoznak a rájuk bízott gyermekekkel, ami­kor azok a legfogékonyabbak...- Ezt nem győzzük hangsú­lyozni. Ebből a szem­pontból - s ez pszicholó­giailag igazolt tény - va­lamennyi generáció számára az első 6H0 év a legfontosabb idő­szak. Éppen ezért egyáltalán nem mindegy, hogy müyen felkészült­ségű, milyen kvalitásokkal ren­delkező pedagógusok találkoz­nak a gyermekekkel. Ez egy élet­re meghatározó lehet. S éppen ezért mondjuk: amikor az állam spórol a tanítókon, az óvónőkön - néha sajnos szülői asszisztálás mellett -, akkor a gyerekeken, il­letve a saját jövőjén spórol.- Amit ön említ, régi és vissza­térő gond, sokan azonnal el is könyvelik a szokásos sirámok kö­zé...- Most nemcsak arról beszé­lek, hogy ez a pedagógusi réteg milyen kevés pénzt keres. S az ezen a pályán éppen emiatt léte­ző kontraszelekciót sem kívánom részletezni. Létezik azonban egy olyan jelenség, ami a legutóbbi időkben, éppen az integráció mi­att vált, vagy válhat érzékelhető­vé. A felsőfokú integrációból - az előnyök mellett - az is következ­het, hogy a társadal­mi érdeklődés csök­ken az óvóképzői és tanítói pálya iránt. Ebből pedig az okta­táspolitika irányítói arra is gondolhatnak - s erre már mutat­nak bizonyos jelek -, hogy erre a képzési szektorra sokkal ki­sebb szinten van szükség, mint korábban. Ez azonban vélemé­nyünk szerint öngyilkos politika lenne.- Ön természetesen hivatalból sem mondhat mást...- Téved, aki azt hiszi, hogy a saját pozíciónkat féltjük. Nekünk az oktatás a szakmánk, a hivatá­sunk, látjuk, hogy a funkcionális analfabetizmus, a kommunikáci­ós készség hiánya milyen társa­dalmi problémákat szül. S ezért fordulunk ezen a konferencián egy felhívással a pedagógusok­hoz, a szülőkhöz, a közvéle­ményhez. Ebben a felhívásban egyebek mellett az is szerepel: „hazánk esélyét, felzárkózását a legfejlettebb országokhoz csak a színvonalas oktatás, az értékköz­pontú nevelés biztosíthatja. Ez pedig csak úgy lehetséges, ha mindannyiunk legféltettebb kin­csét, gyermekünket jól képzett pedagógusok tanítják, nevelik.” S azt hiszem ezzel mindannyian egyetérthetünk, __ szeri árpád Hí rek SZÉKELYSORSOK ZOMBÁN. A Millenniumi Székely Világta­lálkozó programsorozat része­ként Székelysorsok címmel kiál­lítás nyílt Zombán a művelődési házban. A május 15-ig megte­kinthető kiállítás anyaga a bony­hádi Völgységi Múzeum tulajdo­na. ELSŐÁLDOZÁS BÁTASZÉ- KEN. A római katolikus nagy­templomban, május 14-én, va­sárnap tartják az elsőáldozást. Ötvennyolc kisgyermek ekkor veszi magához első alkalommal az oltárt szentséget a reggel fél 9- kor kezdődő ünnepi szentmisén. ZONGORAVERSENY lesz ma Szekszárdon, a Liszt Ferenc Ze­neiskolában. A Dobai Tamásné által szervezett versenyen negy­ven Tolna megyei növendék vesz részt. A zsűri elnöke a budapesti Ekhardt Károly. A MOLNÁR GYÖRGY Általános Iskolában Dombóváron ma dél­után három órakor Tóth Attila, a város polgármestere és Szidlóczky József, a Magyar Ma­dártani Egyesület ügyvezető igazgatója nyitja meg a helyi Herman Ottó Oktatóközpont ál­tal rendezett „Madarak és fák napja” elnevezésű verseny or­szágos döntőjét, melyen 5-8. év­folyamos diákok vetélkednek. JÓTÉKONYSÁGI hangversenyt tartanak Őcsényben, május 14- én 17 órakor a református gyüle­kezeti házban. A tiszai árvízká­rosultak megsegítésére rendezett hangversenyen az őcsényi zené­lő gyermekek és Borza Márton műsorát láthatja a közönség. A hangverseny végén árverést tar­tanak. TÁNCVERSENY. A Székesfe­hérváron megrendezésre kerülő országos klubközi táncverse­nyen lépnek parkettre vasárnap a Dombóvári Valcer Egyesület te­hetséges párosai. TÁRSTALANOK találkozója. A Tolna Megyei Társtalanok Baráti Egyesülete május 13-án, szomba­ton 20 órai kezdettel tartja soros összejövetelét Szekszárdon, az I. Béla Gimnázium B épületében. A zenéről az Ury Boys együttes gondoskodik. BLUESKOCSMA lesz szomba­ton este 8-tól Bonyhádon, a Herei sörözőben. A házigazda ABS együttes vendége lesz a fővárosi Paid Holiday zenekar. AVARTÜZEK. Az elmúlt napok­ban, a nagy meleg miatt, egyre többször riasztották a tűzoltókat az avartüzek miatt. Tegnap Dunaföldvár, Döbrököz és Dom­bóvár határában kapott lángra a felügyelet nélkül hagyott tűz, kárt okozva a környékbeli ültet­vényekben is. Papír a Favorit Herlitztől Szépen rendezett, eszté­tikus bemutató várta teg­nap az érdeklődőket Szekszárdon, a Vállalko­zók Házában. A Favorit Herlitz Papír-Írószer Nagykereskedelmi Áru­ház azon termékeket so­rakoztatta fel, melyek nélkülözhetetlenek a mindennapi munkájuk­ban papírt használó cé­geknek, vállalkozóknak, oktatási intézmények­nek. A rendezvényen a gyártó cégek képviselői is megjelentek, s válaszol­tak a látogatók kérdései­re. FOTÓ! BAKÓ JENŐ \ k k l

Next

/
Oldalképek
Tartalom