Tolnai Népújság, 1998. október (9. évfolyam, 230-255. szám)
1998-10-10 / 238. szám
Köztünk élnek Negyedik oldal Egy kis családtörténet Gárdonyi Zoltán zeneszerzést Kodály Zoltánnál, majd Hindem.it- nél Berlinben tanult, ugyanott zenetudományi doktorátust is szerzett. A Liszt zeneművészeti főiskola professzora volt 1941-től 67-ig. Ő volt a Zeneakadémia 1949-ben feloszlott protestáns egyházzenei tanszakának utolsó vezetője. Zeneszerzői életműve felöleli a szimfonikus és kamarazene zongora és orgona- kompozíciók egyházi és világi szövegű vokális művek különféle műfajait. Nemzetközileg is nagyra becsült zenetudományi és zeneelméleti munkásságának mindenek előtt a Bach és a Liszt kutatás köszönhet új eredményeket. Családjával 1972-ben Németországba költözött, ahol 1986-ban hunyt el. Gárdonyi Hajna hegedűművész, Nürnberg közeiében él és a Gerlevei Zenei Hetek művészeti vezetője. Gárdonyi Zsolt neve zeneszerzőként és világszerte koncertező orgonaművészként vád ismertté. 1979-ben Bajor Állami Díjjal tüntették ki, 1980 óta Würzburgban a zeneművészeti főiskola tanszékvezető professzora. Zeneelméleti munkásságát könyvek és előadások reprezentálják. Magyarországon is tart mesterkurzusokat. Kedvence a kuvasz A dalos kedvéről ismert dombóvári fakereskedő, Torma János több mint húsz éve nagy sikerrel1 tenyészti az egyik leghíresebb magyar kutyafajtát, a kuvaszt.- A kutyákkal már egészen kisgyerekként jó barátságot kötöttem. Édesapám Dombóvár sintéreként vasárnap délelőttönként hazahozta az elkóborolt ebeket - kezdte történetét Torma János. Egy alkalommal egy nagy testű, fehér szőrű jószágot hozott, melyért hosszú időn keresztül nem jelentkezett senki, így ez a kuvasz véglegesen a mi kutyánk lett. A Hattyú névre keresztelt eb aztán jó házőrzővé vált. Apám korai halálát követően hosszú ideig albérletben laktunk, ahol nem lehetett kutyát tartani. Az 1970-es évek közepén egyszer elmentem egy Kaposváron rendezett kutyakiállításra. Leginkább a kuvaszok tetszettek meg. Ez a fajta annyira megbabonázott, hogy elhatároztam: én is veszek egyet. Négyezer forintért egy négy hónapos szukát, Jászszépe Bellát vásároltuk meg. Benne aztán nagyon sok örömünk tellett, hiszen a különböző kiállításokon két év alatt tizenegy országos, nyolc fajta, két nemzetközi és egy derby győztes címet érdemelt ki. Időközben hozzánk került Bella egy évvel fiatalabb testvére, Jászszépe Csöpi is. Vele is hasonló sikereket értünk el. Saját kennelünket akkor alakítottuk meg, amikor megvásároltunk Szentesről egy nagyon jó adottságokkal rendelkező, országos győztes kant, Csőszkunyhói Hattyút. A Jámborházi Kedves névre elkeresztelt tenyészetünkből eddig több mint kétszáz kutya került ki, melyek közül ötven országos fajtagyőztes címet érdemelt ki. Kuvaszainkat a világ minden tájára elvitték. Nemcsak én, a feleségem is nagyon sokat foglalkozott a kutyákkal. Az ő halála miatt 1990-től öt éven keresztül nem is foglalkoztam tenyésztéssel. De ekkor ismét visszataláltam a kuvaszokhoz, azokhoz, akik már korábban oly sok szép élményt adtak számomra. Azóta megint nekik élek, naponta általában négy órát foglalkozom a kutyáimmal, velük is szép sikereket érek el. -glaub1998. október 11. ló zenével bútorozta be a lelkünk Ünnepi hangversenyen vette fel Gárdonyi Zoltán zeneszerző, ás tudós nevét a szekszárdi református művészeti együttes. A koncerten fellépett a professzor két gyermeke, Gárdonyi Hajna hegedű- és Gárdonyi Zsolt orgonaművász, zeneszerző. L.... — A mai napig nem tudom őt elfelejteni, nagyon ösz- szekötve érzem magam vele. Legszebb gyerekkori élményeim közé tartozik, amikor esténként néha leült a zongorához. Mozart a legkedvesebb zeneszerzőm, talán azért is, mert ő esténként Mozart szonátákat játszott. Édesanyám ma is meséli, hogy sokszor kértem, hogy a Mozart-bácsi darabjaiból játsszon nekem. Milyen apa volt a zeneszerző? — Ha visszatekintek az utóbbi évtizedek munkájára, azt kell megállapítanom, hogy erre édesapám szellemi háttere nélkül bizonyára nem kerülhetett volna sor. Hálás vagyok mindazért, amit tőle kaptam. így utólag már világosan látszik, hogy gyerekkorunkban mindig a jó, a nemes, a színvonalas felé orientált bennünket. Csupa jó zenével bútorozta be a lelkünket. — Szerintem nagyon jó, mert bármerre járunk, sokan vagyunk. 4 Milyen magyar zenésznek lenni a nagyvilágban? — Vörösmarty is azt írta Lisztről szóló költeményében, hogy a művész hazája a nagyvilág. Az szinte mindegy, hogy magyar vagy nem magyar zenészként él az ember bármelyik országban, mert a művészet terén nagyon sok nemzetközi összekapcsolódás van. — Ez bonyolult dolog. Szerintem létezik kettős identitás. Édesanyámmal, testvéremmel, rengeteg ismerőssel magyarul beszélek, ugyanakkor a gyerekeim nem tudnak magyarul. Nem vagyok büszke rá, de tény. Úgy vagyok vele, hogy elindulok Németországból otthonról, és megérkezem haza Magyarországra. Visszafelé meg fordítva. Az egyház nemzetközi, a zene is az. Külföldön élnek, hogyan tudták megőrizni magyarságukat? — A Kodály által megteremtett, széles bázisú igényes zenei élet, ma a világban jól ismert. Ha ezt be tudjuk mutatni művészeti és zenepedagógiai tevékenységünkben, akkor már egy darabot kisugárzott ez a tipikusan magyar, kodályi igény. — Még iskolásak a gyerekeim, nagyon muzikálisak, de szerintem egyik sem lesz hivatásos zenész. A legnagyobb fiam nagybőgőzik és zongorázik, a kisebbik gitározik és most, tizenhét évesen elkezdett csellózni. Szeretik a klasszikus zenét és a mai ifjúság zenéjét is, amelyhez nekem - úgy látszik - nincs kromoszómám. Nem kötelező, hogy a harmadik generáció is zenész legyen ebben a családban. Mit csinálnak a gyerekeik? — Az én fiam perfekt magyar, zongorázik és csellózik. Szorosan kapcsolódik a családi és a magyar zenei hagyományhoz. Sok közös koncerten vettünk részt, ahol édesapám műveit is előadtuk. Ő is tudja értékelni, hogy milyen háttérrel indult neki az életnek. Ihárosi Ibolya Komppal nem mehetünk az unióba FOTÓ: GOTTVALD (Folytatás az 1. oldalról)- A kezdet 1991 volt - meséli a révész -, mikor Geijen ön- kormányzata licitálás nyomán bérbe adta a kompot. Elindultunk, eleinte édesapámmal együtt, ő ma már hatvanhat éves, nyugdíjas éveit éli. Az első nap mozgalmas volt. Tudni kell, akkor már egy hónapja állt a komp, január volt, nem főidény, ráadásul az autósok elszoktak ettől az útvonaltól. Megnyertem a licitet, kijöttem, kérdeztem az embereket mi kell ahhoz, hogy reggel induljunk. Összenéztek, láttam mit gondolnak. Sem üzemanyag, sem kenőolaj. Akkor Szekszárdon laktam, néhány napja a garázsszomszédom tett egy ajánlatot. A sajátjában üzletet működtetett, bővíteni akarta, megvenné az enyémet is. Hazarohantam, mondom neki, övé a garázs, most azonnal három- százezerért. Kezet ráztunk, vissza Tolnára, megrendeltem az üzemanyagot, reggel már járt a komp. Eladtuk a szekszárdi lakást, három évig édesapáméknál húztuk meg magunkat a családdal, minden pénz a kompra ment. Nem panaszkodom, megérte, ez a rév jó helyen fekszik, van forgalom. 1994. óta mi üzemeltetjük a Dombori - Fájsz kompot is. Meg lehet élni, de ehhez az kell, hogy minden én legyek egy személyben: a vezető, a könyvelő, a műszaki dolgok ügyintézője és a hajót is vezetem. Letettem a hajóvezetői vizsgát, ne én legyek a leghülyébb az embereim között: konyítsak valamit a komphoz. Három év után vettünk egy félkész házat Faddon, az is a vízparton van. Ott élünk a feleségemmel, a két gyerekkel. Mi lesz, ha megépül a szekszárdi Duna-híd? Én nem drukkolok ellene, elfogadom a fejlődést. Kompokkal nem lehet az Európai Unióba menni. Mi lesz a révésszel? A Duna itt marad, valamit lehet a vizen tenni. Sétahajó, víziturizmus. Engem minden a Dunához köt, már csak a családi hagyományok alapján is. -kosáriTötféietelia melegvizes medencéből Kót magyar autóbusz, három Zsiguli, egy Trabant és megszámlálhatatlan nyugati kocsi - ez a mérleg hétfőn, ezen az őszi, borongás napon a tamási termálfürdő parkolójában. Utószezon kispénzű németeknek és magyar nyugdíjasoknak. Csönd,nyugalom, simogató, lágy víz és talán a legolcsóbb belépőjegy mostanában: nyugdíjasoknak és diákoknak 150, aktív korúaknak 250 forintot kell fizetni egész napra. Az Ilyesminek meg ugyebár híre megy. Valamikor, a nyár derekán lépni sem lehetett, annyian voltak, mostanra valamicskét ritkult a fürdőzni vágyó publikum. Még az sem riaszt senkit, hogy csendesen szemerkél az eső, hisz a pénzesebbek a bérelhető napernyő alá húzódnak, akinek meg nem telik erre, a fedett medence szélén felállított székek és padok valamelyikére telepszik le. Szemmel tarthat innen mindent és mindenkit, legfőképpen azokat, akikkel együtt érkezett. Már persze ha buszos kiránduló, s ha ilyen, többnyire valamelyik klub tagja, merthogy akad falu és város, ahol több is létezik. „Azért járok én a klubba, majdnem úgy, mint a templomba, mert legalább látom, hogy ki hogy van, rendben vannak-e, megvannak-e az emberek” - mondja egy idős nagymányoki férfi, és nyakig merül a forró vízbe. Az őcsényi nyugdíjasok gyerekestől, pontosabban unokás- tól érkeztek, s minthogy egy kisgyereknek állandóan kívánságai vannak, nemigen jut idő pletykálkodásra. Keresnek hát erre is alkalmat, s mint tudjuk, egy idegennek sokkal jobban kinyílik az ember, mint a szomszédjának. így elegyedtem szóba az idős asszonnyal, aki 75 éves, nagyon megviseltnek látszik, és vannak időszakok, amikor egyáltalán nem lát. Tetszik tudni - kezdi a történetét - akkor vesztettem én el a látásomat, amikor összeszólalkoztunk az urammal. A szemem körül egy hatalmas kék folt keletkezett, és benne marad egy vérrög, ami hol ide, hol oda vándorol. Meghalt szegény uram, nem illik róla rosszat mondani. De negyven évvel ezelőtt egy lakodalomba úgy tett, hogy elvonult hátra egy asz- szonnyal. Nem bírtam ki, szóvá tettem, mire jól elrakott. Nem váltunk el még akkor sem, mikor megszületett az asszonynak az uramtól a gyereke. Én váltam volna, de édesanyám azt mondta, más családokban ennél nagyobb dolgok is megtörténnek, mégsem hagyják ott egymást. Asszony vagyok, nekem mindent ki kell bírni. Nem, semmilyen kapcsolatom nem volt a gyerekkel meg az anyjával, nem beszéltünk róla sohasem. És tudja mi volt az egészben a legnagyobb szerencse? Az volt tetszik tudni, hogy az uramnak egy fillér gyerektartást nem kellett fizetni.” A bajaszentistváni férfi illendően kiöltözött: sildes sapka, barna öltöny, kockás mellény, fehér ing és nyakkendő. Hozza az elemózsiáját is egy kiszolgált bőr aktatáskában, amit középen szíjjal gondosan átkötött. Világlátott ember, márciusban egy hetet töltött Floridában a lányánál, aki ott „babaszetter”. „Minden, de minden van Amerikában. Ott az emberek nem is nagyon dolgoznak, inkább csak kellemesen élnek. Fiatalon nyugdíjba mennek, nyaralni járnak, étteremben esznek és ott annyit vehetnek a tányérjukra amennyit csak akarnak. És vigyáznak magukra, és erre nem sajnálják a pénzt. Telik is rá, a legkisebb órabér hét dollár. A vejem például természetgyógyász, mindig tele van a rendelője. Nem kémiai vegyszert ír fel az embereknek, hanem növényekből vonják ki még a kalciumot is. Tudja maga mire jó az E-vitamin? Segíti a sejt megújulását. No most, mivel Amerikában sok E-vitamint szednek, meg kell nézni, ott még az öreg ember is fiatalnak látszik. Nem csináltam én ott semmit, csak néztem, néztem és néztem, akkora áruházak vannak, hogy három olyan beleférne, mint amilyennek mi magyarok mostanában a csodájára járunk. Az utakat meg porszívózzák az autógyárak, mert a por ártalmas az egészségre. Kaptam a lányomtól egy kis zsebpénzt is, de nem költöttem el, mit is vettem volna én abban a bőségben? Hazahoztam és vásároltam érte részvényeket. Most meg csak kapkodom a fejem, mert talán a harmada forintot éri a részvényem. Tegnap is ülök a tévé előtt és hallom, hogy megint csökkent a BUX- index. Hát ilyen az én szerencsém. Egyszer akartam az életben úgy pénzhez jutni, hogy ne kelljen érte egy fél mozdulatot sem tenni. Úgy látszik, az van az én sorsomban megírva, hogy nekem minden fillérért meg kell dolgozni. Nem nagyon pihenhetek. Kivéve az ilyen esős napot mint a mai, amikor csak itt bóbiskolok tétlenül a melegvízben és beszélgetéssel lopom az időt.” D. Varga Márta l I *
