Tolnai Népújság, 1999. május (10. évfolyam, 101-124. szám)
1999-05-12 / 109. szám
____ ___ MEGYEI NAPILAP 1 999. MÁJUS 12. SZERDA ÁRA: 45 FORINT______________X. ÉVFOLYAM, 109. SZÁM J únius 24-27. Dombó Expo ötödször Negyvenhárom nap múlva, június 24-én a Tolna Megyei Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, dr. Bertha Kálmán nyitja meg az ötödik Dombó Expo kiállítást és vásárt. A három szomszédos megye vállalkozóinak és cégeinek kitűnő bemutatkozási lehetőséget kínáló rendezvény szervezésére az idén új partnert választott magának a dombóvári önkormányzat: a szekszárdi Fesztivál Iroda után a pályázók közül ezúttal a Pécsi Ipari Vásár Kft. kapott megbízást a lebonyolításra. A június 24-én, csütörtökön nyíló Dombó Expo-nak most is az Ipari Szakképző Intézet és Szakközépiskola sportcsarnoka, valamint annak környéke ad majd helyet. Az előző évek gyakorlatának megfelelően üzleti konferenciára is váiják az érdeklődőket, akik a dél-dunántúli térség gazdaságélénkítési elképzeléseivel, a régió területfejlesztési és idegenforgalmi programjaival ismerkedhetnek meg. A kiállítást és vásárt kísérő, színvonalas kulturális fesztiválról, a Pál-napi Vigasságokról a Dombóvári Művelődési Ház Kht. vezetői gondoskodnak, akik többek között folklórműsorral, virtusjátékkal, kézműves bemutatókkal, koncertekkel és tűzijátékkal váiják a helyieket és az idelátogató vendégeket.-glaubHunyadi napok Hógyeszen A hőgyészi Hunyadi Janos Általános Iskola és Zeneiskola az idén is megrendezi a már hagyományos diáknapokat. Ma reggel nyitott órákkal kezdődik a rendezvénysorozat: kiállítás nyílik a gyerekek munkáiból. Délután két órakor a Bartina gyermek táncosai mutatják be az Ilyen-olyan juhász- bojtár című táncjátékot. Csütörtökön kezdődnek a Hunyadi Kupa rendezvényei. A sportversenyeken Felsőnyék, a Sárközi iroda A Sárköz-menti Községek Társulása Várdombon tartotta ülését tegnap délelőtt. A nyolc - Decs, őcsény, Sárpilis, Várdomb, Szálka, Sióagárd, Bogyiszló és Geijen - település vezetői, valamint két terület országgyűlési képviselője találkozott. Elsőként a három beadott pályázatról tárgyaltak. A turisztikai és népművészeti, valamint a mezőgazdasági fejlesztéssel kapcsolatos pályázatot a PHARE-hoz, a környezetvédelem és a biogazdálkodás témakörben a pályázatot a megyei gyönki általános iskola, a gimnázium, Nagymányok, Tevel és Hőgyész csapatai vesznek részt. Délután kezdődik Hunyadi krónikás szépíró verseny, az alsó tagozatosoknak. Négy órától este hétig diszkó lesz a gyerekeknek. Pénteken a madarak és fák napja jegyében akadályverseny kezdődik, reggel nyolc órakor. Tizenegykor a Csapó Dániel Szakképző Iskola és Kollégium közbiztonsági osztálya tart bemutatót. Budapesten területfejlesztéshez adták be. A továbbiakban Gerjen felvételi kérelméről döntöttek. Szóba került az ülésen a társult községek informatikai hálózatának a létesítése, illetve a társulás elnöke, Biczó Ernő Decs község polgármestere vállalta: megvizsgálja egy Budapesten létrehozandó iroda lehetőségét. Ennek célja elsősorban a térség bemutatása. Döntöttek arról is, hogy a következő taggyűlést a Dunán egy hajón tartja a társulás, ahova meghívják a túloldalon lévő települések képviselőit is. (péteri) Indián táborban töltik ezeket a napokat a kétyi diákok Váralján. A Csejennek, Pueb- lók, Komancsok Navahók, Csirokik, Irokézek, Apacsok és Dakoták - azaz a nyolc osztály - hétfőn arról adott számot, hogy mennyire sikerült elmélyülniük az indián kultúrában. Kedden - az akadályverseny egyik állomásaként - kincset kerestek és kötelet húztak, ma kézműves nap keretében agyagoznak, szőnek és gyurmáznak, holnap pedig számháborúznak - tudtuk meg a táborban Bakáné Kovács Andrea tanárnőtől, aki arcán zöld festékkel a Pueb- lókhoz való tartozását jelezte, és Právics Istvánná fő-fő törzsfőnöktől. Ő egyébként civilben az iskola igazgatója, aki - semlegességét demonstrálva - mind a nyolc indiántörzs színét színét az arcára kente. fotó: ótós Bátaszéken a koordinációs bizottság A Településkoordinációs Bizottság kihelyezett ülését tartotta Bátaszéken. A bizottsági ülésen megjelent Amrein István, vidékfejlesztési tanácsnok és Baranyai Kálmán, a megyei önkormányzat főosztályvezetője. Az ülés témája az eddig végzett feladatok értékelése, és az elkövetkezendő időszakban a bizottság által vállalt feladatok meghatározása volt. Ennek lényege, a települési önkormányzatok és a megyei önkormányzat közötti kapcsolattartás, az információk oda-vissza áramoltatása. (pt) A Tolnai Borvidék borainak versenye Megyénk - a szekszárdi melletti másik - borvidéke, a Tolnai Borvidék elmúlt hétvégi borversenyére nyolcvanhárom kis- és nagytermelőtől százötvenkét minta érkezett. A 10 rosé, 48 vörös- és 94 fehérbor között a zsűri 25 aranyérmest talált. A borverseny eredményhirdetésére május 21-én, a jövő héten pénteken kerül sor a borvidék központjában, Kölesden. Ezt követően részletesebben ismertetjük a verseny eredményét. RENDEUE MEG telefonon! i MUNKAIDŐBEN (8-16 h-ig): TOLNAI ^NÉPÚJSÁG HIRDETÉSFELVÉTEL: 9 Röviden Fogadóóra. Potápi Árpád országgyűlési képviselő fogadóórát tart május 13-án, csütörtökön, délután 16 órától Alsóná- nán, a polgármesteri hivatalban. Tóth Ferenc országgyűlési képviselő lakossági fórummal egybekötött fogadóórát tart május 13-án, csütörtökön este 19 órakor Faddon, a Művelődési Házban. Allatvásár Becsen. A decsi önkormányzat május 16-án, vasárnap, állat- és kirakódóvásárt rendez a vásártéren. Kölesden szabályszerű és takarékos volt az önkormányzat tavalyi gazdálkodása — derül ki a település ’98-as költségvetési beszámolójából, amelyet alátámasztott a könyvvizsgálói jelentés is. A kölesdi képviselő- testület hétfő esti ülésén a beszámoló elfogadása mellett módosította szervezeti és működési szabályzatát, és újabb egy évre megbízást adott a régi könyvvizsgálónak. Kis biológusok vetélkedtek. A Tolna Megyei Ismeretterjesztő Egyesület a közelmúltban rendezte meg általános iskolások számára a Herman Ottó megyei biológia versenyt. A harmadik helyezést megosztva szerezte meg a paksi Forrai Mariann és Juhász Éva, második lett a dombóvári Juhász Viktória, míg az első díjat a dunaföldvári Babits Anikó vehette át. Kirándul a klub. A szekszárdi Wosinsky Mór Múzeumban működő Tájak-Korok- Múzeumok klub tagjai május 13-án, csütörtökön reggel autóbuszos kirándulásra indulnak. A résztvevők Paks és Duna- földvár, valamint Százhalombatta nevezetességeit tekintik Bietigheimben: Szekszárdi zeneiskolások koncertje Németországban ad koncertet a zeneiskola két növendéke. A szekszárdi Liszt Ferenc Zeneiskola két növendéke, Farkas Kata (hegedű) és Kenderes Tamás (zongora) május 13-án, csütörtökön Dobai Tamásné zenepedagógus kíséretében a megye- székhely németországi testvérvárosába, Bietigheim- Bissingenbe utazik. Farkas Kata és Kenderes Tamás pénteken ad koncertet a városban, közösen a helyi zeneiskola tanulóival. Űj lakásotthon Faddon Családként Egy hete kilenc állami gondozott fiatal lakik abban az új faddi lakásotthonban, amelyet tegnap látogatott meg Tímár László, a megyei közgyűlés alelnöke. A nagy nevelőotthonoknál lényegesen családiasabb körülményeket biztosítanak az állami gondozott gyerekek számára a lakásotthonok. A gyermekvédelmi törvény előírásai szerint is az ilyen, szó szerint otthonosabb létesítményeké a jövő. A megyei önkormányzat, mint fenntartó, e program részeként egy újabb faddi lakásotthon (egy hasonló már évek óta működik a nagyközségben) megteremtéséhez biztosította a feltételeket. A Széchenyi utca együtt élni 49. szám alatti, a megye tulajdonában levő, régóta üresen álló, leromlott állagú, egykori szolgálati lakás alkalmas volt e célra. Felújítására, átalakítására 6 millió forint pályázati pénzt nyertek a szociális minisztériumtól. A lakás berendezésére a megye további 600 ezer, a Soros Alapítvány 920 ezer, a Rotary Klub pedig 150 ezer forintot biztosított. Mindennek eredményeképpen a közelmúltban elkészült az egyebek mellett három hálószobát és nevelői szobát magába foglaló lakásotthon, amelyben önellátóan, családias körülmények között élhet kilenc középiskolás korú fiatal és egy felnőtt nevelő. A megye a lakásotthon-programot folytatja. Sikeres pályázatok esetén nemcsak Faddon, hanem Hőgyészen és Regszemcsén is otthonosabb körülmények között élhetnek a gyerekek a jövőben. -es- Fotó: Ótós Réka Útmutató, sorselemzés Tarot kártyával Herczeg Kata segítségével. Q) 06-90-330 513 mondanak a sztárok önmagukról? Exkluzív interjúk! Minden hétén új hírek kedvenceikről! 0)06-90-330 516 Címünk: Axel Springer-Budapest Kiadni Kft Audiotex 1539 Bp. R. 591. Hívás díja: 88 Ft + Afa/perc 977086590203099109