Tolnai Népújság, 2000. május (11. évfolyam, 101-126. szám)

2000-05-12 / 110. szám

2. oldal - Tolnai Népújság KÖR KÉP 2000. Május 12., péntek Átalakítják a kormányt Több tárcát is érint a KHVM felosztása Budapest A kormányzati rendszer szerke­zetének átalakítása a KHVM-en kívül érinti még a gazdasági, a szociális és családügyi, valamint az egészségügyi tárcát is - jelen­tette ki csütörtökön Budapesten Orbán Viktor miniszterelnök. Hangsúlyozta: Katona Kál­mán esetében nem személyi, ha­nem szerkezeti döntést hozott. Megerősítette: a Közlekedési, Hírközlési és Vízügyi Minisztéri­um átalakítása után lesz egy Köz­lekedési és Vízügyi Minisztéri­um, s másutt létrejön egy új in­formatikai, távközlési, audiovi­zuális iparággal is foglalkozó részleg. A szocialista frakció kezdemé­nyezni fogja egy infrastruktúra és informatikai állandó bizottság felállítását a parlamentben - je­lentette be Molnár; Gyula az MSZP frakciójának helyettes ve­zetője csütörtökön. Pártja azt szeretné, ha az információs tár­sadalom ügyét a NATO, illetve az EU-csatlakozáshoz hasonló fon­tosságú témaként kezelné a ma­gyar belpolitika. Az MSZP úgy látja: ha az infor­mációs robbanás motiválta társa­dalmi, gazdasági átalakulás fo­lyamatában Magyarország üte­met veszít, akkor versenyképes­ség tekintetében óriási lesz a le­maradása az e téren fejlett orszá- gokhoz képest. ______________■ R ajtra kész az Aurul A helyiek nem hisznek a környezetszennyezőknek Nagybánya Újraindítanák az Aurul vál­lalatot. A tiszai ciánszeny- nyezésért felelős cég el akarja érni, hogy újra ter­melhessen, de a helybéliek nagyon bizalmatlanok, ezért lakossági fórumot szerveztek. Az Aurul képviselője szerint cé­ge befejezte a bozintai tó gátjá­nak megemelését, és kérte, hogy a vállalat kapja meg a működési engedélyt, mert a leállás nagy veszteségeket okoz, 1500 em­bernek pedig nincs munkája. Nagybozinta és a többi környék­beli község lakói viszont nem hisznek az Aurul biztosítékai­ban, és a már tavaly történt ki­sebb balesetekre hivatkoznak. A lakosok szerint az Aurul működése óta egyre gyakorib­bak a születési rendellenessé­gek, amikor létrehozták a válla­latot, nem informálták az embe­reket a lehetséges veszélyekről, csak a várható nyereségről. A környékbeliek szerint a szeny- nyezett terület nagysága a meg­állapítottnál jóval nagyobb. loan Gherhes, a megyei kör­nyezetvédelmi igazgatóság ve­zetője bejelentette: ha egy szak- bizottság mindent rendben ta­lál, júniusban megkapja az en­gedélyt az újraindításra. A me­gye prefektusa, Gheorghe Mihai Bárlea, aki először kérdőjelezte meg nyilvánosan a ciánszeny- nyezés magyarországi hatásai­ról szóló híreket, most az ENSZ-jelentésről is azt állította, hogy eltúlozta a következmé­nyeket. Macedónia nyitott Szkopje üdvözli hazánk balkáni politikáját Budapest A magyar-macedón sza­badkereskedelmi megálla­podást célzó tárgyalások haladéktalan megkezdését, valamint a CEFTA Macedó­niával történő kibővítését kezdeményezi a magyar tárgyaló fél. Ez derült ki Orbán Viktor mi­niszterelnök és Ljubcso Geor- gievszki macedón kormányfő megbeszélése után. Az első hi­vatalos kétoldalú kormányfői találkozót követően Ljubcso Georgievszki kiemelte: a ma­gyar tapasztalatok segíthetnek Macedóniának integrációs csat­lakozási folyamat során. Hozzá­tette: üdvözli Magyarország bal­káni politikáját. A két kormányfő elhatározta, hogy felkéri a külgazdaságért felelős miniszterét a szabadke­reskedelmi megállapodás gyors megkötését ígérő tárgyalások megindítására. Ami a CEFTA-t illeti, Georgievszki jelezte: tá­mogatja a szervezet kibővítésé­re vonatkozó magyar elképze­lést, s országa szeretne új tag­ként belépni. A macedón vendég magyar üzletemberekkel is találkozott. Ebből az alkalomból kiemelte: azok a vállalkozások, amelyek a Macedón Köztársaság területén fektetnek be, az egész balkáni piacon jelen tudnak lenni. Ljubcso Georgievszki hozzáfűz­te: kormánya liberális feltétele­ket teremt a külföldi befektetők­nek. A kivételes eljárás a megoldás A jövő héten tárgyal a külügyi bizottság a státustörvényről Nagy a tétje annak, hogy a parlament külügyi bizottsága milyen eredményre jut jövő heti tárgyalásai során. Közel ötmillió, határainkon kívül élő magyart és természetesen a hazai lakosság helyzetét is nagyban érinti a státustörvény megalkotása, amelynek alapelveiről most születhet meg a döntés. Budapest Míg a határon túliak egyértelmű­en azt szeretnék, ha ak eddigiek­nél szorosabban kötődhetnének az anyaországhoz, addig számos itthoni politikai erő óvatosságra int az új szabályok megalkotásá­val kapcsolatban. Kiskapuk híján nehéz helyzetbe kerülnének uni­ós csatlakozásunk után a magyar állampolgársággal nem rendelke­ző magyarok, az Európa Unióba való felvételünk után ugyanis előttük is bezárulhat a schengeni „vasfüggöny”. Ez azt jelentheti, hogy a jövőben csak külön beuta­zási engedéllyel jöhetnének és a kishatárforgalom is megszűnne. Az uniónak ugyanis mi leszünk a keleti határa, a gazdagabb orszá­gok pedig éppen a keletről jövő beutazók ittmaradásától félnek a legjobban. Ezért a jelenleginél jóval szigorúbb idegenrendészeti törvény megalkotását várják tő­lünk. Nem ütközne azonban az Eu­rópai Unió jogszabályaival, ha a Kárpát-medence más országai­ban élő magyarok vízumkérelmét kivételes eljárásban bírálnák el. Ám ha nem sikerül egy olyan tör­vényt megalkotni, amely meg­nyugtatja a többi közösségbeli ál­lamot, hogy a hozzánk jövő ma­gyarok nem mennek túl orszá­gunk határain, akkor félő, hogy romlani fognak beutazási és munkavállalási lehetőségeik. A kinti magyarok helyzetét jól példázza az erdélyi Székely­udvarhely lakóinak élete. Az élénk gazdaságú kisvárosban szinte csak magyarok laknak a ro­mániai átlaghoz képest meglehe­tősen magas színvonalon. A tele­pülés vállalkozóinak nagy része üzleti kapcsolatban áll Magyaror­szággal, de sokan jönnek át hoz­zánk kétkezi munkát végezni is. Fordított irányban is hasznos le­hetne az együttműködés, mert a környék kiváló turisztikai adott­ságokkal rendelkezik. A közös nyelv és kultúra révén kialakuló, egyre szorosabb kap­csolatok ellenére a helyiek furcsa átmeneti állapotban érzik magu­kat Románia és Magyarország kö­zött. Ahogyan egy udvarhelyi fia­tal értelmiségi fogalmazott: szá­mukra sokkal inkább Budapest jelenti a fővárost, mint Bukarest, mégis idegenül érzik magukat nálunk, mert megtűrt vendég­ként kezelik őket. iwj Tervezhető katonai karrier Automatizmusok helyett a képzéstől függ az előmenetel Az elképzelések szerint talán már jövőre tervezhetővé válik a hivatásos állomány ka­tonai karrierje a Magyar Honvédségnél, ha az idei év elejére elkészült humánpolitikai stratégiához szükséges törvénymódosítá­sokról dönt a parlament. Budapest A rövidesen kezdődő haderő-átalakításhoz kap­csolódó koncepció lényege, hogy az általános esélyegyenlőség helyett végre versenyhelyzetet teremtenek a hivatásos tiszthe­lyettesek és tisztek között. Megszűnik az automatizmus és a soronkívüliség az előlépte­téseknél, és mindenkinek részt kell vennie a beosztásával járó, meghatározott időtartamú to­vábbképzésben. Erdélyi Lajos dandártábor­nok, a Honvédelmi Minisztéri­um távozó szóvivője kérdé­sünkre megerősítette: a kivá­lasztást, a képzést, a tovább­képzést, a karriermodellt, a szociálpolitikát, de még az üdültetés körülményeit is érinti a változás. A tervek szerint az új humánpolitikai stratégia a beléptetéstől kezdve a nyugdí­jazásig - esetleg még azon túl is - figyelemmel kíséri a hivatásos katonák sor­sát. A NATO-tagságból eredően a jövőben a kül­szolgálat is fontos jelentőséggel bír majd, egy idő után akadálya lehet a szakmai előmenetel­nek, ha valaki nem szolgált még külföldön. Az úgynevezett „felfelé vagy kifelé” elv értelmében a beosztások és a rendfokozatok hierarchiája egymásra épül, aki az előléptetések és maga­sabb beosztások előtti kötelező képzéseken nem szerepel sikerrel, nem maradhat a katonai pályán. A honvédség új nómenklatúrája is elké­szült, így ha az Országgyűlés még a nyári szü­net előtt megadja a felhatalmazást a haderő-át­alakítás megkezdéséhez, akkor a humánstraté­gia részeként életbe léphet a megújult katonai besorolás is. A Magyar Honvédség szóvivői posztját az el­múlt év januárjáig betöltő Sajner Gyula ezredes neve is felvetődött a Honvédelmi Minisztérium szóvivőjének utódjaként. Sajner Gyulát eredeti­leg 1998. január 1-jétől 1999 júliusáig nevezték ki a Magyar Honvédség szóvivői posztjára, azon­ban e minőségében csak az elmúlt év januárjáig tevékenykedett, mert attól kezdve a vezérkar saj­tónyilvánossági munkáját már a Honvédelmi Mi­nisztérium sajtófőosztálya és szóvivője látta el. Mintegy 6100 fiatal szerelt le tegnap, miután befejezte kilenc hónapos sorkatonai szolgálatát - közölte a Magyar Honvédség hadkiegészítő csoportfőnöke. Nagy Attila ezredes elmondta, hogy a fiatalok mintegy 90 százaléka kap lesze­relési segélyt, amely a honvéd alapilletmény - jelenleg 4223 forint - másfélszeresétől ötszörö­séig terjedő összeg lehet. A segély megítélésé­ben a parancsnokok döntöttek, figyelembe véve a katonák családi és szociális helyzetét. v. r. Még a laktanyában, de már civilben fotó: feb/diósi imre BOJKOTTÁLNI fogják a HZDS képviselői mindaddig a szlovák parlament munkáját, amíg Szlovákiában „véget nem vet­nek a rendőrállamnak”, s amíg . az ellenzék nem kap garanciá­kat arra, hogy Szlovákia jog­államnak tekinthető - közölte csütörtökön Rudolf Schuster ál­lamfővel Vladimír Meciar volt kormányfő, a HZDS elnöke. ELUTASÍTOTTA Igor Ivanov orosz külügyminiszter csütörtö­kön Strasbourgban bármiféle egyoldalú csecsenföldi orosz tűzszünet lehetőségét. Az Euró­pai Unió külügyminiszterei csü­törtökön felszólították Moszk­vát, hogy tegyen határozott lé­péseket a csecsenföldi válság békés megoldására. KRAGUJEVACBAN csaknem tizenötezer ember vett részt szerda este egy ellenzéki tünte­tésen - jelentették csütörtökön belgrádi rádiók. Az erőszak­ellenes jelszóval meghirdetett megmozdulást az Otpor (Ellen­állás) nevű ellenzéki diákmoz­galom és szerb ellenzéki pártok szervezték. MEGSZŰNT a sztrájk, ismét működnek az olasz töltőállo­mások, miután a háromoldalú egyeztető tárgyalások sikerre vezettek. Az egyezség lehetővé teszi az Európában egyedülálló­an magas olaszországi üzem- anyagárak csökkentését. ÖNFELÁLDOZÓ MUNKA. A Közlekedési, Hírközlési és Víz­ügyi Minisztérium (KHVM) számára az elmúlt két esztendő legnagyobb és legveszélyesebb feladatát az április elején kiala­kult rendkívüli tiszai árhullám elleni védekezés jelentette. A víz másfél millió embert, 402 települést és csaknem 3000 mil­liárd forintnyi nemzetgazdasági értéket veszélyeztetett - mond­ta Hajós Béla, a KHVM helyet­tes vízügyi államtitkára csütör­tökön. TILTAKOZIK A MEDOSZ. A Mezőgazdasági, Erdészeti és Vízügyi Dolgozók Szakszerve­zeti Szövetsége (MEDOSZ) nem ért egyet a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) által készített,s a szövet­kezetek üzletrészeiről szóló tör­vénytervezettel - jelentette be tegnap az ügyvivői testület. Ál­láspontjuk szerint a törvény ha­tályba lépése esetén az agrár- szövetkezetek alkalmazottjai­nak tízezrei veszítenék el mun­kahelyüket. VIZSGÁLAT. Jövőre minden járulékfizető, csaknem négy­millió ember kap értesítést az Országos Nyugdíj-biztosítási Főigazgatóságtól (ONYF) a 2000. évben befizetett járulék összegéről - közölte Mészáros József megbízott főigazgató. Szökésben a Whiskys (15.) Napszemüvegben napozott Május 17-én kezdődik a Whis­kys néven elhíresiilt rabló bí­rósági tárgyalása. Ambrus At­tila most másodszor van lakat alatt. Hat évig tartó bankrab­lás-sorozat, majd lebukás után tavaly júliusban sikerült megszöknie. Két ismert újság­író, Gyuricza Péter és Kardos Ernő kinyomozta a Whiskys szökésének és egyik legna­gyobb rablásának körülmé­nyeit, találkozott bújtatóival és barátnőivel, áldozataival és őreivel. Lapunk a megjelenés előtt álló könyvből közöl exk­luzív részleteket. A Whiskys szökése után a rendőr­ségi kommandó több helyszínre kivonult, de egészen október vé­géig minden akció vakrepülés volt. Ambrusnak még nyomát sem találták a titkosszolgálati módszerekkel felderített címeken. Állítólag csak az október 18-i OTP-s rablás után figyeltek fel egy K. Domonkos nevű emberre, aki a Nagy Lajos és az Erzsébet király­né úti kereszteződésben az élel­miszerbolt feletti lakás második emeletén lakott. A rendőrök sze­rint a férfi rendre hatalmas élelmi­szercsomagokkal felpakolva érke­zett az épülethez, rövid ideig az egyik lakásban tartózkodott és máris távozott. K. Domonkosról kiderítették, hogy évekkel ezelőtt telepedett át Romániából és talán még odaátról ismerhette Amb­rust. K Domonkost a rendőrség kérdőre vonta, s ő beismerte, hogy Ambrust rejtegeti a lakás­ban; állítólag soha nem kapta meg a rendőrség által ígért 5 mii­hó forintos „vérdíjat”.A Whiskys egykori lakóhelyeként szolgáló épületben ma is ott a trafik, ahon­nan a cigarettát vette K Domon­kos, vagy ki tudja, talán a bujkáló bankrabló is. Az eladónő a benn­fentesek mosolyával közli:- Uram én annyi rendőrt még soha életemben nem láttam, még a civil ruhásokról is ordított, hogy nyomozók. Körbe vették az épü­letet, innen még egy légy sem re­pülhetett volna ki - mondja fölé­nyesen. - Mintha háború készült volna - közli suttogva a trafikos. A Nagy Lajos Király út 191. szá­mú ház kapuja zárva. (Ez az egy­kori rejtekhely pontos címe.) Am amikor a házban lévő fogászati rendelőbe páciens érkezik, bárki besurranhat a lépcsőházba. Míg a liftet keressük, egy idős asszony büszkén közli: ő az erkélyen még napozni is látta a Whiskyst.- Valami nagyon gyanús volt körülötte, uram! Nagyon gyanús volt, hogy napszemüvegben na­pozott ! - Lehet, hogy gatya sem volt rajta, uram. Csodálkozik, hogy nem néztem meg alaposab­ban? Egy lakásból edénycsörgés hal­latszik. Elszántan becsengetünk, az ajtó kinyílik, sőt, be is tessékel­nek.- Uraim ez nagyon nagy sokk volt a háznak. Nem könnyű kihe­verni...- Ön ismerte ezt a K. Domon­kost?- Igen jött minden hónapban és fizette a közös költséget. Olyan negyven év körüli ember...- És nem tűnt fel, hogy Domon­kos nem lakik itt, legfeljebb néha- néha megfordul errefelé némi éle­lemmel?- Hozta a nagy szatyrokat, tele kajával. De én ezt nem figyeltem, csak ha néha összefutottunk a lépcsőházban, akkor láttam...- Szóval semmi gyanús nem volt...- De így utólag volt egy nagyon izgalmas történet. Szeptember vé­ge felé volt, mikor kipróbálták a fűtést. Én tudtam, hogy a II. eme­let 12-es lakásban még a nyár ele­jén tönkrement a radiátor és eláz­tak. Felmentem, hogy szóljak a próbafűtés miatt...- És kijött valaki?- Csöngettem. Nem jött ki sen­ki. Pedig bent meg égett a villany. Este volt, kint sötét. Éreztem, hogy van ott valaki. Volt is, mert egy idő után lekapcsolta a világí­tást. Álldogáltam az ajtó előtt, aztán elmentem, gondoltam meg­zavartam valamiben, - fürdésben, vagy valami női ügy van a dolog­ban... mi közöm hozzá. Gondol­tam, majd szólok később.- Mikor tudta meg, hogy itt va­lami nincs rendben ?- Előző nap kijött egy férfi és egy női rendőr, civilben voltak. Igazolványt is mutattak, de én őszintén szólva meg sem néztem.... Arról kérdezősködtek, hogy kik laknak a házban. El is vitték az épület műszaki rajzát. Azt mondták, hogy innen, ebből az épületből kurvákat futtatnak és azt szeretnék megtudni, ki le­het az. Meg hogy esetleg itt kuple­ráj is lehet. Még gondolkodtunk is, ugyan ki lehet az?- Nem is sejtette, kit keresnek?- Nem, de ez szerintem érthető. Képzelje, ha megmondják az iga­zat, hogy az Ambrus Attilát kere­sik, honnan tudhatták volna, hogy én szimpatizálok-e vele, vagy sem? Hogy leadom-e neki a drótot vagy sem?... Ezt előre nem tudhatták. Min­denesetre amikor eljött az este, el­vitték a folyosók kulcsát is. Tudja, a körfolyosókról nyílnak a laká­sok... Aztán a férjem meg már csak arra lett figyelmes, hogy nagy csend lett, lezárták a forgámat is. Gyorsan kiszáadtam a boltba, s látom, hogy minden oszlopná áll váaki, néhol ketten is. Bőrkabátban, farmerban, mobiltelefonát mindenki. Rettentő furcsa volt az egész, az arcukon lát­szott, hogy készülnek váamire. A férjem mondta is, biztosan jó nagy háat foghattak. (Következik: Rabló-pandúr já­ték az élet) 4 k «

Next

/
Oldalképek
Tartalom