Tolnai Népújság, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-12 / 9. szám

2000. Január 12., szerda GAZDASAG MŰSOROK Tolnai Népújság - 5. oldal Kevesebb külföldi, több belföldi vendég November végéig 5,11 millió vendég 16,12 millió vendégéj­szakát töltött el a kereskedelmi szálláshelyeken, hasonlóan az előző év azonos időszakához - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi jelenté­séből. Az első 11 hónapban a szál­lásdíjbevétel 68,06 milliárd forint volt, 10,4 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az emelkedés megegyezik a la­kossági fogyasztói árváltozá­sokkal. A múlt év első tizenegy hónapjában a turizmusból 2.3 milliárd dollárnyi bevétel származott, ami nem érte el az 1998 hasonló időszakában re­gisztrált mértéket. A külföldi vendégek által eltöltött éjsza­kák száma tavaly az első 11 hónapban kismértékben, 3 százalékkal csökkent, míg a belföldiek vendégéjszakáinak száma 6 százalékka) emelke­dett ugyanebben az idő­szakban. Az elmúlt év novemberében a szállásdíjbevétel meghaladta a 4.4 milliárd forintot, ami 7 szá­zalékkal magasabb, mint az egy évvel korábbi adat. A külföldi vendégéjszakák 72 százalékát az Európai Unióból érkezett tu­risták töltötték el, ami 2 száza­lékkal maradt el az egy évvel korábbitól. ■ AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre forintban) Angol font 406,11 Cseh korona 7,08 Euró 254,72 Osztrák schilling 18,51 Német márka 130,24 Lengyel zloty 61,15 Szlovák korona 6,02 Svájci frank 158,31 USA-dollár 247,40 Eredményes évet zárt a KÉSZ A gazdasági szabályozók elsősorban a multiknak kedveznek A Kis- és Középvállalkozói Érdek-képviseleti Szövetség (KÉSZ), az IPOSZ, a KISOSZ, az OKISZ és az ÁFEOSZ által alapított szervezet a felemás eredményesség ellenére egyértelműen pozitívan értékelte a tavalyi esztendőt. Véleményük szerint azonban rendkívül sérelmes, hogy a kormány több rendeletével is többletkötelezettséget ró a működő vállalkozásokra. A KÉSZ szerint jelentős ered­ménynek könyvelhető el, hogy szakmai érvei, közvetlen fellépé­sei hatással voltak a Gazdasági Minisztériumra. Nemrég ugyanis döntés született arról, hogy mó­dosítják azt a kormányrendeletet, amely szerint a kis- és középvál­lalkozóknak meg kell újítaniuk telephelyengedélyüket. Ez jelentős kiadást okozott volna a vállalkozások nagy részének, némelyikük egyenesen kilátásta­lannak tartotta az új engedély be­szerzését, mert a jelenlegi előírá­soknak sok telephely nem felel már meg környezetvédelmi, tűz­védelmi, vagy zajvédelmi szem­pontból. Szintén pozitív előrelépésnek értékeli a KÉSZ azt is, hogy a kor­mányzat nem foganatosított az el­múlt évben újabb, a kis- és kö­zépvállalkozások számára az ed­diginél is hátrányosabb körülmé­nyeket teremtő intézkedéseket az adó- és társadalombiztosítási rendszerben. Ennek ellenére az érdek-képviseleti szervezet fel­hívta a figyelmet arra, hogy a gaz­dasági szabályozórendszer lénye­gesen előnytelenebb feltételeket kínál minden szempontból a vál­lalkozásoknak, mint a hazánkba csak néhány éve betelepült multi­nacionális cégeknek. A KÉSZ-nél egyébként úgy vé­lik, Magyarország gazdasági csat­lakozását nagymértékben nehezí­teni fogják azok a változások, amelyek a Területfejlesztési Ta­nácsoknak és a gazdasági kama­ráknak kizárólag tanácsadó fel­adatokat adnak, megvonva min­den közigazgatási jogosítványt. E mellett meglehetősen károsnak minősítették, hogy a Chikán Atti­lával távozó államtitkár utóda még nem fejtette ki a kisvállalko­zásokkal kapcsolatos elképzelé­seit. ______________•___________(-S-1 M inőséghez igazodó árak December 31-ével megszűnt a nagy súlyú sertések inter­venciós felvásárlása és feloldották a hatóságilag rögzített kötelező legkisebb felvásárlási árat. A tavalyi rendkívüli időjárás (ár­víz, belvíz) és az exportpiacok év közepén történt beszűkülése mi­att a sertéságazat működőképes­ségének fenntartása érdekében rendkívüli intézkedéseket veze­tett be az agrártárca. Ennek nyo­mán az ár- és belvíz sújtotta terü­leteken az istálló és takarmány nélkül maradt termelőktől mint­egy 14 ezer különböző korú és súlyú sertést vásároltatott fel álla­mi segítséggel, kilogrammonként 193 forintos áron. Tekintve, hogy a minőségi osztályba sorolható vágósertések jó áron értékesíthe­tők, ezért nem indokolt a 193 fo­rintos legalacsonyabb felvásárlási ár további fenntartása. Az agrártárca közigazgatási ál­lamtitkára szerint évente a koca- állomány 30-35 százalékát selej­tezik ki különböző okok miatt. Ez - 400 ezer tenyészkocával szá­molva - évente mintegy 120-140 ezer nagy súlyú, 200-250 kilo­grammos sertés értékesítését je­lenti. A tenyésztésből kiselejte­zett kocák és ártányok húsipari értéke ugyanis alacsonyabb a 90-110 kilogramm súlyú vágóser­tésekénél. A szaktárca felhívta a sertéstartók figyelmét, hogy az értékesítés biztonsága érdekében regisztráltassák magukat a Vágó­állat és Hús Terméktanácsnál. A terméktanács szavatolja tagjai­nak, hogy a vágóhidakkal kötött szerződésben rögzített, minőségi vágósertések felvásárlásáról fo­lyamatosan gondoskodik. Ez a termelőknek biztonságot, kiszá­míthatóságot, a húsiparnak pedig kiegyensúlyozott alapanyag-ellá­tást és tervezhető exportáruala­pot jelent. A minisztérium sze­rint a vágósertés-minősítési rend­szert tovább kell korszerűsíteni. A világpiacon jelenleg túlkíná­lat van vágósertésből, ezért a pi­acra jutáshoz szükség van állami támogatásra. A jó minőségű álla­tokhoz kevesebb, a rossz minősé­gűek értékesítéséhez aránytala­nul nagyobb kompenzációra van szükség. A szakminisztérium a jövőben csökkenteni kívánja az állami dotáció mértékét és az ed­diginél nagyobb hangsúlyt fektet­ni a minőség javításásra. U. G. TŐZSDEI ÉS PIACI ÁRAK 2000.1. hét ÁRAK (USD/T) ÁRALAKULÁS TENDENCIA Búza FOB francia kikötő 90-91 Erősödő Tartott Kukorica FOB MetlköHbtt 90-94 Erősödő Erősödő Takarmányárpa FOB eurepal kikéig 101-103 Tartott Tartott Napraforgóolaj Ex-tank európai kikötő 430 Lanyha Lanyha Szójadara 46% CIF Rotterdam 186 Tartott Tartott Halliszt FCA Bréma 465 Tartott Erősödő ti A BÁT JANUÁR 7-1 ZÁRÓÁRAI Ft/t, Budapest Y 2000. MÁRCIUS 2000. MÁJUS 2000. DECEMBER Búza 26 100 27 200 23 240 Takarmánybúza 23 500 25 000 18 300 Tak.kukorica 18 550 19 290 18 000 |§ m .is gg Takarmányárpa 24 200 25 200 18 450 Napraforgó 42 000­44 000 Szójadara 57 000 57 700­A BÉT RÉSZVÉNYINDEXE 1.5-11. RÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK Borsodchem:11 300 Ft 1 Fotex: 95 Ft 1 Matáv: 1 766 Ft t Mól: 5 090 Ft ( OTP. 14 450 Ft 1 Rába: 2 280 Ft i Richter: 16 525FU 8881.02 4 8977,88 / X 8463,34 A 8694,04 8483,29 Zalakerámia: 2 080 Ft i Szerda Csütörtök Péntek Hétfő Kedd NAPI ÉRTÉK Nyitóár: 8989,20 Minimumár: 8876,18 Maximumár: 8989,20 2000. január 12. Szerda - Televiziómüsor MTV1 5.42 Hajnali gondolatok. 5.45 Agrárvilág, 6.00 Napra­kész, 9.05 A bestia (sorozat 46), 10.00 Vágyak földje (francia sorozat), 11.05 A chateavalloni polgárok, 12.00 Hírmagazin, 12.58 Hí­rek. Időjárás, 13.00 Nemze­tiségi magazinok (cigány, szlovák), 13.58 Hírek. Időjá­rás, 14.05 Rosszcsont ka­landjai (ausztrál sorozat), 14.35 Kaliforniai álom (ame­rikai sorozat), 15.00 A ho­mok titkai (brazil sorozat 179), 15.30 Kukori és Kotkoda, 15.40 Meselánc, 16.05 Megperzselt szívek (francia sorozat), 16.58 Hí­rek. Időjárás, 17.00 Fox Kits (amerikai rajzfilmsorozat), 17.30 A Faludi Akadémia díj­nyertes filmjeiből, 17.50 Kör­zeti híradók, 18.00 Híradó. Időjárás, 18.15 Théma, 18.30 Rajongó 19.00 Mindent a szerelemért 19.30 Hiradé _________ 2 0.00 5n6k kérték! 21.00 Pesty Fekete Doboz 21.30 Pláne!_________ 2 2.00 Híradó. Időlárás 22.05 Aktuális___ 2 2.30 Fogadóóra ___ 23.00 A bűvös árkánum (olasz Almi______ 0 .35 Bank utca RTL KLUB 6.00 Top Shop, 6.30 Reg­geli (telefon: 382-8394), 9.05 Barátok közt (ismét­lés), 9.35 A farm ahol élünk (amerikai sorozat, is­métlés), 10.25 TopShop, 10.55 Dallas (amerikai so­rozat), 11.50 Delelő (vidám show - ebédidőben. Ben­ne: Mire gondolok?), 12.30 Recept Klub, 13.00 Hírek, 13.50 Klip Klub, 14.15 Az első csók (fran­cia sorozat), 15.15 Máso­dik csók (francia sorozat 157), 15.45 A farm, ahol élünk (amerikai sorozat 91, Fsz.: Michael Landon), 16.40 Mire gondolok, 16.45 Celeste (argentin sorozat), 17.35 Mire gon­dolok (telefonos villámjá­ték), 17.40 Titkok és sze­relmek (mexikói sorozat 94, Fsz.: Adela Noriega, Helena Rojo) 18.30 HlraJá _________ 1 8.50 Fókusz 19.25 Barátok közt ___ 1 9.55 Lénl mentük_____ 2 0.55 A riporter: Frei Tamás_____ 2 1.55 Pokoli szolgálat (amerikai sorozati 22.45 Este___ ___ 2 3.05 Pont hu ____ 2 3.35 Jogában áll hallgat­ni (sorozat), 0.25 Antenna, 0.55 Fókusz TV2 5.45 Faluvilág, 6.00 Reg­geli kiadás, 6.30 Jó reg­gelt Magyarország (színes hírmagazin), 8.30 Gazda­gok és szépek, 8.55 Rivié­ra (eu. kooprodukciós so­rozat lsm), 9.25 Baba Ma­ma magazin, 9.50 Zoom; 10.50 Közvetlen ajánlat, 11.20 Háló@világ, 11.55 Follow me, 12.10 Édes hár­masban (francia vígjáték- sor), 12.35 Riviéra (kopro- dukciós sorozat 91), 13.00 A papát kérjük kará­csonyra (amerikai film), 14.45 Gazdagok és szé­pek (sorozat 581), 15.10 Az akciócsoport, 16.00 Sunset Beach (sorozat 343), 16.45 Samantha (venezuelai sorozat 66), 17.40 Luz Maria (perui so­rozat 162), 18.30 Tények (hírműsor), 19.00 Szeren­csekerék. 19.30 R u s a 1 I n d a (mexikói sorozat 79.) 19.55 Rex felügyelő ____(krimisorozat) 2 0.50 Esti Broadway (játékos sztár­____parádé)________ 2 2.00 Jó estét __Magyarországi_____ 2 2.30 Mussolini és én 0.40 Háló@világ, 1.15 Vers éjfél után MTV2 5.42 Hajnali gondolatok, 5.45 Agrárvilág, 6.00 Nap­rakész, 9.05 Pleszkán Fri­gyes trió, 10.00 Az MTV ar­chívumából: Kerekek és lé­pések, 10.45 Emberek a természetben (Vadak gaz­dája a Farkas-erdőben), 11.05 112 (bűnügyi maga­zin), 11.30 Telemázli, 12.00 Specht tanár úr (német filmsorozat), 13.00 Hírma­gazin, 13.35 Aktuális, 14.00 Aranyfüst, 15.30 Szabad verseny, 16.00 Is­kola utca: Szó-köz, 17.30 Sorstársak (rehabilitációs magazin), 18.00 TS, 19.40 Esti mese, 20.00 Híradó, sporthírek 20.30 Koncz Zsuzsa-kon­cnrt__________ 2 1.25 Körtánc az idő dal­lamára (angol tévéfllm-sor.) 23.10 Záróra DUNA TV 12.00 Lapozó. Híradó. 1220 Esti kérdés, 1230 Pop-sa-rock (ism). 13.00 Heuréka! Megtaláltam! 13.30 Táncház (ism). 14.00 Anziksz (ism). 14.15 Operettdallamok. 1430 Világhajó (8/2). 1445 Expedíció hét konti­nensen át (18/2), 15.15 Mesélő cégtáblák. 1540 Az élő bolygó sorozat (12/4) rész. 10.35 Hungária Litterata. 17.05 Muzzy Comes Black, 17.10 This is the Way. 1730 Gyerekek a vi­lágban. 1735 Mesefilmek. 1830 Napóra. 1835 Hej, hej, helyes beszéd. 1030 Régiók. 1930 Esti kérdés. 1945 Eltűnt személyek irodája (6/2) rész. 2035 Bogányi Gergely zongorá­zik. 2045 Fórum. 2130 Híradó. 2230 A világkultú­ra színterei (dók, film). 2330 A teremtő kéz. TV3 13.25 Az ítélet, 15.50 Jövő­néző, 16.20 Cinema, 16.50 Beverly Hills, 17.40 Walker, a texasi kopó, 18.30 Anya csak egy van, 19.30 Kali­forniába jöttem, 20.00 Le­génybúcsú, 22.00 Ügyvé­dek, 23.20 Szárnyak HBO 6.30 A végzet hollywoodi asszonyai, 7.00 Mozi! Mozi! Mozi! 7.30 Fegyvermánia, 9.05 Végű zuhanás, 10.40 A végzet hollywoodi asszo­nyai, 11.10 Az új karate kö­lyök, 13.00 Egy jó unoka aranyat ér, 14.35 Spice World, 16.10 Született sze­relmesek, 17.55 így ké­szült: Rosszfiúk, 18.25 Fegyvermánia, 20.00 A fronton túl, 21.40 Szép kis nap! 23.30 187, 1.30 Az ördög ügyvédje SPEKTRUM 1530 A vacsora tálalva. 1530 Hivatásuk a veszély. 18.00 Hit és hatalom. 1730 Clive James: Képes­lapok. 1735 Égi harc. 1830 Aki a virágot szereti. 1030 Teljes gázzal. 1930 Korunk nagy találmányai. 2030 Törvényszéki orvos szakértők. 2030 Állaten­ciklopédia. 2130 Veszé­lyes tengerlakók. 2155 A múlt nyomában. 22.30 Nagy kalandom Afrikában. N. GEOGRAPHIC 1430 A szépség és a ször­nyeteg, 1530 A Manaslu meghódítása. 18.00 Grizzly-folyó. 1730 Az em­berszabású majmok nyo­mában. 1830 Az elefánt napja. 1830 Még néhány makk. 1030 A nagy indiai vasút. 2030 Az állatok és a tudomány. 2030 Álom­autó. Dombóvári VTV 9.00 Heti Híradó (ism) 940 Lelátó (ism). 1830 Heti Híradó (ism). 1830 Lelátó (ism). 1930 Regio­nális Híradó (ism.) 2000 Alfa Rómeó és Júlia (ma­gyar film). Szekszárdi VTV 830 Híradó. 1730 A Pé­csi Körzeti Stúdió Híradó­ja. 17.15 Betegápoló. 1745 Csillagszem: Zorán. 1845 Mese. 19.00 Hír­adó. 20.00 Kerekasztal: Németh Zoltán. 2030 Traccsparty. 2130 Híradó. 2230 Női szakasz. 2230 Műtőben. 2330 Híradó. Alisca Rádió 91,1 MHz non-stop, Hír- szolgálat: 0.00, 7.00, 8.00, 10.00, 12.00, 14.00, 10.00, 17.00, 1830 2000 030-1330 Lapszemle, útinform, szü­letésnaptár, évforduló, naptár, bűnügyi krónika, helyi hírek, állásajánlatok, programajánló, könyvaján­ló. 930 A nap híre, a nap vendége. 1030 Élő kíván­ságműsor. 1330-21.00 Zenei műsorok, informáci­ók, érdekességek. 1530 A nap híre. Kamarai per­cek: információk vállalko­zóknak és szolgáltatók­nak. 1930 Élő kívánság- műsor. 21300030 Non stop zenerulett. Rádió Antritt FM 105,1 MHz. 0000.00 Reggeli információs ma­gazin. 000-1230 Napköz­ben: zenés magazin. 12.00-1830 Délutáni Tur­mix. 10002430 Esti szó­rakoztató műsor. 0.00- 0030 Könnyűzenei össze­állítások. Bajai Rádió 730 Jó reggelt kívánok! (Információk, félóránként hírek, lapszemle, állás- ajánlat, közlekedési hírek). 730 BBC-hírek. 11.05 Le­mezbörze. 1833 Hrvatskí Odjeci (horvát nyelvű ma­gazin). 1030 Hírek. 1833 Széles vásznon (filmmaga­zin: szerkesztő Gulyás Ga­bi). 1930 Hírek. 1003 Kí­vánságműsor a Music Box támogatásával. (Zenés kí­vánságokat kérni a 79/428-048-as telefon­számon lehet.) Fortuna Rádió 0030 Non-stop zene 05 00 Reggeli magazin (fél­óránként hírek, ídőjárásje- lentés, sport, útinform). 015 Névnap, születésnap. 530 Rendőrségi hírek. 0.15 Lapszemle, 745 Névnap, születésnap. 030 Évforduló-naptár. 9.05 Tegnap történt. 12.00- 1330 Fortunamix. 1330 BBC-hírek, 1345 Tőzsde. 1545 Sport. 1730 Kultu­rális ajánló. 1730 BBC-hí­rek. 19.00 Lemezkiadó ajánlóműsoar. 19.30 Kí­vánságműsor. 22.00 Mixek-Mixe. 2330 BBC-hí­rek. Joker Rádió 000-1000 Vekker. Reg­geli információs műsor, ri­portokkal. 7.00-18.00 Minden egész órában hí­rek. 1130 Humor percek. 12.00-13.00 Szieszta. 1430 Csemegéző. 1830- 1830 Mozaik, délutáni in­formációs műsor, riportok. 1930 Sport 19302000 Zenei magazinműsor. Pécsi Rádió 0.00 Kossuth krónika. 015 Dél-dunántúli króni­ka. 030 A nagyvilág hírei. 045 A térség hírei. 730 Kossuth krónika. 7.15 Dél-dunántúli krónika. 7.30 A nagyvilág hírei. 7.45 A nap témája. 010 Eseményösszefoglaló. 020 Riportok 0.00-1030 Horvát nyelvű regionális nemzetiségi műsor. 1030- 1230 Német nyelvű regio­nális műsor. 1230-1330 Kossuth Déli Krónika. 1335-1430 Szerb nyelvű zenedélután.. 14301033 Kirakat. 18.302230 Nemzetiségiekről 30 perc­ben. MOZIMŰSOR Szekszárd, Panoráma: íté­letnap (15.30, 17.30, 20.00) . Kisterem: Ferge­teges forgatás. (17.00, 19.00) . Programok Ismeri ön a Tejutat? Karl Wittlinger Kennen Sie die Milchstaße? (Ismeri ön a Tejutat?) című vígjátékát január 14-én, pénteken 19 órai kezdettel tűzi műsorá­ra a szekszárdi Deutsche Bühne Ungarn. Coda a Zugban A Led Zeppelin dalokat ját­szó Coda együttes lép fel ja­nuár 14-én, pénteken 21 órai kezdettel Szekszárdon, a Béla király tér 6. szám alatt található Zugban. KönyvbarAt Klub A bátaszéki Könyvbarát Klub pénteken, január 14- én tartja összejövetelét a városi könyvtárban. A klub tagjai 15 órakor találkoznak és összeállítják az ezévi ren­dezvénytervet, meghatároz­zák programjaikat. ________________Eurosport_________________ 83 0 Dakar-Kairó rali. 930 Északi összetett sí vk. 1030 Biatlon-világkupa, Ruhpolding. 1130 Északi összetett sí vk, Franciaország. 1130 Dakar-Kairó rali (ism). 1230 Biatlon-vk, Ruhpolding. 1245 Terepsíelő-vk, Csehország, 16.00 Biatlon-vk Ruhpolding, 1330 Tenisz WTA, Sydney. 2030 Labdarúgó torna a Kanári szigetekről. 2230 Dakar-Kairó rali. 2330 Széllovaglás. 24.00 Tenisz WTA, Sydney. hmh Hirdetését naponta 74,000 VÁSÁRLÓ OLVASSA ■BAN, FELVESSZÜK A RITMUSÁT CIB BANK 7100 Szekszárd, Garay tér 1. TELEFON: (74) 529-340 Érvényes: 1999. október 20-tól BETÉTI KAMATOK VÁLLALKOZÁSOK RÉSZÉRE Lekötési idő Éves kamat, 1M Ft felett (%) (EBKM) 1 hét 8,000 (8,11 2-3 hét 10,500 (10,65 1-2 hó 12,500 12,67 3 hó 12,500 12,67 6 hó 12,000 12,17 12 hó 11,500 (11,66 Folyószámla 3,00 (3,08 MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE 50 E Ft—5 MFI 5-10 MFt 10 M Ft lelett Betétek éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM éves kamat (%) EBKM 1-2 hó 12,000 (12,17) 12,125 12,29) 12,250 (12,42) 3 hó 12,500 12,67 12,625 12,80 12,750 12,93 6 hó 12,500 12,67 12,625 12,80 12,750 12,93 12 hó 12,000 (12,17) 12,125 (12,29) 12,250 (12,42] Lejárat előtti visszaváltás esetén a kamat a mindenkori CIB Classic Magánszámla alsó kamatsávjával megegyező. CIB Classic Magánszámla CIB XL Átutalási Magánszámla sávos kamatai: éves kamat (%) 0-100 EFt-ig 3,500 100 E Ft—500 E Ft 6,000 500 E Ft felett 10,500 CIB Takarékszámla (min. 50 E Ft) sávos kamatai: éves kamat (%) 0-50 E Ft-ig 3,500 50 E Ft-500 E Ft 8,500 500 E Ft felett 12,500 A KINCSEM betét kamata magánszemélyek részére (min. 50 E Ft) éves kamat (%) EBKM 3 hónap 13,000 13,18 6 hónap 13,000 13,18 12 hónap 12,500 12,67 Lejárat előtti visszaváltás esetén a bank kamatot nem fizet. A KINCSEM 2000 kötvény (min. 10 E Ft) éves kamat (%) 1 hó 12,000 3 hó 13,000 6 hó 13,000 12 hó 12,500 * Az EHM kamatai az éves kamattal megegyezöek. MAGÁNSZEMÉLYEK RÉSZÉRE NYÚJTOTT HITELEK Érvényes: 1999. oktáber 20-tól Éves kamat (%) Folyószámlahitel 24,00 Betétörző hitel 19,00 Lombardhitel 20,00 Ingatlanfedezetes hitel 23,00 Éves kamat (%) HUF prime rate 16,250 XL/Classic EBKM 3,61/3,60 6,26/6,22 11,18/11,08 EBKM 3,61 8,97 13,44 EHM1 12,00 13.00 13.00 12,50 CIB^\0640242242 A BANCA COMMERCIALEITALIANA-CSOPORT TAGJA \

Next

/
Oldalképek
Tartalom