Tolnai Népújság, 2000. január (11. évfolyam, 1-25. szám)

2000-01-04 / 2. szám

TAVALYI SIKEREK, IDEI REMÉNYEK (4. OLDAL.) i Bátaszéki gyermekrajz a naptáron Az egyik gyógyszergyár mint min­den évben, 1999-ben is pályázatot hirdetett gyermekeknek a házior­vosokon keresztül, s a megadott témában rajzolásra buzdították a kicsiket. A bátaszéki gyermekorvosi rendelőben, de az ország sok egészségügyi intézményében, egy óriási naptáron egy világ körüli utazást gyermekrajzok mutatnak be. Hazánkban sok-sok gyermek képzelte el, hová utazhat el lég­hajóval, repülővel, hajóval - a naptárra viszont megyénként csak egy pályamunka kerülhetett. A Tolna megyeiek legjobbjá­nak ítélt rajzot a bátaszéki Benkő Gabriella, 6. b. osztályos tanuló készítette. Gabi elefántja léghajó­val az egyiptomi piramisokhoz repült. A sikeres munka jutalmá­ul a naptár mellett egy óriási ele­fánt lesz Gabi jutalma. Az értékelés során az első for­dulóban a szervezők a beküldött 4000 rajzot oklevéllel jutalmaz­ták, s ezek közül választották ki azt a néhány munkát, amely egy- egy óriási naptáron minden gyer­mekorvosi rendelő falát díszíti majd. Szép gesztus volt a pályá­zat kiírója, a gyógyszergyár részé­ről, hogy rajzonként 250 forin­tot, azaz összesen 1 millió forin­tot ajánlott fel a Beteg Gyerme­kekért Alapítvány javára. Várják az állampolgárok, a civil szervezetek véleményét Védik, ami védhető Mi legyen védett s mi nem? Bony- hádon megalkották a helyi építé­szeti értékek védelméről szóló ren­deletet. Az azonban majd csak ké­sőbb derül ki, hogy mi kerül helyi védelem alá. Számítanak a bony­hádiak véleményére. A tavalyi legutóbbi soros tes­tületi ülésen megalkotott rendelet kimondja: itt olyan épületek, épü­letcsoportok, utcaképek és par­kok jöhetnek számításba, ame­lyek nem állnak országos oltalom alatt. Bonyhádon több mint húsz építményt véd a műemlékvéde­lemről szóló törvény. Ilyen példá­ul a Völgységi Múzeum, a katoli­kus templom vagy a Szenthárom­ság szobor. A gimnázium (ké­pünk) vagy a városi könyvtár pa­tinás épülete azonban nincs ilyen oltalom alatt. A most elfogadott rendelet szerint 2000. június 30- ig készül el az a lista, amely a he­lyi védelem alá kerülő építménye­ket tartalmazza. E jegyzék össze­állításához kérik a helyiek - az ál­lampolgárok és a civil szerveze­tek - véleményét is. Rövidesen közzéteszik azt az űrlapot, amelynek kitöltésével ja­vaslatot lehet tenni a védendő ér­tékekre - tudtuk meg Sebestyén Lajostól, a polgármesteri hivatal műszaki osztályvezetőjétől. A „civilektől” március 31-ig várják az ötleteket, amelyeket át­adnak az önkormányzat szakbi­zottságainak és a felkért szakér­tőknek. Végül két listát teijeszte- nek a képviselő-testület elé: az egyik az összes javaslatot tartal­mazza, a másik, a szűkebb a szak­értők által is támogatott értéke­ket. A védettség az épület tulajdo­nosára kötelezettségeket ró: neki kell gondoskodnia az épület fenn­tartásáról. Ehhez azonban vissza nem térítendő önkormányzati tá­mogatás adható, mégpedig pályá­zat útján. A rendelet kimondja, hogy az önkormányzati támoga­tás a védett értékek megóvása ér­dekében végzett munkák igazolt költségének maximum 50 száza­lékáig terjedhet, s e támogatást természetben is lehet nyújtani. Legkorábban 2001. elején, a helyi költségvetés elkészülte után hir­det a város ilyen pályázatot. Hangyái Javában tart a vizsgaidőszak a szekszárdi Illyés Gyula Pedagógiai Főiskolán. A több mint 400 le­velező- és közel 700 nappali tagozatos hallgató december 20-tól január 22-ig ad számot az első félév során tanultakból. Ezt követően még egy hét áll rendelkezésükre azoknak, akik vizsgát halasztottak, vagy rontottak, a javításra. Felvételünk Pajor Márta fősikolai docens, tanszékvezető vizsgáján készült. Mennyit ér a szennyvíz szaga? Csökkenő vízdíjak Tolnán Ma még mindenképpen szenzá­ciószámba megy, ha a közüzemi díjak nem csak hogy nem emel­kednek, hanem viszonylag jelen­tős mértékben csökkennek is. Tolnán ez „történt” az idei ivó­víz- és szennyvíztarifákkal. A Tolna Víz- és Csatornamű Kft. tulajdonos önkormányza­tainak vezetői tavaly november­ben javaslatot készítettek a 2000. évi vízdíjak meghatározá­sára. Ebben szorgalmazták, hogy a lakossági dijak ne emel­kedjenek. A tulajdonos önkormányzat­ok nagy többsége ezen javaslat alapján határozta meg az idei viz- és szennytarifákat. Ennek alapján a lakossági ivóvíz köb­métere változatlanul 108 Ft-ba (plusz ÁFA), a lakossági szennyvíz továbbra is 86 Ft-ba (plusz ÁFA) kerül. A közületek 186, az intézmények 127 forin­tot fizetnek az ivóvíz köbméte­réért, a szennyvízért pedig 194, illetve 132 forintot (ÁFA nél­kül.) A tolnai képviselőtestület ta­valy év végén - egyhangúlag ­hozott döntése azonban „túl­megy” ezen a kereten. A város­atyák egyrészt úgy határoztak, hogy a lakossági és az intézmé­nyi díjakat egységessé teszik (az intézményi fogyasztás ele­nyésző a többi „szférához” ké­pest), ezen tarifákat csökken­tik, a közületieket pedig nem emelik. Ez alapján a lakossági (és intézményi) vizdij idén 100 Ft/köbméter (plusz ÁFA), a közületi díj 170 Ft/köbméter (ÁFA nélkül) Tolnán. A lakos­sági szennyvíz díját 70 Ft-ra (+ÁFA) mérsékelték, a közüle- teknek pedig 177 forintot kell ezért a szolgáltatásért fizetniük (plusz ÁFA). A lakossági szennyvízkibocsátás az összes­nek mintegy 20 %-a. Az ülésen hozzászóló képvi­selők azzal érveltek a tolnai ta­rifacsökkentés mellett, hogy: a Vízmű kft. 1998-as és 1999-es - díjemelés mellett elért - gazdál­kodási eredményei azt mutat­ják, a cégben vannak tartalé­kok; a szennyvízkezelés Tolnán tapasztalható kellemetlenségei miatt (szag) egyfajta kompen­záció megilleti a tolnaiakat; a víz- és szennyvízszolgáltatás költségei korántsem egyformák minden településen; a csökke­nő szennyvízdíjakkal is ösztö­nözni kell a lakosságot - a víz­bázis védelme érdekében - ar­ra, hogy a meglevő csatornahá­lózatra minél több háztartás rá­kössön. Több képviselő szor­galmazta, hogy a jövőben drasztikusan kellene mérsékel­ni a lakossági szennyvízdíj akpt. Letenyei Róbert, a tolnai képviselőtestület ügyrendi és jogi bizottságának elnöke kér­désünkre elmondta, hogy jelen helyzetben a testület törvényi felhatalmazását korlátozza a társaság alapszabálya. Ugyanis a kft. alapszabályában szerepel: a tulajdonos önkormányzatok­nak egységes díjakat kell alkal­mazniuk, ugyanakkor a hatósá­gi árak megállapítása az önkor­mányzat hatásköre. Elképzel­hető, hogy a tolnai városatyák- a helybéli lakosság, a cégek, intézmények számára kedvező- döntését a többi tulajdonos önkormányzat, illetve a szolgál­tatást nyújtó Vízmű Kft. nem fogadta kitörő örömmel. -es­Röviden Gyorssegély Iregszemcsén is. Még karácsony előtt köszön­tötte az iregszemcsei önkor­mányzat az általános iskolás és óvodás korú gyermekeket egy- egy ajándékcsomaggal. A het­ven éven felüli nyugdíjasok 3000 forint készpénzt kaptak, illetve a rászoruló családok (395-en) a Népjóléti Miniszté­rium gyorssegély alapítványá­nak segítségével szintén három ezer forint értékben, egy -egy élelmiszer csomagot vehettek át. A Német Szövetségi Köztársa­ság belügyminisztériumának pá­lyázatán 5 ezer márka támoga­tást nyert a Tamási Német Ki­sebbségi Önkormányzat. Ebből a pénzből televíziót, hifi-tor­nyot, videó készüléket, székeket, szekrényeket, asztalokat, vásá­roltak, az önkormányzat irodá­jának, társalgójának berendezé­séhez. A téma: a költségvetés. A ta­mási önkormányzat legközelebb január 27-én ül majd össze. A té­ma ezúttal az idei költségvetés előkészítése lesz, illetve megvi­tatásra kerül majd a városüze­meltetési feladatokról készült beszámoló, és az önkormányzat­hoz tartozó intézmények mű­ködtetési és fejlesztési tervének felülvizsgálata is. Véradás. Simontomyán, a mű­velődési házban lesz ma 9 és 16 óra között véradás. Szakályban, ahova a regölyieket is várják, a művelődési házban lesz véradás január 6-án 10-től 15.30-ig. Utcabál. Tamásiban is több száz ember közösen búcsúztatta az óévet és köszöntötte az új év­ezredet a Kossuth téren. De­cember 31-én, este 11 órától másnap hajnalig utcabál, kon­certek, tábortűz, friss pogácsa és forralt bor várta az érdeklő­dőket. A város vezetői, ismert politikusok mellett a helyi lakók is hajnalig ünnepeltek. Megújul a személyazonosító igazolvány Kiváltásához az okmányirodát kell felkeresni Január elsejétől új személyazo­nosító igazolványt ad ki a Bel­ügyminisztérium, mely kemény műanyagból készül, bankkártya formátumú és védett a hamisítás ellen. Kiváltásához vagy cseréjé­hez - az eddigi gyakorlattól elté­rően - már nem szükséges kérő­lapot vásárolni, hanem személye­sen kell felkeresni a területileg il­letékes okmányirodát. A Tamási Városi Rendőrkapi­tányság illetékességi területén - ez a várossal együtt 27 települést jelent - élő állampolgárok szemé­lyi igazolvánnyal kapcsolatos ügyintézését végzi január 3-tól, tegnaptól, a polgármesteri hivatal épületében működő okmányiro­da. Január 1-től az új személyi igazolvány nem tartalmazza a lakcímet, ezért külön lakcím nyil­vántartó igazolvány is társul hoz­zá. Az irodában jelenleg ketten dolgoznak, munkarendjük meg­egyezik a hivatal ügyfélfogadási rendjével, hétfőtől-csütörtökig reggel 8-tól délután 16.30-ig, pén­teken pedig 8-tól 14 óráig fogad­ják az ügyfeleket. Amennyiben igény lesz rá, ezektől az időpont­októl el is lehet térni. Mint azt a jegyző elmondta, a későbbiekben változik, bővül az iroda feladatkö­re, mert 2000. július l-jétől várha­tóan helyben készülnek az útleve­lek, és 2001-től a gépjármüvekkel kapcsolatos teljes ügyintézés, a jogosítvánnyal, a törzskönyvvel, a forgalmi engedéllyel összefüggő ügyintézés is ide kerül. Bátaszék Korábban a városban is terv volt az okmányiroda megnyitá­sa. Időközben úgy intézkedtek, hogy azokban a városokban kell elsősorban okmányirodát nyitni, ahol rendőrkapitányság műkö­dik. Ahol ilyen nincs, ott 2001-re tolódik ki az iroda megnyitása. A város és városkörnyék polgá­rainak személyigazolvánnyal kapcsolatos ügyeit a szekszárdi okmányirodában intézik.(péteri) Paks Az új első napján ugyan már működött Pakson a polgármes­teri hivatalban az okmányiroda, kérelmeket is fogadtak már el, ám ezeket még futárpostával küldték Budapestre. Két alkal­mazottja van az irodának, ám hiányzik még a számítógépes összeköttetés a Belügyminiszté­riummal és nincs meg a fényké­pek elékészítéséhez szükséges digitális kamera sem, igy a ké­pek az egyik fényképésznél ké­szülnek. A polgármesteri hiva­tal szakemberei szerint a BM nem készítette megfelelően elő az iroda felállításhoz szükséges technikai hátteret. -rg­Bonyhád „még nem komplett” Bonyhádon két munkatárssal kezdte meg működését az ok­mányiroda. Az új intézményt a polgármesteri hivatal földszint­jén, a régi porta helyiségben és a népesség-nyilvántartónál ala­kították ki. Mint Kovács Péter jegyzőtől megtudtuk, az irodá­ba csak tegnap érkezett meg az a speciális kamera, amellyel el­készíthetők az okmányokhoz szükséges fényképek. így átme­netileg egy helyi vállalkozót bíz­tak meg a képek elkészítésével. Bonyhád és a központ között él ugyan a számítógépes kapcso­lat, de - miután nem komplett a rendszer - az adatokat postán küldik Budapestre. A futár min­den harmadik nap viszi a doku­mentumokat a fővárosba. A be­érkezés után 3-4 nappal készül­nek el az új igazolványok, ame­lyeket az igénylő lakására pos­táznak. Azt Ígérik, két héten belül megszüntetik a hiányosságokat, s akkor a dokumentumok elekt­ronikus úton kerülnek a köz­pontba, így a dokumentumok is hamarabb elkészülnek. -háj­Tolnán egyelőre nem Az eredeti elképzelések sze­rint minden gyámhivatallal ren­delkező városban tervezték ok­mányiroda létrehozását. Ennek a kritériumnak Tolna is megfe­lelt. Ennek ellenére - az erre a célra ténylegesen rendelkezésre álló központi források mértéké­vel összhangban - Tolnán egy­előre mégsem alakult okmány­iroda. A város és a környék tele­püléseinek lakói továbbra is Szekszárdon intézhetik ezen irányú ügyeiket. -sk­(Folytatás a 3. oldalon.) * > 4 t

Next

/
Oldalképek
Tartalom