Tolnai Népújság, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)

2000-03-07 / 56. szám

8. oldal - Tolnai Népújság GAZDÁLK ODÓKNAK 2000. Március 7., kedd Támogatásra várva Ahogy az idő engedi, folyik a munka a földeken fotó= bakó jenó Agrárfinanszírozási támogatás Agrárfinanszírozási támogatás­ban az részesülhet, aki megfelel a feltételeknek. Ide tartoznak az éven belüli le­járatú forgóeszközhitei kamattá­mogatása és más hitelek után nyújtott állami kezességvállalás, az éven túli lejáratú forgóeszköz- hitel kamattámogatása és egyes hitelek után nyújtott garanciavál­lalás, és a biológiai alapok fej­lesztésének támogatása is. Kamattámogatás: Igényelhetik: a növényterme­lés, kertészet, az állattenyésztés, vegyes gazdálkodás, a vadgazdál­kodás, az erdőgazdálkodás vala­mint a halászati tevékenység ága­zatból. A kamattámogatás mérté­ke a hitelszerződés megkötésekor érvényes jegybanki alapkamat negyven százaléka vagy közrak­tárba letett gabona esetén a jegy­banki alapkamat száz százaléka. A kamattámogatást az is igénybe veheti, aki elemi csapással sújtott­nak területen gazdálkodik. Éven túli lejáratú forgóeszköz- hitel kamattámogatása: Ugyanazok igényelhetik, mint az előző kamattámogatást. A szö­vetkezet a természetes személy tagja által nyújtott kölcsön összege után, a hitel időtartama (legfeljebb hatéves] alatt kamattámogatást ve­het igénybe. A kedvezménnyel igénybe vehető hitel összege ter­melői hitelkérelem esetén legfel­jebb százötvenmillió forint lehet. A hitel beruházás kivételével min­den olyan célra felhasználható, amely a mezőgazdasági tevékeny­ség végzésével kapcsolatos. A kamattámogatás mértéke az első évben ötven százalék, az ezt követő legfeljebb öt évben a még fennálló hitelre hetven, ötven, negyven, húsz és tíz százalék ■ Az idei évi támogatásokról Földalapú növénytermesztési támogatások Földalapú növénytermesztési vissza nem térí­tendő támogatást vehet igénybe az a földhasz­náló, aki 1 és 300 hektár közötti külterületű szántón gazdálkodik, és a következő növények valamelyikét termeli: búzát, rozsot, triticalét, ár­pát, kukoricát (kivéve silókukoricát), rizst, szó­ját, száraz borsót, dohányt, repcét, napraforgót, burgonyát, tökmagot és fénymagot. Az a terme­lő, aki 300 hektár feletti külterületű szántóterü­letet művel, abban az esetben kaphat földalapú támogatást, ha az AK érték nem haladja meg a 17 aranykoronát, hektáronként. Jár a támogatás többek között annak is, aki egy hektárt meghaladó te­rületen szántó­földi zöldség- termelést (a fű- szerpaprikát is beleértve) foly­tat, illetve 0,5 hektárt megha­ladó termő gyümölcsöst vagy termő szőlőterületet művel, vagy gyepterülete van, vagy halastavat használ. A támogatás igénybevételének további feltétele:- Az igénylőnek, a 20 hektár alatti birtokkategó­riában hektáronként legalább 50 ezer forintot, vagy azt meghaladó területhasználat esetén, az előző évi összes árbevételében a mezőgazdasági tevékenységéből származó árbevétele érje el az ötven százalékot.- A múlt évi őszi búza teljes vetésterületének 40 százalékán fémzárolt vetőmagot vetett, valamint csávázott vetőmagot, illetve a tárgyévben nö­vényvédő szert és alapműtrágyát használjon.- A kukoricavetés teljes területére hibrid vető­magot, fémzárolt, minősített vetőmagot, szapo­rítóanyagot és műtrágyát, növényvédő szert, il­letve szerves trágyát használjon.- A támogatott növények esetében, legalább az igénybe vett támogatás mértékéig, saját névre szóló számlával tudja igazolni a termelő. Szer­vestrágya felhasználása esetén, a helyben szo­kásos áron (maximum ezer fo- rint/tonna szá­mított értéken) a falugazdász igazolása is el­fogadható.- Ha ősterme­lőről van szó, rendelkezzen érvényesített őstermelői iga­zolvánnyal.- A használa­tában lévő me­zőgazdasági terület gyom­mentes legyen. A támogatás mértéke: A támogatás a megyei adóhivatalnál igényelhető az adóhatóság által rendszeresített 0011. számú nyomtatványon „Bevallás az államháztartással szembeni egyes juttatások igényléséhez. ” Az em­lített nyomtatványt viszont a nyomtatványbolt­ban lehet megvásárolni. Az igényléshez mellé­kelni kell a megyei földművelésügyi hivatal tá­mogatási jogosultságra vonatkozó igazolását, a saját névre szóló számlákat, a termelési és érté­kesítési szerződést. ■ Használt terület (hektár) Támogatási összeg (H/hcktár) szántó 1,00—20,00 8000 szántó 20,01—50,00* 6000 szántó 50,01—300,00* 4000 szántó 300,00 felett, 17 AK alatt 3000 szőlő-gyümölcsös 8000 szántóföldi zöldség 8000 gyep 3000 halastó 3000 termő gyümölcsös és szán­tóföldi zöldség, valamint hibridvetőmag-előállítás területének öntözése Felhasz.nált vízmennyiség 3 Ft/m3 Az állattenyésztés támogatása Az állattartó gazdák többek kö­zött a következő támogatások kö­zül választhatnak, ha a feltételek­nek megfeleltek: nőivarú állatál­lomány támogatása, tenyészkoca állomány minőségi cseréjének, méhészetnek a támogatása, te­nyésztőén vásárlás támogatása, szarvasmarha, sertés, juh, kecske szaporítóanyag használat támo­gatása, kanca mesterséges termé­kenyítésének támogatása, halte­nyésztés támogatása. A méhészek méhcsaládok tá­mogatásra pályázhatnak, ha tag­jai a Méhészeti Terméktanács­nak, legalább 2000. január 1-től és rendelkeznek az előírt állat­egészségügyi kezelések elvégzé­sét tartalmazó nyilvántartással. A támogatás mértéke: 850 forint méhanyánként. Az egységes nyil­vántartási és azonosítási rend­szer, röviden: ENAR, támogatását az OMMI veheti igénybe. Haltenyésztés támogatása: A támogatás igényelhető ösz- szesen ezer tonna egynyaras ponty kihelyezéséhez. A támoga­tást az a termelő igényelheti, aki elismert vagy ideiglenes elisme­réssel rendelkező tenyésztő szer­vezet nyilvántartásában szereplő tenyészanyától származó tenyészanyagot telepít, melyet igazolni is tud. Tagja a Halászati Terméktanácsnak és annak a múlt év szeptemberi termékbecs­lést be is küldte. A támogatás mértéke: 70 Ft/kg. Tenyésznövendék-nyúl támo­gatás: Ezt a támogatást az elismert te­nyésztő szervezet törzskönyv­ében nyilvántartott, az OMMI ál­tal hitelesített származási igazo­lással ellátott tenyésznövendék- nyúl beállítása után igényelhető. A támogatás mértéke: 2000 Ft/tenyésznövendék-nyúl. Agrárberuházások támogatása Az ebbe körbe tartozó tá­mogatások: belvízhálózat létesítményeinek támoga­tása, élelmiszeripari beru­házások támogatása, erdő­gazdálkodási, halászati, vadgazdálkodási és kerté­szeti tevékenységhez kö­tött beruházások, fejleszté­sek támogatása, szőlő, gyü­mölcsös és egyéb ültetvé­nyek telepítését, szőlőül­tetvények felújítását szol­gáló beruházások támoga­tása, új mezőgazdasági gé­pek, berendezések vásárlá­sának támogatás. Ebből a körből a legnagyobb ér­deklődést a szőlő és gyümöl­csös telepítésének támogatása jelenti. Erre a támogatásra az jogosult, aki a megelőző öt éven belül a szőlőtermesztés­sel, a borgazdálkodással, a bor forgalomba hozatalával kap­csolatos szabályok megsértése miatt se szabálysértést, se bün­tetőjogi vétséget nem követett el. Mire igényelhető ez a támo­gatás? Az ültetvény tervezésére, a terület előkészítésére, a táp­anyag feltöltésére, a szaporító­anyag beszerzésére, a telepítés­re, a termőre fordulásig az éves ápolásra, támberendezések lé­tesítésére, kerítés, térburkolat, permetlétároló létesítésére, ön­tözőberendezésre. A már meg­lévő szőlőültetvények felújítá­sához igénybe vehető támoga­tás alapjául az ültetvény terve­zésének, támberendezés felújí­tásának, a tőkepótlásnak, sza­porítóanyag beszerzésének költségei vehetők igénybe. Az áfát-t nem tartalmazó beruhá­zási költség 25, 50, illetve 60 százalékának megfelelő alaptá­mogatás, esetenként további 50 százalékos mértékű kiegészítő támogatás vehető igénybe. A pályázatokat a megyei ' földművelésügyi hivatalokhoz kell április 28-ig benyújtani. El­bírálásukat a földművelésügyi hivatal a megyei agrárfejleszté­si bizottság bevonásával végzi. Az is igényelheti a támogatást, aki a pályázat benyújtása előtt már megkezdte a tavaszi ültet­vénytelepítést, de a beszerzett anyagokat számlával tudja iga­zolni. Új mezőgazdasági gépek vásárlásának támogatása: A támogatás nem vehető igénybe az egytengelyes kerti traktor, kisebb mezőgazdasági gépek vásárlása esetén. Az új mezőgazdasági gépek árának a 20, 25 illetve a 30 százalék, gépszövetkezetek esetén egysé­gesen 30 százalék a támogatás mértéke. A hitelintézettől fel­vett, éven túli lejáratú hitel után a jegybanki alapkamat 40 szá­zalékának megfelelő mértékű a kamattámogatás. ___________■ R egionális fómm a támogatásokról Agrártiltakozásokra számít a TESZÖV A magyar mezőgazdaság egyik vállán az antiinflációs politika minden terhével, másikon a szociális terhei­vel próbál előre jutni, mi­közben vele szemben széles­re tátott pofával jön az ag­rárolló. Ebben a helyzetben nincs az a támogatás, ami elég lenne. így kezdte az agrártámogatások idei rendjéről szóló előadását dr. Tamás Károly, az FVM köz- igazgatási államtitkára a Kapos­vári Egyetemen rendezett regio­nális agrárfórumon. Hozzátette: a költségvetés által jóváhagyott mintegy 270 milliárd forintot igyekeztek úgy felosztani, hogy a legjobban szolgálja az ágazat felemelkedését. Az államtitkár részletesen is ismertette a leg­fontosabb támogatási számo­kat. A földalapú normatív támo­gatás szántó esetében a hasz­nált terület nagyságától függően 8, 6, 4 és 3 ezer forint hektáron­ként. Ez utóbbi 3000 hektár fe­lett, 17 aranykorona alatt jár. Szőlő és gyümölcsösnél, vala­mint szántóföldi zöldségnél 8-8, gyep és halastó esetében 3-3 ezer forint hektáronként. Ez ke­vesebb mint a tavalyi, ám az ál­lamtitkár szerint több, ha figye­lembe vesszük azt a 13 milliárd forintos keretet, amiből vető­magra és műtrágyára hektáron­ként 6-6, növényvédő-szerre 3 ezer forint kamatmentes hitelt adnak. Az állattenyésztés terü­letén a már ismert húsmarha, húsló, húshasznú tejelőállo­mány, tenyészkanca normatív támogatás mellett a sertés ága­zat minőségi állománycseréjére 8-15 ezer forint kapható koca­süldőnként, továbbra is támoga­tást élvez a juh, a kecske és a méh. Új állatfajként bekerült a rendszerbe a nyúl, tenyésznövendékenként 2000 forint támogatással. Továbbra is működnek a piaci, piacra jutási támogatások, és a fiatal agrár- szakemberek valamint az új tí­pusú szövetkezeteknek nyújtott segítség. A gépvásárlásokra idén is 30 százalék vissza nem térítendő támogatás jár, ám a ta­valyival ellentétben szelektíven: a kisgépekre 30 százalék, a kö­zepesekre 25, a nagy gépekre pedig 20 százalék. A reorgani­zációs program 65 milliárd fo­rintjáról az államtitkár elmond­ta: 25 milliárd forintot irányoz­tak elő azon gazdaságok megse­gítésére, amelyek csődközeli helyzetbe kerültek. _______________________ VARGA OTTÓ A mezőgazdasági termelők megyei szövetkezete agrár­tiltakozásokra számít ápri­listól. Dr. Dobos István, a TESZÖV megyei titkára sze­rint a támogatások messze elmaradtak attól, amit a ter­melők vártak a tárcától. Dr. Dobos Istvánt a részletek fe­lől kérdeztük.- Mi az, amivel nem értenek egyet a TESZÖV érdekeit képvise­lő gazdálkodók1- Sajnos az idei évre szóló tá­mogatások nem tartalmaznak olyan kézzel fogható kapaszkodót sem a kisebb, sem a nagyobb ter­melőknek, amely valóban segít­ség. Hogy konkrét példát is említ­sek, a reorganizációs programba belevették, hogy csak abban az esetben kapnának a szövetkeze­tek is támogatást a hitelek terüle­tén, ha a kívülálló üzletrész-tulaj­donosokkal is lerendezik az ügye­iket, vagyis kifizetik (pénzben vagy eszközben) az üzletrésze­ket. Sajnos erre a szövetkezetek jelentős részénél nincs lehetőség. A másik gond, a pályázatban az szerepel, hogy aki már megkezdte az ültetvényének a telepítését, az is igényelhet még támogatást. Ez szép lenne így, de egy adóhivatali ellenőrzésnél kamatos kamattal fizettetnék vissza a felvett össze­get a termelővel, ha kapna egy el­lenőrzést. Nincs összhangban a törvény a támogatásokkal. Meg­hirdetésre került az épület-beru­házás is, melyre várhatóan majd a SAPARD pénzből lehet számítani valamire, ez pedig szeptembernél előbb nem realizálódik. Kérdem én, ősszel ki áll neki építkezni? A piacra jutási támogatás részletei­ről sem tudni semmit, noha na­gyon fontos lenne. Várjuk a MÉM értesítőt, hátha abból majd többet megtudunk. És sorolhatnám, mi az, amiben még látszat intézke­dés sem történt. A kukorica irányára a mai napig nincs meg­hirdetve, noha már lassan a vetés­re készülődünk.- Az országos sajtótájékoztatón az hangzott el, hogy a mezőgaz­dasági termelők demonstrációjá­ra lehet számítani a tavasszal.- A héten a demonstrációs bi­zottság ülést tart és eldöntjük, hogy hol és hányán vonulnak majd traktorokkal az utcákra. A célunk az, hogy megértessük a tárca vezetőivel, a falvakban a mezőgazdaság meghatározó sze­repet tölt be, a szövetkezeteket és a magántermelőket nem lehet le­hetetlenné tenni, mert akkor egy­re több lesz a munkanélküliek száma, ellehetetlenül a vidék. ■ Megjelent a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium tájé­koztatása az idei évre szóló támo­gatásokról. Olvasóink közül sokan foglalkoznak kisebb-nagyobb mér­tékben gazdálkodással, éppen emi­att az általunk legfontosabbnak ítélt támogatási formákról írunk. így többek között szó esik majd a föld alapú növénytermelési támo­gatásokról, az állattenyésztéssel kapcsolatos támogatásról, a méhé­szet, az ENAR rendszer, az éven tú­li lejáratú forgóeszközhitei kamat- támogatásáról és az agrárgazdasági beruházások támogatásáról, köz­tük a szőlő, gyümölcsös és más ül­tetvények felújításának, valamint a gépvásárlások támogatásáról is. Akit részleteiben is érdekel a pá­lyázati lehetőség, annak azt ajánl­juk, hogy a Magyar Közlöny 17-es számát keresse, mely a teljes támo- gatást tartalmazza.____________■ A korán beköszöntött tél miatt a megye több területén is megkés­tek az őszi talaj-előkészítéssel. A sok csapadék, majd a belvíz is hátráltatta a szántást. A napo­sabb idő beköszöntével az elma­radást igyekeznek behozni, hi­szen a jövő hónap közepén már lehet vetni a kukoricát. A terme­lők nagyon várták az idei évre szóló támogatás meghirdetését, hogy eldönthessék végre, mit ér­demes termelni, mit érdemes vetni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom