Tolnai Népújság, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)

2000-02-29 / 50. szám

’ Hl 2000.Február 29., kedd Tolnai Népújság - 9. oldal SPORT Már-már páholyban a Tamási Felvizezett üzemanyagú decsi autósok Kovács nem indul a Hungária-kupán Az olimpiai és világbajnok cselgáncsozó, Kovács Antal nem indul el a pénteken kezdődő Hungária Kupán. A paksiak kitűnősége már Sydneyre készül. Cselgáncs Kovács három olimpiai selejte­zőn lépett tatamira, s mindegyi­ken érmet nyert. Hangyási Lász­ló tanítványa 14 meccset vívott, ebből tizenegyen ipponnal győ­zött. Ezzel az eredménnyel már biztos olimpiai résztvevőnek számít - miután a 100 kg-osok között az európai rangsor első helyén áll függetlenül attól, hogy még több olimpiai részvé­telt biztosító esemény hátra van.- A műtött térdem, amelyikre a múlt heti leondingi edzőtábor­ban ráestek, szerencsére nem sérült meg komolyabban, de en­nek ellenére az edzőmmel úgy döntöttünk, hogy nem indulok el a Hungária-kupán - mondta Kovács Antal.- Mivel tanítványom részvéte­le az olimpián már biztos, jobb­nak láttam, ha a sorozatos ver­senyek helyett inkább már most elkezdjük a közvetlen felkészü­lést Sydneyre - nyilatkozta Hangyási László. - Az azonban nem kizárt - mert azért verseny­ben kell maradni -, hogy az utol­só selejtező viadalon elindítom. Az ASE színeit Kanczler Ist­ván (81 kg), Braun Ákos (73 kg) és Nedelkovics Dávid (90 kg) képviseli a hétvégi fővárosi ver­senyem ________________ ■ A ranyfokozatú kitüntetés A Tolna Megyei Labdarúgó Szö­vetség közgyűléséről szóló be­számolónkban pontatlanul fo­galmaztunk, amikor a hat egy­kori válogatottak kitüntetéséről szóltunk. Buzánszky Jenő, Rapp Imre, Máté János, Szentes Lázár, Mészáros Ferenc és Hahn Árpád a „Tolna megye labdarú­gásáért” emlékérem arany­fokozatát vehette át Szinger Fe­renc TMLSZ-elnöktől. ■ Továbbra is gyengélkednek NB-s sakkcsapataink: az ASE már korábban lejátszot­ta mérkőzését az Eravis el­len (3.5:8.5 a vendégeknek), de továbbra is behúzott fék­kel haladnak a decsi autó­sok, és nagy pontkülönbség­gel maradt alul az ASE II és a KSZE is. Az egyetlen üdítő kivételt a középmezőnyhöz csatlakozó Tamási jelenti. Sakk NB I/B Budapesti Vízügy SE-Autó Cen­ter Decs 10:2. Kevés eséllyel ült asztalhoz a fővárosban a Horváth Gábort és a dr. Szabót nélkülöző sereghajtó sárközi gárda. A mér­kőzés végig a bronzérmes helyen álló Vízügy fölénye jegyében zaj­lott, a fővárosiak játékukkal telje­sen felvizezték a decsi autó „üzemanyagát”. Ráadásul Fortuna sem állt a vendégek mellett, hisz Papp Cs. és Papp T. lényegesen jobb pozícióból sem tudtak pontot menteni. A lélekben már talán az NB Il-re készülő Decs Szuhai, Prantner, Hölczl és Rudolf L. ré­vén ezúttal csupán négy remire volt képes a lényegesen jobb játék­erőt képviselő pesti csapat ellen. Az NB I/B állása a 8. forduló után: 1. Pénzügyőr 64.5, 2. Sta­tisztika II 62, 3. Vízügy 58, 4. Keszthely 51.5, 5. Győri Elektro­mos 49, 6. Csuti SK II 48.5, 7. BEAC 47.5, 8. Ajka 45.5, 9. Bp. Spartacus 44.5, 10. Zala Volán 39.5, 11. Hüsi SC 39, 12. Autó Center Decs 26.5 ponttal. NB II Tam-Bau KSE Tamási-KSZE Szekszárd 9:3. Nagy érdeklődés kísérte a megyei rangadót, mely főként az osztályozó elől mene­külő vendégcsapat szempontjá­ból bírt nagy jelentőséggel. Az el­ső három táblán gyors remi szü­letett, a középső asztaloknál azonban a tamásiak meglepetés­re mindhárom pontot begyűjtöt­ték. Sőt, a hajrá is sikeres volt a hazaiak szempontjából, hisz 7:3 után a két fiatal, Kiss L. és Kram- mer nagy küzdelemben szerzett pontjaival kiütésessé növelték a hazaiak győzelmi arányát. Sikeré­vel a Tamási végleg megkapasz­kodott a középmezőnyben, és hét „osztályozó esztendő” után már- már páholyból figyelik a bajnoki hajrát. Az egykor szebb napokat látott KSZE még soha nem kapott ilyen méretes zakót a Koppány partján... A tamási pontszerzők: Halpert, Makai, Kalányos, Sze­mes, dr. Csávássy, Kiss, Krammer győzelem, Reidt, Tóth R, Lódi L., Gilicze döntetlen. A KSZE pont­szerzői: Veres győzelem, Rusz, Tálos, Gál, Boros döntetlen. Atomerőmű SE II-Baja 3:9. Továbbra sem képes kilábalni a tartósnak bizonyuló hullámvölgy­ből az ASE II. Bár ezúttal kétségkí­vül az igen jó erőkből álló vendég­csapat volt a találkozó esélyese, arra csak nagyon kevesen számí­tottak, hogy az első hat táblán An­di révén csupán fél pontra telik az atomosok erejéből. Radnóti minő­séget nézett el, de komoly fölény­ben volt Simon Zs. és Ignits is - pontot mégsem sikerült szerezni­ük. Összességében a dobogóra igyekvő Baja simán nyert a képes­ségeik alapján sokkal többre hiva­tott paksi tartalékok ellen. Pont­szerzők: Szíjártó, Sziklenka győ­zelem, Andi G., Nagy L. döntetlen. Az NB II Asztalos Lajos cso­portjának állása a 8. forduló után: 1. Zselic Kaposvár 71.5, 2. Nagyatád 60.5, 3. Baja 59, 4. Ka­locsa 56, 5. Fehérvár SE 55.5, 6. Komlói Bányász 51.5, 7. Tamási SE 45.5, 8. Kármin SE Pécs 39.5, 9. Atomerőmű SE II 38.5, 10. MÁV Előre Székesfehérvár 38,11. KSZE Szekszárd 31, 12. Sefag Ka­posvár 27.5 ponttal, (dr. Szabó) Szemesnek állt a világ A közelmúltban ért véget a kör- mérkőzéses formában lebonyolí­tott Tamási városkörnyéki baj­nokság. A sorozaton tizenkét sak­kozó vett részt. Az idei létszám- csökkenésnek fő oka az iregszem- cseiek távolmaradása, akik ezút­tal saját versenyt szerveztek. A végig izgalmas küzdelemben Szemes Tibor bizonyult a leg­jobbnak letaszítva a trónról az utóbbi négy év bajnokát, Tóth Pált. Tóth mögött a versenyen vé­gig vezető, ám a hajrára elfáradó Lódi László végzett a harmadik helyen. Végeredmény: 1. Szemes Tibor 10,2. Tóth Pál 9, 3. Lódi László 9, 4. dr. Csávássy György 7.5, 5. Lódi Károly 6.5,6. Kiss Lajos 6 ponttal. Gálosi fölénye Az iregszemcsei községi bajnok­ságot némi meglepetésre a me­zőny egyetlen ifjúsági korú játé­kosa, Gálosi Zoltán nyerte meg, a fiatal sakkozó végig vezetve uta­sította maga mögé a tíz tagú me­zőnyt. Végeredmény: 1. Gálosi Zol­tán 7.5,2. Tóth Tamás 6.5,3. Sza­bó István 6 ponttal. Lódi László Korona-kupa A Rozsnyay Mátyás-emlékver­seny V. fordulójára Decsen került sor a Korona-kupa keretén belül. A győztesek: Álsósok, lányok: Papp Kata (Szekszárd, Dienes), fiúk: Pap Gyula (Decs). 5-6. osz­tályosok, lányok: Dobrovitz Pi­roska (Szekszárd, Gyakorló), fi­úk: Szűcs György (Szekszárd, Dienes). 7-8. osztályosok, lá­nyok: Rudolf Anna (Bátaszék), fiúk: Szarvas Zoltán (Pécs, Janus Pannonius Gimnázium). Szuper­csoport: Papp Csaba (AC Decs). Az egy év kihagyás után meg­rendezett Korona-kupa csapat- versenyen már nem iskolák, ha­nem egyesületek szerint szerve­ződtek a csapatok. Végeredmény: 1. AC Decs 116, 2. Bátaszéki SK 14, 3. AC Decs II 13 ponttal. Megyei II. osztály A 7. forduló eredményei: Györköny I-Dombóvári VMSE 8:0, Nagydorog I-Tamási 8:0, AC Decs-Bátaszék 5.5:2.5, Györköny II-Gyönk 2.5:5.5, Nagydorog II-Rendőr SE 3.5:4.5, Várdomb SE-Babits Műv. Ház 7:1. Az élcsoport: 1. Györköny I 46, 2. Autó Center Decs 40, 3. Dombóvári VMSE 35 ponttal. ■ Totónyeremények A 8. heti totó nyereményei a következők: 13 plusz egy és 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény 14 darab, nyeremé­nyük egyenként 248.079 forint. 11 találatos szelvény 256 darab, nyereményük egyenként 13.567 forint. 10 találatos szelvény 2613 darab, nyereményük egyenként 2215 forint. Góltotó: 4 találatos 19 darab, nyeremé­nyük egyenként 4234 forint. A telitalálatos tipposzlop: X, 1,1, 2, 1,X,X,X,X,X, 1,2, 1, 1. ■ A Subaru Safarija A Subaru Team kettős győ­zelmével ért véget vasárnap Kenyában a világbajnoki so­rozat harmadik futama, a Safari Rallye. Autósport A brit Richard Burns négy és fél perccel vert csapattársa, a finn Ju­ha Kankkunenre. Bums másod­szor nyerte a legkeményebb erő­próbának számító afrikai szágul­dást, először 1998-ban még egy Mitsubishi volánjánál ülve dia­dalmaskodott. Ki állítja meg a hidasiakat? Váralja-Szászvár csere az élen Az alacsonyabb osztályú csapatok számára kiírt fel­készülési tornák utolsó előtti csoportmérkőzésein a Szászvár és a Harc is elve­szítette veretlenségét, elő­ször nyert viszont a Kis- dorog és a Kakasd. Labdarúgás G: Jakab, ill. Fazekas (11-esből), Fábián, Pekli. Váralja-Szászvár 1-0 (0-0). Váralja, 150 néző. V: Mucska. Az eredmény tükrözi a hazai: csapat fölényét. G: Sárközi. 1. Váralja 4 3 1 6- 3 10 2. Szászvár 4 2 1 1 13- 3 7 3. Bátaapáti 4 2­2 8- 7 6 4. Majos 4 1 1 2 5- 6 4 5. Izmény 4 1 1 2 4- 9 4 6. Kisdorog 4 1­3 7-15 3 Bogaras Frideric-kupa: Apar- hant-Kakasd 2-3 (2-2). Apar- hant, 150 néző. V: György. Egy góllal frissebb volt a vendégcsa­pat. G: Miklóssy, Guth, ill. Dér, Prantner (11-esből), Takács. Őcsény-Tevel 2-4 (1-3). Őcsény, 100 néző. V: Álló. Ä tava­szi fáradtság csak a hazai csapa­tot kapta el, a frissen és szerve­zetten játszó vendégek akár na­gyobb arányú győzelmet is arat­hattak volna. G: Kollár, Hegedűs, ill. György 2, Ambrus, Macsuka. Nagymányok-Hidas 0-4. Részletes tudósítást nem kaptunk. 1. Hidas 4 4 - - 16- 2 12 2. Tevel . 4 3 - 1 11- 7 9 3. ócsény 4 2 - 2 13- 9 6 4. Aparhant 4 2-2 10-10 6 5. Kakasd 4 1-3 4-13 3 6. Nagymányok 4 - - 4 2-15 ­Frey-Baucenter-kupa, A-cso- port: Majos-Bátaapáti 0-1 (0-0). Majos, 100 néző. V: Bonyai. Áz apátiak otthon érezték magukat Majoson. G: Szabó A. Izmény-Kisdorog 1-3 (1-0). Izmény, 50 néző. V. Hermész. A helyzeteit jobban kihasználó vendégek rászolgáltak sikerükre. B-csoport: Harc-Mucsfa 1-4 (0-2). Harc, 100 néző. V: Tóth. Küzdelmes mérkőzésen győzött a helyzeteit jobban kihasználó vendégcsapat. G: Schiller Z., ill. Pfeifer, Böröcz, Schmidt, László. Szálka-Bonyhád Agraco ifi 4-2 (3-1). Szálka, 30 néző. V: Schéfer. Magabiztos hazai siker a kulturáltan futballozó vendégek ellen. G. Hesz M., Kertai, Mózsik S., Földesi J„ ill. Süveges, Miklós. Alsónána-Bonyhádbörzsöny 1-3 (1-0). Alsónána, 70 néző. V: Vincze. A tartalékos hazaiak el­len megérdemelten nyert a ven­dégcsapat. 1. Mucsfa 4 3 1 - 12- 4 10 2. Szálka 4 3 1 - 12- 8 10 3. Harc 4 2 11 10-10 7 4. B .börzsöny 4 2 - 2 7- 7 6 5. Alsónána 4-13 6-10 1 6. Bonyhád ifi 4 - - 4 5-13 ­Előkészületi mérkőzés: Decs-Bátaapáti 1-2 (1-0). Decs, 100 néző. A vendégcsapat megér­demelt győzelme. G: Jelusics, ill. Gaál, Herczeg. Labdarúgó PNB Vasas-Ferencváros 3-3 (2-3). ■ Duplán sikeres KSC A leány kosárlabda OKK te­rületi döntőjének újabb for­dulójában a KSC Szekszárd együttese két győzelemmel faragott hátrányából a veze­tő duó mögött. Kosárlabda Eredmények: KSC Szekszárd- Zala Volán 92-43 (44-21). KSC Szekszárd: Szabó (12), Tolnai (10/6), Kniesz (33), Nász (9), Nagy (28). Csere: Szikszai (6), Apró (3), Pap (-), Orgován (-), Hadnagy (2). Edző: Harsányi Má­ria. Kitűnt: Nagy, Kniesz. KSC Szekszárd-GYSEV 70-49 (35-31). KSC Szekszárd: Szabó (22), Tolnai (6/3), Kniesz (12), Nász (4), Nagy (26). Csere: Szikszai (-), Apró (-j, Hadnagy (-). Edző: Harsányi Mária. Ki­tűnt: Nagy, Szabó. A csoport állása nyolc mér­kőzés után: 1. GYSEV 15, 2. PVSK 15, 3. KSC Szekszárd 13,4. Ikarus 11,5. Soproni Postás 10,6. Zala Volán 8 ponttal. DVMSE: szerencsés tizenharmadik A közelmúltban Dombóvárott rendezték meg a fiú kosárlabda OIK-helyosztóit. A 13-16. helyért a házigazdák mellett az Atomerő­mű SE, a Soproni ívLAFC és a kecskeméti Univer FISÉ fiataljai léptek pályára. Eredmények: Soproni MAFC-Dombóvári VMSE 69-107 (37-57). DVMSE: Bodó (4) , Ulrich (8/3), Beák (25), VárallyayA. (6), Rajczi (8). Csere: Magyarics 6), Krasznai T. (10/3), Veréb (20), Balogh (-), Szilágyi T. (20). Edző: Bálind József. Dombóvári VMSE-Univer KSE 79-75 (42-34). Dombóvár: Magyarics (7), Kraszinai T. 8, Ve­réb (14), Beák (34), Szilágyi T. (16/6). Csere: Rajczi (-). Dombóvári MVSE- Atom­erőmű SE 109-69 (51-35). Dom­bóvár: Magyarics (10), Krasznai T. (21/3), Veréb (14), Beák (29), Szilágyi T. (19/6). Csere: Bodó (5) , Ulrich (5/3), Várallyay A. (3), Rajczi (3), Balogh (-). Atom­erőmű SE: Somodi (16), Huszár (-), Morgen (-), Lőrincz (26), Korpás (4). Csere: Orova (2), Csűrös (-), Halmai (-), G. Szabó (18/3), Pumerschein (3). Edző: Halmai Tibor. Végeredmény: 13. Dombóvári VMSE, 14. Atomerőmű SE, 15. Univer KSE, 16. Soproni MAFC. ■ Fax: 06 23 504 989 Internet: www.mtt.hu IkSB ' ■■ X vVv> . ife* v■ 'tB gj * m s , ’ > • ^ Richard Burns és Robert Reid másodszor nyert Kenyában ________

Next

/
Oldalképek
Tartalom