Tolnai Népújság, 2000. március (11. évfolyam, 51-76. szám)
2000-03-07 / 56. szám
mmm 2°°°- március kedd S P O R T Tolnai Népújság - 9. oldal Szepesi arany Bécsből Vasárnap a magyar ifjúsági válogatott tagjaként Bécs- ben lépett tatamira Szepesi Dávid, a Szekszárdi Rendőr Judo Klub versenyzője. Cselgáncs A nemzetközi versenynek a japán mintára épült Budo Center adott otthont. Az 55 kg-ban induló Szepesi Dávid négy mérkőzést vívott és mindegyiket ippon értékű akcióval nyerte. Bécsben nyert aranyérmével a szekszárdiak tehetsége megerősítette po- zícióját a válogatottbán. ______■ T udathasadásos az isteni Diego A kábítószer elvonókúrán Havannában tartózkodó Diego Maradona állapotát tudathasadásosnak nevezték a spanyol El País hétvégi magazin mellékletének riportjában. Labdarúgás A lap szerint pszichológiai kezelései során a futballsztár Diegónak nevezi magát akkor, amikor magánéletéről beszél, és Maradonának akkor, amikor a labdarúgásban elért eredményeit emlegeti. Roberto Perfumo argentin edző szerint Maradona tragédiája nagy részben azzal magyarázható, hogy 15 éves kora óta folyton azt mondogatták neki: „Ne feledd, hogy Isten vagy”. Viszont 1997 óta nem rúg labdába, és azóta egyre labilisabb a lelkiállapota, mivel most más senki nem emlékezteti isteni voltára. „Nem hogy nem Isten, de az egykori labdarúgónak is csak az árnyéka. Inkább kövér bohóc, aki sárgára festi a haját, mert máshogy már nem tudja felhívni magára a figyelmet” - fogalma- zott a lap. ____________■ T otónyeremények A 9. heti totó és góltotó nyereményei: 13 plusz egy találatos 9 db, nyereményük egyenként 2 274 442 forint. 13 találatos szelvény 49 db, nyereményük egyenként 251 165 forint. 12 találatos szelvény 1452 darab, nyereményük egyenként 2996 forint. 11 találatos szelvény 16 217 darab, nyereményük egyenként 268 forint. 10 találatos szelvény 94 612 darab, nyereményük egyenként 77 forint. Góltotó: 6 találatos szelvény nem vglt. 5 találatos szelvény 1 db, nyereménye 117 618 forint. 4 találatos 30 darab, nyeremé- nyük egyenként 3200 forint. ■ Edzőképzés nemzetközi alapokon Dr. Mezey György előadásával indult a szekszárdi Basic-tanfolyam A hazánkban tavaly beindult UEFA- edzőképzés újabb állomásaként - Dr. Mezey György előadásával - Szekszár- don megkezdődött az első megyei Basic (alapfokú) tanfolyam. Labdarúgás A Magyar Labdarúgó Szövetség alelnöke, az MLSZ Edzőképző Központjának igazgatója hétfőn a Gemenc Hotel emeleti tanácstermében az UEFA-edzőképzés alapjairól, követelmény-rendszeréről tartott kurzusindító előadást. Dr. Mezey Györggyel a „tanóra” végén beszélgettünk.- Hogyan foglalná össze az Edzőképző Központ feladatát?- Az Európában az utóbbi évtizedben egy szakmai csúcstechnológia honosodott meg a gyerekektől egészen a felnőtt korú labdarúgókig. Célunk, hogy az UEFA három szintű (B, A, Pro) edzőképző rendszerében foglaltakat legjobb tudásunk szerint átadhassuk a honi kollégáknak, és hogy kvalitásukat az általunk kiadott UEFA-diplomával ismerjük el.- Az idén mintegy kétezer tréner végez tanfolyamainkon» és áprilisban érkezik hozzánk az európai szövetség edzőképzésért felelős bizottságának küldöttsége, amely elbírálja munkánk hatékonyságát, és eldönti: érdemesek vagyunk- e a diplomakiadási jogra. Az eredményes működésért a budapesti központ három főinstruktora, Tajti József, Both József és jómagam, valamint megyénként további egy, legfeljebb két szakember a felelős.- Mit kell tudni a most kezdődött B-tanfolyamról.-AB megjelölés a Basic-re, vagyis az alapfokra utal. Ez a tanfolyam csak az első lépcsőfok, s bár ennek birtokában akár a PNB-ben is dolgozhat egy tréner, az „állapot” csak átmeneti. Két éven belül ugyanis A, újabb két esztendő elteltével pedig a legmagasabb, Pro-fokozatú diplomával kell rendelkeznie a legmagasabb osztályban edzősködő szakembernek.- A B-tanfolyam 120 órás elméleti és gyakorlati képzést foglal magába. Az előbbieken igen változatos témákat - futball-el- mélet, pszichológia, oktatás-elmélet, egészségügy, gyermeknevelés - érintenek az előadók, akik között elméleti szakembereket éppúgy találunk, mint gyakorló edzőt.- Hányatott sorsú labdarúgásunk problémái között milyen helyet foglal el az edzőképzés?- A magyar futball szereve- zettsége, menedzsmentje épp olyan lemaradásban van Európához képest, mint a játékosok, vagy az edzőképzés. Az elsőként végző, zömmel a 8-14 éves korosztállyal foglalkozó kollégák munkája öt éven belül biztosan meghozza gyümölcsét, de hiszem, hogy az UEFA- edzőképzés „haszna” már egykét esztendőn belül mérhető lesz. Az MLSZ Edzőképző Központjának Tolna megyei instruktora, Teszler Vendel arról tájékoztatott, hogy az első B-tan- folyamot 21 középfokú képesítéssel, illetve UEFA D-licensszel rendelkező tréner kezdte meg. A „stáb” összetétele vegyes: döntő többségében fiatal, aktív játékosokból áll, ám akadnak olyan tapasztalt, középkorú szakemberek is, akik ezeken a foglalkozásokon kívánnak új információkhoz jutni. A résztvevők szándéka viszont azonos: szeretnének abban a közegben maradni, ami ehhez a csodálatos játékhoz kapcsolja őket. Az öt héten át hétfőtől szerdáig tartó tanfolyam első foglalkozása délután az edzőpályán közös bemelegítéssel, majd egymás közötti játékkal zárult. A B- tanfolyam következő előadója Both József mesteredző lesz. FEKETE LÁSZLÓ Hibátlan hidasi elsőség Szálka-Váralja döntő a Frey-Baucenter-kupán Idegen „hadak” kezére került a Bogaras Frideric- kupa, miután az élen végző Baranya megyei Hidas a záró fordulóban utolsó ellenfelét is legyőzte. Labdarúgás Kakasd-Nagymányok 6-3 (0-3). Nagymányok, 80 néző. V: Dárdai. Két ellentétes félidőt láthattak a nézők. G: Sebestyén Z. 2, Takács 2, Páli, Szabó G., ill. Kecskeméti 2, Borjányi. Tevel-Aparhant 4-1 (2-0). ‘ Tevel, 150 néző. V: Éreth. A helyzeteit kihasználó hazai csapat megérdemelten győzött. G: Nagyfalusi (11-esből), Ambrus, Gergely, György, ill. Farkas. Hidas-Ocsény 5-1 (1-1). Hidas, 250 néző. V: Bonyai. Az első félidő kiegyenlített játéka után a második játékrészben a helyzeteit száz százalékosan kihasználó hazai csapat megérdemelten győzött. G: Tobak 4, Siha, ill. Pető. A találkozó lefújását követően Borsodi István, az emléktorna szervezője és Papp Zoltán, a főtámogató Hangulat Kisvendéglő vezetője adta át az első alkalommal kiírt Bogaras Frideric emlékkupát a vele járó pénzdíjjal az első helyen pontveszteség nélkül végző, Baranya megyei I. osztályú Hidas csapatkapitányának. A Bogaras-emléktoma végeredménye 1. Hidas 5 5 - - 21- 315 ITevel 5 4 - 1 15-812 3. Őcsény 5 2-3 14-14' 6 4. Aparhanf 5 2-3 11-14 6 5. Rakasd 5 2-3 18-16 6 6. Nagymányok 5 — 5 5-21 Frey-Baucenter-kupa A-csoport: Kisdorog-Váralja 1-1 (0-0). Kisdorog, 80 néző. V: Mucska. Nem bírtak egymással a csapatok. G: Fazekas, ill. Schmidt. Majos-Izmény 0-1 (0-0). Majos, 50 néző. V: Beke. Sok kihagyott hazai helyzet után egy jól eltalált távoli lövés döntött. G: Balogh. Szászvár-Bátaapáti 1-0 (0-0). Szászvár, 150 néző. V: Csapó. A két egyforma képességű csapat küzdelmét egy 88. percben lőtt találat döntötte el. Frey-Baucenter-kupa, A-csoport Váralja 5 3 27-41 Szászvár 5 3 1 1 14- 3 1 Izmény 5 2 1 2 5-9 Bátaapáti 5 23 8-8 Majos 5 1 1 3 5-7 Kisdorog 5 1 1 3 8-16 B-csoport: Mucsfa-Szálka 3-4, Bonyhádbörzsöny-Harc 0-1 (a mérkőzésekről részletes tudósítást nem kaptunk). Az Agraco ifi-Alsónána mérkőzést március 15-én játsszák. A két csoportgyőztes, a Váralja és a Szálka együttes valószínűleg május 1-jén vívja torna döntőjét. Frey-Baucenter-kupa, B-csoport 1. Szálka 5 4 1 - 16-11 13 2. Mucsía 5 3 1 1 15- 8 10 3. Harc 5 3 11 11-10 10 4. B,börzsöny 5 2 - 3 7- 8 6 5. Alsónána 4-13 6-10 1 6. Bonyhád ifi 4 - - 4 5-13 Előkészületi mérkőzés: Báta-Bár 6-2 (2-0). Báta, 80 néző. V: Csapó. G: Bosnyák 2, Schaffer 2, Besszer, Kiss, illetve Kovács 2. ■ Jubileumi bokszesztendő Magyar-német Szekszárdon Idén ünnepli fennállásának 75. évfordulóját a Magyar Ökölvívó Szakszövetség. A MOSZ nemrégiben Budapesten megrendezett közgyűlésének hangulata is már a jubileumot tükrözte. Ökölvívás A Hotel Stadionban zajló esemény egyik legfontosabb bejelentéseként hangzott el, hogy a MOSZ és a Magyar Professzionista Ökölvívók Ligája hamarosan együttműködési megállapodást köt, mely megyénk profi ökölvívó sportja szempontjából is rendkívül fontos döntés. A közgyűlés hivatásos programját követően az esti órákban az öklözök bállal ünnepelték az új versenyévad kezdetét. A hagyományos táncos est keretén belül ismét számos sportvezető, edző, versenybíró munkáját ismerte el a szakma. A MOSZ elnöksége a sportágban végzett kimagasló munkája elismeréséül „a Magyar Ökölvívásért Díj” kitüntetést adományozta Sumicz Árpádnak, a Tolna Megyei Ökölvívó Szakszövetség titkárának, nemzetközi versenybírónak. Hasonló kitüntetést vehetett át a hajdani szekszárdi ökölvívó, később mesteredzővé választott, jelenleg szakíróként tevékenykedő Füzesy Zoltán. Korábban Tolna megyeiként Lampert Gábor dombóvári nevelőedző részesült az igen megtisztelő elismerésben. Válogatott mérkőzés megyeszékhelyünkön A nyáron ismét rangos ökölvívó esemény helyszíne lesz Szek- szárd. Augusztus 11-én, 17 órakor a városi sportcsarnokban kerül sor a Magyarország-Németor- szág nemzetek közötti amatőr válogatott csapattalálkozóra.ű Bonyhád: háromból egy Szabó Noémi nyolc vasi triplája A Bonyhád NB Il-es női csapata három bajnokit játszott a hétvégén, ám csak egyszer vonult le győztesen a pályáról. Kosárlabda Komló-Bonyhád 76-59 (34-28). Komló, 100 néző. V: Fodor, Heiling. Bonyhád: Hambrik Csorvási (15/3), Kniesz (8/3), Szabó D. (2), Szabó N. (20/6), Galabach (8/3). Csere: Tolnai (-), Nász (-), Sebestyén (3), Hegyi B. (-), Hadnagy (3). Edző: Harsányi Mária. A pénteki találkozón a hazaiak kezdtek jobban (9. perc: 23-11), a vendégek sok hibával játszottak. Elsősorban centerponton gyengélkedett a völgységi csapat, három meghatározó középjátékosa is sérült (Orbán, Hegyi Zs., Nagy). Pontosabb dobásaikkal a félidő második felében zárkóztak fel a bonyhádiak. A második játékrészben is a vendéglátók irányítottak (34. p.: 58-43). A remek napot kifogó Komló ellen gyenge védekezéssel és közepes dobóteljesítménnyel nem volt esélye a vendégeknek. Kitűnt: Szabó N. Szombathelyi TFSE-Bony- hád 66-49 (29-23). Szombathely, 100 néző. V: Tóth, Sabáli. Hambrik Csorvási (10), Kniesz (2), Hegyi B. (2), Szabó N. (16/3), Galabach (8/6). Csere: Tolnai (3/3), Nász (2), Sebestyén (2), Szabó D. (4), Hadnagy (-). Edző: Harsányi Mária. A Nyugati csoport élmezőnyéhez tartozó hazaiak ellen sok hibával játszott a vendégcsapat, de így is fej-fej melletti küzdelem jellemezte az első játékrészt (17. p.: 22-23). A folytatásban pillanatok alatt „állva” hagyták a nagyon rosszul dobó vendégeket (25. p.: 41-26). A völgységiek még egyszer felzárkóztak (26. p.: 45-36), ám elképesztő hibáik miatt a 37. percben már húsz ponttal vezettek a főiskolások. KKK Szombathely-Bonyhád 81-108 (40-47). Szombathely, 100 néző. V: Tóth, dr. Magyari. Bonyhád: Hambrik Csorvási (5/3), Kniesz (24/15), Szabó D. (10), Szabó N. (46/21), Galabach (14/6). Csere: Tolnai (4), Nász (-), Sebestyén (4), Hegyi B. (-), Hadnagy (1). Edző: Harsányi Mária. A második vasárnapi mérkőzésén fokozatosan elhúzott a Bonyhád (6. p.: 8-19), majd egy megtorpanás után felzárkóztak a hazaiak (12. p.: 21-26). A második játékrészben fantasztikus akarással egymást múlták felül a vendégek és Szabó Noémi vezérletével 15 triplát dobva fölényes győzelmet arattak visz- szavágva 3 pontos őszi vereségükért. Kitűnt: Szabó N. (a mezőny legjobbja), Kniesz, Galabach, Szabó D. Dávid újra Fehérváron Hétfőn hazaérkezik a tengerentúlról, s keddre eldől, hogy hol folytatja pályafutását Dávid Kornél, az NBA-t is megjárt játékos. A legnagyobb esélye annak van, hogy Dávid régi csapatában, az Albacomp-SZÜV-nél játszik majd az idény végéig. _____________■ Cs illag Balázs Balog és Sárközi nyomában Hazai győzelem a Simovill-kupán Izmosodnak a dombóvári fiúk A Simontornyán nyolcadik alkalommal megrendezett férfi Simovill-kupán három NB Il-es csapat és a megyei bajnokságban szereplő Hőgyész gárdája vetélkedett. Az Egyesült Államokban tanuló szekszárdi Csillag Balázs a hétvégén élete legjobbját futotta 3000 méteren. Atlétika Az University of Northern Iowa (UNI) hallgatója legerősebb számában, 3000 méteren állt rajthoz a legutóbbi egyetemi viadalon. Szekszárdi mestere, Németh Gyula „előírása” alapján 4:04-es első 1500 méterrel kerek négy perces második másfél kilométert futott, és nagyszerű új egyéni csúcsot jelentő 8:03.98-cal másodikként ért célba. A magyar viszonylatban (is) kiemelkedő eredmény akár egy teljes másodperccel is jobb lehetett volna, ám 400 méterrel a cél előtt Balázs egy lekörözött versenyző miatt némileg kiesett a ritmusból. Az AC Szekszárd atlétája közel tíz másodpercet (!) javított korábbi legjobbján, s ezzel a hazai felnőtt mezőnyben magasan vezeti az idei ranglistát. Teljesítménye immár az egykori országos rekorderek, Balog Gyula (2000 m akadály 5:29.91, 3000 akadály 8:36.2) és Sárközi Gyula 1000 m (2:22.3) eredményeit idézi. A szekszárdi középtávfutók csúcsai a mai napig élnek, Balog Gyuláé több, mint húsz esztendeje. Csillag Balázs pénteken az USA összegyetemi bajnokságán áll rajthoz. Az UNI váltójának tagjaként a hetedik, 3000 méteren pedig a 17. legjobb idővel rendelkezik a nem akármilyen mezőnybem___________________■ Kézilabda A Simontornyai TC NB Il-es őszi ezüstérmes csapata esélyeshez méltóan veretlenül nyerte a tornát. A második helyen az egyre összeszokottabb, fokozatosan javuló Dombóvár végzett, Pajcsi- csék izgalmas csatában győzték le a szintén NB Il-es Kiskunhalas gárdáját. A Hőgyész fiatal csapata a három veresége ellenére sem keltett csalódást. Eredmények: Simontornyai TC-Dombóvár 22-17 (11-7). Ld: Varga 8, Teimel J., Lampert 4-4, ill. Kézsmárki 7, Heidt, Drüszler 3-3. Kiskunhalas-Hőgyész 25-18 (11-7). Ld: Benkő 6, Szentgyör- gyi, Jenei 5-5, ill. Nándor, Győri 6-6, Gábor 4. Simontornyai TC-Kis-kun- halas 24-18 (11-9). Ld: Boros 7, Simon 5, Varga 4, ill. Benkő 7, Varga 5. Dombóvár-Hőgyész 27-16 (11-10). Ld: Palencsár 7, Pajcsics 6, Kézsmárki 5, ill. Győri 6, Nándor, Bősz 3-3. Dombóvár-Kiskunhalas 22-21 (12-10). Ld: Palencsár, Pajcsics 7-7, Heidt 3, ill. Szentgyörgyi 6, Fetter 5. Simontornyai TC-Hőgyész 27-18 (10-10). Ld: Varga, Császár 6-6, Halasi 5, Boros 4, ill. Papp 7, Ányos 5, Gábor 4. A tórna végeredménye: 1. Simontornyai TC 6, 2. Dombóvár 4, 3. Kiskunhalas 2,4. Hőgyész 0 ponttal. A gólkirályi címet 18 találattal Varga László (STC) érdemelte ki, a tavaly Tolna megye legjobb férfi kézilabdázójának választott játékost klubja a Simovill-kupán köszöntötte megyei elismerése alkalmából. A népszerű sportolónak Cserháti Péter sportköri elnök adott át jutalmat. A Simovill- kupa legjobb kapusának Farkas Gábort (Hőgyész), míg legjobb mezőnyjátékosának Benkő Pétert (Kiskunhalas) választották meg. Csonka hétközi folytatás a PNB-ben Labdarúgás Hétfőn délelőtt megérkezett a Szeged LC lemondó levele az MLSZ-be, így hivatalossá vált: a labdarúgó PNB 20. fordulója (is) csonka lesz, elmarad ugyanis az eredetileg keddre tervezett Vasas-Szeged találkozó. Az első idei hétközi fordulóban (az eredeti program szerint még kettő lesz: április 5-én és május 17-én) a mérkőzések többségét vidéken játsszák, csak az MTK marad a fővárosban. A 20. forduló műsora, kedd: Pécsi MFC-Kispest-Honvéd 14.30, Haladás-Győri ETO 17 óra.Szerda: Dunaferr-Tatabá- nya, Nyíregyháza-Újpest FC, Di- ósgyőr-Debreceni VSC 14.30, Zalahús ZTE-Ferencváros, Vác-Siófok, MTK-Nagykanizsa 17 óra. ■ i