Tolnai Népújság, 1999. december (10. évfolyam, 280-305. szám)
1999-12-02 / 281. szám
EGYÜTT AZ EURÓPAI ÚTON (4. OLDAL.) I. Béla gimnázium Kulturális napok Szekszárdon Sportprogrammal kezdődnek a kulturális napok a szekszárdi I. Béla Gimnázium és Informatikai Szakközépiskolában. A kosárlabda torna ma délután lesz a Dienes Valéria Általános Iskolában. December hatodikán hétfőn reggel megemlékeznek a névadó királyról, majd rendhagyó órák keretében sokfél témáról esik szó. Kuckó Péter, a Reiffeisen Bank szekszárdi fiókjának igazgatója, az iskola volt diákja tart előadást a gazdaságról és a bankok világáról. Orbán György előadja Baka István Szekszárdi miséjét. Lesz előadás a honlapkészítés rejtelmeiről és a televíziózás világáról. Az iskola tanárai is tartanak előadásokat, például a szekszárdi zsidóság történetéről, a kreativitás fejlesztéséről, a megyeszékhely irodalmi hagyományairól, a számítástechnika történetéről. Lesz atomfizikai CD bemutató, s Szakály Ferenc történész portréfilmje kapcsán Kispál István beszélgetőtársa Kocsis Imre Antal polgármester és Dobos Gyula levéltár-igazgató lesz. A 9. évfolyamosok tanulmányi sétájuk során Szekszárd templomaival ismerkednek. Délután kettőkor kezdődik a megyei angol műfordítási és fizika verseny, négy órakor pedig az iskola diákjainak kulturális bemutatója Babits Mihály művelődési ház színháztermében az I. Béla Alapítvány támogatására. Csatorna-fórum Szedresen Élénk érdeklődés mellett, mintegy 160 résztvevő előtt rendeztek falu- fórumot a szennyvízcsatorna beruházásról Szedresen. Az eseményen Koleszár Mihály polgármester a beruházás jelentőségéről beszélt, annak szükségessége mellett érvelt. A fórumon jelen voltak a kivitelező, a tervező képviselői, a KDT Vízig, társulatokkal foglalkozó szakembere, az OTP képviselői, utóbbiak a kedvezményes kölcsönlehetőségekről tájékoztatták az egybegyűlteket. Az elhangzottakat a jelen levő polgárok többsége kedvezően fogadta. A beruházást Szedresen is lakossági csatorna-társulat létrehozásával szeretnék megvalósítani. A társulat megszervezésére, a lakosság tájékoztatására már felállt egy 20 fős csapat, amelynek tagjai a napokban minden szedre- si családot felkeresnek és informálnak. Ezt követően, jövő hétfőn és kedden napközben a helyi polgármesteri hivatalban már meg lehet kötni a szerződéseket az OTP képviselőivel. A szennyvíz-hálózatra történő csatlakozás Szedresen is 100 ezer forintba kerül háztartásonként. Ehhez kedvező kamatozású hitel - lakástakarék- pénztári konstrukcióban - áll a lakosság rendelkezésére. -htMezőőri járulék Felsőnyéken Kilencven százalék fizetett Bár a földtulajdonosok közel kilencven százaléka befizette a mezőőri járulékot Felsőnyéken, ez az összes bevétel negyven százalékát jelenti. A községben idén indult el a mezőőri szolgálat, bevezetését lakossági fórum is megelőzte. Az önkormányzat jegyzője a helyi képviselők hétfői ülésén előterjesztette annak a 174 tulajdonosnak a nevét, akik tartoznak a járulékkal. A hivatal közel 1600 határozatot küldött ki a földtulajdonosoknak. A járulékból 360 ezer forint folyt be, 220 ezer forint hiányzik. Egy mezőgazdasági vállalkozó levélben fordult a polgármesterhez: december első felében hívja össze a gazdákat. A testület arra hatalmazta fel a Ács Istvánt, hogy december 14-ig tartson fórumot az érdekelteknek, és tájékoztassa őket arról: csak az éves költségvetési rendelet elfogadásakor lehet értékelni a mezőőri szolgálat tevékeny-ségét. Erre 2000 januárjában kerülhet sor. (-h -c) Százhuszonöt éve, 1874-ben alakult meg Pakson a tűzoltó egyesület, Mádi Kovács János földbirtokos kezdeményezésére és ő lett az első elnök is. A történelem viharai, nagy tüzek, rendszerváltozások, törvények egyaránt alakították a szervezetet a több mint évszázados múlt során. A mai utódok - természetesen hivatásosak - büszkék a múltra és felelősséggel végzik bátorságot igénylő munkájukat. Az évfordulót közösen ünnepelte a város önkormányzati tűzoltósága és az atomerőmű tűzoltó szervezete az elmúlt héten - mint arról beszámoltunk. A negyedik oldalon található interjúban Sátor Géza őrnagy, Paks Város Hivatásos Önkormányzati Tűzoltósága parancsnoka a jelenről szól. Képünkön a laktanya irányítóközpontja. fotó: gottvald károly Drágulnak a közszolgáltatási díjak Bátaszéken Bátaszék város képviselőtestülete legutóbbi ülésén megtárgyalta az önkormányzat költségvetésének háromnegyed éves végrehajtásáról szóló beszámolót, s úgy Ítélte meg, hogy annak időarányos teljesítése megfelelő, a gazdálkodás elfogadható. Foglalkozott a testület a 2000. évi koncepcióval, kiemelt hangsúlyt kapott az intézmények biztonságos működtetése, az előrevetített lehetőségek figyelembevételével jövőre fejlesztésekkel nem lehet számolni. Megvitatták a szennyvízszállításra beérkezett pályázatokat, és december l-jétől mint kizárólagos szolgáltatót, a Dél-Tolna Közmű Üzemeltető és Szolgáltató Kft.-t bízták meg a kommunális folyékony hulladék elszállításával és ártalmatlanításával. Ezzel összhangban megalkották a szennyvíz összegyűjtéséről, elvezetéséről és tisztításáról szóló rendeletet, eszerint december l-jétől lakossági megrendelés esetén 500 forint/köbméter+áfa a szolgáltatás díja. Elfogadta a testület a 2000. évre vonatkozó ivóvíz- és csatorna szolgáltatási díjakat. A lakosságnak havonta 120 forint+áfa alapdíjat, valamint köbméterenként 100 forint+áfa díjat kell fizetnie, a szennyvíz- csatorna szolgáltatás a lakosságnak 135 forint/köbméter+áfába kerül. A 2000. évi helyi autóbusz-közlekedési viteldíjat is módosította a testület, a menetjegy 68 forint alkalmanként, a kombinált bérlet 1484 forint, tanuló és nyugdíjas bérlet 482 forint havonta. Megemelték a Cikádor Média KHT által nyújtott szolgáltatások előfizetői díjait is. A kábeltévé szolgáltatási díja január 1- jétől 600 forint/hó, a Cikádor újság díja 85 forint/ lapszám. Élénk vita alakult ki a szemétszállítási díjak módosításáról, a testület döntése alapján a szemétszállítási díjat a lakosság részére január l-jétől eltörli, egyben javaslatot tett, hogy 2000. január l-jétől a magán- személyek kommunális adójának emelése tartalmazza e szolgáltatás költségeit is, melyről döntést a decemberi ülésen hoznak. December l-jével létrehozta a testület a családsegítő és gyermekjóléti központ elnevezésű intézményét, melynek fenntartását a város a környező önkormányzatokkal közösen fogja végezni. Elfogadta a testület a kistérségi területfejlesztési ön- kormányzati társulásról szóló megállapodás tervezetét. Röviden A bonyhádi dalárdamozgalom történetéről tart előadást a Honismereti Körben dr. Kolta László elnök. A ma, 17 órakor a művelődési központban kezdődő rendezvényen közreműködik Fetzer Ferenc, Rónai Józsefné, az általános iskolák összevont kórusa és a Városi Vegyeskórus női kara. Hogyan élhetünk igazi emberi életet? Ez a címe a bonyhádi bibliaismereti sorozat mai előadásának, amely este 6-kor kezdődik a művelődési központban. Életmentő készülék Simontornyán. Egymillió forintért defibrillátort vásárol a simontomyai önkormányzat a város orvosi ügyelete számára. A készülékhez félmillió forint pályázati támogatásból, lakossági gyűjtésből származik. Ez év végén megüresedik a város egyes számú orvosi körzete, a háziorvosi állásra pályázatot írnak ki. Foltok a falon. A tamási foltvarró kör munkáiból rendez kiállítást a városi művelődési központ december 3-án, pénteken. A művelődési ház több pályázatot is kiírt diákok részére. A bet- lehemes történet feldolgozására meghirdetett pályázatot december 15-én bírálják el. Együtt várják a Mikulást. A Nagycsaládosok Tolnai Egyesülete ma, azaz csütörtökön 17 órától rendezi Télapóestjét a tolnai művelődési házban. Vízszívatás. Egy esetben riasztották tegnap a megyében a tűzoltóságot. Szekszárdon a Béke telepen kellett mintegy 20 köbméter talajvizet kiszivattyúzni egy pincéből. Páriba szombaton délután háromkor érkezik a falumikulás a község művelődési házába. Este gyerekdiszkóval zárul a mikulásprogram. Csalódott fiatalok, elégedett lakók Elárverezik a Titanic diszkót? Mint ismeretes, november 24-én Szekszárd Megyei Jogú Város jegyzője határozatban rendelkezett arról, hogy a csatári városrészben működő Titanic diszkót azonnali hatállyal bezárják. A döntést sok vita, elkeseredett bejelentések előzték meg, a környékbeli lakók aláírásukkal is tiltakoztak az éjszakai zaj és a hajnali randalírozás miatt. Dr. Samu Lajost, a szekszárdi polgármesteri hivatal igazgatási csoportjának vezetőjét és Vaszari Józsefet, a Titanic diszkót üzemeltető cég (TAID-IMPEX Kft.) ügyvezetőjét kérdeztük a döntésről.- A Titanic diszkó működésére 1994-ben ideiglenes engedélyt adott ki az építési hatóság, az „ideiglenességnek” az volt az oka, hogy akkor és azóta sem készült el véglegesen az épületko- plexum. Az akkori kivitelező, a Kőművesipari Gmk. tönkrement, mielőtt teljesíthette volna azt, amit vállalt. E cég felszámolása már folyamatban van, tájékoztatta lapunkat dr. Samu Lajos. A diszkó működése már az első hónapoktól ellenérzést váltott ki a lakókból, noha akkor még a diszkó fölé nem is költöztek be a családok. A környékbelieket már akkor is zavarta a zaj és a hajnali „rémület”, a szemetes- kukák borogatása, a parkoló autók megrongálása.- Ennek ellenére még 1994 őszén a Titanic diszkó megkapta a zajvédelmi engedélyt a hatóságtól.- Az akkori jogszabályok szerint. Később, amikor megjelent az a kormányrendelet, mely ezt pontosan szabályozza, illetve a helyi rendelet is, akkor már figyelembe lehetett venni a lakók kérését. 1998. január 13-án a város akkori jegyzője pontosan meghatározta a zajvédelmi határértékeket. Ezt megfellebbezte a diszkó üzemeltetője, amit elveszítettek, majd birósághoz fordultak, ahol első fokon megnyerték, másodfokon viszont elvesztették a pert. Ez év tavaszán született meg tehát a jogerős döntés, májusban újabb zajmérést végeztünk, júniusban pedig nyári szünet miatt bezárt a diszkó.- A májusi zajmérés milyen eredménnyel zárult ?- A megengedettnél átlagosan 9 decibel-lei mértek nagyobb zajszintet. Ismét felhívtuk az üzemeltető figyelmét arra, ha ezt ismét túllépi, akkor a 4/1997-es kormányrendelet értelmében a jegyző kötelező zárva tartást rendelhet el. Az akkori tulajdonos-, sál abban maradtunk, hogy szeptemberben, amikor ismét kinyit a diszkó, felvesszük egymással a kapcsolatot. Ez azonban nem történt meg, a diszkónak ismét űj tulajdonosa lett, ezúttal Vaszari József. Október 30-án ismételt zajmérést végeztünk a lakók bejelentései alapján, szintén jelentős túllépést állapítottak meg. Ezt követően született meg az a határozat, melynek alapján halasztás nélkül, azonnal be lehetett zárni a diszkót. Az első hétvégén a tulajdonos még egy táblával sem jelezte, hogy a fiatalok hiába várnak, nem nyithatnak ki. így érthető volt a szórakozni vágyók csalódottsága, akik szidtak- hordtak mindenkit. Egy biztos, diszkóra szükség van, de nem egy lakótelep közepén. Vaszari József, a TAIDr IMPEX Kft. ügyvezetője, a diszkó tulajdonosa:- Ön csupán pár hónapja a tulajdonosa a diszkónak, ez ilyen jó üzletnek látszott, hogy még a botrányok ellenére is érdemes volt megvásárolni?- Tartozás fejében került hozzám, egyébként nem nagy üzlet a diszkó. Tisztában vagyok vele, hogy a lakók nem örülnek a zajnak, de a jövőben szeretnénk ezen változtatni. Sajnos a hajnali kiabálásokat, rongálásokat nehezen tudjuk megakadályozni.- Az önkormányzati határozat arról döntött, hogy a továbbiakban este 10 óra után ez az egység nem üzemelhet. Milyen elképzelése van a diszkóval kapcsolatban ezek után?- Először is fellebbeztünk a határozat ellen, így bízom benne, hogy 30 napon belül újra kinyithat a diszkó.- Ha addig el nem árverezik, hiszen december 9-én lesz a Titanic diszkó árverése.- A működési szerződés akkor is a TAID-IMPEX Kft. nevén van, egy esetleges árverés esetén is tudnánk bérbeadási szerződést kötni az új tulajdonossal. Mindenképpen szeretnénk megtartani az épület jellegét.- Miért nem a város szélén keresnek a diszkónak megfelelő helyet?- Ez több tízmilliós beruházás lenne, amire nincs lehetőségem. Mauthner