Tolnai Népújság, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-12 / 9. szám

Tolnai Népújság - 4. oldal TOLNAI TÁJAK 2000. Január 12., Szerda Vendégcsalogatás az Utazás 2000-en A dombóvári térség ide­genforgalmi cégeit és vál­lalkozóit tömörítő Kék Csillag Turisztikai Egyesü­let hétfő esti összejövete­lén a szervezet elnöke, dr. Keller József bemutatta azt az új kiadványt, mely Gunarasfiirdőre, Sütvénybe, Gyulajra és Várongra próbálja csalo­gatni a kikapcsolódásra, pihenésre vágyókat Néhányan meglepődtek azon, hogy róluk nem tesz említést a füzet. Ennek az a magyaráza­ta, hogy ők nem voltak hajlan­dóak áldozni a megjelenésre. A 12 ezer példányban kiadott, három nyelvű, sok fotóval il­lusztrált tájékoztató a Dél-Du- nántúl egyik sokak által ked­velt üdülőhelyét, Gunarasfürdőt, valamint az azt felkeresők kényelmét és ellátá­sát biztosító szolgáltatásokat állítja a középpontba, ám he­lyet kapott benne az egyre in­kább bontakozó falusi, lovas- és vadászturizmus is. A ven­dégcsalogató kiadványt a nagy- közönség először a március 22. és 26. között a Budapesten megrendezésre kerülő Utazás 2000 kiállítás alkalmával vehe­ti kézbe, melyen a dombóvári kistérség turisztikai „szövetsé­ge” ismét egy reprezentatív standdal vesz majd részt. Az összejövetelen szóba került a Gunaras Rt. élén hamarosan bekövetkező vezetőségváltás is. Az egyesület tagjai kinyilvá­nították, hogy meg kívánják is­merni az új menedzsment el­képzeléseit és felajánlották szakmai segítségüket a fejlesz­tési tervek kidolgozásához. QR A dombóvári kórház vezetői már régóta tervezték azt, hogy felújíttatják az egészségügyi intézmény szülészRti-nögyógyászati, valamint urológiai műtőblokkját. A legutóbbi - állami céltámogatással megvalésított - korszerűsítéskor már nem Jutott pénz a munkálatokra, ám most önerőből finanszírozva kicseréltetik a helyiségekben az elektromos vezetékeket és a világító berendezéseket, a falakra pedig új csempék kerülnek. A „vajúdó" szobába az ott tárolt berendezéseiktől és eszközöktől egyelőre nem lehet belépni, ám az építők azt ígérik, hogy hamarosan minden a helyére kerülhet. fotó: gottvald károly HIRDETÉSFELVÉTEL TIEGEL UTAZÁSI IRODA Dombóvár, Ady a. 9. - Tel./fax: 74/466-222 NAGY ZSOLT Dombóvár Hetényi u. 6. - Tel: 20/3350-932 é Területfejlesztés és gazdaságélénkítés Lezárult az előkészítés, most a megvalósítás következik öt évvel ez­előtt - az országban az elsők kö­zött-a dombóvári és város­környéki önkor­mányzatok is megalakítot­ták a területfejlesztési tár­sulásukat Az azóta eltelt időben nagyon sokrétű fel­adatra vállalkozott a „térsé­gi szövetség” és annak mun­kaszervezete. Ezek teljesíté­séről, valamint a megoldás­ra váró problémákról be­szélgettünk Szabó Loránd ügyvezetővel.- Kezdetben másokhoz hason­lóan mi is a „sötétben tapogatóz­tunk”, ám hamar rájöttünk arra, hogy milyen témákkal kell és ér­demes foglalkoznunk. Elsőként a dombóvári térség adottságait és a várható fejlesztési irányokat vizs­gáltuk meg. Eközben a megyei, a regionális és az országos terület- fejlesztési programokat is alapo­san feltérképeztük. A következő lépésben kiválasztottuk közülük azokat, melyek számunkra a leg­jobb lehetőségeket kínálták. Az­tán rövid időn belül hozzáfog­tunk a különféle tanulmányter­vek kidolgozásához.- Ezek közül melyek állnak ma a kisrégió társulásának rendelke­zésére?- Három évvel ezelőtt elkészült a térség területfejlesztési koncep­ciója, mely azt mondta ki, hogy rövid és hosszú távon is innová­cióorientált regionális politikát kellene folytatnunk. Ez azt jelen­ti, hogy olyan - nálunk korábban még nem alkalmazott - progra­mokba lenne jó bekapcsolni a kisrégiót, melyekről a világ ná­lunk nyugatabbra fekvő országai­ban már kiderült, hogy életképe­sek és a gazdaság „megpezsdülé- sét” vonták maguk után. Ennek szellemében dolgoztuk aztán ki az alapművel „szinkronban lévő” következő projekteket. Napjaink­ban már részletes turizmusfej­lesztési, agrárstruktúra-váltási és környezetvédelmi programmal egyaránt rendelkezünk.- Egy-egy ilyen „dolgozathoz” rengeteg munkára és nagyon sok pénzre van szükség.- Munkatársaimmal szerencsé­re hamar rájöttünk arra, hogy mi­ként lehet eredményes pályázati anyagokat készíteni. Miközben folyamatosan tanultuk a terület- fejlesztést, gyakran fordultunk olyan emberekhez, akikről közis­mert volt, hogy egy-egy téma szakértőiként tartják őket szá­mon és tudásukat, valamint ta­pasztalataikat másokkal is szíve­sen megosztják. Velük aztán rö­vid időn belül egy olyan kapcso­latrendszert építettünk ki, ami ga­rancia volt a sikerre. Ez ter­mészetesen nem azt jelenti, hogy a társulásunk által be­adott valamennyi tervet tá­mogatták a különféle pályá­zatok kiírói és finanszírozói, ám az elmondható, hogy „jó hatásfokkal” dolgoztunk. Minden nagyobb tanulmá­nyunk kimunkálásához kaptunk támogatást, ami le­hetőséget teremtett arra, hogy remek szakembereket tudtunk felkérni a „górcső” alá vett téma vizsgálatához és a fejlesztési irányok meg­határozásához.- Az önkormányzatokon és a szakértőkön kívül kik­kel keresték az együttműködést?- A kisrégión kívül elsősorban a megyei és a regionális területfej­lesztési tanácsokkal, valamint a kamarákkal, a munkaügyi és a vállalkozói központtal tartjuk a kapcsolatot. A térségen belül az önkormányzati intézményekkel, a gazdasági élet szereplőivel és a társadalmi szervezetekkel alakí­tottunk ki kölcsönös előnyökön alapuló együttműködést, mely ma már nem csak információcse­rét jelent. Ehhez persze kellett egy olyan polgármesteri csapat is, melynek tagjai bizalmi alapon - az általuk képviselt települések érdekeit fel nem adva - tudnak közös célokért dolgozni.- Az utóbbi időben több fóru­mon is elhangzott: a dombóvári után hamarosan a megye többi kisrégiója is ráébred majd arra, hogy milyen óriási lehetőségeket rejt a területfejlesztésben a széles körű összefogás.- Gyakran beszélek erről a té­máról azokon a találkozókon, melyekre vendégelőadóként hív­nak meg. Ha a megye előrelép, az azt vonja maga után, hogy a mi térségünk is fejlesztési lehetősé­gekhez jut. Számunkra ez újabb kihívásokat jelent, ami még az eddigieknél is igényesebb mun­kára ösztönöz bennünket.- Földrajzi elhelyezkedésénél fogva a dombóvári térség szinte „együtt lélegzik” Baranyával és Somoggyal is. Lehet-e valamit eb­ből profitálni?- Elsősorban rajtunk múlik, hogy miként tudjuk kihasználni ezt az adottságot. Mindent meg­teszünk azért, hogy az illetékesek minket is bekapcsoljanak számos olyan programba, mely a szom­szédos megyékre vagy az egész régióra hatással van. Nem véletle­nül rendeztünk olyan konferenci­ákat, melyeken a Dél-Dunántúl megoldásra váró problémái ke­rültek „terítékre”. A jövőben is tö­rekszünk a korábbiakhoz hason­ló, érdemi kérdéseket feszegető találkozók szervezésére. Szíve­sen vállalkozunk a megyéket egy­máshoz közelebb hozó, közvetítő szerepre. A folyamatosan fejlődő régióhoz a korábbinál is szoro­sabb együttműködésre van szük­ség.- Kanyarodjunk vissza a dom­bóvári térséghez. Milyen tervekkel vágnak neki 2000-nek?- A kisrégió gazdaságának elő- remozdításában lezárult az elő­készítés szakasza. Kijelöltük a fejlesztési irányokat, elkészültek a programok tanulmánytervei és hatásvizsgálatai. Most a megvaló­sításukon a sor. A napokban ki­adott befektetési kalauzunk cím­lapján közreadjuk azokat a témá­kat, amikre a fő hangsúlyt kíván­juk helyezni. Elsőként a gunarasi gyógyvízre épülő idegenforga­lomról szeretnék szólni. Az előre­lépéshez elengedhetetlenül szük­séges a fürdő rekonstrukciója, a minőségi szálláshelyek bővítése és a szolgáltatások színvonalának emelése. A térség más települése­in található turisztikai vonzerőt eladható termékké kell formálni. A városkörnyéki települések kö­zül elsősorban Várong, Gyulaj és Jágónak alkalmas a vendégfoga­dásra. Másodikként a közleke­dést említem. A vasút közelsége alkalmassá teszi a területet egy logisztikai bázis létrehozására. A cél megvalósulása érdekében a régió gyorsforgalmi úthálózatá­nak kiépítését azonban fel kelle­ne gyorsítani. A harmadik fontos kérdés az új munkahelyek létesí­tése. A Kaposszekcsö határába tervezett térségi ipari park építé­se, majd annak működtetése je­lentősen „orvosolná a bajt”. Vé­gül, de nem utolsósorban a me­zőgazdaság struktúraváltásához is segítségre van szükség. Az idén várhatóan kutatási­fej lesztési-oktatási feladatokat egyaránt felvállaló innovációs transzferközponttá alakulhat át a kaposszekcsői volt szovjet lakta­nya egykori színházépülete, Dombóváron több szervezet ösz- szefogásával a város központjá­ban egy közösségfejlesztő cent­rum kezdheti meg működését és a térség valamennyi településé­nek polgármesteri hivatala be­kapcsolódhat egy közös informá­ciós hálózatba, mely „ablakot nyit a világra.” HÍREK Frellerné dr. Kovács Anna, Dombóvár jegyzője ma reggel nyolc órától délután négyig fo­gadónapot tart. Együttes ülést tartanak ma es­te hat órától a szakcsi, a lápafői és a várongi képviselőtestületek. Az összejövetelen a közös kör­jegyzőség költségvetéséről lesz szó. Ma este fél hétkor a dombóvári kispályás focibajnokság szerve­zői az 516-os számú Ipari Szak­képző Intézet és Szakközépis­kola sportcsarnokába várják azoknak a csapatoknak a képvi­selőit, melyek részt kívánnak venni az idei pontvadászaton. Véradásra várják csütörtök reggel nyolc órától délután fél kettőig a dombóvári kórház munkatársai azokat, akik segíte­ni szeretnének embertársaikon. Fazekas Gáspár nyerte el a dombóvári polgármesteri hiva­tal sportreferensi beosztását. A Zrínyi Ilona Általános Iskola testnevelője másodállásban fog­ja ellátni feladatát. A válogatott atléták egész sorát nevelő edző felügyeli majd a város szabad­idős-, utánpótlás- és verseny- sportját, valamint részt vesz az önkormányzati testület elé kerü­lő döntések szakmai előkészíté­sében is. Fábry Zoltán az „Isten hozta, őrnagy úr!” című filmjét tekint­hetik meg az érdeklődők péntek este hat órától a dombóvári mű­velődési ház 25 és 1/2 Frame Klubjában. Disznótoros vacsorán látja vendégül szombaton a Dombó­vári Német Kisebbségi Önkor­mányzat azokat, akik önzetle­nül segítik a nemzetiségi testü­let munkáját. A Philips Szalonzenekar mu­zsikál szombat este a Molnár György Általános Iskola aulájá­ban az Országos Gyermekvédő Liga dombóvári csoportjának jó­tékonysági bálján. A mulatság bevételét a szervezők a rászoru­ló családok gyermekeinek támo­gatására fogják fordítani. Regattin Virgilio, Dombóvár egyik díszpolgára támogatja azt a jótékonysági koncertet, melyet a leendő helytörténeti múzeum létrehozása érdekében rendez­nek vasárnap fél négytől az Arany János téri nagytemplom­ban. A zenei délutánt szervező Severin F enc érdeklődésünkre elmondta, hogy Pergolesi „Stabat Mater” című műve fog felcsendülni Keszthelyi Csilla, Bogdány Anna, a Pestszentlő­rinci Római Katolikus Főplébá­nia női kara és az Instrument Nova kamaraegyüttes előadásá­ban. ÁLLÁSAJÁNLÓ A Tolna Megy ei Munkaügyi Központ Dombóvári Kirendelt­ségén a következő álláshelye­ket tartják nyil ván és ajánlják az érdeklődők figyelmébe. Keresnek bolti eladót, rakodó- munkást, tehergépkocsi-veze­tőt, állategészségügyi felcsert, üzletkötőt, műszaki ügyinté­zőt, lakatost, hegesztőt, takarí­tónőt, betanított férfi munkást, biztosítási tanácsadót, fémipari művezetőt, autóvillamosság- szerelőt, pultost, felszolgálót, szakácsot, ácsot, asztalost, tar­goncást, valamint autófénye­zőt. A felsorolt lehetőségekről a Dombóvár, Bezerédj utca 14. szám alatt található munkaügyi kirendeltségen személyesen és a 74/466-338-as, vagy a 74/466- 835-ös telefonszámok egyikén kérhető részletes információ. Fntole István születésének közelgő 100. évfordulóién a sokak által kedvelt írót ábrázoló képpel ajándékozta meg Bódé Imrét Gulyás József dombóvári festőművész. A Vük. a Hu, a Csi, a Kele és számos más regény írójának emlékét kegyelettel őrző magángyűjtő az alkotást kertvárosi múzeumában helyezte el. fotó: gottvald károly Esély a felzárkózásra A megyei munkaügyi köz­pont igazgatója és munka­társai adtak tájékoztatást tegnap azon Dombóvár kör­nyéki települések polgár- mestereinek, akik érdek­lődnek egy olyan program iránt, mely csökkentheti az állásnélküliek számát Dr. Brebán Valéria elmondta, hogy a megyében négy kistérség közel negyven községe már ki­nyilvánította a projekthez való csatlakozási szándékát. A dombó­vári kisrégió északi részén lévő ki­lenc település önkormányzata is régóta küszködik azzal a problé­mával, hogy a keresőképes lakos­ság jelentős része nem talál magá­nak munkát. Nekik szeretne segí­teni a gazdaság élénkítését szolgá­ló program elindításával a munka­ügyi központ. A térségben három olyan felsőfokú végzettséggel ren­delkező menedzser foglalkozta­tást kívánják támogatni, akik első­ként feltárják a helyi adottságokat és lehetőségeket, majd kidolgoz­zák a fejlesztési terveket, pályáza­ti pénzek elnyerésével pedig elin­dítják és felügyelik azok megvaló­sulását. A végső cél egy olyan iro­da létrehozása, melynek munka­társai az önkormányzatokkal, a cégekkel és a vállalkozókkal kö­zösen esélyt teremtenek az érin­tett falvak felzárkózására.. A polgármesterek kiemelték, hogy elsősorban a mezőgazda­ságban és annak feldolgozóipará­ban látnak lehetőséget az előrelé­pésre. A hónap végéig kell a kép­viselőtestületeknek arról dönte­niük, hogy a vidék fejlesztését, valamint az agrárstruktúra-vál- tást támogató Sapard-projekt mellett részt kívánnak-e venni a munkaügyi központ által kínált programban is.______________gr á } 4

Next

/
Oldalképek
Tartalom