Tolnai Népújság, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-15 / 112. szám
Magyarország védett állatai A foltos szalamandra Nedves talajú, háborítatlan középhegységi erdőben sétálva, különösen eső után, gyakran találkozhatunk foltos szalamandrával, az egyik legszebb hazai kétéltűvel. Csillogó fekete testét sárga, narancssárga vagy vörös foltok tarkítják, melyek mintázata rendkívül változatos Kurta, vaskos végtagjai, nagy szemei és fültőmirigy dudorai miatt testalkata kissé esetlennek tűnik. Járása lomha, szaggatott. Egy-egy rövidebb szakasz megtétele után hasát a talajra leengedve pihen, miközben fejét feltartva éberen figyel. A szalamandra első látásra védtelennek látszik, ám a háta két oldalán sorakozó mirigyek mérgező anyagot választa nak ki. Élénk sárga foltjaival éppen erre hívja fel a ragadozók figyelmét. A mérgező váladék a szalamandra támadójának nyálkahártyáján vagy szemébe kerülve erős gyulladást okoz. A foltos szalamandra élőhelye a hegyvidéki, tiszta vizű patakok környéke, dús növényzetű szurdokok, öreg középhegységi erdők. Meglehetősen rejtett életet él, rendszerint szürkületkor és éjjel tevékeny, azonban borús, esős időben bármely napszakban előbújuk rejtekhelyéről. A többi mérsékelt égövi kétéltűhöz hasonlóan a szalamandra is téli álmot alszik. A foltos szalamandra elevenszülő, azaz teljesen mozgásképes lárvákat hoz a világra. Ez a kétéltűek körében meglehetősen ritka jelenség. A lárvák alig 3 centi- méteresek, de rögtön kiválóan úsznak, s a vízben élő apró rákokra és férgekre vai- - V iá. WWF dásznak. 4-5 hónapos korukban alakulnak át szárazföldön élő szalamandrává és fokozatosan elhagyják a vizet. A kifejlett állat rovarokkal, meztelen csigákkal, férgekkel, ászkákkal táplálkozik. A tiszta vizű hegyi patakok fogyatkozásával a faj fennmaradási esélye csökken Magyarországon. Bár szépen mutat, senkinek ne jusson eszébe hazavinni, mert tartása törvénybe ütköző cselekedet. Megfogni sem érdemes, mert mérgező váladéka szembe kerülve komoly gyulladást okozhat. Mint mindene kétéltű, a foltos szalamandra is védett, természetvédelmi eszmei értéke 10.000 Ft. Játék! A Világ Természet- védelmi Alap (WWF) Magyarországi Képviselete az alábbi három kérdésre helyesen válaszoló játékosok között egy színes, nagyméretű, leopárdot ábrázoló posztert és WWF emblémát sorsol ki. 1. Mivel védekezik a megtámadott szalamandra? 2. Miként éli túl a hideg telet? 3. Hol tölti életének első hónapjait? Címünk: Tolnai Népújság, 7100 Szekszárd, Liszt Ferenc tér 3. Jelige: Állatok végveszélyben. Előző rejtvényünk nyertese: Link Adrienn tolnai olvasónk. 1999. május 15. Fiatalokról, fiataloknak 9 Tizenharmadik oldal Különlegesen Klasszikus Keménység Az elmúlt hónap végén jelent meg az Ossian együttes legújabb albuma. A legendás zenekar, 1986-tól 1994-ig a magyar zenei paletta egyik legsikeresebb hard rock/metál formációja. Kilenc nagylemezt adtak ki, s az albumokat közel negyedmil- lióan vásárolták meg. Ez szép teljesítmény ahhoz képest, hogy rétegzenéről van szó. Úgy látszik a kémény műfajra is jelentős érdeklődés mutatkozik. Paksi Endre (ex-Pokolgép) alapította banda 98 nyarán újjáalakult és kiemelkedően sikeres koncert lemezt jelentettek meg. A „Koncert” albummal a zenekar ismét a hazai legsikeresebb rock előadók közé küzdötte fel magát. A 1998 novemberében egy őszi turnéra is vállalkoztak, mely nagyon jól sikerült. A teljesen padlón levő koncertpiac ellenére mindenhol több százan várták az együttest. A fiatalok tomboltak és jól szórakoztak a koncerteken, hiszen kedvenceikkel közvetlenül találkozhattak. Telt házas előadások zajlottak az ország naf yobb városai- an - Miskolc, Győr, Szeged -, de a kisebb településeken is megmozdultak a rajongók. A most megjelent album „Az utolsó lázadó” címmel a zenekar olyan felvételeit tartalmazza, melyek az Ossian-osok számára igazi csemegék. A lemez két vadonatúj felvételt is tartalmaz: „Az utolsó lázadó, Halálvadász”. De található két 86-os demo felvétel 99- es, újrakevert verziója is (Akció, Legyen rock- ). Igazi különlegesség a „Hé, Te!” című klasz- szikus Ossian- dal ismert vendégszereplők közreműködésével. Ezen kívül öt olyan koncertfelvétel, amelyet a kiadók által végzett piacfelmérés alapján a rajongók leginkább hiányoltak. Szóval csupa hiánypótló számok. Akik kedvelik a kemény hangzás, a dübörgést, az Ossian-t, azok bizonyára értékelik, hogy a kisorsolt albumon egy exkluzív interjú is található. Ja, és még valami: természetesen a nyári Csör- ge-tavi rockfesztiválon a tolna megyei közönség is találkozhat velük. Jakab Viktor, Cserfalvi Zoltán, Homyák Péter, Rubcsics Richárd, Paksi Endre - ők az Ossian. Figyelem játék! A Hammer Music lemezkiadó jóvoltából az alábbi három kérdésre jól válaszolók között Ossian kazettát sorsolunk ki. 1. Ki az alapító tagja az együttesnek? 2. Mi az új album címe, s mikor jelent meg? 3. Mely városokban koncerteztek nagy sikerrel? A válaszokat levélben kérjük a Tolnai Népújság címére - 7100, Szekszárd, Liszt F. tér 3. - beküldeni a megjelenés után egy hétig. -garayIM üsb'Zbj &3m iűJJliuiun Az írországi Meath grófságban az egyiptomi piramisoknál régebbi, történelem előtti időkből való az a sírdomb, amelyben a világ egyik csodája látható. A tünemény a föld alatti kő sírkamrában, helyi idő szerint pontosan nyolc óra ötvennyolc perckor kezdődik. A sírkamrába hirtelen betör egy fénysugár. A bejárat fölötti apró nyíláson vakító élességgel árad be a nyirkos sötétségbe a felkelő Nap fénye. A fény lassan lesik- lik a sírkamra padozatára és legyezőszeren szétterül, elkúszik huszonöt méter távolságra, a sírkamra átellenes faláig és arany fényárba öltözteti. A csodálatos fényjáték mindössze tizenhét percig tart. A tizenhetedik perc múltán a fény kihuny, és a sírkamrára egy esztendőre fekete éjszaka borul. A feltételezések szerint több mint öt évezreddel ezelőtt a Nap kultuszának hódoló papok építhették e különös kőkamrát, mintegy bizonyítandó, hogy a fény megtermékenyíti a természetet. S valóban: a téli napforduló után már hosszabbodnak a nappalok, és hamarosan be is köszönt a tavaszi virágzás. A csodát évről évre egyre többen szeretnék látni, a várólistán már 800 név szerepel. Egyszerre azonban húsz embernél többen nemigen férnek el a szűk föld alatti kőkamrában. Ráadásul Írországban ebben az évszakban ritkán tiszta az égbolt napkeltekor. A tavalyi szerencsefiai is szerény tizenkét éve vártak erre a varázslatos tizenhét percre, és senki nem tudja, hogy a következő évre kisorsolt huszonegy ember mikor láthatja a csodát. Reszkető pillantással néztél felém Mintha törékeny lennék, Ajkad édesen virult S az arcod pirult Kezem szorítottad, És mondtad-mondtad a magadét. És a szemembe néztél Mereven és rendíthetetlenül Jó volt érezni, hogy nem kedvtelenül... Évácska A tavaszban az a legszebb, hogy a séta, ami télen kényszerűség, ilyenkor gyönyörűség. Minden üde, szinte harsogóan zöld, a levegő meleg, de nem túlságosan, a levegő tiszta és friss, hogy az embernek szinte ó'röm minden lélegzetvétel. Ezért aztán a tavasz az egyik fő túraszezon, s hogy kirándulni jó, az látszik képünkön is, ami őcsényi általános iskolásokat örökített meg. FOTÓ: GOTTVALD KÁROLY Cq©G