Tolnai Népújság, 1999. június (10. évfolyam, 125-150. szám)

1999-06-22 / 143. szám

1999. június 22., kedd 5. oldal Állattartásról Gazdáknak Büdös-e a kanhús? Bogyiszlóról egy hölgy telefo­nált, elmondta, hogy két má­zsás kandisznójukat szeretnék levágni és a húsát feldolgozni. Családon belül arról folyik a vita már napok óta, hogy van-e szaga a kanhűsnak, illetve ha vágás után rögtön kiveszik az állat heréjét, akkor „ez a szag” megszűnik-e? Mitől szűnne meg? Kérde­zett vissza a zöld vonalat fo­gadó állatorvos. Ameddig a kandisznó él, a heréje is műkö­dik, így a kannak „kan szaga” marad levágás után is, ami ön­magában nem ártalmas, csak undort vált ki az emberből, így fogyasztásra nem ajánlott. Amit lehet tenni az az, hogy a levá­gás előtt legalább 3 hónappal ki kell heréltetni az állatot, így a szag is „elmegy” a húsból. Sok a szúnyog, panaszolták olvasóink. Felsó'rácegresről azt kérdezte olvasónk, hogy a ma­lacokat hogyan tudnák megvé­deni tőlük, a rózsaszín bőrük tele van apró, ujjbegynyi, kie­melkedő foltokkal. Szenvednek az állatok is a szúnyogoktól. Nem könnyű a védekezés, mert az ólban jönnek, mennek a szúnyogok. Az ól mennye­zetét, a falait hetente egyszer (Neocidol, Tick-tox, stb.) le kell permetezni, illetve a ma­lacokat szúnyogriasztóval kell kezelni. Bátaapátiból azt kérdezte ol­vasónk, hogy göbéje tetves, hamarosan azonban elleni fog, kezelheti-e valamilyen készít­ménnyel? Szoptatós göbéknél nem ja­vasolt az állat permetezése, ép­pen emiatt még az ellés előtt kellene a tetvességét kezelni, il­letve megszüntetni. Nagyon sok készítmény közül lehet vá­lasztani, erre az állatpatikákban adnak tanácsot. Az ólat és az ál­latot is kezelni kell, két hetente legalább egyszer. Zöld vonalon az állattartás A múlt héten, pénteken, a Tolnai Népújság zöld vonala az állattartój>azdálkodók kérdé­seit fogadta. Dr. Szabó Ákos bátaszéki állat­orvos válaszolt ismét telefonáló olvasóink kérdéseire. Az átlagosnál is többen hívtak bennünket, aminek az oka az lehet, hogy sok gazdaságban foglalkoznak haszonállat tartá­sával, baromfival, kacsákkal, libákkal, nyu- lakkal, pulykákkal és disznókkal. A gazdál­kodók főleg a takarmányozásról, illetve a fiatal állatok betegségeiről, azok tüneteiről kérdeztek bennünket. A szerkesztőségünkben várakozó állator­vos leggyakrabban arra buzdította a beteg­ségekről beszámoló telefonálókat, hogy for­duljanak bizalommal a helyi állatorvoshoz, hiszen a saját „diagnózis” szerint megvásá­rolt állatgyógyszerek, majd az állatok elhul­lása többe kerül, mint amennyit a gazda az állatorvoson megspórol. Sok múlik termé­szetesen azon is, hogy a beteg állathoz kihí­vott állatorvos mennyire lelkiismeretes, segí­tőkész. (Telefonálóink ugyanis gyakran mondják el negatív tapasztalataikat is.) Baromfi és más „apróságok” Dalmandról, Bátáról és Sza- kályból kérdezték: A kispulykák közül több is elhullott már, kezdetben kap­kodják a levegőt, majd étvágy­talanok, gubbasztanak és megdöglenek. Mi lehet az oka? Szabó Ákos állatorvos sze­rint több féle betegség is szóba jöhet, a pontos diagnózishoz azonban látni kellene az állo­mányt, a tartási körülménye­ket. Mindenképen javasolta, hogy állatorvost hívjanak az érintett telefonálók. (Dal- mandi olvasónk azonban meg­jegyezte, hogy tavaly is volt hasonló gondja, ki is hívta az állatorvost, aki boncolást ugyan nem végzett, de azt ja­vasolta, hogy irtsák ki a teljes állományt. Ez azonban nagyon költséges lenne, emiatt nem hívta ki most az állatorvost. Szabó Ákos szerint azonban mindenképpen a végére kell járni a betegségnek, mert így a költségek még nagyobbak.) Bonyhádi olvasónk kakasokat vásárolt, a gyermekeivel kö­zösen. Most három hónaposak az állatok, jó az étvágyuk, en­nek ellenére nem akarnak fej­lődni. Mi lehet ennek az oka? Mivel betegségnek nyoma sincs az állatokon ps a tartási körülményekre is figyelnek, megfelelő tápot, takarmányt is kapnak, így arra lehet gon­dolni, hogy rossz szériát „fog­tak ki”. Ez visszavezethető a keltetésre, az előnevelési hiá­nyosságokra is, ami azonban a helyzeten nem változtat. Tü­relmet és további gondozást javasolt az állatorvos, amíg a kakasok nem lesznek akkorák, hogy le lehessen vágni őket. Több telefonáló is kérdezte: piaci és otthoni értékesítésre szánt csirkék, sertéshús eseté­ben mik a feltételek? Az értékesítés piaci feltéte­leit, kistermelők esetében a megyei állategészségügyi ál­lomás munkatársai ellenőrzik. Tőkehúst sem piacon, sem otthon nem lehet árusítani, ba­romfit azonban abban az eset­ben igen, ha a piacon a ható­sági állatorvos megvizsgálta, maid pecséttel is ellátta az ál­latot. Faddról kérdezte egyik ol­vasónk: mi lehet a bajuk az előnevelt csirkéinek, 3 napja hasmenésük van (fehér színű), és a legszebbek már meg is döglöttek? A leggyakoribb betegség, mely a csirkéknél előfordul­hat, a coccidiózis és a gumbo- rói betegség. Ezen kívül más fertőző betegség is szóba jö­het, de ezt csak akkor lehet megállapítani, ha az állatorvos a helyszínen látja a tüneteket. Mivel a telefonálónak több, mint száz csirkéje van, érde­mes állatorvost kihívni, még mielőtt nagyobb lesz a kára. (A kakas-por nem oldja meg a jelzett problémákat.) Nagymányoki telefonáló kérdezte: libát kezdett el tar­tani, két tojó mellé szeretne megtartani egy gúnárt is ugyanabból az alomból. Nem okoz-e gondot, hogy „testvé­rek” lennének? Ezek a problémák a libák esetében nem úgy csapódnak le, mint az embernél. Nyugod­tan megtarthatja a gúnárt is ugyanabból az alomból, ennek nincs különösebb jelentősége, mondta a zöld vonalon az ál­latorvos. Milyen a jo tap? Szekszárdi telefonáló kérdése: az idén először a sárga csirkék mellé 50 fehéret is vett. Szépen fejlődnek az állatok, már a vá­gást is fontolgatják. A baromfi­tápnál az élelmezés egészség- ügyi várakozási idő 4-5 nap, vagyis erre az időre ezt a tápot nem adhatja. A kukoricát a csirkéi nem nagyon szeretik, így adhat-e süldőtápot, mely­ben nincs olyan anyag, amiatt várakozni kellene 4-5 napot? A sertéstáp só tartalma ma­gasabb, mint a másik tápé, így megfelelő mennyiségű vizet is kell biztosítani ebben az eset­ben. A sertéstápnál azonban jobb az a megoldás, ha olyan baromfi tápot ad levágás előtt a csirkéinek, mely gyógyszert nem tartalmaz, tehát nem kell várakozni. (De ha sertéstápja van, akkor azt is megfelel a célnak, sőt az egyszerű dara is.) Szekszárdi olvasónk kér­Barátaink, Ha nem is gyakran, de azért előfordul, hogy telefonál a zöld vonalon olyan olvasó is, aki az állatok szeretetéről beszél. Pél­damutató magatartásuk tisztele­tet vált ki a hallgatóból. Bogyiszlóról egy idősebb úr telefonált, aki maga is több ha­szonállatot tart, üszőt, baromfit, sertést, ami kisebb-nagyobb hasznot ad a családjának. A zöld vonalat azonban nem emi­att hívta. Elmondta, hogy a dögkút közelében van a földje, így gyakran elmegy mellette. Az egyik alkalommal nyüszö- gésre lett figyelmes, egy kisku­tyát még élve dobtak bele a kútba. Telefonálónk kivette, felgyógyította. Sárpilisi telefonálónk ku­tyája egy éves. Pár hónapja idő­dezte, hogy mi a megoldás, 7 baromfija eltetvesedett, meg­kopott a tollúk. Alapos takarítás, majd per­metezés után, mely az épületre, ülőfákra is kiterjed, az állatokat is le kell porozni. Erre több féle készítmény is van, por és per­met formájában. Az állatpati­kában segítenek a megfelelő kiválasztásában. Szekszárdról telefonált az az olvasó is, aki az idén először vásárolt kacsákat, most 3 hete­sek az állatok. Szeretné tudni mit adjon nekik, hogy minél hamarabb felnőjenek? Nagyon jó tápok, koncentrá- tumok állnak azon gazdálkodók rendelkezésére, akik kacsákat szeretnének hizlalni, de kukori­cát, árpát is adhat az állatoknak, ha kiegészíti ezt tápokkal. A kacsák szeretik a zöldet is, pél­dául a csalánt apróra vágva, da­rával keverve. az állatok ről időre elkezd fájdalmasan nyüszögni, mintha síma. Van, hogy összevizeli magát. Mi le­het a baja? Az eset is bizonyítja, hogy a kutyák is érzékeny lények, bár az is lehet, hogy kisebb epilep­sziás rohama van az állatnak. A diagnózishoz látni kellene a ku­tyát, mondta Szabó Ákos. Gerjeni telefonálónk a kisci- cái miatt aggódott. Három hete­sek az állatok, de születésük óta be van gyulladva a szemük. Kamillázzák, borogatják, de a gyulladás nem múlik. Nagy valószínűséggel kötő­hártya gyulladásról lehet szó, amit megfelelő szemcseppel, antibiotikumos kezeléssel meg lehet gyógyítani. A gyógyszert azonban állatorvos írhatja fel. Harci kutyák rendőrök ellen Tavaly csak pitbulltámadásból 320-at jegyeztek fel a német jegyzőkönyvek. Miként nálunk, akként Németországban is „működnek” ezek a tiltás ellenére is szaporított gyilkológépek. A harci kutyák: pitbull, masz- tinó, staffordshire-terrier és társaik nem csupán félelmet keltenek, hanem sok esetben veszélyesebbek, mint a háznál tartott oroszlánkölykök. Amellett, hogy eleve agresszív és vérszomjas fajták, az ember még vadabbá idomítja őket, hogy alkalomadtán fegyver­ként használhassa a négylá­búit. Német rendőrök mind gyakrabban jelentik, hogy „a vöröslámpás negyedek herce­gei” harci kutyákkal tartják sakkban a kelet-európai or­szágokból becsempészett prostituáltakat, de nemegyszer előfordult, hogy az állatokat rendőrökre uszították. Nem véletlen, hogy a harci kutyák betiltásáért síkraszálló német politikusok a franciaor­szági törvényeket tartják mér­tékadónak. Ott első lépésként az összes pitbullt nemzőképte­lenné kellett tenni, hogy meg­akadályozzák a szaporítást, majd pedig megtiltották te­nyésztésüket, eladásukat, el­ajándékozásukat. A franciák ennek ellenére is azzal szá­molnak, hogy 10-15 év is elte­lik, mire megszabadul az or­szág a harci kutyáktól. Németországban nehezebb a helyzet, mivel az állattar­tásra vonatkozó előírásokat, törvényeket a tartományok hozzák. így aztán előfordul­hat, hogy az egyikben tilos a pitbulltartás, a szomszédságá­ban pedig iiem. Észak-Rajna- Vesztfáliában például hatósági vizsgát kell tenni „veszélyes- kutya-tartásból”.' Bajorország nem tűr meg területén bizo­nyos kutyafajtákat. Berlin tiltja az agresszív kutyák te­nyésztését, a rendelkezés megszegőit 10 ezer márkára bünteti. Majna-Frankfurtban pedig évi 1800 márkára (ez több, mint 200 ezer forint) emelték az ilyen kutyák után fizetendő adót. Ahol eltűrik a harcikutya-tartást, ott hatósági erkölcsi bizonyítvány a felté­tel a gazdák számára. Ferenczy Europress APRÓHIRDETÉSÉT telefonon is feladhatja munkanapokon 8-16 óráig / / / TOLNAI ^NÉPÚJSÁG előfizetésére július hónapra Megrendelő neve:.......................................................................................... címe:................................................................................... . F enti címre 745,- Ft-os havidíj megfizetésével megrendelem a Tolnai Népújságot. Kérjük a megrendelőlevelet helyezze borítékba és küldje be a Kiadó címére: 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3., vagy hívjon bennünket a 74/415-468-as telefonon. '•fiki ezt a szelvényt bekül dívj egy szép könyvet kap ajándékból — —~ -..—--—— — -—................. Továb bi információért hívja a 06 80 660 660-as zöld számot! http://www.westel.hu WESTEL IRODA: SZEKSZÁRD, 7100 ARANY J. U. 4, TEL: (06 74) 415-900, MOBIL: (06 60) 415-500 WESTEL FORGALMAZÓK: SZEKSZÁRD, TELK0MP KFT, 7100 WESSELÉNYI U 15, TEL.: (06 74) 416-564, MOBIL (06 60) 327-260 • DOMBÓVÁR, ARIEL 2000 KFT, 7200 DOMBÓ PÁL U. 7, TEL.: 106 74) 466-249, MOBIL: (06 60) 364-680 • B0NYHÁD, ARZENÁL 2000 KFT, 7150 SZABADSÁG TÉR 86, TEL.: (06 74) 452-944 • PAKS, TELL-F0T0,7030 DÓZSA GY. ÚT. 47. TEL: (06 75)421-536.

Next

/
Oldalképek
Tartalom