Tolnai Népújság, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-12 / 9. szám

2000. Január 12., Szerda S P 0 R T Tolnai Népújság - 9. oldal A dombóvári fociért is dolgoztak „Elsősorban szervezői tevékenységet folytatunk” Eladták a Siófok PNB-s csapatát Az országos sportsajtóban részletesen taglalt ügynek Tol­na megyei vonatkozása is van, mert az új tu­lajdonosi kör siófoki és dombóvári vállalko­zókból áll. LABDARÚGÁS “ A helyi labdarúgásból tavaly novemberben vo­nult ki az eddigi főtámogató-klubelnök, Takács László. Az NB III-as DFC „öltönyös” névadó szponzora búcsúzásakor épp lapunkban nyilat­kozta, hogy belefáradt az állandó pénzha- jhászatba, emellett a cégénél végrehajtott befek­tetései sem teszik lehetővé a további támoga­tást. Az előzmények ismeretében a dombóvári sportszeretők igen csak furcsállták, hogy siófoki futball ügyben Takács László neve is szóba ke­rült, emellett városuk labdarúgásának jövőjéért aggódva értesültek róla, hogy a Siófok új tulaj­donosainak nyilvánosság elé lépő vezetője Mol­nár István, az ismert dombóvári vállalkozó, a helyi utánpótlás focialapítvány elnöke. A Siófoki FC Kft. nyolcvan százalékos üzlet­részét péntek éjjel adta el Kiss József ex-ügyve- zető elnök. A kalandos módon már vasárnap módosított szerződés akkor válik érvényessé, ha a fennmaradó tulajdonrészt birtokló Siófoki Bá­nyász SE - már kinyilvánított szándékának meg­felelően - hivatalosan is lemond elővásárlási jo­gáról. Visszatérnek a régiek Bozai Gyula 13 játékosnak megtartotta idei első edzé­sét a vállalkozók által 5 millió forintért megvásárolt Siófok FC-nél. A klub korábbi játékosainak többsége visszatér: Sallai, Kovács B. és Hanák szerdán, a kon­gói Lumvutu csütörtökön kapcsolódik be a felkészü­lésbe. Mellettük a szlovák Bédi visszatérésére is szá­mítanak Siófokon. Pest Krisztián Újpestre, Csoknay a Fradiba igazolt, Pest Roland sorsa még nem dőlt el. A Siófok jelenleg kieső helyen áll az élvonalban, ráadásul az őszi idény végén szinte az első keret valamennyi tagja távozott a Balaton-partjáról, miután Kiss József nem volt hajlandó a korábbi anyagi feltételek mellett foglalkoztatni a labdarú­gókat, akik válaszlépésként szerződést bontottak a kft-vel. A fent vázolt nem túl rózsás helyzetben nyújtott segítő jobbot az új tulajdonosi kör.- Tulajdonképpen Önök milyen szerepet töltenek be? Leendő támogatók, a háttérben álló potenci­ális befektetők képviselői vagy csak a tulajdonos­váltási tranzakció lebonyolítására „szerződtet­ték” magukat? - kérdeztük Molnár Istvánt.- Valóban vegyes a kép. Úgy vélem, mindhárom felvetés él, ám leginkább az utolsó felel meg fel­vállalt szerepünknek. Elsősorban szervezői te­vékenységet folytatunk. A korábban egy éven keresztül a klubban készülő kapus fiam révén személyesen kötődöm a siófokiakhoz, baráti kapcsolatot alakítottam ki a helyi vezetőkkel, üzletemberekkel.- Mit szeretnének elérni?- Tiszta viszonyokat kívántunk teremteni, hogy azok, akik ezt szabták támogatásuk feltételéül, beszállhassanak a siófoki fociba. Izgalmas fel­adatot vállaltunk, Varga Laci barátommal össze­dugtuk a fejünket, megpróbálunk segíteni. He­tek óta dolgozom a tulajdonosváltáson. Erőnk­höz mérten anyagilag is támogatjuk a klubot, de komoly tőkével nem rendelkezünk, nem pályá­zunk a főszponzor szerepére.- A „hatalomváltás” után tartják-e magukat ígé­reteikhez a korábban felkeresett cégek?- A háttérben lévő potentátok számomra is meg­lepően korrekten viselkednek. Az eddig folyta­tott tárgyalásokra rendkívül felkészülten, gazda­sági és jogi szakértőikkel együtt érkeztek. Sze­rencsére még akadnak olyan „szent őrültek”, akik látnak fantáziát a siófoki futballban.- A hírek hallatán joggal vetődött fel a kérdés a dombóvári drukkerekben: mi lesz a helyi focival?- Dombóvári vagyok és az is maradok, nincs ok az aggodalomra, sőt... Az utóbbi időszakban közvetve a helyi labdarúgás­ért is dolgoztunk. Ha továbbra is az el­képzeléseinknek megfelelően alakulnak az események, akkor a Dombóvári FC a Siófok fiókcsapata lesz, s végre elmoz­dulhat az NB III kieső zónájából - árulta el terveit Molnár István. Az új tulajdonosok ígéretet tettek a Sió­fokon maradt játékosoknak elmaradt járandósá­gaik törlesztésére, ezzel együtt az új elnökség és felügyelő bizottság megalakulásáig saját kézbe vették a klub irányítását. A kft. ügyvezetői fel­adatával Varga Lászlót, a Dombóvári FC techni­kai vezetőjét bízták meg. A többi már a lehetsé­ges befektetőkön és a labdarúgókon múlik... IFJ. TESZLER VENDEL A helyettesek főszerepet játszottak A Ferropatent-Szekszárd SE NB I-es női kézilabda-csapa­ta sikeres vasárnapi bajno­kija után ma kupamérkőzé­sen lép pályára Vácott. KÉZILABDA Női Magyar Kupa nyolcad- döntő, első mérkőzés: Synergon Vác-Ferropatent-Szekszárd SE: szerda, 17 óra. Elena Sklar: - Va­sárnap bebizonyosodott, hogy a bajnoki mérkőzés teljesen más, mint az edzés. Sok hibával véde­keztünk, de mivel csapatunk ala­csony szerkezetű, továbbra is az 5+1-et alkalmazzuk. A lerohaná- sos, leindításos taktikánk jól mű­ködött, az már más kérdés, hogy ziccereink a görcsös akarás, a fel­tétlen győzelem jelentette lelki te­her miatt gyakran kimaradtak. Samu kényszerből játszott beál- lóst, Vácott azonban már ismét a betegségéből felépült Steiner sze­repel ezen a poszton. A cseréket indokoltnak éreztem, Petrovics és Müller is sok hibával játszott. Szerencsére a két helyettes, Schell és Sajó főszereplővé vált, külön öröm, hogy mindketten sa­ját nevelésű játékosok. Végig bíz­tam a sikerben, még akkor is, amikor a második félidő közepén a Marcali vezetett három góllal.- Számunkra minden egyes mérkőzés fontos, így a váci kupa- találkozó is. Ellenfelünk jóval ma­gasabb szerkezetű csapattal ren­delkezik, döntő lesz, hogy haté­konyabbá válik-e a védekezé­sünk. Vasárnap bebizonyosodott, hogy erővel végig bírjuk a hatvan percet, így bízom benne, hogy a futós csapat hírében álló Váccal is lépést tudunk tartani. Szeretnénk minél szorosabb eredményt elér­ni, hogy a jövő heti szekszárdi visszavágón kivívhassuk a to­vábbjutást. A váciak két nemzetközi torná­val hangolódtak a 2000-es folyta­tásra. Franciaországban az első helyen végeztek, míg hazai kör­nyezetben, az 1. Synergon-kupán két vereséget és egy győzelmet könyvelhettek el. Első idei tét­mérkőzésükön, vasárnap két pontra számítottak a Békéscsaba ellen, ám Bartusék hiába vezettek a hajráig végül döntetlenre adták hazai bajnokijukat. ___________■ E ksztázis Tirolban Négy közé juthatnak Az országos szövetség el­készítette a férfi és női Magyar Kupa negyeddön­tőinek párosítását. Az NB I-es KSC Szekszárd esélyes a négy közé jutásra, miu­tán a Szolnokot kapta el­lenfélül. KOSÁRLABDA A párosítás slágermérkőzése a két euroligás női csapatunk, a PVSK és a GYSEV egymás elleni csatája. Nők: KSC Szekszárd- Szolnok, Kecskemét-BSE, Sop­roni Postás-BEAC, Pécsi VSK- GYSEV-Ringa. Férfiak: Bp. Hon­véd-Soproni MAFC, Szolnoki Olaj-Matáv Pécs, Eurostar Bu- dapest-Soproni Ászok, Alba- comp-Marc-Körmend. A továbbjutás két mérkőzé­sen dől el, az első összecsapá­son az elől álló csapat a pályavá­lasztó. Hivatalos játéknapok: ja­nuár 26. és február 2., a kezdé- si időpont 18 óra.___________■ B enedek nyolc hónapja A nemzetközi Sport Döntő- bíróság Benedek Tibor fel­lebbezését elfogadva 8 hó­napra mérsékelte a magyar vízilabdázó büntetését. VÍZILABDA- Szomorú vagyok - mondta az ítélethirdetés után Benedek. - Szerintem minden kétséget kizáróan kiderült az ártatlansá­gom, egy hibáért pedig soknak tartom a nyolc hónapot. Az Assitalia Roma magyar lé­giósának szervezetében az 1999. június 26-i olasz bajnoki elődöntő után elvégzett dop­pingvizsgálat mutatta ki az ana- bolikus szteroidnak számító Clostebolt. Benedeket a Nem­zetközi Úszó Szövetség novem­berben 15 hónapra eltiltotta. Utóbbi döntést fellebbezte meg a legfelsőbb fórumon a sportoló. A világ egyik legjobb pólósa áp- rilis 28-tól újra játszhat. ______■ Népújság Totó Tippjeink a totó 2. heti szelvé­nyén szereplő mérkőzésekre: 1. Arsenal-Sunderland 1 2. Chelsea-Leicester 1 3. Coventry-Wimbledon x 4. Everton-Tottenham 1 5. Watford-Liverpool 2 6. West Ham-Aston Villa x 7. Bologna-Bari 1 8. Internazionale-Cagliari 1 9. Juventus-Perugia 1 10. Lecce-Parma x 11. Piacenza-Torino 1 12. Reggina-Lazio 2 13. Roma-Verona 1 pluszmérkőzés: 14. Udinese-Milan x A Vending piacon piacvezető Alois Dallmayr Automaten Service Kft. Felvételre keres:- anyaggazdálkodási vezetőt- személyzeti vezetőt Jelentkezés feltétele:- középfokú végzettség- német vagy angol nyelvtudás- PC felhasználói ismeret Jelentkezés írásban, részletes önéletrajzzal az alábbi címen lehet: Alois Dallmayr Automaten-Service Kft. 7130 Tolna, Árpád u. 11. •u/z* Élelmiszer nagykereskedelmi kft. TERÜLETI KÉPVISELŐI munkakör betöltésére munkatársat keres. Amit elvárunk:- hatékony, eredményorientált munkavégzés- jó kommunikációs készség- új piaci kapcsolatok kialakítása- kereskedelmi gyakorlat- legalább középfokú végzettség- gépjármű-vezetői engedély. Amit mi kínálunk:- versenyképes jövedelem- dinamikus, jó csapat- próbaidős betanulás után személygépkocsi- mobiltelefon. Amennyiben a hirdetett pozíció betöltésére alkalmasnak érzi ma­gát, úgy kézzel írott, fényképes ön­életrajzát a pályázat megjelenésé­től számított 5 napon belül “TE­RÜLETI KÉPVISELŐ” jeligére a Sajtóházba kérjük. •3124’ Több megyében kialakult kapcsolatokkal rendelkező, dinamikusan fejlődő élelmiszer nagykereskedelmi kft. új telephelyének működtetéséhez RAKTÁRVEZETŐT keres. A feladat:- a tevékenység koordinálása a régióban- a raktárszervezet felépítésének, ill. működésének megszervezése- a humánpolitikai és adminisztratív feladatok végrehajtásának irányítása- új piaci kapcsolatok kiépítése- értékesítési tervek megvalósítása. Elvárásaink:- többéves vezetői- és értékesítési gyakorlat- felsőfokú végzettség- kreativitás, jó kommunikációs készség, döntőképesség. Amennyiben a hirdetett pozíció be­töltésére alkalmasnak érzi magát, úgy kézzel írott, fényképes önélet­rajzát a pályázat megjelenésétől szá­mított 5 napon belül “RAKTÁRVE­ZETŐ” jeligére a Sajtóház címére Az ABN AMRO Bankcsoporthoz tartozó ABN AMRO Biztosító főállású munkatársakat keres bankbiztosítási tanácsadói munkakörbe Tolna megye területére. Amit nyújtani tudunk Önnek:- kimagasló kereseti lehetőség- kötetlen munkaidő- karrierépítési lehetőség. Jelentkezés: ABN AMRO Biztosító Botos Ferenc Területi Igazgatósága Szekszárd, Széchenyi út 29-31. Tel.: 74/529-130. *3114• Csodálatos januári napra ébredünk Innsbruckban a kétezredik év hajnalán. Az időjárás kegyeibe fogadta a síugrósport szerelmeseit. A nap arany színben ragyog, a hó vakítóan veri vissza a sugarait, de mindennél erő­sebbnek bizonyulnak a Bergisel Stadionba látogató szurkolók szívének titkos reménysugarai. A négysáncverseny 48 éves története során még soha­sem ünnepelhették hazai versenyző győzelmét Tirol fővárosában. Osztrák síugró már több alkalommal is áll­hatott a dobogó tetején, de a sáncot körülvevő hegyek szülöttének ez még nem si­került. Síugrás A tiroli Bergisel Stadion fölé egy 123 méter magas sáncóriás emel­kedik ki az égig érő fenyőfák kö­zül. Látványa lenyűgözi az inns­brucki vasútállomásra érkező szurkolókat. Az utat eltéveszteni nem lehet, a hatalmas sánc újra és újra hívogat és közelebb érve egyre félelmetesebbnek tűnik. Az 1965-ös és 1976-os Téli Olimpián és az 1985-ös világbajnokságon híressé vált sístadionból kápráza­tos panoráma nyílik Tirol főváros­ára és az Alpok csúcsaira. Fantasztikus nap. A stadion fe­lé indulva, a házak árnyékában néhol szem elől vesztem a sán­cot, ekkor az előttem vonuló osztrák, német és finn zászlók mutatják az utat. Ha éppen zász­lót sem látok, a stadionba igyek­vő izgatott japán lányok jelzik, hogy jó irányba tartok. Támpon­tul szolgálnak még a sörös, virs- lis, forralt boros sátrak, mindenki jókedvvel vághat neki a Bergisel H0MS2KÓP (ÚjVa hívható! Herczeg KátaT asztrológus vonala Kos iá 06-90430 501 Bika & 06-90430502 Ikrek ffl 06-90430503 Rák 06-90430 504 Oroszlán 06-90430505 Szűz & 06-90430506 Mérleg m 06-90-330 507 Skorpió $ks 06-90-330 508 Nyilas t* 06-90430509 Bak f* 06-90-330 510 Vízöntő A 06-90430511 Halak „ m 06-90-330 512 Chilink: AS-B Kft Auűlofcx 1539 Bp. Pf. 591. Hívás díja: 88 ft +Áfa'perc hegy megmászásának. A stadion­ban, hogy meg ne fagyjon az em­ber fia, vagy iszik vagy táncol (vagy mindkettőt). A talpalávalót a hangulat-felelős liechtensteini fúvószenekar szolgáltatja. Dél­ben már 25 ezer ember járja a táncot. A hangulat leírhatatlan. Főként osztrák és német szurko­lók irányítják a hullámzást, de két brazil és egy görög zászlót is látok, habár brazil és görög síug­rókról még nem hallottam. Jócskán fagy. A kemény mí­nuszokban kiülni a sánc tetejére és nekilendülni, még a gondola­tától is futkos a hátamon a hideg. Pláne, hogy az ugrani készülő sportoló szeme elé az innsbrucki temető látványa tárul. Megrendí­tő. Talán e temetőben nyugsza­nak azok a fiatalok is, akik egy hónappal ezelőtt egy snowboard- fesztivál után e stadion bejáratá­nál vesztették életüket: agyonta­posta őket a város felé özönlő ün­nepelni vágyó tömeg. A 25 ezres nézősereg egyperces néma csenddel adózik emléküknek. Hátborzongató, ahogy a fiatal sportemberek alázúdulnak a be­tonóriásról, és 90 km/h sebes­séggel hasítanak bele a farkasor­dító hideg levegőbe, hogy 100-110 méteres repülés után el­képesztő hanyagsággal landolja­nak a piros-fehér-piros zászló­tenger közepében. Eksztázisban a tiroliak. Óriási küzdelemben és fergeteges ün­neplés közepette történelmi siker születik. Andi Widhölzlnek sike­rül, ami még soha senkinek: tiro- liként a Bergisel Stadion dobogó­jának legfelső fokára állhat! Tör­ténelmi pillanat. A Bergisel he­gyen eddig csak egyszer adatott meg tiroli győzelem: 1809-ben az Andreas Hoper vezette felkelő parasztok győzték le Napóleont. SCHERER TAMÁS Útmutató, sorselemzés Tarot kártyával Herczeg Kata segítségével. 0) 06-90-330 513 mondanak a sztárok önmagukról? Exkluzív interjúk! Minden héten új hírek kedvenceikről! (D06-90-330 516 Címünk; Axel Springer-Budapest Kiadói Kft Aediotex 1539 Bp Pf. 591. Hirts dija: 88 Ft +Afa/perc

Next

/
Oldalképek
Tartalom