Tolnai Népújság, 1999. július (10. évfolyam, 151-177. szám)

1999-07-07 / 156. szám

A RENDEZVÉNY A SZEKSZÁRDI POLGÁRMESTERI HIVATAL ÉSATOLNA MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT TÁMOGATÁSÁVAL VALÓSULT MEG Az Allianz Csoport tagja iMWiiimmaagaan Köszöntő A Szekszárdim rendezett nemzet­közi sportversenyek sorában talán az egyik legnagyobb közönségsiker­nek örvendő esemény a Fiat Ge- menci Nagydíj nemzetközi ország­úti kerékpáros verseny. Megálmo­dója és első kivitelezői bizonyára nem gondolhatták, hogy a kezdeti lépésektől eltelt időszak alatt elsza- kíthatatlanul kötődik majd Tolna megye és Szekszárd város polgárai­hoz. Aki betekinthet a kulisszák mögé az jól tudja, ma már amatőr szin­ten nem szervezhető nemzetközi verseny, a rendezés nem nélkülöz­het egyfajta profizmust. Kell a meg­szállottság, elkötelezettség és ne szégyelljük kimondani, sok-sok pénz. Többek között ezt ismerte fel 1998-ban az Sz-K Sport és Kereske­delmi Bt., amikor vállalkozói ala­pon szervezte meg az eseményt. A társaságnak és a szervező bizott­ságnak a célja, hogy emelje a nagy­díj szakmai színvonalát, megte­remtse a vonzó díjazás pénzügyi alapjait, támogassa a szekszárdi kerékpáros klub által a versenyre delegált csapattagokat. A tavalyi verseny után igazolva láttuk elképzeléseinket, s hozzá­kezdünk a huszonötödik nagydíj szervezéséhez. Tudatában vagyunk az esemény jelentőségének, ezért szeretnénk, hogy a polgárok méltó módon ünnepelhessék meg a vényeztük a rendezvény felvételét a jubileumot, s a versenyzők is nemzetközi versenynaptárba, kedvező kellemes élményekkel távoz- válaszként az idei Fiat Gemenci Nagydíj hassanak. nemzetközi 2.6-os kategóriát kapott. Az A szakmaiság jegyében kér- ebből adódó szigorú feltételek meglétét a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) ellenőrei vizsgálják. A programból kitűnik, hogy a résztvevők átlépik Tolna megye ha­tárát, a korábbiaktól eltérő új sza­kaszt szerveztünk, feldolgozásra került az elmúlt huszonöt év ver­senytörténete, a nosztalgiázás je­gyében kiállítást rendezünk a ko­rábbi viadalok relikviáiból. Remé­nyeink fizerint nemcsak nosztalgi­ázhatnak a nagydíj korábbi szerve­zői, győztesei, hanem nyeregbe is pattannak a villanyfényes ház­tömbkörüli versenyen - tiszteletkört leírva. Alapos és gondos munkát igye­keztünk végezni. Bízunk benne, semmi sem akadályozza meg, hogy Tolna megye, Szekszárd város is­mét egy rangos, európai mércével is mérhető kerékpáros fesztivál szín­helye legyen. A fogadó megyék, Szekszárd város, a szponzorok, tá­mogatók, mi szervezők igyekeztünk mindent megtenni a siker érdeké­ben. Reméljük, hogy az esemény nemcsak a szakmát gyarapítja, ha­nem valamennyiünket. E gondolatok jegyében köszön­tünk mindenkit, aki kapcsolatba került és kerül a versennyel. Szabó Kovács János, az Sz-K Bt. ügyvezetője Arató Vilmos, a szervező bizottság elnöke Szuromi György az élő legenda, az első 1975- ös verseny összetett egyéni győztese eddig egyetlen Gemenci Nagydíjról sem hiányzott, 48 évesen idén is rajthoz áll fotó: jantner f W Ha most vásárol mobilt előfizetéssel a Westel 900-nál, készülékéhez már az új, 16 kilobájtos MenüÁSZ kártyát kapja, QQQ3EBSBSDD Nem kel1 feJben tartania telefonszámokat, kódokat, mert menüből küldhet GSM- táviratban e-mailt, és közvetlenül hívhatja a MEGAPRESS 900 szolgáltatást Is (közlekedés. Időjárás, foci, Westel 900 akciók, vicc, horoszkóp).- például az Alcatel View/SL* kijelzőjén megjelenő - menüből. Sőt más mo­bilokból is, amelyek kártyával együtt már bruttó 9000 Ft-tÓP* kaphatók. Bruttó IOOO Ft kedvezményt kap, ha bankjának megbízást ad mobilszámlája lakossági folyószámláról történő rendszeres kiegyenlítésére. ^ í ^»C; : y] Ti \^ , '211 Büszkék vagyunk arra. hogy a Westel 900 egy újabb világszínvonalú szolgáltatást tesz elérhetővé az Ön számára. WESTEL 900 mintabolt; Szekszárd. Arany J. u. A. tel; 04-74/415-900. 04-30/900-9025 Hivatalos üzletkötőink; 06-30/930-4272: 04-30/930-5224 Ariel Műszaki Áruház: Dom­Tell-Foto.: Paks, Dózsa György u. 47. • Telkomp Kft.: Szekszárd, Wesselényi u. 15. bóvár, Dombó Pál u. 7. • STERN-KER Kft.: Dunaföldvár. Rákóczi u. 4. • Arzenál Özletház: Bonyhád, Szabadság tér 14. Tamási, Szabadság u. 35. * A készülék csak Westel 900 előfizetői kártyával használható!- Csak új Westel 900 előfizetéssel, kétéves szerződéssel amfg a készlet tan. p A MenüÁSZ szolgáltatás csak a kezelésére alkalmas készülékekkel vehető igénybe. m/fW / További feltételek és kedvezményes ajánlatok az üzletekben. Információ és házhozszállítás: 245-9210. 04-30/930-30-30 vagy 184 (csak a Westel 900 hálózatéból hívható - díjmentesen) http://www.westet900.hu fW» Líeravill ofotért ÚUutn htófhajnnkdág BwiaprtL IV99. túlim 12-18. A Wwttl 900 * Magyar öttuu VHágbejrwfcsáfl Aranyfokozatú Főszponzora és Internat Szolgáltatója A világon az elsők között kínáljuk az új MenüÁSZ kányát A KAPCSOLAT A versenyprogram lúlius 7., szerda Prolog Sajó Péter emlékverseny, Ezerjó­kupa 2000 m-es hegyi egyenkén­ti indítású időfutam 18 órakor. Rajt: Szekszárd, Garay tér. Cél: Szekszárd, Kálvária tető. Útvonal: Garay tér-Béla tér- Munkácsy utca-Kálvária tető. Indítás: 1 percenként. Iiilius 8., csütörtök Délelőtt 10 órakor a Fiat Ge­menci Nagydíj történeti kiállí­tásának megnyitója a szek­szárdi Babits Mihály Művelő­dési Ház márványtermében. Ünnepélyes megnyitó a Már­tírok terén 15.30-kor. 1. szakasz Czikk-Lon-kupa 125 km-es tömegrajtos egyéni és csapat- verseny 16 órakor. Rajt: Szekszárd, Mártírok tere. Cél: Szekszárd, Kálvária tető. Útvonal: Szekszárd-Harc 16.18-Kölesd 16.37-Varsád 16.48-Gyönk 16.55-Diósbe- rény 17.05-Hőgyész 17.16- Dúzs 17.24-Csibrák 17.30- Kurd 17.35-Lengyel 17.51- Kisvejke 17.57-Aparhant 18.07-Majos 18.18-Bonyhád 18.23-Börzsöny 18.29-Mő- csény 18.36-Szálka 18.44- Szekszárd, Kálvária 19.03. Július 9., péntek 2. szakasz Alisca Bau-kupa 174 km-es tö­megrajtos egyéni és csapat- verseny 9.20-kor. Rajt és cél: Szekszárd, Mártí­rok tere. Útvonal: Szekszárd-Várdomb 9.52-Bátaszék 9.59-Duna­szekcső 10.17-Mohács 10.32- Szederkény 10.59-Pécs 11.26- Pécs Belváros-Mánfa 11.58- Komló 12.05-Kárász 12.29- Szászvár 12.35-Nagy-mányok 12.46-Bonyhád 12.52-Bör- zsöny 13.00-Mőcsény 13.05- Szálka 13.15-Szekszárd 13.30. Július 10., szombat 3. szakasz Szekszárd városért-kupa 93 km-es tömegrajtos egyéni és csapatverseny 10 órakor. Rajt: Szekszárd, Mártírok tere. Cél: Szekszárd, Béla tér, Vár- megyeháza. Útvonal: Szekszárd-Őcsény 10.12-Decs 10.18-Sárpilis 10.26-Várdomb 10.32-Szek- szárd 10.46-Őcsény 11.02- Decs 11.08-Sárpilis 11.16- Várdomb 11.22-Szekszárd 11.36- 4x5.2 km-es körpálya (Május 1. u.-Bródy u.-Béla tér-Kála Áruház-Garay tér- Bezerédj utca-Május 1. u.)- befutó 12.13, Westel kerékpáros demonst­ráció (6 km) 15 órakor, gyer­mek, utánpótlás, hobbi, sze­nior és női kerékpárosok Jantner-Fuji háztömbkörüli versenye 16 órakor a Mártí­rok terén. Záróünnepély, a Fi­at Gemenci Nagydíj ered­ményhirdetése 19 órakor. Gála Sárszeg Áfész-kupa 42 km-es háztömbkörüli verseny 20.30-kor. Rajt és cél: Szekszárd, Mártí­rok tere, Bőség szobor. Útvonal: Mártírok tere- Mészáros L. u.-Wosinsky u.- Tinódi u.-Mártírok tere. Ünnepélyes eredményhirde­tés 21.30-kor, Fiat Gemenci Nagydíj utcabál 22 órakor. márkabolt 7100 Szekszárd GARAY-UDVAR ©74/315-600 ALISCA BAU STOLL Autóházak Kft. A RENDEZVÉNY AQAZDASÁGI MINISZTÉRIUM, AZ IFJÚSÁGI ÉS SPORTMINISZTÉRIUM TÁMOGATÁSÁVAL VALÓSULT MEG fi* Tolna *HIH> Megyei Kereskedelmi és Iparkamara

Next

/
Oldalképek
Tartalom