Tolnai Népújság, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-12 / 9. szám

Tolnai Népújság - 10. oldal ERRŐL ARRÓL 2000. Január 12., Szerda Kalendárium Szeretettel köszöntjük a névnapjukat ünneplő ERNŐ nevű kedves olvasóinkat. Német eredetű név, jelentése: elszánt, komoly. Védőszent: Szent Ernestus római vértanú, akinek csak a nevét ismerjük. Az orto­dox és a görög katolikus naptárban Szent Tatjána vértanúnő. Hajdan: Január 12-én 190 éve, 1810-ben elhunyt Nagy István plébános, aki megyénkben, Ozorán és Dunaföldvárott kezdte pá­lyáját s Király József püspöki beiktatására Külső és belső érzé­kenységgel tapsoló hegyi nimfák címmel köszöntő verset írt. 110 éve, 1890-ben a Tolnamegyei Közlöny tudatta, hogy a megyei borok népszerűsítésére a pécsi kiállításon külön bizottság válo­gatja a nedűket. 100 éve, 1900-ban Fürst Manó szekszárdi borke­reskedő felvette az osztálysorsjáték főnyereményét, az adózás utáni 64.000 koronát, amely akkor egy tanító 80 évi fizetés volt. 40 éve, 1960-ban a szekszárdi kórházban elhunyt Czencz János festő, Báta híressége. A napi igék: Katolikus: Zsolt. 39. Mk. 1,29-39. Református: Jób. 11. Mk. 6,6-11. Evangélikus: Jn 3,22-30. Mk. 2,23-28. lPét. 4,1-11. Mk. 12,28-37. A Nap kél 729 órakor, nyugszik 16.15 órakor. A Hold kél 10.34 órakor, nyugszik 22.13 órakor. Vízállások a Dunán tegnap reggel 7 órakor: Dunaföldvár 7 cm, Paks 148 cm, Dombori 175 cm, Arvízkapu 586 cm. A Sió Palánk­nál 310 cm. Szekszárdi ügyeletes újságíró: F. Kováts Éva. Tel: 511-527. Fax: 511-500. Városi szerkesztőségeink, újságíróink: Bonyhád: Hangyái János 455- 239. 06/20/9669-185. Dombóvár: Glaub Róbert 460-618, és 06/20/9860-530. Dunaföldvár.: Pataki Dezső, művelődési ház, 75/342-618. Paks: Rákosi Gusztáv, 75/316-388, 06/20/9687-292. Ta­mási: Tóth Ferenc, 480-705. Tolna: Steinbach Zsolt, 440-660. Időjárás Felhő, pára, köd ELŐREIELZÉS A DÉL-DUNÁNTÚL TÉRSÉGÉRE Többnyire felhős, párás, ködös idő lesz, néhol hószallingózással. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -2 és -7 fok között,a kevésbé felhős részeken -10 fok közelében, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 0 és -5 fok között valószínű. A felettünk húzódó anticiklon hatására erősen felhős, párás, többfelé ködös idő várható. Várható legmagasabb hőmérséklet (°C) Kaposvár:-3 Paks: ■i Siófok:-2 Pécs:-2 Szekszárd:-1 Mohács:-1 Várható legnagyobb széllökések (km/ó) Balaton: Tisza-tó: 10-20 10-25 Velencei-tó: Fertő-tó: 10-20 10-25 Vízhőmérsékletek (°C) Kaposvár: 10-20 Paks: 10-20 Balaton: 0 Velencei-tó: 0 Siófok: 10-20 Pécs: 10-20 Szelidi-tó: 0 Fertő-tő: 0 Szekszárd: 10-20 Mohács: 10-20 Tisza: 0-1 Duna: 1-2 Olvastam - Láttam - Hallottam MAUTHNER ILONA Ünnepek után Számomra az év íegutálatosabb napja a januári első munka- nap, majd az egész január. Az ünnepek végével minden olyan szürke lesz, egy csapásra elmúlik az a kellemes izgalom, ami a karácsonyt megelőző heteket jellemezte, nincs mire várni (a ta­vasz még nagyon messze van), nincs mire készülődni (ráadásul az idén a húsvét is április második felében lesz). A szürke, hi­deg, ködös napokon sokszor még felkelni sincs kedve az ember­nek. A boltok üresen konganak, vagy leltároznak. Még ez a sze­rencse, mert úgy sincs pénze a szegény halandónak. A munka­helyeken már decemberben, az ünnepek előtt fel lehetett venni a januári fizetést, amit a legtöbben ajándékokra, és az ünnepi ké­szülődésre el is költöttünk. Az év első hónapja így nem csak hi­deg és kedvetlen, de hosszú is. Az ünnepek előtt jellemző egymás iránti kedvesség (a szeretet jegyében erre is futotta) egyszerre el­párolgott, újból várni kell rá 11 hónapot. A hétköznapok, a na­pi munka válik ismét életünk főszereplőjévé, de rajtunk múlik, hogy az apró örömöket, sikereket észrevesszük-e. Ráadásul, ahhoz, hogy ismét karácsony legyen, el kell kezde­ni újból az évet. És ehhez elengedhetetlenül szükség van a janu­árra, a farsangoló februárra, a tavaszkezdő márciusra, a húsvét- váró áprilisra, a nyári hónapokra, a szüretet érlelő őszre és már­is újból készülhetünk az év legszebb ünnepére. TOLNAI NÉPÚJSÁG az Axel Springer-Magyarország Kft. lapja. Felelős vezető az ügyvezető igazgató. Főszerkesz­tő: KAMARAS GYÖRGYNÉ. Főszerkesztő-helyettes: GYURICZA MIHÁLY. Kiadja az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája. Irodavezető: DR. MURZSA ANDRÁS. Szerkesztőség és kiadó: Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Telefon: 511- 510 Telefax: 511-500. Készült a szerkesztőség számítógépes rendszerén. Nyomás: Déli Nyomda Kft. 7630 Pécs, Engel J. u. 8. Telefon: 326-480. Fax: 332-099. Ügyvezető igazgató: FUTÓ IMRE. Az előfizetői példányokat terjesz­ti az AS-M Kft. Tolna Megyei Irodája és ügynökségei. Árusítását a PANNONHÍR Hírlapkereskedelmi Rt. végzi. Elő­fizethető a kiadónál (7100 Szekszárd, Liszt F. tér 3.) és a kiadói hírlapkézbesítőknél, postautalványon és átutalással a 469-98949 045-00753 pénzforgalmi jelzőszámon. Előfizetési díj: egy hónapra 795,- Ft, negyedévre 2385,- Ft. In­dexszám: ISSN 0865-9028. Tájékoztatjuk olvasóinkat, hogy a különböző versenyeken, akciókon, rejtvénypályáza­tokon résztvevők által megadott adatok nyilvántartásunkba kerülnek. Az adatok megadásával hozzájárulnak ah­hoz, hogy azok felhasználásával a kiadónk érdekeltségébe tartozó cégek (Axel Springer - Budapest Kiadói Kft., Axel Springer - Magyarország Kft., Harlequin Magyarország Kft., Hurigaropress Sajtóterjesztő Kft.) előfizeté­ses megrendelését teljesítsük, akcióira, kiadványaira, szolgáltatásaira felhívjuk a figyelmüket. Bár még itt az idei hideg évszak, Milánóban már a következő ősz és tél divatját tekinthették meg azok a szerencsések, akiknek sikerült bejut­ni a január 12-ig tartó Divathét valamelyik exkluzív rendezvényére. Képünk a neves tervező, Jil Sander legújabb férfi-kollékciójának január 11-i bemutatóján készült. _________■ Na pi horoszkóp Bak (XII. 22. -1. 20.) Itt a munkahét közepe, s ez a nap kivá­ló arra, hogy aktivizálja energiáit. Eddig minden rendben volt, ez a tendencia tovább folytatódik. Vízöntő (I. 21. - II. 20.) Mindenkinek vannak ki nem mon­dott, titkos vágyai. Lehet, hogy jót tenne partnerkapcsolatának, ha ezek némelyikét kedvesével is megosztaná. Halak (II. 21. - III. 20.) Csak nyugalom! Gondoljon bele, mi­lyen kiábrándító látvány egy dühös Hal. A düh különben sem old meg semmit és az egészségnek is árt. Kos (III. 21. - IV. 20.) Már megint meggondolatlan volt? Sebaj, ez a Kosok kiváltsága. A bocsánatkérés semmibe sem kerül! Bika (IV. 21. - V. 20.) Kedves Bika! Ma kényeztesse egy kicsit a szervezetét, vitaminokkal, pihenéssel. Ikrek (V. 21. -V. 21.) Kellemes, jókedvű nap ígérkezik! Ügyel­jen, hogy mások ne ronthassák el a hangulatát. Rák (VI. 22. - VII. 22.) Tele van ötletekkel, csúcson van a kre­ativitása. De azért ne orroljon környezetére, ha nem minden öt­lete arat osztatlan sikert. Oroszlán (VII. 23. - Vili. 23.) A mai napon ismét bebizonyo­sodik, hogy egy Oroszlánra nem jellemző a vesztes helyzet. Bár nem mindig lehet győzni, ön azért megpróbálja. Szűz (Vili. 24. - IX. 23.) Ma egy kicsit elege van a télből és a szürke hétköznapokból. Ne aggódjon, ez a hangulat múlófél­ben van, jobb napok következnek. Mérleg (IX. 24. - X. 23.) Üzleti és egyéb ügyei kedvezően ala­kulnak, de azért legyen résen! Skorpió (X. 24. - XI. 22.) Ha ma valamilyen megmérettetés előtt áll, bátran bízhat a sikerben. A biztos sikerhez azonban el­engedhetetlen, hogy őszintén higgyen benne! Nyilas (XI. 23.-XII. 21.) Küszöbön áll egy új ismeretség, ked­ves Nyilas. Lehet, hogy egy társasági összejövetelen, de az is le- het, hogy munkája révén._______________________________■ Mit főzzek ma? ecept Rovatunkban szándékunk sze­rint ízletés, gyorsan és könnyen elkészíthető ételeket ajánlunk. Sorozatunkba várjuk az Önök ál­tal beküldött recepteket. Cí­münk: Tolnai Népújság Szerkesz­tősége, 7101 Szekszárd, Pf: 71. Most a szekszárdi Borbély Lászlóné hagymakrémes bur­gonya receptjét ajánljuk. Hozzá­valók: 8 szép burgonya, 2 evőka­nál zsiradék, 2 fej vöröshagyma, 2 evőkanál liszt, 3 deci tej, 5 dkg reszelt sajt, só, törött bors. A bur­gonyát meghámozzuk, hosszú­kásra felvágva sós vízben puhára főzzük, majd leszűrjük és az egyik kanál zsiradékkal kikent mély tűzálló tálba öntjük. Köz­ben a másik kanál zsiradékban megpirítjuk a karikára vágott hagymát, meghintjük a liszttel és a tejjel fölengedve megsózzuk, megborsozzuk, mártás sűrűsé­gűre forraljuk, a burgonyára önt­jük és a sütőben felső lángon megpirítjuk a tetejét. _______ ■ I tt az igazán kedvező árak kora! (900 11BOO MHz J Pannon GSM előfizetés + Ericsson TlOs bruttó 19 500 Ft (900 11BOO MHzJ Pannon GSM előfizetés + Nokia 3210 bruttó 24 500 Ft / Pannon GSM előfizetés + Nokia 6110 bruttó 37 000 Ft (900 I 1800 MHz J Pannon GSM előfizetés + Panasonic GD50 bruttó 21 500 Ft <9 ® Pannon GSM előfizetés most 2000 darab* bruttó 20 forintos SMS-sel! Január 15-ig meghosszabbítva! A bemutatott készülékeken kisül nálunk már bruttó 12 000 forinttól is telefonhoz juthat! Vkciónk meglévő és új előfizetőinkre egyaránt vonatkozik. Meghosszabbított ajánlatunk 2000. január 15-ig, illetve a készlet erejéig tart. és új előfizetőknek kétéves előfizetői szerződés aláírása esetén érv én vés. 3 2000 db kedvezmény es SMS 2000. január 1. és december 31. között használható fel. Az a jánlatban szereplő mobiltelefonok csak Pannon GSM SIM- kártvával használhatók. A részleteket és további készülékajánlatainkat megismerheti területi képviseletünkön (Szekszárd. Szécheny i u. 48-52.1 vagy az Ónhoz legközelebbi hivatalos viszonteladónknál. Az árak az áfát tartalmazzak. Pannon GSM nonstop ügyfélszolgálat: 06 20 920 0200. vvwvv.pannongsm.hu PANNON Ai élvonal.

Next

/
Oldalképek
Tartalom