Tolnai Népújság, 2000. február (11. évfolyam, 26-50. szám)
2000-02-29 / 50. szám
10. oldal - Tolnai Népújság Kalendárium C »ok szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő CLILiVllLrv, IvUiVlAiN nevű kedves olvasóinkat. Ómagyar név, jelentése: eleven(?). Védőszentje: Szent Eleuthérius 1. századi vértanú. Az ortodox és a görög katolikus naptárban Szent Kassziánosz hitvalló emlékezete. HAJDAN: Február 29-én 120 éve, 1880-ban a Tolnamegyei Közlöny ifj. Cholnoky Imre Egy élet váltó 'zatai című versét közölte. 80 éve, 1920-ban a nők választójogának eltörlését javasolta a dunaföldvári főszolgabíró, mert a szeblbik nem éretlen az ilyesmire. 60 éve, 1940-ben Dombóvár színe‘-java a gimnázium tornacsarnokában hallgatta a miniszter- elnök rádiószózatát Horthy országosának 20. évfordulóján. 40 éve, Ít960-ban Szekszárd főutcáin a Dédász megkezdte a cilinde- res Iá mpák kicserélését és neonfényű ostornyéllámpákat szerelt fel. 20 éve, 1980-ban a dombóvári tanács megállapodott a téglaipari egyesülettel, hogy számukra az úttörővasút segítségével fog földet szállítani. A NAPI IGÉK: Katolikus: Zsolt. 97. Mk. 10,28-31. Református: Bir. 13i. Lk. 13,18-21. Evangélikus: 5Móz. 32,44-47.2Móz. 19,1-25. Ortodox: Gál. 5,22-6,2. Lk. 6,17-23. A NAI» KÉL 6.26 órakor, nyugszik 17.28 órakor. A Hold kél 2.51 órakor, nyugszik 11.52 órakor. VÍZÁL LÁSOK a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 160 cm, Pa ks 310 cm, Dombori 336 cm, Árvízkapu 718 cm. A Sió Pa- lánknál 252 cm. (A Közép-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szekszárdi :Szakaszmérnökségétől kapott adatok.) ÜGYELETES ÚJSÁGÍRÓ: Szekszárdon Pusztai Teri. Tel: 511- 513. fa x: 511-500. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bony- hád: Hangyái János 455-239. 06/20/9669-185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618, és 06/20/9860-530. Dunaföldvár.: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/316-388, 06/20/9687-292. Tamási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 4 40-660. kristálycukor. A palacsintákat a szokásos módon megsütjük. A mákot megdaráljuk. A palacsintákat kivajazott tűzálló tálra réte- gezve lerakjuk. Az első palacsintát megkenjük sárgabarack lekvárral, rátesszük a következőt, vékonyan mézet csurgatunk rá, meghintjük mákkal, majd ezt folytatjuk, míg a palacsinta elfogy. A legfelső palacsintát megcsepegtetjük mézzel, és megkenjük .tejszínhabbal. A maradék mákot összekeverjük a kristálycukorral, és meghintjük vele a palacsinta tetejét. Sütőben kb. 10-15 perc alatt jól átforrósítjuk, majd tortaszerű- en szeletelve forrón tálaljuk. Elkészítési ideje: kb. 40 perc. 1 adag: 1920 kJ/457 kcal. Visszatért a nyaralóhelyére egy német asszony Rovatunkban szándékunk szerint ízletes s, gyorsan és könnyen elkészíthető ételeket ajánlunk. Sorozatún kba várjuk az Önök által beküldött recepteket is. Címünk: Tolnai Népújság Szerkesztősége, 7101 Szekszárd, Pf: 71. Most a mákos palacsinta receptjét ajánljuk. Hozzávalók 12 szelethez: 20 db palacsinta. A töltelékhez: 2Ű dkg mák, 15 dkg sárgabarack Lekvár, 10 dkg méz, 2 evőkanál tejszínhab, 2 evőkanál ERRŐL ■ ARRÓL 2000. Február 29., Hétfő I1HB TÁNCRA PERDÜLT ZORRO ÉS NYUSZIKA Sajnos már minden rendezvény mögött ott az a fránya bevétel-orientáltság. Ez persze az óvodásokat hidegen hagyta, vígan ropta a táncot az összes Zorro, Hófehérke, Varázsló, Bohóc, Tündér, Rambo, Nyuszi és Csillagharcos. Megtartották jelmezbáljukat az óvodák. Kövesdi János felvétele Tolnán, a selyemgyáriak buliján készült. Volt tombola, zsákbamacska, süti, üdítő és jókedv. Mindenki beöltözött, aki eljött a 66 kis-, középső- és nagycsoportos közül. A bevételt, udvari játékok vásárlására, felújítására, gyermeknapi programokra, kirándulásokra fordítják. Szálkára, Óbányára és a fővárosi állatkertbe szeretnének elmenni ______ ,-wySa sorrú Kleopátra, erényes Lucrezia? A Krisztus előtt 69 és 30 között élt Kleopátra egyiptomi királynő gyönyörű asszony a filmvásznon és a férfiak képzeletében, de a valóság más. Kleopátrának ugyanis sasorra volt és nem tartozott a különösen- szép nők körébe. Legalábbis ez olvasható a mainzi Ernst Probst tollából a közelmúltban megjelent „Szupernők” című zsebkönyvben. Probst 31 híres asszony rövid élettörténetét írta meg hasonló szellemben. Véleménye szerint Borgia Lucrezia (1480-1519), a későbbi VI. Sándor pápa lánya, szépségben jóval felülmúlta Kleopátrát. Azzal a közlésével is enyhén szólva ár ellen úszik, hogy Lucrezia - ellentétben a közhiedelemmel - szolid életet élt, s nem vett részt fivérének, Cesarenak prostituáltakkal rendezett orgiáin. Kevéssé ismert például, hogy a Vadnyugat egyik legjobb lövésze a gyengébb nemhez tartozott: Annie Oakley (1860-1926) képes volt első lövésre tíz méterről eltalálni a levegőbe feldobott pénzérmét, vagy a férje szájában tartott cigarettát. Legjobb barátai közt volt egy indián törzsfőnök is - áll az AP jelentésében. Az okos porszívó Légy szíves, ott, a sarokban is takaríts ki! - mondhatják immár az angolok intelligens porszívójuknak, amelyet be kell állítani és tisztára varázsolja a lakást. Árgus szemeivel - 50 szenzoréval - mind a durva, mind pedig a sima felületeket szemügyre veszi. Észleli közben az akadályokat is, s kikerüli őket. így nem dönti fel a nagy virágcserepet. Fedélzeti számítógépe másodpercenként akár 16 különféle döntést is meghozhat, ez pedig már szinte gondolkodással ér fel. A porszívó a betáplált ismereteket elraktározza, így ha egyszer felvonult a nappaliban, legközelebb már tudni fogja, milyen bútordarabokat kerülgessen. Kétfajta sebességre lehet beállítani, másodpercenként maximum 45 cm-es felületet tesz pormentessé. Halálos dal Olvastam - Láttam - Hallottam MAUTHNER ILONA Naivságom története Szombaton, a kora esti órákban csengetett be lakásunkba egy fiatalember. Mivel emeletes házban lakunk, nem mi voltunk aznap az egyetlenek. A bejárati ajtónk biztonsági zárral van ellátva, és ez a tény a folyosóról is látszik. Jövetelének ez volt az oka. Magabiztosan közölte velem, amikor ajtót nyitottam, hogy ők szerelték fel annak idején a biztonsági zárunkat, de az még egy elavult módszerrel készült, nem is biztonságos és potom 11.500 forintért szám- kombinációs változatot tenne fel. Na nem azonnal, nem is azért jött, csak felmérné az igényeket. Éppen vacsorát készítettem, érezhette a konyhából terjengő illatokat, mert rögtön megdicsérte a munkálkodásomat. Közben a kislányom is kidugta a fejét a szobájából, hát ő is kapott a fiatalembertől pár kedves szót. Lám így kell a bizalomba férkőzni. Már majdnem engem is „elaltatott”, amikor a lényegről esett szó. Ugyanis még el sem döntöttem, hogy akarok- e egy új zárat, már a megrendelőt töltötte ki. Közben, csak úgy mellékesen közölte, hogy 6500 forint előleget kér, most, azonnal. Na, ezen a ponton végre magamhoz tértem. A hívatlan vendéget kitessékeltem a lakásomból, aki még mindig mondta volna a magáét. A sietségben nálam maradt a megrendelőlap egy példánya. Amikor elment, akkor néztem meg jobban az ott hagyott papírt. Egy miskolci cég neve szerepelt rajta. Ilyen messzire eljöttek volna egy kis üzletért?! TV-S MAZSOLÁK VTV „Komplett parketta-felújítás fog lenni a sportcsarnokban.” * Duna TV „Egy ilyen levél orbitális hiba.” * MSAT „Hang feletti sebesség.” * TV 2 „Algériában felrobbant egy bombának álcázott csomag.” * Duna TV „Hiba csúszott a porszembe.” * MTV 1 „Jobban félek a megcsappant érdeklődés hiányától.” * VTV „Nem jó, ha egy képviselő a bölcsek kövén ül.” ___________________ BÉJÉ A libi Ügynökség Csalfa asszonyoknak Nemzetközi üzletté vált a professzionális hazudozás. Amerikában fiókot nyit egy cég, amely tökéletes alibit szolgáltat csalfa hitveseknek. Az Alibi Ügynökség arra szakosodott, hogy igazolja a hűtlen társ gyanús távol- léteit a féltékeny asszonyoknak és férjeknek. A tulajdonos, John Watson számára az élet adta az ötletet. Egyik barátja megkérte, mentse ki anyósa születésnapjáról, hogy elmehessen a focimeccsre. Watson ekkor egy álhivatalos levelet küldött, amelyben továbbképzésre rendelte barátját. A manőver bevált, Watson ezért úgy döntött, hogy hivatásszerűen űzi a hazudo- zást. Egy telefonnal elintézhető hazugságot 25 dollárért kínál, de a komoly alibi akár 8000 dollárt is kóstálhat. . ■ Lottónyeremények Az öttalálatos lottó nyereményei a 8; héten: 5 találatos: 224.558.204 forint. A négy találatosok nyereménye: 1.110.007 forint, a 3 talála- tosoké 10.358 forint, a kéttalála- tosoké pedig 589 forint. Hat találatos szelvény nem volt. Az 5+1-esekre 6.704.934 forintot fizetnek. Az öt találatos szelvények nyereménye 167.623 forint, a négytalálatosoké 2943 forint, a három találatosoké pe- dig 564 forint. ____________■ V isszaúsztak kedvenc hollandiai vak.ációs nyaralóhelyére egy német asszony földi maradványai. Az elhamv asztott hölgy porait tartalmazó urnát az észak-hollandiai Terse; helling szigetén vetette partra a tenger Az urnán egy németországi halotthamvasztó intézet címe szerepelt, ennek alapján sikerült A kannibál halála Megrázó horror-jelenettel ért véget két falusi férfi vitája Pápua Új-Guineában. Azt nem tudni, milyen nézeteltérés támadt a 35 éves Moropia Silkapi és az 55 éves Yakamup Makatura között, de az biztos, hogy a vita alaposan elmérgesedett. Az összetűzés első áldozata Makatura háza lett, amely porig égett, de Silkapn nem érte be ennyivel. Megtámadta szomszédját, kitépte szívét és megette. Á fékezhetetlen kannibált végül a Madangu közelében fekvő falu lakói fogták el, és egy fához kötöznék, amíg a rendőrséget értesítették. A hatóság azonban hiába érkezett a helyszínre, mert az emberevőt az áldozat rokonai ad- digra megették. ____________■ a zonosítani a megboldogultat. Az asszony hamvait - végakaratának megfelelően - az Északi- tengeren kellett volna szétszórni. Az urna azonban menet közben, rejtélyes körülmények között leesett a szállítóhajóról, és éppen azon a szigeten vetődött partra, amelyen a hölgy egykoron rendszeresen nyári vakáció- ját töltötte.________________■ M iután török pszichiáterek a napokban figyelmeztettek, hogy egy dal az öngyilkosság gondolatát keltheti fiatalokban, újabb öngyilkosságok történtek. A 15 éves lány és 21 éves barátja búcsúlevelében a dal egyik sorára utalt, amely így hangzik: „Ma este meghalunk és senki nem képes minket visszatartani”. ■ Nőies a nyári divat Marabu tollat tegyen a rafiára! Az idei nyári szezonra visszatér a pompa és a csillogás. Sutba dobhatjuk a fakó kék és szürke göncöket, amelyekkel tavaly tömtük meg a szekrényünket. A ruhák idén olyanok lesznek, mint egy- egy kis ékszerdarab. A gyöngyökkel díszített selymek és organzák lágyan ölelik körül a női testet. Ilyennek láttatja az idei trendet a 2000-es év első párizsi divat bemutatója. Donatella Versace a nőiességet hangsúlyozza. Kollekciója szexis, ruháin a has után újabb testrészeket hagy szabadon. Hímzett, vagy csipkével kombinált ruhái, alsószoknyás kabátruhái testhez simuló- ak, kihangsúlyozzák az alakot. Sem az anyagokkal, sem a színekkel nem takarékoskodik a tervezőnő. A túli, az organza, a selyemmuszlin, a csipke és a finom, vékony vadbőrök a rózsaszín, a ciklámenlila és a zöld ösz- szes árnyalatában pompáznak. Rose Torrente kollekciójában a romantika volt a fő irányzat. A fiatal, szőke modellek hosszú, lok- nis frizurájukkal Claudia Schiffer stílusára emlékeztettek. A ma- rabú toliakkal ékesített ruhák csak úgy repültek a kifutón. A keskenyszabású szatén estélyi ruhákat pedig hatalmas hímzett' rózsák és magnóliák díszítették. A karcsú derekat hangsúlyozzák a tüllből varrt, fűző szabású felsőrészek - estére gyöngyökkel díszítve -, de nagyon nőies a csipkéből varrt kardigán is. Horoszkóp BAK (XII. 22. - I. 20.) Most végre lazíthat. Ne foglalkozzon senkivel, csak saját magával. VÍZÖNTŐ (I. 21. - II. 20.) Ha marosan döntő fordulat várható az életében, fogadja felkészülten. HALAK (II. 21. - III. 20.) Ne en gedje, hogy fantáziája magával ragadja. Maradjon a realitásoknál. KOS (III. 21. -IV. 20.) Az önfegyelem sokat segíthet, nem kell mindig fejjel menni a falnak. BIKA (IV. 21. ■ V. 20.) Nyugodt napra számíthat, alkotó törekvéseit előbb-utóbb siker koronázza. IKREK. (V. 21.- VI. 21.) Vessen véget kétségeinek, döntsön végre. RAK (VI. 22. • VII. 22.) Nem az a fontos, hogy mit mondanak, a lényeg, hogy ki mondja, s jó szándék vezeti-e. OROSZLÁN (VII. 23. - Vili. 23.) Ne bonyolítsa agyon a dolgokat, az egyszerűbb megoldás a célravezető. SZŰZ (Vili. 24. - IX. 23.) Ha lel kileg ki van bomlva, a betegség is könnyebben ledönti lábáról. MÉRLEG (IX. 24. - X. 23.) Kis szerencsével kilábalhat a válságból. Meg kell találnia a megoldást. SKORPIÓ (X. 24. -XI. 22.) Ön a szorgalom mintaképe, s ezt előbb-utóbb méltányolni fogják. NYILAS (XI. 23-XII. 21.) Ne kapkodja el döntéseit, ha nem akarja később megbánni amit tett. Várható időjárás: Tolna megye párás ködös borul! # 0 <£> zápor zivatar esős 0 00 havas eső hózápor havazás Ma még nem változik időjárásunk, folytatódik a szép tavaszi idő, sőt még a tegnapinál is melegebb lesz. Az élénk délnyugati szél időnként kissé megerősödik. Sok lesz a napsütés, csapadék nem várható. A csúcshőmérséklet 15, 17 fok között alakul. Készítette ©sasi Száraz utakon, jó látási viszonyok mellett autózhatunk. Hungária Biztosító Bt Közlekedésmeteorológia TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesztő: KAMARÁS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 511- 510 Telefax: 511-514. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: ,326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjeszti az AS- M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. végzi. Előfizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469- 98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 795,- Ft, negyedévre 2385,- Ft. Indexszám: ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon, rejtvénypályázatokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ahhoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft., Axel Springer - Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hungaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizetéses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. í t