Tolnai Népújság, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-15 / 112. szám
14. oldal Gemenc Volán 1999. május 15., szombat Az új szekszárdi pályaudvart 1964-ben adták át. Akkor még IK 31-es buszok közlekedtek. 1968 végéig a Tolna megyei autóbuszközlekedést rohamos és ütemes fejlődés jellemezte. HfiHÜtH (ttVK / vezetünk lévtizedről bátran ein A Gemenc Volán 50 éves A szekszárdi Gemenc Volán Rt. május 19-én, szerdán, 11 órakor tartja jubileumi emlékünnepségét a Garay János gimnázium dísztermében. Egy ilyen évforduló mindig alkalmas a számvetésre, a pillanatnyi megállásra, visszatekintésre. Az ünneplő kollektívának van mire büszkének lenni,mert az elmúlt fél évszázad alatt a megye és vele a 11-es AKÖV, majd Volán 11-es sz. Vállalat fejlődött, s gyorsan nöaz elmúlt öt az itt dolgozókról elmondható: ez a közösség mindenkor és mindenütt helytállt. Utaztattak, fuvaroztak és együtt éltek megyénk lakóival számíthattak rájuk a hétköznapokban, de a rendkívüli helyzetekben is. Árvizek, hóviharok során is bizonyították, hogy fegyelmezett, olykor hősiesen helytálló emberek dolgoznak ebben a fontos közszolgáltatásban. A cég ereje a jő kollektívában A közgyűlésen az ÁPV. Rt. mint főtulajdonos elfogadta az elmúlt évi beszámolót. Az eredményes tevékenység mellett a cég a megszokott teljesítményeket hozta, és szolgáltatásban is megőrizte az elért színvonalat. A közgyűlésen elfogadták az idei üzleti tervet is. Ebből kitűnt, a követelmények feszítettek, az elmúlt évi eredményeket meghaladva, a gazdasági helyzettel összefüggésben többet várnak a volán társaságoktól, így a Gemenc Volán Rt-től is. Dr. Szöllősi Ferenc vezérigazgató-helyettes elmondta, elképzeléseik között alapvetően az eredményességet tekintik elsődlegesnek a jövőben is. Megfelelő stabilitás, egyensúly biztosításával hasonló fontossággal bírnak a szolgáltatások. Egyre nagyobb költséget emészt fel, hogy az idősödő járműállomány megfelelő műszaki, esztétikai állapotban legyen. Az idén hét új autóbusz beszerzését tervezik, és az ÁPV Rt. reorganizációs alapjából további három autóbusz vásárlására nyílik lehetőség. — Alapvető gondja a szakmának - mondta dr. Szöllősi Ferenc -, hogy a járművek átlag életkora 10,5 év, és megfelelő darabszámban nem tudunk újakat vásárolni. A járműpark 10 százalékát kellene pótolni. A társaság fő profilja a menetrendszerinti helyi és helyközi utaztatás, de meghatározó szerepet vállal a belföldi turizmusból is. Az évforduló ellenére, a szolgáltatásaikat nem évfordulóhoz kapcsolják, állandó jelleggel szeretnék fenntartani azt. A jó eredmények eléréséhez a feltételek rendelkezésre állnak. Szeretnének az elvárásoknak az idén is megfelelni és eredményesen zárni az évet. — Közel harminc éve közelről ismerem a céget - mondta befejezésül a vezérigazgató-helyettes -, 1971 márciusától dolgozom itt, sok mindent megéltem már. Egy mindig biztos volt, a cég ereje abban rejlik, mindig jó kollektíva dolgozott itt. A szakma veszélyeiből eredendően az emberek egymás iránti szolidaritása is nagyobb, mint másutt, s ehhez mérten kiváló gépkocsivezetői, munkásgárda alakult ki. A családias légkört szeretnénk megőrizni, ennek szellemében üljük meg az ötven éves évfordulót is május 19-én, majd az ünneplés szombaton, a majálison folytatódik Domboriban. A társaság filozófiájában a minőség az első A társaság életében a május mindig a számvetés időszaka olyan értelemben is, az éves rendes közgyűlés ideje. Az előző év gazdálkodásáról, eredményeiről kell számot adni, ezzel együtt a következő év üzleti tervét elfogadtatni. — Sikeres évről számolhatunk be - mondta Amrein Károly vezérigazgató. A cég azokat a prioritásokat, amelyeket maga elé tűzött - gazdálkodás, beruházások, megfelelő jövedelemszint, a piaci pozíció tovább erősítése, minőségi munka - sikeresen teljesítettük. Egy köz- szolgáltató cégnek, mint a miénk, megfelelő stabilitásra van szüksége, mert enélkül a háttér nélkül a biztonság is elképzelhetetlen. Az idén sem változnak a prioritások, de a körülmények nehezedtek. A tarifa meghatározásakor nem a mi elgondolásunk valósult meg, a külső körülmények nehezedése ellenére is fegyelmezett munkával az idei célkitűzéseink is teljesíthetők. Nagyságrendben 10 százalékkal magasabb eredménytervet állítottunk be, a beruházási forrásaink valamelyest bővültek a korábbi évhez képest. Hét autóbuszt már megrendeltünk, további háromra még várnunk kell. Ezzel megkezdődik a szekszárdi helyi közlekedés autóbuszrekonstrukció. Egy helyijáratú autóbusz vásárlása és beállítása kapcsán a közös érdekek mentén szeretnénk olyan megállapodásra jutni az önkormányzattal, hogy ez a tendencia folytatódhasson. A filozófiánkban is az első helyen szerepel a minőség. Ehhez az összes feltételt szeretnénk megteremteni. A szervezetben megkezdődik az ISO 9002 minőségbiztosítási rendszer kiépítése. Ez megadja a szervezeti keretét törekvéseinknek, remélhetőleg 2001-es év tavaszán már ennek jegyében dolgozunk. Az elmúlt fél évszázad, amit a cég megélt, minden időszakban más-más kihívást jelentett elődeinknek, és jelenleg nekünk. Az ötven év mögöttünk lévő tapasztalata elég „muníció” ahhoz, hogy a továbbiakban elődeink példáján tanulva, ebből merítve olyan szolgáltatást tudjunk nyújtani, amit mi is elképzelünk, s az utas is érez, biztonságban, kényelemben, pontosan vegye igénybe szolgáltatásainkat. Egységes arculat A személyszállítási üzletág az elmúlt évet megfelelő eredményességgel zárta, sőt az év elején a közgyűlés által jóváhagyott terv módosítására is sor kerülhetett az év végén. A többletbevétel lehetőséget biztosított a dolgozóknak az eredetileg megszabott 16 százalékon felül plusz 2 százalék bérfejlesztésére is. Az eredményekről Salamon Lőrinc személyforgalmi üzletág-igazgató tájékoztatott. Az üzletág tevékenységet 244 autóbusz eszközállománnyal és 495 autó- buszvezetővel végzi. Az év során a helyi, a helyközi, szerződéses és különjáratú buszok összesen 15,2 millió kilométert futottak, és mintegy 32 millió utast szállítottak. A helyköziben 11.1 millió kilométeren 15.2 millió utast utaztattak. Tavaly 2,3 milliárd árbevételt ért el a társaság, ameíy mintegy 17,2 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest. Terveikben 13,5 száz a lékos árnövekedést terveztek, ez 2,6 milliárdos árbevételt jelent. A személyszállítási tömegközlekedési szolgáltatás országos egységes menetrendi hálózati rendszer szerint működik, és az egyes volán társaságok önállósága konkurenciát is jelent. Ennek is meg kíván felelni a Gemenc Volán azzal, hogy kialakította egységes arculatát. Autóbuszok egységek megjelenésű- ek, a gépkocsivezetőket a társaságra jellemző formaruhával látták el. Az üzletág tevékenysége sokrétű, helyi, helyközi, különjárati tevékenységre, és szerződéses üzletágra oszlik. Az utóbbinál a legnagyobb megrendelő a Paksi Atomerőmű Rt. Különjáratú buszoknál elsősorban a 300-as típu- súakat használja a társaság, ezek légkondicionálóval, videóval, utasbüfével ellátottak, hosszabb távú feladatokra is megfelelő kényelmet nyújtanak az utasok számára. A belföldi tevékenységet a meglévő, korszerű 300-asokkal végzik, a 200-asokat iskolai kirándulásokra veszik igénybe. A helyközi tevékenység nagyobb részét azonban a megyei, illetve a megyével határos területek településeiről való úgynevezett vonzáskörzetekbe való tömeges utaztatás teszi ki. Helyi közlekedéssel a megyében hat város - Szekszárd, Paks, Bony- hád, Dombóvár, Tarn á s i , Bátaszék - rendelkezik. Helyközi járatot közlekedtetnek az összes szomszédos megyeszékhelyre, ezen kívül néhány frek- ventáltabb területre is, például Kecskemétre, Bajára, Budapestre, Székesfehérvárra... történelem Ma A műszaki-karbantartási tevékenység az autóbuszok javítására, és vállalkozási tevékenységére tagolódik. Az autóbuszállomány magas átlagéletkora miatt olyan műszaki intézkedéseket kellett tenni, hogy a járműállomány műszaki, esztétikai állapota lényegesen ne romoljon, mondta Fekete István a műszaki üzletág igazgatója. A minőség fokozott javításához elsősorban a feltételeket biztosították, korszerű berendezések beszerzésével. Az ősszel egy tehergépjármű és autóbusz mozgatópadot helyeztek üzembe a szekszárdi üzemegységen. Évente 20-25 autóbuszon végzik el a házi karosszéria javítást. A másik nagy területe a műszaki üzletágnak a vállalkozási részleg. A szekszárdin kívül valamennyi területi egységnél is foglalkoznak a karbantartók vállalkozással. Két márkaszervizzel rendelkezik a társaság, a bonyhádi egységnél a Mercedessel, a paksinál a DAF- val. A műszaki üzletág a megyében valamennyi gépjármű típus javítására várja a megrendelőket. A marketing és üzletpolitikában az idén váltani kellett, mert a volt keleti típusú járművek egyre kevésbé felelnek meg a kor követelményeinek. Es az az időszak elmúlt, hogy kinyitják az ajtót, s bejönnek az ügyfelek, most már utána kell menni a munkának. A változás azonban meghozta az eredményeket, hiszen az első negyedévi árbevétel még a tavalyit is meghaladta. Az autóbuszjavítás területén az idei évben is tovább kívánják folytatni a berendezések beszerzését. Célorientál- tan végzik tovább a mozgatópadok beszerzését, és üzembe helyezését. Az idén a két márkaszervizbe szerelik be ezeket, továbbá olyan segéd- berendezések és diagnosztikai berendezések üzembeállítását tervezik, amelyek a járműjavítási-karbantartási tevékenységet fokozzák. Az autóbusz állomás 1964-ig a működött. városközpontban, a Garay téren A Gemenc Volán Rt. ötven éves jubileuma alkalmából egy kiadványt is megjelentet „50 év (1949-1999) a Gemenc Volán Rt. és jogelődjeinek története” címmel. A könyv szerzője, s egyben szerkesztője Lajtai Ottó. Bonyhád, Dombóvár, Paks és Szekszárd telephelyek dolgozói, valamint a Tolna Megyei Levéltár dokumentum értékű anyagot adtak az összeállításhoz. Most két ritkaság- számba menő képet adunk közre, a gazdag anyagból.